A csóka (Coloeus monedula) a madarak (Aves) osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe, ezen belül a varjúfélék (Corvidae) családjába tartozó faj. Nevezik kéményseprő madárnak is. Az előfordulási területe Európa szinte egésze, Ázsia nyugati fele, valamint Észak-Afrika nyugati csücske.
Állományai nem költöző madarak, de az északi területeken élők télen mégis délebbre húzódnak. Manapság négy alfaja ismert, ezeket a fejükön és a tarkójukon levő eltérő árnyalatú tollazatról lehet megkülönböztetni. Legelőször Carl von Linné svéd természettudós, orvos és botanikus írta le, illetve nevezte meg ezt a madárfajt. Linné a Corvus monedula tudományos nevet adta a madárnak. Az újabb DNS-vizsgálatok bebizonyították, hogy a csókának a legközelebbi rokona a kelet-ázsiai örvös csóka (Coloeus dauuricus); e két madár pedig az egykoron egységes Corvus madárnemnek az egyik korai elágazását képviselte. Korábbi elképzelések szerint - elképzelések melyek később tényekké váltak - e két csóka annyira különbözik a többi Corvus-fajtól, hogy nekik egy külön nemet, a Coloeust kéne megalkotni – újabban az alnemként használt taxont önálló nemi szintre emelték. Angol nyelvterületeken ezt a madarat jackdaw-nak nevezik; a jack = „kicsi”, míg a daw = „csóka” az óangol nyelvben.
A szárny fesztávolsága 34–39 centiméter. A tollazata majdnem teljesen fekete, kivéve a tarkóját, mely szürke színű. A szivárványhártyája jellegzetes világosszürke. A csóka társas és zajos madár. Kis csapatain belül jól meghatározott és komplex ranglétra van. Természetes élőhelye a ritkás erdők és a tengerparti sziklák, azonban igen jól alkalmazkodott a farmokhoz és a városi élethez is. Opportunista mindenevő, mely minden alkalmat kihasznál táplálékának megszerzéséhez. Étlapját főleg növényi eredetű táplálék, valamint rovarok és egyéb gerinctelenek alkotják, azonban ha alkalma adódik, akkor a döghúst és az ember által hagyott hulladékot sem veti meg. Monogám párkapcsolatban él, azaz a párt alkotó madarak hűek maradnak egymáshoz, egészen egyikük pusztulásáig. A fészek egyszerű, csak néhány ágacskából áll; a fészket faodúba, sziklamélyedésbe vagy épületre rakja. A fészekaljban általában öt darab, barnán pettyezett, világoskék vagy kékeszöld színű tojás van. A tojásokat a tojó költi ki. A kis csókák körülbelül 4-5 hetesen válnak röpképessé. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján nem fenyegetett állatfajként szerepel, de élettere szűkül, hiszen Tunéziából és Máltáról is kipusztult.
Nevének eredete A csóka egyik olyan madár, ami azon élőlények közé tartozik, melyeket Carl von Linné svéd természettudós, orvos és botanikus a „Systema Naturae” című művében írt le még a 18. században. Mivel az a hiedelem járta, hogy a csóka szívesen felszedegeti a fényes pénzérméket, Linné a madár fajnevét e tárgyakról adta, azaz Corvus monedula. A mǒnēdŭla szó a latin moneta szóból származik, melynek magyar jelentése: „pénz” vagy „érme”. A nemének neve, a Corvus a varjakhoz és hollókhoz való rokonságára utal. 1829-ben Johann Jakob Kaup német természettudós megalkotta a Coloeus taxont, melyet nemi szintnek szánt; ez a szó az ógörög nyelvben: koloios = csóka. Azonban 2011-ig ez a taxon csak alnemi szinten volt elfogadva; ide pedig csak az eurázsiai csóka és az örvös csóka sorolható.
Rendszertani besorolás Egy 2000-es tanulmány szerint a szóban forgó madár és a többi Corvus-faj között nagyobb a genetikai különbség, mint a nem más tagjai között. Ennek a tanulmánynak a hatására 2005-ben Pamela Cecile Rasmussen, amerikai ornitológus a „Birds of South Asia: The Ripley Guide” című művében Kaupot követve visszaállította a Coloeus taxont nemi szintre. Rasmussen újrarendszerezését 1982-ben megelőzte egy másik ornitológus, a német Hans Edmund Wolters. A 2007-ben végzett DNS-vizsgálat, melynek keretében néhány Corvus-faj mitokondriumának egy bizonyos részét kutatták egy pontosabb családfa megalkotásának érdekében; arra az eredményre jutott, hogy a csóka és a kelet-ázsiai örvös csóka nagyon közeli rokonai egymásnak és ketten a Corvus nemen belül egy külön bazális, azaz alapi kládot alkotnak. Ennek következtében az Ornitológusok Nemzetközi Kongresszusa (International Ornithological Congress) hivatalosan felvette a listájára a Coloeus monedula és Coloeus dauuricus taxonokat. Az Altaj-hegységből, Szibéria déli részéről és Mongóliából csóka hibridekről szóló beszámolók érkeztek; tehát a két Coloeus sikeresen kereszteződik egymással. Habár a hibridizációra képesek, a mitokondriális DNS-vizsgálatok - melyhez a mintát mindkét madárnak a fő előfordulási területéről vettek - azt mutatják, hogy két különböző fajról van szó.
