Az bahreini nagydíj a 2008-as Formula–1 világbajnokság harmadik versenye. 2008. április 6-án rendezték meg a Bahrain International Circuit-ön, Sakhirban, Bahreinben.
Ezen a nagydíjon debütált az az új szabály, amely szerint az időmérő edzés harmadik, 10 perces szakaszában a versenyzők fel-és levezető körüket egy előre meghatározott szintidő alatt kell teljesítsék. Ez az idő a bahreini nagydíjon 1:39.000 perc volt. A versenyen a McLaren csapat – az év első két nagydíjával ellentétben – csak az előző évi konstruktőr-világbajnokság alapján neki járó utolsó garázsokat foglalhatta el a bokszutcában, miután szabály alóli felmentést nem közölték a bahreini nagydíj szervezőivel. A bahreini herceg személyes kérésére távol maradt az eseménytől a Formula–1-es nagydíjak rendszeres látogatója, az FIA elnöke, Max Mosley, miután a brit sajtóban kompromittáló felvételek jelentek meg róla.
Szabadedzések Az első és a második pénteki szabadedzést is Felipe Massa nyerte csapattársa, Kimi Räikkönen előtt. A második szabadedzés során Lewis Hamilton kicsúszott a 7-es kanyarban és összetörte az autóját. A versenyző nem sérült meg a balesetben. A szombat délelőtti, harmadik szabadedzésen Nico Rosberg volt a leggyorsabb.
Első szabadedzés Helyezés Név Csapat/Motor Elért idő Különbség Futott kör1 Ferrari 1:32.233 202 Ferrari 1:32.350 + 0.117 153 Williams-Toyota 1:32.415 + 0.182 234 McLaren-Mercedes 1:32.705 + 0.472 215 McLaren-Mercedes 1:32.868 + 0.635 206 Williams-Toyota 1:33.121 + 0.888 247 BMW Sauber 1:33.333 + 1.100 168 Toyota 1:33.539 + 1.306 279 Red Bull-Renault 1:33.788 + 1.555 2010 Renault 1:33.815 + 1.582 1911 Toyota 1:33.929 + 1.696 2812 Red Bull-Renault 1:33.950 + 1.717 2013 Renault 1:33.981 + 1.748 2414 BMW Sauber 1:34.106 + 1.873 1715 Toro Rosso-Ferrari 1:34.235 + 2.002 2716 Toro Rosso-Ferrari 1:34.321 + 2.088 3217 Force India-Ferrari 1:34.892 + 2.659 2018 Honda 1:34.915 + 2.682 1619 Honda 1:35.174 + 2.941 1220 Force India-Ferrari 1:35.429 + 3.196 2221 Super Aguri-Honda 1:36.145 + 3.912 622 Super Aguri-Honda 1:36.536 + 4.303 6
Második szabadedzés Helyezés Név Csapat/Motor Elért idő Különbség Futott kör1 Ferrari 1:31.420 302 Ferrari 1:32.327 + 0.907 303 McLaren-Mercedes 1:32.752 + 1.332 304 McLaren-Mercedes 1:32.847 + 1.427 265 BMW Sauber 1:32.915 + 1.495 296 Williams-Toyota 1:33.022 + 1.602 347 Red Bull-Renault 1:33.048 + 1.628 278 Williams-Toyota 1:33.098 + 1.678 339 Toro Rosso-Ferrari 1:33.197 + 1.777 3710 Renault 1:33.247 + 1.827 3711 Honda 1:33.710 + 2.290 3312 Renault 1:33.755 + 2.335 2613 Red Bull-Renault 1:33.782 + 2.362 3414 Toyota 1:33.822 + 2.402 3815 Toyota 1:33.856 + 2.436 3016 Honda 1:33.966 + 2.546 3517 BMW Sauber 1:34.023 + 2.603 3618 Force India-Ferrari 1:34.388 + 2.968 3519 Force India-Ferrari 1:34.405 + 2.985 3420 Toro Rosso-Ferrari 1:34.787 + 3.367 3021 Super Aguri-Honda 1:35.288 + 3.868 2422 Super Aguri-Honda 1:35.712 + 4.292 25
Harmadik szabadedzés Helyezés Név Csapat/Motor Elért idő Különbség Futott kör1 Williams-Toyota 1:32.521 172 Ferrari 1:32.726 + 0.205 103 Red Bull-Renault 1:32.742 + 0.221 164 Toyota 1:32.901 + 0.380 185 Red Bull-Renault 1:32.918 + 0.397 146 Williams-Toyota 1:33.020 + 0.499 167 BMW Sauber 1:33.024 + 0.503 188 Renault 1:33.074 + 0.553 169 Ferrari 1:33.237 + 0.716 1010 McLaren-Mercedes 1:33.367 + 0.846 1511 Toro Rosso-Ferrari 1:33.372 + 0.851 1712 Force India-Ferrari 1:33.392 + 0.871 2013 Renault 1:33.445 + 0.924 1314 Honda 1:33.551 + 1.030 1815 Toyota 1:33.595 + 1.074 2016 Honda 1:33.600 + 1.079 1717 Toro Rosso-Ferrari 1:33.651 + 1.130 1418 McLaren-Mercedes 1:33.659 + 1.138 1419 Force India-Ferrari 1:33.857 + 1.336 1820 BMW Sauber 1:34.074 + 1.553 1621 Super Aguri-Honda 1:34.591 + 2.070 1822 Super Aguri-Honda 1:34.952 + 2.431 16
