Giuseppe „Beppe” Signori (Alzano Lombardo, 1968. február 17. –) olasz labdarúgó.
Pályafutása során hazájában szerepelt a Leffe, a Piacenza, a Trento, a Foggia, a Lazio, a Sampdoria és a Bologna csapatában. Rövid légióskodása alatt egy szezon erejéig megfordult a görög Iraklíszban, profi pályafutását Magyarországon, az NB I-es Sopronban fejezte be, ahol ugyancsak egy idényt töltött el. Háromszoros olasz gólkirály, 1993-ban, 1994-ben és 1996-ban (utóbbit Igor Prottival megosztva) nyerte el az olasz labdarúgó-bajnokság legjobb góllövőjének járó címet.
1992 és 1995 között tagja volt az olasz válogatottnak, mellyel világbajnoki ezüstérmet szerzett 1994-ben.
Híres volt arról, hogy kisebb cipőt használt, mint a mérete, ami így szorította a lábát. Állítása szerint ezzel fejlesztette a labdaérzékét és a pontosabb labdakezelését. Nevezetes volt a jellegzetes büntetőrúgásairól is: egyszerűen csak a labda mögé állt, és nekifutás nélkül lőtt kapura.
Jelenleg a RAI Radio1 olasz tévétársaság szakkommentátora a Serie A mérkőzéseken. Emellett 2008-ban csatlakozott a Ternana Calcio csapatához, ahol a csapat szakmai tanácsadói posztját tölti be.
Pályafutása Első lépések 1968. február 17-én született az Észak-olaszországi Alzano Lombardo nevű kisvárosban. A legtöbb fiú kortársához hasonlóan Giuseppe is szerette a labdarúgást mind játszani, mind nézni. 13 évesen az Internazionale ifjúsági játékosa lett, azonban az Inter ifjúsági edzői túl alacsony termetűnek és kis testsúlyúnak tartották ahhoz, hogy később profi játékos váljon belőle a klubnál, így 1984-ben, három év után távozott az egyesülettől.
17 évesen mégis labdarúgó lett, igaz, csak az olasz ötödosztályban (akkori nevén: Interregionale) szereplő AlbinoLeffe játékosaként. Élete első felnőtt bajnoki mérkőzését is itt teljesítette. A klubnál jó benyomást keltett, mivel első szezonjában (1984–1985) nyolc bajnoki mérkőzésen öt gólt szerzett, amivel hozzájárult a Leffe feljutásához a negyedosztálynak számító Serie C2-be. Akkoriban derült fény arra, hogy Beppe milyen gyors, és milyen jó rúgótechnikával rendelkező ballábas játékos. E képességei miatt az edzője balszélsőként játszatta, feladata a széleken való elfutás után történő minél pontosabb beadás volt a támadás végén. Azonban ő még mindig jobban szeretett támadóként szerepelni a mérkőzéseken. A második idényében 30 mérkőzésen három alkalommal tudott betalálni az ellenfelek kapujába, emellett sok gólpasszal segítette csapatát. Ígéretes teljesítményét látván sok csapat érdeklődést mutatott iránta, végül a harmadosztályú (Serie C1) Piacenza Calcio vásárolta meg a tehetséges fiatal játékost.
Profi pályafutása kezdete, kölcsönben a Trentónál Az olasz harmadik liga azonban túl erősnek számított a kamaszkorú Signori számára, így nem tudta megmutatni igazi játéktudását. A szezon alatt mindössze 14 bajnoki találkozón lépett pályára, melyeknek nagy részén csereként jutott lehetőséghez, és csak egy gólt szerzett. A harmadosztályú bajnoki címet nyerő csapat nem tartott igényt a játékára a Serie B-ben.
A következő bajnoki idényben a Piacenza kölcsönadta a szintén Serie C1-es Trentónak, ahol esélyt kapott arra, hogy a felnőtt csapat állandó tagja legyen, ekképpen optimálisan fejlődhessen. Giuseppe élt is a felkínált lehetőséggel, nagyszerűen játszott, és az 1987–1988-as bajnokságban a liga legjobb balszélsői között tartották számon. Abban az évben a Trento színeiben 31 mérkőzésen játszott és három gólt ért el.
Az 1988–1989-es szezonban a Piacenza hívására visszatért a csapatba a kölcsönszerződés lejártával. Az új lehetőség, valamint a kölcsönadás hatására magabiztosabb és érettebb lett, rendszeresen szerepet kapott az első csapat keretében. Mialatt Beppe a Trentónál volt, a Piacenza feljutott a Serie B-be. A másodosztályban még mindig az egyik legígéretesebb balszélsőnek tartották. A szezon során 32 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, melyeken öt alkalommal volt eredményes. Határozottan jó teljesítményével az ország egész területéről több játékos-megfigyelőnek is felkeltette a figyelmét.