Előfordulása bélyegkép|jobbra|250px|██ = a csóka élőhelye, telelőhelye, költőhelye██ = csak nyáron tartózkodik a területen██ = telelőhelyek bélyegkép|jobbra|200px|Csóka Inis Oírr szigetén
A csóka előfordulási területe Afrika északnyugati részei, egész Európa – kivéve e kontinens legészakibb részeit –, valamint Közép-Ázsia, egészen a Himalája keleti feléig és a Bajkál-tóig. Az ázsiai állományok fő elterjedési területei Törökország, a Kaukázus régió, Irak, Irán, Afganisztán, Pakisztán és Északnyugat-India.Goodwin, 75. o. Máltáról és Tunéziából kihalt. Az elterjedési területe hatalmas, körülbelül 1-10 millió négyzetkilométer közöttire becsülik. A globális állománya is nagy, csak az európai állományt 15,6-45 millió példányra teszik. A Brit-szigeteken végzett több éves madárszámlálások azt mutatják, hogy az 1970-es évek és 2010 között a csókák egyedszáma nagyon megnőtt; bár ez azt is jelentheti, hogy a csókák állománya csak éppen visszaállt a természetes méretére, hiszen korábban kártevőnek tekintve, ipari mértékben pusztították a fajt. 1998-ban az Egyesült Királyságban becslések szerint 2,5 millió csóka létezett, míg 1970-ben csak 780 ezer példány élt.
A legtöbb csóka nem költöző madár, azaz nem vándorol el télen sem, viszont az északi és keleti állományoknál megfigyelhetőek időszakos vonulások. E peremvidéki csókák a megszokott területekről elköltöznek szeptember és november között, és majd visszatérnek februárban és kora májusban.Cramp, 124. o. A keleti madár elterjedése nyáron az oroszországi Szibériába is belenyúlik, míg télen kivonul onnan. A Feröer-szigeteken igen ritka, főleg télen és tavasszal, azonban néha Izlandra is eljut.Cramp, 121. o. Téli gyülekezőhelyeik vannak Kazahsztán északnyugati részén, az úgynevezett Urál völgyében, a Kaszpi-tenger északi partjain, valamint Nyugat-Kínában a Tien-sanban. Szintén télen megtalálhatók a nyugat-pakisztáni Kvetta völgyben. Libanonban ritkán látják télen, az elsőt 1962-ben jegyezték fel. Szíriában ritka vendég, viszont néhány költőpár ott is van. A legkeletibb alfaj, a C. m. soemmerringii Dél-Szibéria középső részén és Északnyugat-Kínában is előfordul. Néha a Japánhoz tartozó Hokkaidó szigetre is elrepül. Néhány csóka Észak-Amerika északkeleti partjára is eljutott, úgyhogy az 1980-években Kanada atlanti partjától egészen az Amerikai Egyesült Államokbeli Pennsylvaniáig megtalálhatók voltak. Ritka kóborló még a Gibraltáron, Mauritániában és a Saint-Pierre és Miquelon nevű szigetcsoporton. Egyiptomban eddig csak egyszer figyelték meg.
Alfajai A csókának négy elismert alfaja van. Az összes európai alfaj, kereszteződések és az átmeneti állományok miatt elveszti genetikai különbségét a határterületeken. Például a C. m. monedula beleolvad a C. m. soemmerringii alfajba, Finnországtól kezdve, dél felé haladva a Baltikumon át, keleten Lengyelország keresztül, egészen Romániáig és Horvátországig.