Időmérő edzés Száraz, napos időben 29 fokos levegő-és 47 fokos aszfalthőmérséklet mellett zajlott az időmérő edzés, amelyet – pályafutása során először – a lengyel Robert Kubica nyert meg. Az új szabály alkalmazása zökkenőmentes volt, a versenybírók senkit sem büntettek meg lassú haladásért. Első rész A versenyzők többsége az első percekben a boxban maradt, arra várva, hogy a gyengébb csapatok autói megtisztítják a pályát a betétfutamokon felhordott portól. Az első mért kört Piquet tette meg, 1:33.913-as eredménnyel. Őt Vettel, Davidson és Szató követte. Piquet idejét Trulli javította meg, majd Hamilton futott egy 1:32.758-as kört, átvéve az ideiglenes pole-pozíciót. Nem sokkal később Szató kicsúszott a bokszutca bejárata előtt és a gumifalnak csapódott. Autójának hátsó szárnya és felfüggesztése összetörött, így nem tudta folytatni az edzést. Ezalatt Massa 1:31.937-re javította Hamilton idejét. A szakasz vége előtt 4:49 perccel piros zászlóval megállították az edzést, megvárva, amíg Szató autóját eltávolítják a veszélyes területről. Mindenki a boxba hajtott. Helyi idő szerint 14:20 órakor folytatódott az edzés. A hátralevő időben Trulli a 2. helyet szerezte meg, Massa idejét már senki sem tudta megjavítani. Bourdais az évben először bejutott a második szakaszba, kiesett Coulthard, Fisichella, Vettel, Sutil, Davidson és Szató. A versenyzők eredményeiket többnyire kemény keverékű gumikon futva érték el, a jobb tapadást biztosító lágy gumikat az edzés hátralevő részére tartalékolva. Második rész A második etapban már az összes versenyző lágy keverékű gumit használt, hogy a lehető legjobb időt érje el. A két Renault-versenyző kezdte a legjobban a szakaszt, kisvártatva az idejüket Glock és Trulli is megjavította. Hamiltonnak sikerült 1:32 perc alá szorítani a köridejét, de Massa 1:31.188-cal a hétvége addigi leggyorsabb körét teljesítette és átvette a vezetést. A második helyre Kubica jött fel. A Hondával versenyző Buttonnek sikerült az első tízbe kerülnie, ami – tekintve a csapat eddigi teljesítményét – jó eredménynek mondható. Nem jutott tovább Webber, Barrichello, Glock, Piquet, Bourdais és Nakadzsima. Harmadik rész Az utolsó tíz percben Rosberg hajtott ki először a pályára, érdekes módon kemény keverékű gumikon. Így előbb Heidfeld, majd a lágy abroncsokat használó Ferrari-és McLaren-versenyzők is sorra megelőzték. Kubica 1:33.350-es idejét Massa csak 11 ezredmásodperccel tudta megjavítani. Kis szünet következett, a mezőny nagy része kereket cserélt az utolsó mért köre előtt. Hamilton vette át a vezetést, az ő idejét Kubica az utolsó másodpercekben 1:33.096-ra javította. Räikkönen csak a 4. eredményt érte el Hamilton mögött. Massa az utolsó körében a nagy forgalom miatt már nem tudott javítani az idején, így Robert Kubicáé lett a pole-pozíció. Massa, Hamilton és Räikkönen után a másik McLaren-versenyző, Kovalainen következett. Kubica csapattársa, Heidfeld a 6. időt érte el, mögüle Trulli és Rosberg rajtolhattak. Az utolsó szakaszba idén először bekerülő Button a 9. helyet szerezte meg, Alonso előtt. Utóbbi két versenyző jelentős, mintegy egy másodperces lemaradással zárt az élen végzettekhez képest.
Az edzés végeredménye HelyezésVersenyzőCsapat/Motor1. rész2. rész3. rész1 BMW Sauber 1:32.893 1:31.745 1:33.0962 Ferrari 1:31.937 1:31.188 1:33.1233 McLaren-Mercedes 1:32.750 1:31.922 1:33.2924 Ferrari 1:32.652 1:31.933 1:33.4185 McLaren-Mercedes 1:33.057 1:31.718 1:33.4886 BMW Sauber 1:33.137 1:31.909 1:33.7377 Toyota 1:32.493 1:32.159 1:33.9948 Williams-Toyota 1:32.903 1:32.185 1:34.0159 Honda 1:32.793 1:32.362 1:35.05710 Renault 1:32.947 1:32.345 1:35.11511 Red Bull-Renault 1:33.194 1:32.37112 Honda 1:32.944 1:32.50813 Toyota 1:32.800 1:32.52814 Renault 1:32.975 1:32.79015 Toro Rosso-Ferrari 1:33.415 1:32.91516 Williams-Toyota 1:33.386 1:32.94317 Red Bull-Renault 1:33.43318 Force India-Ferrari 1:33.50119 Toro Rosso-Ferrari 1:33.56220 Force India-Ferrari 1:33.84521 Super Aguri-Honda 1:34.14022 Super Aguri-Honda 1:35.725
Futam 250px|bélyegkép|jobbra|A mezőny hátsó fele a bahreini nagydíj első körében A bahreini nagydíj száraz, napos időben zajlott. Az élmezőny versenyzői Nico Rosberg kivételével mind lágy keverékű gumikkal kezdték a versenyt. A felvezető körben Nelson Piquet rádión jelezte, hogy nem tud 2-es fokozatot kapcsolni és gondjai lehetnek a startnál.
