thumb|340px|Román nyelvjárások. Keleten a moldvai nyelvjárás a romániai Moldva, a Moldovai Köztársaság és Transznisztria területére is kiterjed

Moldáv nyelv vagy moldován nyelv (románul latin ábécével limba moldovenească, cirill ábécével лимба молдовеняскэ) volt a román nyelv hivatalos elnevezése az egykori Moldáv Szovjet Szocialista Köztársaságban és 2013-ig a mai Moldovai Köztársaságban. Jelenleg is ez az elnevezése az ettől 1991-ben elszakadt ún. Dnyeszter Menti Köztársaságban. ISO 639 kódjai mo és mol voltak, de 2008 novemberében ezeket megszüntették, és helyettük szükség szerint a román nyelv kódjait kell használni. SIL kódja nincs, mivel a SIL nemzetközi szervezet nem ismeri el különálló nyelvnek, ugyanis eközött és a román között nem található számottevő különbség.

A „moldáv nyelv” valójában szociolingvisztikai fogalom. Heinz Kloss német nyelvész, az ausbaunyelv és az abstandnyelv fogalmak bevezetője 1967-ben megemlítette, hogy „a moldáv és a román […] inkább egyazon sztenderd nyelv változatainak tűnnek, mintsem két különálló nyelvnek”.Kloss 1967, 31. o. Későbbi, szociolingvisztikával foglalkozó nyelvészek közül például az angol Peter Trudgill is felhozza példaként a moldávot mint a román nyelv egyik ausbau-szerű problémáját, megjegyezve, hogy az előbbinek azért próbálták megalkotni a sztenderdjét, hogy a romántól különböző nyelvet kreáljanak. Ennek az volt a célja, hogy igazolják az ország területének Romániától való elválasztását, és a Szovjetunióhoz való tartozását.Trudgill 1992, 176. o. Ma a nyelvészek, beleértve oroszokat is,Például Lucht – Narumov 2005, 580. o. általában románnak tartják azt a nyelvet, melyet politikai okokból moldávnak neveztek vagy neveznek.

Maia Sandu, Moldova köztársasági elnökasszonya 2023. március 22-én aláírta az új törvényt, amely véglegesen törölte a moldáv nyelv fogalmát az országban.Moldáv nyelv nincs többé (444.hu) A vita ellenben még nem ért véget, ugyanis belső ellenzéki politikusokMoldova: the Role of Pro-Russian Parties in the Protests – Centro Studi Internazionali és az orosz külügy még most is életben tartja a kérdést,„Mesterséges románosítással” vádolja a moldovai vezetést Oroszország - a Maszol.ro portálró – MASZOL amelynek vélhető oka az utóbbi időben egyre növekvő ellentét Moldova és Oroszország között.Még több területet készül annektálni Oroszország: újabb országban robbanhat ki háború – Portfolio.hu

Történelmi áttekintés

1812–1924

1812 előtt Moldva nagyjából a Keleti-Kárpátok és a Dnyeszter folyó között elterülő, az Oszmán Birodalom fennhatósága alá tartozó fejedelemség volt. A lakosok többsége mai kifejezéssel élve román ajkú volt, de a román nyelv fogalmának a meghonosodása előtt a moldvaiakra vonatkozóan inkább a limba moldovenească ’moldvai/moldáv nyelv’ fogalom volt jellemző. Ez megjelent például Grigore Ureche moldvai krónikásnál, Letopisețul Țării Moldovei (Moldvaország krónikája), 1642–1647, Pentru limba noastră moldovenească (A mi moldáv nyelvünkért) fejezet (Hozzáférés: 2017. május 4). de a moldávnak a román nyelvvel való azonosítása is, aminek a fogalma addig csak a Havasalföld nyelvére vonatkozott. Például Miron Costin moldvai krónikás hangoztatta a moldvaiak, a havasalföldiek és az erdélyiek közös római eredetét és román voltát, és ezt írta: „bár most moldvaiaknak mondjuk magunkat, nem kérdezzük: tudsz-e moldvaiul?, hanem: tudsz-e románul?, azaz rómaiul”. De neamul moldovenilor (A moldvaiak népéről), 1686 körül, 6. fejezet (Hozzáférés: 2017. május 4). Dimitrie Cantemir, aki 1710 és 1711 között Moldva fejedelme volt, moldvai nyelvről írt ugyan, de megjegyezte, hogy a moldvaiak ugyanazt a nyelvet beszélik, mint a havasalföldiek és az erdélyi románok.Descriptio Moldaviae (Moldva leírása). Berlin. 1714; az interneten: Descrierea Moldovei, 4. fejezet (Hozzáférés: 2017. május 4).

