Hanti- és Manysiföld (oroszul: Ханты-Мансийский автономный округ – Югра) Oroszország jogalanyainak egyike (szubjekt), autonóm közigazgatási egység az Urál-hegységtől keletre, közigazgatásilag a Tyumenyi terület része. Nevét a két őslakos finnugor népről, a hantikról és a manysikról kapta.
Délen a Tyumenyi terület egyes járásaival, északon a szintén a Tyumenyi területhez tartozó Jamali nyenyec autonóm körzettel, keleten a Krasznojarszki határterülettel, keleten és délkeleten a Tomszki területtel, délnyugaton a Szverdlovszki területtel, nyugaton Komifölddel határos. Székhelye Hanti-Manszijszk.
Területe: 523 100 km², lakossága: 1 432 800 fő (2002), 1 469 000 fő (2005).
Természetföldrajz bélyegkép|balra|160px|A Hanti–Manysi Autonóm Körzet domborzati térképe Domborzat A körzet Szibériában, az Északi-Uráltól keletre, az Ob folyó középső és alsó folyása mentén fekszik. A hatalmas Nyugat-szibériai-alföld központi részét képező Közép-Ob-alföld alacsonyan fekvő vidék, tengerszint feletti magassága 50–80 m. A síkságot az egykori tenger üledéke, jégkorszaki olvadékvizek és folyók hordaléka töltötte fel. Sima felszínét kissé kiemelkedő morénaszigetek teszik változatosabbá, kiterjedt mocsaras részek és apró tavak sokasága borítja. Északon az enyhén hullámos felszínű Szibériai-hátság határolja, átlagos magassága alig haladja meg az alföldét (100–150 m), de itt ez is elegendő ahhoz, hogy vízválasztót képezzen az észak felé és a délre, a Középső-Ob felé futó folyók között. Az Ob és az Irtis találkozásától nyugatra fekvő Konda-alföld lapos, sík felszínének jelentős része láp és mocsár; északon alacsony, dombos hátságba megy át, mely az Urál előhegyeiig nyúlik. Ezen a részen a körzet nyugati természetes határa az Északi- és a Sarkközeli-Urál hegyvidékének gerincén halad, itt van a körzet legmagasabb pontja, a Nyerujka (1646 m).
Ásványkincsek bélyegkép|250px|Hegyi tavak, havas csúcsok Szaranpaul mellett A körzet üledékes eredetű ásványkincsekben rendkívül gazdag. Legfontosabb ásványkincse a kőolaj és a földgáz, a kettő gyakran együtt fordul elő; itt vannak Oroszország legnagyobb feltárt olajmezői. Az első földgáz- és kőolajmezőket az 1950-es években fedezték fel a körzet északnyugati, nyugati vidékein: előbb Berjozovónál földgázt, majd a Konda és a Szoszva folyók környékén kőolajat. A következő évtizedben már a jóval nagyobb Közép-Ob menti olajmezőket találták meg: a folyó északi partján Megion, Szurgut, a déli parton Nyeftyejuganszk körzetében. A legnagyobb olajmező az északi parti Szamotlor-tó vidékén, Nyizsnyevartovszk mellett található, kiterjedt földgázmező húzódik a Vah folyó völgyében.
A szénhidrogéneken kívül vasérc, réz-, cink- és ólomérc, tantál lelőhelyeket is tártak fel, kőszén nagyobb mennyiségben az Északi-Szoszva völgyében fordul elő. A lápokban igen nagy készletek állnak rendelkezésre tőzegből is, de hasznosításukhoz az olajban bővelkedő területen nem fűződnek jelentős gazdasági érdekek.
Éghajlat Az éghajlat szélsőségesen kontinentális. A terület észak felől teljesen nyitott, a Jeges-tenger felől érkező hideg légtömegek elárasztják az egész Nyugat-szibériai-alföldet. Zord és hosszú a tél, de viszonylag meleg a nyár. A januári középhőmérséklet –18-23 °C, a júliusi 16-20 °C között ingadozik, nyugatról kelet felé fokozatosan csökken. A csapadék évi mennyisége 500 mm körül alakul; az Urál előhegyeiben több, kelet felé távolodva egyre kevesebb. A legtöbb csapadék a nyári hónapokban hull. A tenyészidő átlag 120-130 napig tart.
Vízrajz A körzet központi folyója Nyugat-Szibéria legnagyobb folyama, az Ob. Középső szakaszán kelet-nyugati irányban szeli át a körzetet, balról itt torkollik belé legnagyobb mellékfolyója, az Irtis. Torkolata alatt az Ob egyre több mellékágat képez, északnyugat felé, majd észak felé fordul, és alsó szakaszán két nagy ágra (Kis- és Nagy-Ob) és rendkívül sok kis ágra bomolva folytatja útját a Kara-tenger felé.