A rajtjel után az élen Felipe Massa megelőzte Robert Kubicát, Kimi Räikkönen pedig a beragadó Lewis Hamiltont, aki mellett még sokan elmentek az első kanyar előtt. Kovalainen rövid ideig Räikkönen előtt haladt, de a Ferrari versenyzője hamar visszaelőzte. Az első kanyarokban számos koccanás történt és több versenyző kis is csúszott a pályáról. Közülük Vettel már nem tudta folytatni a versenyt és kiesett. A kör végén az élmezőny Massa, Kubica, Räikkönen, Kovalainen, Trulli, Heidfeld sorrendben haladt át a célvonalon. A 2. kör elején a 10. helyen haladó Hamilton hátulról beleütközött az előtte haladó Alonsóba. Autójának eleje egy pillanatra a levegőbe emelkedett és letörött az első vezetőszárnya. Alonso autója csak kisebb mértékben sérült. Hamilton a boxba hajtott szárnycserére, őt Coulthard követte hasonló okból. A célegyenes végén Räikkönen kifékezte Kubicát és feljött a második helyre. (Kubica a verseny után azt nyilatkozta, hogy korábban megcsúszott egy olajfolton, Räikkönen ezért tudott előzési pozícióba kerülni vele szemben.) Heidfeld Trullit és Kovalainent is megelőzve a 4. helyen haladt. Trulli mögött Rosberg és Webber voltak még pontszerző helyen. Előbbi az elkövetkező körökben többször is megpróbálta megelőzni Trullit, de a Toyota versenyzője megvédte a pozícióját. Kubica tartani tudta a lépést Räikkönennel és az 5. körben a verseny addigi leggyorsabb körét autózta, 1:36.186-tal. Massa ezalatt körönként 0.8 mp-cel gyorsabb volt a mögötte haladóknál. A 13. helyen Bourdais sikerrel tartotta maga mögött a többször is előzni próbáló Piquet. A 9. körben a nagyon lassan haladó Sutil lett az első lekörözött versenyző. A 9. Alonso sikerrel verte vissza Glock előzési kísérleteit. A 11. körben Piquet megelőzte Bourdaist. Az élen Massa előnye stabilan 4 másodperc körül volt Räikkönennel szemben, aki a 14. körben átvette a leggyorsabb kört Kubicától. A boxkiállása után 18. helyen álló Hamilton körönként mintegy 2 másodperccel volt lassabb Massánál, mint utóbb kiderült, azért, mert szokatlanul nagy üzemanyagmennyiséget tankolt. Az utolsó helyen haladó Sutilt saját csapattársa, Fisichella is lekörözte. A 17. körben Rosberg és Kubica kezdték meg a tervezett boxkiállásokat, utóbbi a 9. helyre érkezett vissza a pályára. A kivezető körén, hideg gumikon autózva vétett egy kisebb hibát, de korrigálni tudott. Coulthard és Button nem sokkal később összeütköztek a 8-as kanyarban, a mögöttük haladó Massa időveszteség nélkül ki tudta kerülni őket. Button autójának az eleje sérült, a boxba hajtott, majd a 20. körben fel is adta a futamot. Coulthard versenyben maradt. A következő körökben az élen haladók közül mindenki kiállt tankolni és kereket cserélni, a sorrend nem változott. Egyedül Webbernek sikerült Rosberg elé kerülnie a 22. körben, mert 5 körrel tovább kint tudott maradni a pályán, mint a Williams versenyzője. Hamilton Szatót megelőzve feljött a 14. helyre. A 24. körben Glock hajtotta végre utoljára az első boxkiállását és Alonso elé tért vissza a pályára. 250 px|balra|bélyegkép|Kovalainen a bahreini nagydíjon A következő körökben Hamilton nyomás alatt tartotta az előtte autózó Fisichellát, de csak közvetlenül második kerékcseréje előtt, a 30. körben tudta megelőzni. A versenybe visszaállva Massa lekörözte. Räikkönen egyre közeledett Massához, a 36. körben leggyorsabb kört ért el, de a lekörözött versenyzők, köztük Nakadzsima feltartották, és a boxkiállások után nem tudott Massa elé kerülni. Kubica, hosszabb második etapjának köszönhetően közelebb került a Ferrari versenyzőihez. A 40. körben a rajt óta váltóproblémákkal küszködő Piquet kiállt a versenyből.