Timothy Leonard Spall (London, Egyesült Királyság, 1957. február 27. –) BAFTA-díjas angol színész.
Élete és pályafutása Egy postás és egy fodrász gyermekeként nőtt fel Londonban.
1979-ben csatlakozott a jónevű Royal Shakespeare Company színtársulathoz. Az első két évében olyan darabokban lépett fel, mint a Windsori víg nők, a Cymbeline, A három nővér és a Nicholas Nickleby. Az 1980-as évek elejétől egyre több tévéfilmes szerepet vállalt a színház helyett.
1982-ben Mike Leigh szerepet adott neki az Otthon, édes otthon című rendezésében. Első nevesebb filmszerepe a Sting főszereplésével készült Frankenstein menyasszonya című horrorban volt 1985-ben. A hasonló hangvételű Gótika című filmben játszott egy évvel később Gabriel Byrne, Julian Sands és Natasha Richardson oldalán. 1988-ban a megtörtént eseményeken alapuló, feszült hangvételű Megölni egy papot című politikai krimiben mellékszerepelt. A Christopher Lambert, Ed Harris és Joss Ackland főszereplésével készült film az akkori szocialista országokban feketelistára került, mert élesen bírálta a Lengyel Népköztársaság egyházellenességét.
1990-es évek 1990-ben Bernardo Bertoluccival dolgozott együtt az Afrikában forgatott Oltalmazó ég című filmdrámában. Ebben az évben hozta a sors újra össze Mike Leigh-vel, akivel ezúttal Az élet oly édes című könnyedebb hangvételű társadalmi drámában dolgozott együtt. Szerepelt Clint Eastwood Az elefántvadász című kalandfilmjében is. Ezután főként televíziós produkciók következtek, de 1996-ban már Rosencrantzot formálta meg Kenneth Branagh Hamletjében. Nagyot alakított Leigh Titkok és hazugságok című filmjében Brenda Blethyn oldalán.
Két évvel később Spall a szintén erős komikus oldalát is megcsillogtatta az Újra a régi című vígjátékban. Szintén 1998-ban Jude Law után nyomozott az érdekes hangvételű Krokodilok bölcsessége című pszichothrillerben. Az 1990-es éveket újabb Leigh-filmmel zárta, ez volt a viktoriánus korszakban játszódó, Jim Broadbent főszereplésével készült Tingli-tangli.
2000-es évek 2000-ben a Vatelben, egy angol-francia koprodukciós történelmi filmben tűnt fel Gérard Depardieu és Uma Thurman partnereként. 2001-ben jött a szexualitást boncolgató, botránygyanús Intimitás. Egy évvel később egy amerikai szuperprodukcióban, a Cameron Crowe feldolgozásában készült Vanília égboltban kapott szerepet olyan sztárok mellett, mint Tom Cruise, Penélope Cruz, Cameron Diaz és Kurt Russell. 2002-ben ismét Mike Leigh-vel forgatot, a Spall főszereplésével készült, hétköznapi kisemberek életéről szóló Minden vagy semmi hatalmas elismerésben részesült. Ebben az évben még egy Charlie Hunnam címszereplésével készült Charles Dickens-adaptációban, a Nicholas Nickleby című filmben is felbukkant. 2003-ban ismét Cruise-zal forgatott, ezúttal Edward Zwick Az utolsó szamuráj című filmjében.
2004-ben Spall is beszállt a Harry Potter-filmsorozatba, Peter Pettigrew-t keltve életre a Harry Potter és az azkabani fogolyban. Egy évvel később a Harry Potter és a Tűz Serlege következett. 2007-ben is szerepelt két sikerfilmben: a Bűbáj című vígjátékban, majd Tim Burton Sweeney Todd, a Fleet Street démoni borbélya című sötét humorú alkotásában.
