Romola Garai (Hongkong, 1982. augusztus 6. –) angol színésznő.
Fiatalkora és családja Édesapja, Adrian Earl Rutherford Garai bankár, édesanyja, Janet Brown újságíró. Apai ágon magyar zsidó származású: dédapja, Bernhard „Bert” Garai angol születésű feleségével az 1910-es években Budapestről emigrált New York-ba, majd később Londonba, ahol megalapították a Keystone Presst.Nina Lakhani: Romola Garai: An actor's life for me – at least for now. The Independent (London). 2009. november 15. A Budapesten maradt rokonai közül sokan meghaltak a holokauszt idején.
Szingapúrban és Hongkongban nőtt fel, nyolcéves korában szüleivel hazaköltöztek Angliába. Bár nem járt Magyarországon, de amellett, hogy angol, igazi világpolgárnak érzi magát. 16 éves koráig egy független bentlakásos iskolába járt a Stonar School Wiltshire-ben. Ekkor elhagyta a családi házat, és Londonba költözött nővéréhez, a színészi pályafutás a reményben. A drámákért rajongó lány több iskolai színdarabban is játszott.
A 18 éves színésznő éppen a Londoni Nemzeti Színházban szerepelt, amikor egy ügynök felfigyelt rá és beajánlotta a televízióhoz. A Judi Dench és Ian Holm főszereplésével készült Az utolsó szőke bombázó című tévéfilmben debütált, Dench fiatalkori énjét alakítva. Ezután a londoni egyetemen angol irodalmat hallgatott és úgy döntött, csak a nyári vakáció alatt fog színészkedni és modellkedni.
Pályafutása
Egyetemi tanulmányai idején a BBC Attachments (2000–2002) című sorozatában szerepelt. Ez a produkció juttatta arra az elhatározásra , hogy abbahagyja tanulmányait és a színjátszásra koncentráljon. Első jelentősebb filmszerepe a 2002-es Nicholas Nicklebyben volt, amely Charles Dickens azonos című regényéből íródott. Ő játszotta Kate Nickleby szerepét, s ez nevét széles körben ismertté tette.
2003-ban a 17 éves Cassandra Mortmaint formálta meg az Enyém a vár című filmben. Színészi játékáért rengeteg dicséretet kapott és a BIFA (Brit Független Filmesek Díja, British Independent Film Awards) legígéretesebb fiatal színésznő díjára jelölték. Sok kritikus az új Julie Christie-nek kiáltotta ki. Ekkor már Hollywood is felfigyelt a színésztehetségre: 2004-ben a Dirty Dancing – Piszkos tánc folytatásában főszerepet kapott. A Dirty Dancing 2. világviszonylatban csak 27 millió dollárt hozott, de Garai nevét berobbantotta az amerikai piacra is. 2005-ben megkapta a legjobb mellékszereplőnek járó BIFA-díjat a Lélekben táncolok című filmvígjáték-drámáért. 2005-ben elvállalta a Mary Bryant című kétrészes televíziós dráma főszerepét, ismét kritai sikerrel.
2006-ban további két jelentős szerepet vállalt el: Woody Allen Füles című vígjátékában tűnt fel Scarlett Johansson és Hugh Jackman mellett, majd Kenneth Branagh Ahogy tetszik című Shakespeare adaptációjában tűnt fel. 2007-ben megkapta Angel Deverell szerepét François Ozon francia rendező Angel című filmjében. Az alakítás olyan jól sikerült, hogy a The Independent az év színésznői között emlegette alakításáért. Jelölték a Prix Lumiere díjra is, az első brit jelöltként. 2007-ben Joe Wright Vágy és vezeklés című filmsikerében Keira Knightley, James McAvoy, Saoirse Ronan és Vanessa Redgrave oldalán szerepelt. Az Oscar-díjra jelölt filmben az elkényeztetett Briony Tallis szerepét kapta meg. Alakítását a Brit Filmakadémia díjjal jutalmazta. 2008-ban látható volt A másik férfi című lélektani thrillerben, Liam Neeson, Laura Linney és Antonio Banderas mellett.