Foggia A fiatal labdarúgó szerződtetése végül az ugyancsak másodosztályú US Foggia csapatának sikerült. A Serie B legtöbb jobbhátvédjének gondot okozott az emberfogás Signorival szemben. Azonban a Foggia szakvezetője, Zdeněk Zeman ragaszkodott a 4–3–3-as taktikai felálláshoz. A vezetőedző a felkészülési időszakban, a szezon előtti edzéseken felismerte azt, hogy kár Signori tehetségét és jó formáját elpazarolni arra, hogy szélsőt játsszon. Zeman észrevette azt, amit más edzők nem: látta, hogy nagyszerű gólérzékenységgel rendelkezik, és a legjobb teljesítményre csatárként képes. Az új posztján első idényében sikeres évet zárt, 14 góljának köszönhetően a Foggia szurkolói az új hősüket találták meg a személyében. Ez még csak a kezdet volt, Giuseppe az 1990–1991-es szezonban 11 találatig jutott a másodosztályban, amellyel hozzásegítette csapatát az első osztályú tagság kiharcolásához.
Hét idény után az ötödik ligából egészen a Serie A-ig jutott. Az előző évhez hasonlóan ezúttal is 11 gólt szerzett csapatában, ez alkalommal viszont már a legmagasabb osztályban tette meg mindezt. A 32 bajnokin elért 11 gól kiváló teljesítménynek számított az első Serie A szezonjában, csapata a 11. helyen végzett a táblázaton. A Foggiában Roberto Rambaudival és Francesco „Ciccio” Baianóval alkották a kiváló támadó triót. Giuseppe szerepelt a bal oldalon, Baiano középen, míg Rambaudi a jobb szélen játszott.
A Foggiában mutatott teljesítménye alapján lehetősége nyílt arra, hogy hazája nemzeti csapatát is képviselhesse. Röviddel azután, hogy az olasz labdarúgó-válogatott nem jutott ki az 1992-es Európa-bajnokságra a sikertelenül megvívott selejtezőket követően, Arrigo Sacchit nevezték ki szövetségi kapitánynak. Az új szakvezető meghívót küldött többek között Signorinak is. Ennél fogva első válogatottságát 1992 májusában a Foggia játékosaként érte el (amit még további három követett a klub színeiben, a többin az SS Lazio labdarúgójaként szerepelt). Ezen időszak alatt olyannyira jól szerepelt a klubjában és a válogatottban is, hogy több nagycsapat is szerette volna szerződtetni. A Lazio újonnan kinevezett elnöke, Sergio Cragnotti bejelentette, hogy Zdeněk Zeman lesz a klub új vezetőedzője az 1992–1993-as szezontól. Zeman az előző csapatától, a Foggiától leigazolta néhány egykori játékosát, köztük Signorit, valamint Chamotót és Rambaudit is.
A legsikeresebb időszak A Lazio csapatában eltöltött első idénye egy szóval jellemezhető: sikeres. Imponáló bemutatkozó szezont produkált, 32 bajnokin 26 gólt jegyzett, amivel megszerezte a gólkirályi címet. A Stadio Olimpico közönségének szimpátiáját ezzel hamar sikerült kivívnia, a Foggia után itt is a szurkolók kedvencévé vált. Az olasz kupában hasonlóan eredményes tudott lenni, hat mérkőzésen hatszor talált be az ellenfelek kapujába, így a bajnokság mellett a kupa legjobb góllövője is ő lett.
A következő idénye részben hiányos volt a sérülések miatt, ennek ellenére 23 gólt szerzett. Ha mindehhez hozzávesszük azt a tényt is, hogy mindössze 24 bajnoki találkozón játszott, akkor a teljesítménye még lenyűgözőbbnek mondható. A gondok ellenére, regnáló gólkirályként, 1994-ben sikerült megvédenie címét. Az előző bajnokságban kiharcolt UEFA-kupa indulás ellenére csak egy mérkőzésen tudott szerepelni a sorozatban a sérülései okán, míg az olasz kupában három alkalommal játszott, gólt nem lőtt.
