Hesz János Mihály (Eger, 1768. szeptember 18. – Bécs, 1833. vagy 1836.) arckép- és oltárképfestő, rézmetsző.
Életpályája Már 15 éves korában megpróbálkozott az olaj- és freskófestészettel. 21 évesen Bécsbe került a festőakadémiára, Hubert Maurer növendéke volt. Művészi pályáját Maulbertsch mellett kezdte, később a bécsi császári mérnökkari akadémia szabadkézirajz-tanára is volt. Nagyrészt Bécsben élt, de munkáinak zöme magyar megrendelésre készült.
1794-ben vagy 1804-ben díjat nyert Priamus elkéri Achillestől Hector holttestét című képével. A Tudományos Gyűjtemény Hesz képeinek „akadémiai klasszikusságát” hangsúlyozza. Későbbi vallási tárgyú festményein, oltárképein az olasz manierizmus hatása érződik.
Bécsi otthona a 19. század elején élt magyar festők előtt mindig nyitva állt, közülük néhányan tanítványai is voltak: Balkay Pál, Nagy Sámuel, Kiss Sámuel, Marczinkay Elek, Wándza Mihály. Hesz 1820-ban tervezetet nyújtott be egy Magyar Képzőművészeti Akadémia felállításáról, melyben a bécsi és a prágai akadémiákat tekintette példának. A terv nem keltett különösebb visszhangot.
Művei Munkái közül említendők: Priamus Achillesnél; Szent István magyar király; Nepomuki Szent János; Keresztelő Szent János; Mária mennybemenetele (ez a négy kép az egri székesegyházat díszíti); Esztergom, Szent Anna-templom főoltára; Feltámadás (Nagycenk, Széchényi sírkápolna); Mária születése (Sopronkövesd, római katolikus templom); Szent Miklós megdicsőülése (Pereszteg, római katolikus templom); Szent András (Iván, római katolikus templom); András apostol halála (Széchenyi Ferencné, Festetich Julianna grófné számára); Szent Mária (Keglevich gróf számára); Két oltárkép Szent Gáspárról és Szent Miklósról (a bécsi wiedeni plébániatemplom számára); Szent István keresztelése (az esztergomi bazilikában).
Jegyzetek
Források
A Pallas nagy lexikona Magyar Művészet 1902. 1. szám. Prokopp Gyula: Adatok Hesz János Mihály (1768–1833?) festészetéhez, Művészettörténeti Értesítő, 1981. 200–205. Jávor Anna: Hesz János Mihály (1768–1836) művészi hagyatéka. Művészettörténeti Értesítő, 1991. 214–220.
Kapcsolódó szócikkek Magyar festők listája
Kategória:Magyar festők Kategória:Egriek Kategória:1768-ban született személyek Kategória:1836-ban elhunyt személyek