George Savalas (teljes nevén George Dimosthenis Savalas) (Bronx, 1924. december 5. – Westwood, Kalifornia, 1985. október 2.) görög származású amerikai színész, Telly Savalas testvéröccse.
bélyegkép|jobbra|263px|A Savalas-testvérek, balról jobbra Teddy, Telly, Gus és George
Élete és pályája New York külvárosában született, egy ötgyerekes emigráns családban, akik az első világháború alatt hagyták el hazájukat. Rajta és Tellyn kívül szüleinek, Aristotelis Savalasnak és Kristinának még két fiúgyermeke volt: Teddy és Gus élt a családban.
1970-ben játszott a Kelly hősei című filmben, ahol az egyik főszerepet bátyja alakította. 1973-tól ismét Tellyvel szerepelt a Kojak című krimisorozatban, ami testvérét világhírűvé tette. Itt Stavros nyomozó szerepében láthatták, akit a bátyja által alakított nyomozó hadnagy rendszeresen „Fürtöske” (eredetiben Curly) becenévvel illetett.
Halálát leukémia okozta, a kaliforniai Westwoodban hunyt el.
A Kojak című sorozatban Csurka László volt a magyar hangja, az újbóli szinkronizálás után Vajda László vette át a helyét. A Kelly hőseiben Horváth Pál szinkronizálta. Egyéb magyar hangjai voltak még Bácskai János, Buss Gyula és Huszár László.
Filmjei 1985 – Alice csodaországban (TV-film) ... The Courtier 1982 – Átverés 1976 – Kravges ston anemo 1976 – Whodunnit? (TV-sorozat) ... Panellist 1975 – Kolchak: The Night Stalker (TV-sorozat) ... Kaz 1973–1978 – Kojak (TV-sorozat) ... Stavros 1971 – All in the Family (TV-sorozat) ... Joe 1970 – Az erőszak városa (Violent City) ... Shapiro 1970 – Kelly hősei (Kelly's Heroes) ... Mulligan 1969 – Egy királyi álom ... Apollo 1968 – Mannix (TV-sorozat) ... Sergeant 1968 – Rosemary gyermeke ... Workman 1967 – The Man from U.N.C.L.E. (TV-sorozat) ... Greek Merchant 1966 – Daniel Boone (TV-sorozat) ... The Warden 1966 – The Fugitive (TV-sorozat) ... Prisoner 1965 – The Slender Thread ... Pool Player 1965 – Dr. Kildare (TV-sorozat) ... Aristos 1965 – Dzsingisz kán (Genghis Khan) ... Toktoa 1964 – The Rogues (TV-sorozat) ... Lobo 1964 – Combat! (TV-sorozat) ... Cooper 1963 – The Virginian (TV-sorozat) ... Turnkey 1963 – The Dakotas (TV-sorozat) ... Pope, the Bartender 1963 – Ripcord (TV-sorozat) 1962 – G.E. True (TV-sorozat) ... Lukas
Fordítás
Jegyzetek
További információk
Kategória:Amerikai színészek Kategória:Görög-amerikaiak Kategória:1924-ben született személyek Kategória:1985-ben elhunyt személyek Kategória:New York-iak Kategória:Rákban elhunyt személyek