A Tudor-negyed Marosvásárhely legnagyobb városnegyede. Főleg tömbházakból álló városrész, mely a város lakossága egyharmadának ad otthont. A város keleti részén helyezkedik el; nyugatról a Kövesdomb és a Budai-negyed, északról a belváros határolja.

Története A 16. században a Csere-erdőtől délre, a Poklos-patak és a jelenlegi Segesvári út (Calea Sighișoarei) által közrezárt területen két falu volt: Alsó- vagy Kis-Sásvári és Felső- vagy Nagy-Sásvári. 1609-ben ezek egyesültek a várossal.

A 20. század közepéig a környék mezőgazdasági földterület volt. Egy romos téglagyár is volt a koronkai út mellett; 1944-ben itt rendezték be a marosvásárhelyi gettót, ahova több, mint zsidót zsúfoltak, akiket később Auschwitzba vittek.

A kommunista hatalomátvétel után a vidék termelőszövetkezetté alakult. 1950 körül földszintes munkásházak épültek a Str. Vulturilor (Sasok útja) és a Poklos-patak által közrefogott területen, és a Săliște, Păltiniș utcák környékén; ezek ma helyi jelentőségű műemléknek számítanak. A tulajdonképpeni, tömbházakból álló városrész építése 1961-ben kezdődött. A román kommunista karhatalom nem titkolt szándéka volt, hogy megváltoztatja az erdélyi, jelentős magyar lakossággal rendelkező nagyvárosok etnikai összetételét, így a negyedbe főleg vráncsai románokat telepítettek.

A Tudort négy ütemben építették: Tudor I (1960-as évek), az 1 Decembrie 1918 sugárúttól délre, a Moldovei / Hațeg utcák magasságáig (ún. „régi-Tudor” vagy „Sásvári-negyed”) Tudor II (1970-es évek), az 1 Decembrie 1918 sugárúttól keletre, az Elektromaros gyárig (ún. „új-Tudor”) Tudor III (1980-as évek), a Pandurilor út mentén (ún. „Cserealja”) Tudor IV (1980-as évek), a Budai Nagy Antal-negyed felé

A tömbházak között számos iskola, üzletház, piac, park is helyet kapott. Az 1989-es rendszerváltás után felépültek a városnegyed templomai. A 21. század elején a negyed kijáratánál hipermarketeket létesítettek.

Leírása Szellős, nyitott, zöldövezettel és parkolókkal bőven ellátott városnegyed. Már a tervezésnél a nyugati országokra akkor jellemző 1:3-as motorizációs szinttel számoltak (1000 főre átlagosan 333 személygépkocsi jut), a romániai 1:10-es szinttel szemben. A tömbházak legtöbbjét előregyártott panelek helyett téglából építették.

Főbb utcái Hosszú utca (bulevardul 1 Decembrie 1918), a Főtértől induló, a városból Koronka felé kivezető 4 kilométer hosszú sugárút. Pandúrok sugárút (bulevardul Pandurilor). Eredetileg azt tervezték, hogy a kövesdombi 1848-as sugárútba kötik be, egy „kiskörutat” hozva létre a város déli részén, azonban ez nem valósult meg. Wesselényi utca (strada Predeal), 19. századi, egykoron a város perifériáján húzódó utca.

Főbb létesítmények Templomok: cserealji katolikus és református templomok, Mennybemenetel, Szent Anna, Szent György ortodox és Nagyboldogasszony görögkatolikus templomok, adventista és pünkösdi imaházak Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi kara (a koronkai út mellett) Dimitrie Cantemir egyetem Coșbuc, Mihai Viteazul, Dacia, Guga, Tudor iskolák (régi neveiken 3-as, 5-ös, 14-es, 18-as, 20-as számú iskolák) Electromureș szakközépiskola Sumel ipari park (a régi Electromureș számológépgyár helyén)

Képek

Jegyzetek

Kategória:Marosvásárhely negyedei Kategória:Lakótelepek