1812-ben a Moldvai fejedelemség keleti része, Besszarábia az Orosz Birodalomhoz került. Akkor az orosz mellett elfogadták a lakosság nyelvét a helyi intézményekben, de a továbbiakban az orosz nyelv egyre nagyobb teret kapott, a román pedig fokozatosan kiszorult: előbb a hivatalos használatból, majd az állami tanintézetekből, ahol 1871-ben betiltották a tanítását, de még az egyházi iratokból is. 1882-ben a chișinăui egyházi nyomdát is bezáratták.

1905 és 1917 között feléledt a román nemzeti öntudat, megjelentek román nyelvű lapok, és újra engedélyezték a román nyelv használatát az egyházi életben.

Besszarábia az első világháború nyomán, 1918-ban Romániához került. Területén a román nyelvnek ugyanaz lett a státusza, mint Románia többi részében.

1924–1989

thumb|300px|Románia 1924-ben. A Dnyeszter bal partján terült el a Moldáv Autonóm Köztársaság, aminek a legnagyobb része a mai Transznisztria

A Dnyeszter bal partján is élt román ajkú lakosság. A nemzetiségek iránti szovjet politika szellemében 1924-ben itt, az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság keretében megalapították a Moldáv Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaságot . Ennek az irányváltoztatásaival a hatóságok kulturális és nyelvi politikája meglehetősen ellentmondásosnak bizonyult.Palágyi 2009, 7–12. o. nyomán szerkesztett szakasz, kivéve a külön jelzett forrásokból származó információkat.

1924-ben, az akkor meghirdetett moldávosítási politika keretében kezdődött el a moldáv nyelv mint a romántól különböző sztenderd nyelv megalkotása, ugyanis a cári uralom alatt addigra nagy mértékben eloroszosodott, eredetileg román ajkú lakosság hivatalosan nemzetiségi státuszt kapott, emellett az ún. moldáv népet a romántól különbözőként igyekezték meghatározni.Gribincea 2004, 4. o. A nyelvét hivatalosan moldávnak nevezték el, és bevezették az orosz ábécéből eredő moldáv ábécét. Egy Leonyid Madan nevű nyelvész a transznisztriai és besszarábiai nyelvjárások szókészletéből merített, orosz szavakat vett át, és maga is sok új szót kreált tükörfordítás útján, hogy ne használjanak a román nyelvbe került nyugati jövevényszavakat. Ugyanakkor a helyesírás a lehető leghívebben adta vissza a moldvai nyelvjárás hangtani sajátosságait,Lásd Madantól való idézet Gribincea 2004-ben (8. o.). melyek egyébként alapjában véve azonosak a romániai Moldvában élőkkel.Lásd Moldvai nyelvjáráscsoport. Ezt a nyelvet tanították anyanyelvként az iskolákban az orosz mellett, ezt használták a kulturális intézményekben és a kiadványokban.

1932-ben azonban radikális fordulat következett be. Az addigi törekvéseket szabotázsként ítélték el, mellyel úgymond meg akarták akadályozni a kölcsönös megértést a Dnyeszter két oldala között, és ezzel a kommunista eszmék elterjedését Romániában. Madant le is tartóztatták.1933-ban kényszerlakhelyre küldték a mai Arhangelszki területre, majd 1938-ban elítélték ellenforradalmi tevékenység vádjával, és kivégezték [lásd Виртуальный музей Гулага (A Gulág virtuális múzeuma)] (Hozzáférés: 2017. május 4). Visszatértek a latin ábécére, és gyakorlatilag az akkori román sztenderd nyelvváltozatot vezették be. Odáig mentek, hogy az irodalmi örökség tiszteletének nevében román klasszikus írók egyes műveit is bevonták az oktatásba.Gribincea 2004, 16. o. Valójában a latinizálás általános törekvés volt a Szovjetunió nem szláv tagköztársaságaiban, ugyanis a közép-ázsiaiakban is akkoriban áttértek az arab ábécéről a latinra.Gribincea 2004, 15. o.

1938-ban újból fordult a kocka. A sztálini tisztogatások légkörében leleplezték az úgymond románosító ellenforradalmárokat, a burzsoá Románia kémeit, akik a Gulágra kerültek.Gribincea 2004, 21. o. Újra bevezették a cirill írásos moldáv nyelvet, melynek a sztenderdizálását egy I. D. Ceban nevű nyelvész vette át. Ebben a változatban kevesebb Madan-féle neologizmus volt, és ingadozott az oroszosítás és a románosítás között. Ugyanakkor a sztenderd nyelvnek az egyszerű nép nyelvére való leegyszerűsítése ellen jelentek meg állásfoglalások, melyek az emelkedett moldáv nyelv eszméjének nevében elvetették a regionalizmusokat. Csakhogy ez a nyelv nagyon kicsit különbözött a romántól.