A folyók mind az Ob vízrendszeréhez tartoznak és – főfolyójukhoz hasonlóan – általában alföldi jellegűek: széles völgyben, alacsony eséssel, sok kis mellékágat képezve kanyarognak. A folyóvölgyeket sok helyen holtágakból alakult apró tavak, ártéri mocsarak borítják.
bélyegkép|jobbra|250px|Folyó északnyugaton, Szaranpaul városka mellett A körzet legnagyobb folyóinak többsége közvetlenül az Obba torkollik. Jobb oldali mellékfolyók: a Vah, az autonóm körzet keleti határán ered és Nyizsnyevartovszk fölött ömlik az Obba Szurgut alatt az Ob egy északi és egy déli ágra oszlik, itt az északi mocsaras vidékről érkeznek jobb oldali mellékfolyói: a Pim a Ljamin és a Nazim, mely kevéssel az Irtis torkolata előtt ömlik az Obba a Kazim az északi részek vizeit gyűjti össze és kelet felől ömlik a Nagy-Obba Bal oldali mellékfolyók: az Irtis, alsó szakaszának egy kisebb része folyik a körzetben; partján, a torkolat közelében fekszik a közigazgatási központ, Hanti-Manszijszk a Konda az Irtis itteni legnagyobb mellékfolyója, a nyugati mocsaras területeken vizeit szállítja az Irtis felé a Nagy-Jugan a körzet déli tájairól érkezik, Nyeftyejuganszk mellett ömlik az Obba az Északi-Szoszva a körzet nyugati határán ered, az északnyugati vidéken át kanyarog és a Kis-Obba ömlik.
A folyók télen befagynak, a tavaszi olvadáskor szélesen megáradnak, ilyenkor vizük gyakran a környező mocsárvilágot is elönti. A körzet vízrajzának egyik sajátsága a rendkívül sok sekély vizű tó, melyek nemcsak a folyók árterében, hanem a mocsaras-lápos részeken is sűrűn fordulnak elő és néhol egész rendszereket alkotnak.
Növény- és állatvilág Az erdőkkel borított terület helyi adatok szerint 27,8 millió ha, ez a körzet összterületének több mint a fele. Az erdők 80%-a tűlevelű, valamivel több mint fele erdeifenyő; a lombos fajok közül legelterjedtebb a nyír (15%).
A körzet északi részére az erdős tundra övezet jellemző, ahol a folyók völgyében cserjék, bozótosok nőnek, a kissé magasabb részeken törpefenyők, főként szibériai vörösfenyő és lucfenyő. Délebbre az erdős tundra az erdőövezetbe megy át, ami főként tűlevelű fajokból álló tajga, ide tartozik az autonóm körzet legnagyobb, alföldi része. Az övezet északi területein ritkább és ezért világosabb a tajga, jellegzetes fafaja a láptalajokon is megélő erdeifenyő, mely gyakran más fenyőfajokkal keveredik. Hatalmas területeket borít mocsár, sík- és dagadóláp. A Középső-Ob vonalától délre a tajga sűrűbbé, sötétebbé válik, összetétele főként szibériai lucfenyő, kisebb részben cirbolya- és jegenyefenyő, de itt már nagy számban jelennek meg lombos fajok is, elsősorban a nyír és a nyárfa.
Eltérő a kép az Északi- és a Sarkközeli-Urál keleti oldalán, a körzet északnyugati határán. A törpefenyőkből álló erdő 600 m-ig, északon 400 m magasságig terjed, ott fokozatosan hegyi tundrába megy át. A felszínt itt törpecserje, feljebb már csak moha, zuzmó borítja, a köves tundra növényvilága ennél is ritkább. 900–1000 m fölött, a magashegységi részeken kopár, sziklás és kőtörmelékkel borított területek az uralkodók.
Az állatvilág a tajga tipikus lakóiból áll, de részletes felmérése még nem történt meg. A ragadozó macskafélék egyetlen itteni képviselője a hiúz, az egész körzetben legfeljebb 100 egyed él. Szintén ritkán fordul elő a farkas, barna medvét a Nagy-Jugan környéki védett területen tartanak nyilván. Az erdőkben élő rénszarvas csak az Urál keleti oldalának vidékén és a Nagy-Jugan medencéjének védett területein található, az ember jelenléte miatt valószínűleg már nem sokáig. Nagy számban fordul elő hermelin, valamivel ritkábban vidra, szibériai nyérc, rozsomák, a Kis-Szoszva Természetvédelmi Területen menedékre talált a hód.
A körzetben kétszáznál több madárfajt tartanak nyilván, ezek kevés kivétellel itt fészkelők. A ragadozók közül főként a sólyomfélék kisebb fajai, mint a vörös- és a kék vércse fordulnak elő, ritkább a vándorsólyom és a halászsas. A vizes élőhelyekben, apró tavakban, folyókban gazdag körzetben különös sok a vízimadár. Az Ob védett szigetvilágában fészkelő, amúgy is ritka énekes hattyúk száma már fogyóban van, errefelé szintén ritka az eldugott kis tavaknál fészkelő tajgai vetési lúd.