2010 után
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1978 The Life Story of Baal Lupu 1979 Kvadrofónia Quadrophenia Harry 1982 Remembrance Douglas A misszionárius The Missionary Parswell Zágoni Zsolt 1985 Frankenstein menyasszonya The Bride Paulus Illyés Barna 1986 Gótika, avagy a szellem éjszakája Gothic Dr. John William Polidori Koroknay Géza Szolnoki Tibor 1987 Body Contact Paul 1988 Dream Demon Peck Robinson Crusoe Crusoe Milne tiszteletes Megölni egy papot To Kill a Priest Igor Szűcs Sándor 1990 Az elefántvadász White Hunter Black Heart Hodkins Hollósi Frigyes 1871 Ramborde Az élet oly édes Life is Sweet Aubrey Oltalmazó ég The Sheltering Sky Eric Lyle Kaszás Attila Maróti Gábor 1996 Titkok és hazugságok Secrets & Lies Maurice Purley Bezerédi Zoltán Hamlet Hamlet Rosencrantz Ifj. Jászai László Fesztbaum Béla 1998 The Clandestine Marriage Sterling Újra a régi Still Crazy David 'Beano' Baggot Gesztesi Károly Krokodilok bölcsessége The Wisdom of Crocodiles Healey nyomozó Csuja Imre 1999 Tingli-tangli Topsy-Turvy Richard Temple Mikó István 2000 Lóvátett lovagok Love's Labour's Lost Don Armado Csuja Imre Vatel Vatel Gourville Verebély Iván Csibefutam Chicken Run Csóró (hangja) Bochkor Gábor 2001 Intimitás Intimacy Andy Gesztesi Károly The Old Man Who Read Love Stories Luis Agalla Szerencsés McLépés Lucky Break Cliff Gumbell Csuja Imre Rocksztár Rock Star Mats, Steel Dragon menedzser Csuja Imre Vanília égbolt Vanilla Sky Thomas Tipp Koroknay Géza 2002 Minden vagy semmi All or Nothing Phil Csuja Imre Nicholas Nickleby Nicholas Nickleby Charles Cheeryble Konrád Antal 2003 Egyenesbe jövünk Gettin’ Square Darren Barrington Csuja Imre Az utolsó szamuráj The Last Samurai Simon Verebély Iván 2004 A balszerencse áradása Lemony Snicket’s A Series of Unfortunate Events Mr. Poe Versényi László Csuja Imre Harry Potter és az azkabani fogoly Harry Potter and the Prisoner of Azkaban Peter Pettigrew / Féregfark Tahi József 2005 Harry Potter és a Tűz Serlege Harry Potter and the Goblet of Fire Tahi József Az utolsó hóhér Pierrepoint Albert Pierrepoint 2007 Harry Potter és a Főnix Rendje Harry Potter and the Order of the Phoenix Peter Pettigrew / Féregfark(stáblistán nem szerepel) Houdini, a halál mágusa Death Defying Acts Sugarman Papp János Háda János Bűbáj Enchanted Nathaniel Csuja Imre Sweeney Todd, a Fleet Street démoni borbélya Sweeney Todd: The Demon Barber of Fleet Street Beadle Bamford Csuja Imre 2008 Appaloosa – A törvényen kívüli város Appaloosa Phil Olson Besenczi Árpád 2009 Az elátkozott Leeds United The Damned United Peter Taylor Mikó István Harry Potter és a Félvér herceg Harry Potter and the Half-Blood Prince Peter Pettigrew / Féregfark Heartless George Morgan A sivatag virága Desert Flower Terry Donaldson From Time to Time Boggis 2010 Alice Csodaországban Alice in Wonderland Bayard (hangja) Melis Gábor Wake Wood Arthur Jackboots on Whitehall Winston Churchill (hangja) Reuniting the Rubins Lenny Rubins A király beszéde The King's Speech Winston Churchill Koroknay Géza Harry Potter és a Halál ereklyéi 1. Harry Potter and the Deathly Hallows – Part 1 Peter Pettigrew / Féregfark Tahi József 2011 Harry Potter és a Halál ereklyéi 2. Harry Potter and the Deathly Hallows – Part 2 My Angel Mr. Lambert 2012 Keleti igazságosztó Assassin's Bullet Dr. Aaron Kahn Várkonyi András Boy (rövidfilm) apa Comes a Bright Day Charlie Upside Down Bob Boruchowitz Felfelé a lejtőn The Rise D.I. West Ginger és Rosa Ginger & Rosa Mark Bezerédi Zoltán Love Bite – Az első harapás Love Bite Sid 2014 Százkarátos szerelem The Love Punch Jerry Csuja Imre Mr. Turner Mr. Turner J. M. W. Turner Csuja Imre 2015 Balek Sucker professzor 2016 Alice Tükörországban Alice Through the Looking Glass Bayard (hangja) Melis Gábor Away Joseph The Journey Ian Paisley Tagadás Denial David Irving Ujréti László Stanley a Man of Variety több szerep 2017 A vendégek The Party Bill The Changeover