1940-ben Románia átengedte Besszarábiát a Szovjetuniónak, és ebből meg a Moldáv SZSZAK-ból megalkották a Moldáv Szovjet Szocialista Köztársaságot. Itt a román nyelvet felváltotta a „moldáv”, de az 1950-es évekre ez gyakorlatilag már csak cirill írásával különbözött a sztenderd romántól, bár hivatalosan más nyelvnek számított. A különbségek kimerültek abban, hogy a moldáv irodalmi nyelv pl. a moldovai és külföldi helységnevek oroszosított, ill. orosz változatú névalakját használta (azokat a saját szabályai szerint ragozva), illetőleg nemzetközi kifejezések orosz megfelelőit alkalmazta. A függetlenséget követő évtizedekben a román irodalmi nyelvhez való erőteljes közeledés hatására ezek a minimális különbséget alkotó orosz eredetű elemek végleg eltűntek 2023-ra, amikor a moldáv nyelv fogalmát törvényileg is törölték Moldovában.

1989 után

A moldáv vs. román kérdés a gorbacsovi Szovjetunió korszakának a vége felé merült fel újból a Moldáv SZSZK-ban. Hivatalos elnevezése aszerint ingadozott, ahogy az ország politikailag inkább Nyugat vagy Kelet felé orientálódott.

1989-ben, a még nem független Moldovában törvényt fogadtak el a nyelvek használatáról. Ez kimondta, hogy az állam nyelve a latin ábécével írt moldáv nyelv, és ugyanakkor megállapította a román és a moldáv nyelv közötti „valóban létező” nyelvészeti azonosságot. Lege nr. 3465 din 01.09.1989 cu privire la funcționarea limbilor vorbite pe teritoriul RSS Moldovenești (A Moldáv SZSZK területén beszélt nyelvek működésére vonatkozó 1989.09.01-én elfogadott 3465. sz. törvény) (Hozzáférés: 2017. május 4).

A mai Moldovai Köztársaság 1991-ben lett független, és a függetlenségi nyilatkozata a románt nevezte meg az állam nyelveként. Lege nr. 691 din 27.08.1991 privind Declarația de independență a Republicii Moldova (A Moldovai Köztársaság Függetlenségi Nyilatkozatára vonatkozó 1991.08.27-én elfogadott 691. sz. törvény) (Hozzáférés: 2023. július 26).

Ugyanabban az évben Transznisztria elszakadt Moldovától, és ott a cirill ábécével írt „moldáv” az egyik hivatalos nyelv lett az orosz és az ukrán mellett. A 2006-os alkotmány 12. cikkelyének megfelelően (Hozzáférés: 2017. május 4). A gyakorlatban keveset használják, bár van sajtó ezen a nyelven. 2004-ben bezárták azokat az iskolákat, ahol a román nyelv elnevezéssel tanították; később aztán újra működhettek, de a kormány támogatása nélkül. Akkor 11 200 tanuló tanult „moldáv nyelven”, és 3400 román nyelven. A Dnyeszter-menti Moldáv Köztársaság művelődésügyi miniszterének nyilatkozata a gyerekek tanuláshoz való jogának kérdéséről (Hozzáférés: 2017. május 4).

A Moldovai Köztársaság alkotmányát 1994-ben fogadták el, és ebben a moldáv nyelv szerepel államnyelvként. Constituția Republicii Moldova (A Moldovai Köztársaság alkotmánya), 13. cikkely (Hozzáférés: 2017. május 4). Egy 2003-as törvény kimondta, hogy a nemzeti politika egyik kitűzött célja „a moldávtalanításra, a moldáv nemzet és államiság létének a tagadására, a moldáv történelem lejáratására, a »moldávok« népnév és a »moldáv nyelv« elnevezés semmibe vételére tett szüntelen kísérletek jogi és politikai semlegesítése”. Lege nr. 546 din 19.12.2003 privind aprobarea Concepției politicii naționale a Republicii Moldova (A Moldovai Köztársaság nemzeti politikája koncepciójának elfogadására vonatkozó 2003.12.19-i 546. sz. törvény), 1. fejezet (Hozzáférés: 2017. május 4).