bélyegkép|A Brandenburg címerében látható sas már 1170 óta a terület szimbóluma
Brandenburg töredezett történelme több, mint ezer évre nyúlik vissza. A germán népek korai bevándorlását a népvándorlás korában szláv népek betelepülése követte (6–7. század), akik az ekkorra elnéptelenedett területeket vették birtokukba. A szláv betelepüléseket két alkalommal is meghódították a németek. Az első alkalommal, 928-ban a német hódítás nem tudott tartósan gyökeret verni, azonban a második, 1157-es keleti kolonizáció, melynek során I. "Medve" Albert bevette Brandenburg várát, a Brandenburgi Őrgrófság születését jelentette.
Az őrgrófság 1356-ban választófejedelemség lett, majd a Porosz Hercegséggel való perszonál-, később reálunió következtében a Brandenburgi Választófejedelemség a porosz területek központját alkotta.
1815-ben Brandenburg tartománnyá vált, majd a porosz állam 1947-es megszűnése után újraszervezték. 1952-ben azonban ismét feloszlatták, és területén megszerveződtek a Potsdami, Frankfurt an der Oder kerület, és Cottbus kerületek. (lásd: a Német Demokratikus Köztársaság közigazgatása)
A német újraegyesülés után (1990. október 3.) Brandenburgot, mint a Német Szövetségi Köztársaság szövetségi tartományát szervezték újjá.
Korai történelem bélyegkép|Szláv körvár a 9–10. századból Alsó-Lausitz vidékén Talajvizsgálati eredmények azt mutatják, hogy a mai Brandenburg területe már a kőkorszak óta lakott. A népvándorlások korában az első letelepedők, a szvébek a Rajna felső folyásának (Svábföld) irányába hagyták el a területet, azt a 6. és 7. században érkező szláv törzseknek átadva. Brandenburg területén így számos nép keveredett, ezek legnagyobb népcsoportját pedig a szlávok adták.
A területet lakó szláv törzsek gyakran háborúztak egymással, vagy külső szláv törzsekkel. Halász-vadász életmódot folytattak, esetenként gyümölcstermesztéssel kiegészítve. A lakosságszám mégis alacsony maradt, ezzel a terület ritkán lakott volt. A szlávok és germánok együttélését ebben az időszakban inkább a békesség jellemezte. Általában véve alacsony fokon maradt a terület kulturális önmeghatározása, és sokkal inkább átvonulási területnek számított, melyen csupán egy jelentős út vonult végig, mely Berlint és Magdeburgot kötötte össze. Ez a viszonylagosan békés időszak 928-ban véget ért
Brandenburg történelme Az első keleti kolonizáció és a határgrófság megalapítása (928–1157) bélyegkép|A „Nordmark” a 972 és 1032 közötti időszakban
A német keleti terjeszkedés első időszakában, a 929-es évben I. Henrik király seregei benyomultak a későbbi brandenburgi területekre és leigázták az itt élő szlávokat.
I. Ottó császársága idején, 936-ban szervezték meg az első határgrófságokat, melyek német határőrvidékek voltak a szlávok lakta területek mentén. Az Elba és Odera közötti területen két őrgrófságot szerveztek meg. Északon terült el a Billung Őrgrófság (Mark der Billunger), mely az Elba alsó folyásától a Peene folyóig nyúlt és Hermann Billung állt élén. Délen terült el a Szász Keleti Őrgrófság (Sächsische Ostmark), mely az Elba középső folyásától a Saale folyóig nyúlt és I. Gero uralma alá tartozott. Utóbbi terület hamarosan bővült az Oderáig nyúló területekkel.
A Brandenburgi Püspökség és a Havelbergi Püspökség megalakulásuk után a Magdeburgi ársekség uralma alá tartoztak, mely célul tűzte ki az Elba és Odera között élő szláv népek kereszténységre térítését. I. Gero őrgróf halála után, 965-ben vált el egymástól a Nordmark, azaz az Északi Őrgrófság, valamint Szász Keleti Őrgrófság.
A 983-as szláv felkelés során számos, a területen élő szláv törzs szövetkezett egymással, és sikeresen verték vissza a német telepeseket. A felkelés a havelbergi püspöki szék elfoglalásával kezdődött 983. június 29-én, melynek során Dudo püspököt megölték a felkelők. Ezután került sor a brandenburgi és altmarki várak püspöki székeinek elpusztítására. Giselher püspök vezetése alatt a német csapatoknak csupán annyit sikerült elérniük, hogy a szláv felkelőket távol tartsák az Elbától nyugatra eső területekről.
Ezzel lezáródott az első német terjeszkedési hullám. A 11. században azonban szétesett a szláv szövetség (Lutizenbund). A szlávok belső töredezettsége a továbbiakban is gátolta őket az egységes fellépésben.