Carmody Braque Táncterápia Finding Your Feet Charlie Várkonyi András Csuja Imre 2018 Ősember – Kicsi az ős, de hős! Early Man Öreg (hangja) Csuja Imre 2019 The Corrupted Clifford Cullen This Time Away (rövidfilm) Nigel Mrs Lowry & Son L S Lowry 2020 It Snows in Benidorm Peter Riordan2021 The Obscure Life of the Grand Duke of Corsica Alfred Roth The Last Bus Tom Spencer Spencer Major Alistar Gregory őrnagy Harsányi Gábor 2022 This Is Christmas Ray Halványkék szemek The Pale Blue Eye Sylvanus Thayer főfelügyelő Papp János2023 Bolan's Shoes Jimmy Repülés kezdőknek Northern Comfort Edward Mocskos kis levelek Wicked Little Letters Edward Swan Fodor Tamás The Heist Before Christmas Santa 2024 Rich Flu Sebastian Snail Sr. 2025 Hamlet Polonius Búcsú June-tól Goodbye June Bernie Cheshire Bezerédi Zoltánfilm végén feltüntetett stáblista alapján
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím SzerepMegjegyzések 1981 The Cherry Orchard Epikhodov tévéfilm The Three Sisters Andrei tévéfilm 1982 Otthon, édes otthon Home Sweet Home Gordon Leach tévéfilm Twist Olivér Oliver Twist rendőr tévéfilm 1983–2004 Auf Wiedersehen, Pet Barry Spencer Taylor 40 epizód 1987 The Nihilist's Double Vision Nick Watts tévéfilm 1988 Journey's End Trotter tévéfilm The Modern World: Ten Great Writers Porfiry 1 epizód 1990 The Tale of Little Pig Robinson Pig Robinson tévéfilm Stolen Donald Caudell 2 epizód 1991 Boon Bill Webster 1 epizód Murder Most Horrid patológus 1 epizód 1991–1992 Screenplay Derek / Francis Meeks 2 epizód Performance Jimmy Beales / Chico 1992 Red Dwarf Andy 1 epizód 1992–1993 Az ifjú Indiana Jones kalandjai The Young Indiana Jones Chronicles Cunningham, masszőr 2 epizód 1993–1994 Frank Stubbs Promotes Frank Stubbs 13 epizód 1993 Tracey Ullman: A Class Act különkiadás Without Walls Margaret Rutherford 1 epizód Rab C. Nesbitt cellatárs 1 epizód Spender Robert Cunningham 1 epizód 1994 Nice Day at the Office Phil Bachelor 6 epizód 1994–1996 Outside Edge Kevin Costello 22 epizód 1997 Kiéhezve The Hunger kereskedő 1 epizód 1998 Neville szigete Neville's Island Gordon tévéfilm Our Mutual Friend Mr. Venus 4 epizód 1999 Shooting the Past Oswald Bates minisorozat (3 epizód) 2000 The Thing About Vince Vince Skinner 2001 Titokzatos idegenek Perfect Strangers Irving Ivor the Invisible apa tévéfilm Meztelen porszívózás a paradicsomban Vacuuming Completely Nude in Paradise Tommy Rag tévéfilm 2002 Bodily Harm Mitchel Greenfield minisorozat (2 epizód) 2003 Túlélők háza My House in Umbria Quinty tévéfilm 2005 Cherished Terry Cannings Mr. Harvey gyertyát gyújt Mr. Harvey Lights a Candle Mr. Harvey 2006 Mysterious Creatures Bill Ainscow 2006–2009 The Street Eddie McEvoy 9 epizód 2007 Szoba kilátással A Room with a View Mr. Emerson tévéfilm Twist Olivér Oliver Twist Fagin 2009 Gunrush Doug Becket tévéfilm The Fattest Man in Britain Georgie Godwin 2010–2012 Timothy Spall: ...at Sea önmaga BBC Four minisorozat 2012 The Syndicate Bob Davies 4 epizód Sinbad Anicetus / Halál 1 epizód Boszi seprűnyélen Room on the Broom Sárkány (hangja) 2013 Gibraltar: Britain in the Sun narrátor (hangja) dokumentumsorozat 2013–2014 Blandings Lord Clarence Emsworth 13 epizód 2015 Enfield szelleme The Enfield Haunting Maurice Grosse Fungus the Bogeyman Fungus minisorozat (3 epizód) Me and My Guide Dog narrátor (hangja) dokumentumfilm Almabor Rosie-val Cider with Rosie Laurie Lee (hangja) 2017 Philip K. Dick's Electric Dreams Ed Jacobson 1 epizód 2019 Hatton Garden Terry Perkins minisorozat (4 epizód) Summer of Rockets Lord Arthur Wallington minisorozat (6 epizód) Perpetual Grace, LTD Donny 5 epizód 2023 The Sixth Commandment Peter Farquhar minisorozat (3 epizód) 2024 Farkasbőrben Wolf Hall: The Mirror and the Light Thomas Howard minisorozat (2 epizód)
Jegyzetek
További információk
Kategória:1957-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Angol színészek Kategória:BAFTA-díjasok Kategória:Londoniak