Coloeus monedula cirtensis (Rothschild és Hartert, 1912) - Afrika északi és nyugati területein élt, illetve még él; mivel manapság már csak Marokkóban és Algériában található meg, Tunéziából kihalt.Cramp, 120. o. Az alfaj a nevét, a cirtensis-t az ókori numidiai Cirta városról kapta. A tollazata a többi alfajtól eltérően egyszínűbb, sötét szürke; a világosabb tarkója kevésbé feltűnő. Coloeus monedula monedula (Linnaeus, 1758) - ez a törzsalfaj. Az elterjedési területe Európa keleti felén van, vagyis Skandináviában Finnország déli részétől a dániai Esbjergig és Haderslevig, továbbá Németország keleti fele és az egész Lengyelország, délfelé pedig Közép-Európán keresztül, délen Szlovéniáig, Szerbia északi részéig, azaz a Vajdaság Autonóm Tartományig, keletre a Romániában is megtalálható Kárpátokig tart. Norvégia délkeleti részein, Svédország déli felén, valamint Dánia északi és keleti részein is költ, azonban télen ezek a példányok néha Angliába és Franciaországba vonulnak. Spanyolországban ritka vendégnek számít. A tarkója és nyakának oldalai világosak. Sötét torkát kisebb-nagyobb mértékben világosabb szürke sáv veszi körül. Coloeus monedula soemmerringii (Fischer, 1811) - az előfordulási területe Európa északkeleti része, valamint Észak- és Közép-Ázsia, Oroszországtól egészen a Bajkál-tóig és Mongólia északnyugati részéig. Az elterjedésének déli határát keletről nyugatra haladva: a Himalája keleti fele, Izrael, Törökország, Dél-Románia és Szerbia alkotják. A telet Iránban és az indiai Kasmír régióban tölti. 1811-ben Johann Fischer von Waldheim, Corvus soemmerringii név alatt, önálló fajként írta le a madarat; ő e madár és az európai csóka közötti különbségekre hivatkozott. A soemmerringii akkor fajnevet, manapság alfajnevet Samuel Thomas von Sömmerring, német tudósról, anatómusról adta. A nagyjából ázsiai madárnak a tarkója és nyakának oldalai világosabbak; emiatt szembetűnő különbség keletkezik e világos testrészek és a többi fekete tollazat között. Coloeus monedula spermologus (Vieillot, 1817) - a csókának ez a nyugat- és közép-európai alfaja. A legfőbb előfordulási területei a Brit-szigetek, Hollandia, a Rajna-vidék, Nyugat-Svájc, Olaszország és az Ibériai-félsziget. A C. m. cirtensis mellett Marokkóban is megtalálható. További állományai a Kanári-szigeteken és Korzikán találhatók. Az alfajnév, a spermologus a görög nyelvből származik, jelentése: „a magokat szedegető”. Az alfajok közül ez a legsötétebb; míg a többieknek a szürke tarkóját - egészben vagy részben - fehéres csík veszi körül, a C. m. spermologus-nál ez teljesen hiányzik.
Megjelenése bélyegkép|200px|jobbra|Felnőtt C. m. spermologus, Dornoch, Skócia. A kemény szőrszerű tollsörték a csőrön
A 34-39 centiméteres hosszával az eurázsiai csóka a második legkisebb madár a Corvus nemben, a legkisebb a közeli rokona, az örvös csóka 32 centiméteres testhosszúsággal.Goodwin, 74. o. Tollazatának legnagyobb része fényesen fekete, lilás (a monedula és a spermologus alfajok esetében), illetve kékes árnyalatú (a cirtensis és a soemmerringii alfajok esetében) fejtetővel, azaz koronával, homlokkal és másodlagos tollakkal.Cramp, 139. o. A torok, az elsődleges tollak, valamint a farktollak zöldeskéken fényezettek. A pofájának oldala, a tarkója és a nyakának oldala, alfajtól függően a világosszürkétől az ezüstös szürkéig változik; a begyi és hasi részek palaszürkék. Lába és rövid, tömzsi csőre fekete színű. A csőr akkora, mint - csőr nélkül - a fejhossz 75%-a. A felső csőrkávának a 40%-át, míg az alsó csőrkávának a 25%-át keményebb, szőrzetszerű tollsörték borítják. A felnőtt madár szivárványhártyája (iris) szürkés vagy ezüstös fehér, míg a fiatalé világoskék színű. Egyévesen kezd ezüstössé válni, de azelőtt előbb barnásra vált. A két nem között nincsen nemi kétalakúság, azaz a két különböző nemű példány ugyanúgy néz ki. A kivételt a hímeknél a fejtetőn és a tarkón levő tollak képezik, melyek az idő haladtával, főleg a vedlés közeledtekor kopottá válnak.Cramp, 137. o. Előfordulási területének nyugati felén teljes vedlésen megy keresztül, június és szeptember között, míg ez a vedlés keleten egy hónappal később történik meg. Mindjárt vedlés után a fejtető lilás árnyalata élénkebbnek hat.