2009 januárjában az Irakban harcoló brit katonáknak létrehozott szórakoztató műsor keretein belül hívta fel a figyelmet a több mint 800 palesztin menekült helyzetére. Még ebben az évben szerepelt Stephen Poliakoff A Dicső 39 című második világháborús thrillerjében,, amelyben Julie Christie és Christopher Plummer voltak a partnerei. Visszatért a televízió képernyőjére is: elvállalta a BBC Emma című minisorozatának a főszerepét Michael Gambon és Johnny Lee Miller oldalán. A négyrészes sorozat Jane Austen regényének filmadaptációja. Ugyanabban az évben a The Sunday Times Magazine őt és több brit színészkollégáját, többek között Hugh Dancyt és Matthew Goode-ot a Rising Stars kitüntetéssel honorálta.
Magánélete
Londonban él. 2009-ben fejezte be egyetemi tanulmányait az Open University-n, diplomamunkáját angol irodalomból írta.
2012 novemberében bejelentette, hogy első gyermekét várja barátjával, Sam Hoare brit színésszel.Richard Kay: Sam Hoare's girlfriend Romola Garai announces pregnancy as he completes film on infertility. Daily Mail, 2012. október 16. 2013 márciusában lányuk született.Daughter for Romola Garai and Sam Hoare, Peerage News, 2013. március 21. A pár a következő évben házasodott össze, majd 2016-ban világra jött második gyermekük is.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 2002 Nicholas Nickleby Nicholas Nickleby Kate Nickleby Szénási Kata 2003 Enyém a vár I Capture the Castle Cassandra Mortmain Molnár Ilona 2004 Dirty Dancing 2. Dirty Dancing: Havana Nights Katey Miller Kiss Virág Balsai Móni Hiúság vására Vanity Fair Amelia Sedley Németh Kriszta Lélekben táncolok Inside I'm Dancing Siobhan Haffner Anikó 2005 Szentivánéji álom Midsummer Dream Helena (angol hangja) 2006 Renaissance Ilona Tasuiev (angol hangja) Füles Scoop Vivian Csondor Kata Ahogy tetszik As You Like It Célia Parti Nóra A szabadság himnusza Amazing Grace Barbara Spooner Major Melinda 2007 Angel Angel Angel Deverell Major Melinda Running for River (rövidfilm) Blair Vágy és vezeklés Atonement Briony Tallis 18 évesen Molnár Ilona 2008 A másik férfi The Other Man Abigail Nemes Takách Kata 2009 A Dicső 39 Glorious 39 Anne Keyes Ónodi Eszter2011 Junkhearts Christine Egy nap One Day Sylvie Földes Eszter 2012 Whitelands (rövidfilm) Jen 2013 Gyermekeink apja Having You Camilla Mars – Az utolsó napok The Last Days on Mars Rebecca Lane Solecki Janka 2015 A szüfrazsett Suffragette Alice Haughton Orosz Anna 2016 Last Call Caitlin Thomas 2020 Amuletfilmrendező és forgatókönyvíró Miss Marx Eleanor Marx 2021 Earwig Celeste 2023 The Critic Madeleine Farewell Egy élet One Life Doreen Warriner Molnár Ilona 2024 Interjú a herceggel Scoop Esme Wren Zsigmond Tamara
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 2000 Az utolsó szőke bombázó The Last of the Blonde Bombshells Elizabeth fiatalon tévéfilm 2000–2002 Attachments Zoe Atkins 22 epizód 2001 Perfect Charlotte tévéfilm 2002 Daniel Deronda Gwendolen Harleth minisorozat (4 epizód) 2005 Mary Bryant The Incredible Journey of Mary Bryant Mary Bryant 2008 Great Performances Cordelia 1 epizód 2009 Emma Emma Emma Woodhouse 2011 A bíbor szirom és a fehér The Crimson Petal and the White Sugar 2011–2012 The Hour Bel Rowley 12 epizód 2014 The Great War: The People's Story Kate Parry Frye minisorozat (2 epizód) 2016 Churchill's Secret Millie Appleyard nővér tévéfilm 2017 Born to Kill Jenny minisorozat (4 epizód) 2017–2018 A babaház úrnője The Miniaturist Marin Brandt 2018 Snatches: Moments From Women's Lives Ann minisorozat (1 epizód) 2020 The Windermere Children Marie Paneth tévéfilm 2022 Becoming Elizabeth I. Mária angol királynő 8 epizód 2023 The Following Events Are Based on a Pack of Lies Juno Fish 4 epizód Vigil Eliza Russell 6 epizód
Jegyzetek
További információk
Kategória:1982-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Angol színésznők Kategória:Zsidó származású angolok Kategória:Hongkongiak