Történelem Nyugat-Szibéria hatalmas területein kezdetben szamojéd népek éltek, később dél felől a finnugor hantik és manysik elődei telepedtek be. A mongol birodalom felbomlása után, a 14. században török-tatár kánság alakult Tyumeny, később Szibir székellyel, ez az államalakulat adóztatta, főként prémek formájában, az őshonos lakosságot. A folyóvölgyekben élő népcsoportok néhol fejedelemségekké szerveződtek, ilyen manysi fejedelemség volt a Konda és a Pelim, hanti fejedelemség a Kazim. A 12. század végétől több alkalommal novgorodi csapatok törtek be a nyenyecek, hantik, manysik által lakott vidékekre, melyeket a korabeli orosz évkönyvek Jugra néven említenek. bélyegkép|250px|Szurgut térképe 1701-ből
Az orosz hódítás a 16. század második felében erősödött fel, miután Kazany bevételével megnyílt az út kelet felé. 1582-ben elfoglalták és lerombolták a tatár székhelyet, Szibirt, közelében 1587-ben megalapították Tobolszkot, mely hosszú időre a szibériai orosz területek közigazgatási központja lett. A mai Hanti-Manysi Autonóm Körzet északi részén 1593-ban alapították Berjozovót, középső részén 1594-ben Szurgutot. A 17. század elejére az orosz hódítás lényegében befejeződött. A következő évszázad elején erőteljes hittérítő akció kezdődött, ami együtt járt az obi-ugorok bálványainak, szent helyeinek feldúlásával.
1708-ban megalakították a Szibériai kormányzóságot, majd helyette 1775-ben a Tobolszki kormányzóságot. Az 1850-es években megindult a rendszeres gőzhajózás az Irtisen és az Obon. Szibéria távolabbi tájaira azonban a főútvonal, később pedig a vasút az erdős-mocsaras alföldet elkerülve, attól délre vezetett, így a térség jelentősége csökkent. Nem kezdődött komolyabb iparosítás, a hagyományos gazdálkodást folytató helyi népesség legfeljebb az orosz és a komi prémkereskedők ügyeskedésének prédája lett.
1918-ban Tyumeny lett a kormányzóság új székhelye, de 1923-ban feloszlatták a kormányzóságokat, és megalakult az Uráli terület, benne a Tobolszki körzet. A szovjet időszak elején a közigazgatás átszervezésében a nemzetiségi szempontokat is igyekeztek érvényesíteni. 1930 végén megalakították az Osztják-Vogul Nemzetiségi Körzetet, tíz évvel később neve a két nép önelnevezése alapján Hanti-manysi nemzetiségi körzet lett. Ez 1930 és 1934 között a Szverdlovszk székhelyű Urali területhez tartozott, majd 1934-ben a rövid életű, Tyumeny székhelyű Ob-irtisi területhez, ennek megszüntével pedig 1944-ig az Omszki területhez. Végül amikor 1944-ben létrehozták a Tyumenyi területet, a Hanti-Manysi nemzetiségi körzetet ehhez osztották be. A szovjet központi politikai vezetés azonban ekkorra már mindenütt a nemzetiségek kultúrájának visszaszorítására törekedett, szellemi vezetőit félreállította vagy megsemmisítette. Míg az 1920-as években még a nemzeti nyelvek cirill írásának bevezetése volt napirenden, addig az 1950-es évekre a társadalmi és gazdasági környezet egyre inkább az oroszosítás irányába hatott. 1977-ben a körzet nevét – a "nemzetiségi" szó "autonómra" cserélésével – Hanti-Manysi Autonóm Körzetre változtatták.
A földgáz- és olajmezők felfedezése, majd kiaknázása felértékelte a körzet gazdasági jelentőségét, gyorsan megváltoztatta arculatát. Megépült az első vasút, az első nagy hőerőmű, távvezetékeket fektettek le, a vasút és az olajmezők környékén több új város született, egyre gyorsult az új, főként orosz munkaerő tömeges beáramlása, az őslakosság részaránya pedig a körzet össznépességén belül minimálisra csökkent.
A Szovjetunió felbomlása után, 1993-ban az autonóm körzet jogilag Oroszország többi alanyával egyenrangú státust (szubjekt) kapott, miközben továbbra is a Tyumenyi terület része maradt. 2003. július 23-án hivatalos nevét a Jugra szóval toldották meg. Nem sokkal később az országban megkezdődött néhány autonóm körzet megszüntetése, de a folyamat ezt a körzetet egyelőre nem érte el.
Népesség