A harmadik Laziós idényében végzett a csapattal a legjobb helyen a bajnokságban: ezüstérmes lett a klub a Juventus mögött. A Serie A-ban 27 mérkőzésen 17 gólt szerzett, a Coppa Italiában öt találkozón négyszer talált az aktuális ellenfelek hálójába. Ekkorra már a Lazio legnagyobb sztárjai között emlegették, amit az is alátámasztott, hogy a csapatkapitányi karszalagot is ő viselte. Az 1995–1996-os szezonban ismét elhódította az olasz bajnokság gólkirályi címét (24 gól 31 bajnokin), ezúttal azonban Igor Prottival megosztva. 1995 nyarán olyan hírek láttak napvilágot, hogy távozik az AC Parma csapatához, ám a szurkolók követelték a vezetőségtől, hogy ne kössék meg a szerződést. Végül az átigazolás nem történt meg.
Az 1996–1997-es bajnokságban 31 mérkőzésen szerepelt 15 találatot elérve. Egykori csapata, a Piacenza ellen mesterhármast szerzett, a Lazio azon a mérkőzésen 3–1-re nyert. Az idény után Cragnotti edzőt akart cserélni, mivel csak a negyedik helyen végzett a klub. Egy rövid ideig Dino Zoff töltötte be a vezetőedzői posztot Zeman távozását követően, de az elnök ezt nem tartotta végleges megoldásnak. A választás végül Sven-Göran Erikssonra esett, aki előtte a Sampdoria csapatát irányította. Az edzőváltás rossz hatással volt Signori pályafutására, mivel Eriksson hozta magával kedvenc játékosait: Roberto Mancinit a Sampdoriától, és visszaigazolta Alen Bokšićot a Juventustól. Hirtelen csak negyedik számú csatárnak számított Mancini, Casiraghi és Bokšić mögött. Eriksson próbálta a Signori-Mancini-Casiraghi hármast játszatni elöl, de nem tudtak jól együttműködni. Mancinivel nagyon hasonló játékstílust képviseltek, és amikor az edzőnek választania kellett kettejük közül, természetesen a személyes kedvencének számító Mancini mellett döntött. A Rapid Wien elleni UEFA-kupa mérkőzésen Giuseppének elege lett a kialakult helyzetből. Eriksson elküldte bemelegíteni, mivel csereként pályára szerette volna küldeni. A cserére várakozva Mancini megkapta a második sárga lapját (így kiállították), akinek a helyére be szerette volna küldeni. Taktikai okok miatt azonban Pavel Nedvědet cserélték be helyette. Az eset után felháborodva hagyta el a Stadio Olimpicót, és néhány hét elteltével a Sampdoria kölcsönjátékosa lett.
A Sampdoriában A Sampdoriában eltöltött időszaka nem volt sikeresnek mondható, sérülések hátráltatták, mindemellett még rossz formában is játszott. Az utolsó két mérkőzésén a Bologna és a Bari ellen mindössze 22 percet játszott (utóbbin kettőt). A kezdetekben az összes bajnokin kezdő volt, amelyen pályára lépett. Négy mérkőzésnek kellett eltelnie, mire megszerezte első gólját új csapatában: a Parma ellen 5–2-re megnyert mérkőzésen kétszer is az ellenfél kapujába talált. A következő fordulóban a Lecce elleni góljával 3–1-es győzelemhez segítette hozzá klubját. Már úgy tűnt, hogy lassan formába jön. Azonban további gólokat már nem szerzett a szezonban (a mérlege 17 találkozón 3 gól), és az idény végén távozott a Samptól.
A Bolognai évek Az eltelt pár évének sikertelensége miatt a klubváltás mellett döntött, vissza akarta nyerni régi formáját, amit csak egy új csapatban tudott elképzelni. 1998 nyarán jó barátja, Roberto Baggio a Bolognából az Internazionalébe igazolt. Baggio megüresedett posztjára a klubnak szüksége volt egy játékosra. A választás végül Signorira esett, aki alá is írta a szerződését a bolognai székhelyű csapattal.
A Bolognába igazolásával úgy tűnt, hogy ismét a régi formájába lendül, és a pályafutása rendeződött. Az első siker nem is maradt el, az Intertotó-kupa 1998-as kiírását megnyerte a csapattal. A győzelem egyben indulási jogot jelentett az 1998–1999-es UEFA-kupában. A klub hihetetlen menetelésbe kezdett, bejutottak az elődöntőbe, ahol idegenben lőtt góllal estek ki az Olympique Marseille ellen. A két európai kupasorozatban együttesen 12 mérkőzésen szerepelt, és hat góllal segítette csapatát. A bajnokságban is jó teljesítményt nyújtott, 18 találkozón 15-ször volt eredményes. Egy mérkőzéstől eltekintve az összes pályára lépése alkalmával a kezdőcsapatban kapott helyet. A svéd Kennet Anderssonnal veszélyes támadósort alkottak. A magas Andersson sok gólját Giuseppe készítette elő a ballábas beadásaival.