Elio de Angelis (Róma, 1958. március 26. – Marseille, 1986. május 15.) olasz autóversenyző, Formula–1-es pilóta. A sportág utolsó gentlemanjének tartott, versenytársai körében rendkívül népszerű De Angelis óta három pilóta halt meg Formula–1-es autóban elszenvedett balesetben, Roland Ratzenberger és Ayrton Senna 1994-ben, a San Marinó-i nagydíjon hunyt el, Jules Bianchi pedig a 2014-es japán nagydíjon elszenvedett balesete után kilenc hónappal. Az első három pilóta tragédiája nagyfokú biztonsági fejlesztéseket vont maga után, és nagyrészt az ő tragédiájuk következtében vált a Formula–1 az egyik legbiztonságosabb sportággá.
Pályafutása thumb|left|250px|Az 1985-ös német nagydíjon a Lotusszal Elio de Angelis gazdag római családból származott, édesapja híres motorcsónak-versenyző volt. 14 éves korában kezdett el gokartozni, 1977-ben pedig megnyerte az olasz Formula–3-as bajnokságot. 1978-ban a brit Formula–1-es sorozatban versenyzett.
Apja pénzének köszönhetően befizette magát a Formula–1-be, és 1979-ben debütált a Shadow csapat pilótájaként. Első futamán, az argentin nagydíjon hetedikként ért célba, a bajnokságban pedig a tizenötödik helyen végzett 3 ponttal. 1980-ban átigazolt a Lotushoz, ahol huszonegy évesen majdnem ő lett minden idők legfiatalabb nagydíjgyőztese, amikor az 1980-as brazil nagydíjon második lett. Első győzelmét az 1982-es osztrák nagydíjon aratta, mindössze öt századmásodperccel Keke Rosberg előtt. A csapatfőnök, Colin Chapman helyét 1982 decemberében bekövetkezett halála után Peter Warr vette át.
Az 1983-as évadtól véget ért a Forddal való együttműködés, és a Cosworth motorok helyett Renault turbómotorok hajtották az autókat. A csapatnak csalódást okozott szezonban de Angelis legjobb eredménye az olasz nagydíjon elért ötödik helyezés volt. 1984-ben már sokkal jobb évet teljesített, összesen 34 pontot gyűjtött, mindezzel harmadikként végzett a világbajnokságban.
Második, és egyben utolsó futamgyőzelmét az 1985-ös San Marinó-i nagydíjon szerezte. 33 pontja az év végi ötödik helyhez volt elegendő. Elhagyta a Lotust, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a csapat erőfeszítéseiket Ayrton Senna felé összpontosítja. De Angelis 1986-ban négy verseny erejéig a kétszeres világbajnok Nelson Piquet helyén autózott a Brabhamnél.
Halála 1986 májusában, egy tesztelésen a Paul Ricard pályán az autó hátsó légterelője levált az autóról, mire Angelis kicsúszott, és a korlátnak ütközve autója kigyulladt. Mivel nem volt kiszolgáló személyzet a pályán, késve érkezett a segítség, és fél órába telt, mire a versenyzőt helikopterrel kórházba szállították. De Angelis kulcscsonttöréssel megúszta volna a balesetet, ám a belélegzett füst miatt másnap fulladás következtében meghalt.
Teljes Formula–1-es eredménysorozata
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 Helyezés Pont 1979 Shadow ARG7 BRA12 RSAKi USW7 ESPKi BELKi MONNk FRA16 GBR12 GER11 AUTKi NEDKi ITAKi CANKi USA4 15. 3 1980 Lotus ARGKi BRA2 RSAKi USWKi BEL10 MON9 FRAKi GBRKi GER16 AUT6 NEDKi ITA4 CAN10 USA4 7. 13 1981 Lotus USWKi BRA5 ARG6 SMR BEL5 MONKi ESP5 FRA6 GBRKi GER7 AUT7 NED5 ITA4 CAN6 LVSKi 8. 14 1982 Lotus RSA8 BRAKi USW5 SMRVi BEL4 MON5 USEKi CAN4 NEDKi GBR4 FRAKi GERKi AUT1 SUI6 ITAKi LVSKi 9. 24 1983 Lotus BRAKiz USWKi FRAKi SMRKi MONKi BEL9 USEKi CANKi GBRKi GERKi AUTKi NEDKi ITA5 EURKi RSAKi 17. 2 1984 Lotus BRA3 RSA7 BEL5 SMR3 FRA5 MON5 CAN4 USE2 USA3 GBR4 GERKi AUTKi NED4 ITAKi EURKi POR5 3. 34 1985 Lotus BRA3 POR4 SMR1 MON3 CAN5 USA5 FRA5 GBRHn GERKi AUT5 NED5 ITA6 BELKi EUR5 RSAKi AUSKiz 5. 33 1986 Brabham BRA8 ESPKi SMRKi MONKi BEL CAN USA FRA GBR GER HUN AUT ITA POR MEX AUS – 0
Jegyzetek
További információk Profilja a grandprix.com honlapon
Kategória:Olasz autóversenyzők Kategória:Formula–1-es balesetben meghalt versenyzők Kategória:Olasz Formula–1-es versenyzők Kategória:Olasz Formula–2-es versenyzők Kategória:1958-ban született személyek Kategória:1986-ban elhunyt személyek Kategória:Lotus F1 Kategória:Brabham