A brandenburgi vár ura 1127-ben a szláv hevell törzsbéli Pribiszláv lett. Az uralkodó felismerte, hogy népét felemésztik a belső harcok. Mivel Pribiszláv jó kapcsolatokat ápolt a német nemességgel, és a császártól egy alattvaló-királyi koronát kapott, sikerült uradalmait a birodalomba olvasztani. Ezzel annak új keleti határai a hevellek és sprévánok (Sprewanen) területei között futottak, a Havel és Nuthe folyók mentén. A keleti oldalon, Köpenickben uralkodott a sprévánok fejedelme, Köpenicki Jaxa (Jaxa de Copnic).
bélyegkép|A nagy szláv törzsek letelepedési területe a Nordmarkban 1150 körül
A keleti terjeszkedés második időszakában "Medve" Albert jelentős előrelépéseket tett, melynek során ügyes diplomataként mutatkozott be. Albert 1123 óta jó viszonyt épített ki a kereszténységre áttért hevell vezérrel, Pribiszláv-Henrikkel. 1134-ben III. Konrád német császár Albertet a Nordmark terület őrgrófjává nevezte ki, aki 1150-ben megörökölte a gyermektelen Pribiszláv birtokait. Ezzel Albert vér nélkül elfoglalhatta Brandenburg várát.
Köpenicki Jaxa azonban Pribiszláv-Henrik rokonaként szintén igényt tartott annak uradalmaira. 1157-ben sikerült is bevennie a brandenburgi várat és a hevellek területeit birodalmához csatolnia.
A Brandenburgi Őrgrófság (1157–1815) (1356–1805 között Választófejedelemség) A Brandenburgi Őrgrófság (1157–1618) Az őrgrófság alapítása és az Aszkániai-ház uralma (1157–1320) bélyegkép|A Brandenburgi Őrgrófság az Askani-ház alatt, 1320 körül bélyegkép|"A grófság bölcsője" - a brandenburgi Szent Péter és Szent Pál Dóm. Alapítva 1165 októberében. bélyegkép|I. János levele, melyben városi rangra emeli Frankfurt an der Oder (Vrankenvorde) városát bélyegkép|A goldbecki vár déli oldala, melyet 1300 és 1325 között építettek vízivárként. Az elkövetkező, uralkodó nélküli időszakban rablólovagok tanyájaként szolgált.
bélyegkép|Zsigmond császár Frigyesnek adományozza Brandenburgot az 1415. április 30-i birodalmi gyűlésen bélyegkép|A „nagy választófejedelem” a fehrbellini csatában, 1675. Ezzel a győzelemmel a svédek felett Brandenburg Európa-szerte elismerést vívott ki magának. (Svédország ebben az időben katonai nagyhatalom volt). bélyegkép|A Potsdami ediktum 1685-ben, mely a brandenburgi tolerancia és vallásszabadság szimbóluma volt bélyegkép|A Brandenburgi választófejedelemség 1600 körül (pirossal jelölve), valamint új szerzemények 1688-ig (rózsaszínnel jelölve) bélyegkép|A Sanssouci kastély röviddel megépülése, 1747 után. A kastély Nagy Frigyes nyári rezidenciája volt és egyike Brandenburg legismertebb kastélyainak. bélyegkép|A potsdami városi kastély 1773 körül. A brandenburgi választók és porosz királyok fontos tartózkodási rezidenciája. bélyegkép|II. Frigyes király egyik körútján, melynek során a burgonyaföldek kiépítését tekinti meg. 1157. június 11-én Albert véres harcok során végleg visszahódította Brandenburg várát és elűzte Köpenicki Jaxát. Albert megszilárdította hatalmát az új területek felett. 1157. október 3-tól felvette a "Brandenburg őrgrófja" (Adelbertus Dei gratia marchio in Brandenborch) címet. Ezzel a lépéssel Brandenburg az Altmark, Prignitz, valamint Havelland vidékeinek központjává vált.
Brandenburg akkori kiterjedése nem felelt meg a mai tartományi területnek. Csupán a havellandi és zauchei vidékek tartoztak hozzá. Az Aszkániai-háznak csupán a következő 150 év során sikerül a tartományt az Odera folyásáig kiterjeszteni. Az ezt követő időszakban Albert és utódai képzett kézműveseket és földműveseket hívtak a grófság területére, akik elsősorban az altmarki területekről, a Harz hegység előtti vidékekről, Flandriából, valamint a Rajna-vidékről érkeztek. Az új jövevények számos új technológiát vezettek be, többek között a háromnyomásos gazdálkodást, a vaseke használatát, valamint a kőházak építését. Fontos szerepet játszottak a telepítések során a hollandok, akik gátépítési tudományukkal további területeket tettek lakhatóvá az Elba és Havel folyók mentén. E folyók menti gátak építése már az 1160-as évek során megkezdődött. A hollandok szolgálataikért előjogokban részesültek, például egy meghatározott ideig nem kellett adót fizetniük, nem kellett katonai szolgálatot teljesíteniük, és telepeik önkormányzati jogokat kaptak.
Az új tartományba meghívott nemesség a velük érkező seregekkel védelmi feladatokat kapott. Az Askaniak uralma alatt Brandenburgban számos új települést, köztük várakat építettek. Városi jogot kapott ebben az időszakban Angermünde, Eberswalde, Frankfurt an der Oder, Perleberg, Prenzlau, Spandau, valamint Berlin. A mezőgazdaság hatékonysága is emelkedett, a kultúra virágzásnak indult. A tartomány 1170 körül mindennek ellenére az Elbától nyugatra eső területek színvonala mögött kullogott. A szlávok és németek helyzete nem volt egyenlő. A terület vend lakosai kezdetben nem rendelkeztek azonos jogokkal, mint a tartomány többi lakosa, azonban megtűrték őket, és lassan megkezdődött beolvadásuk a német többségbe. Az időszakban a szellemi élet központja a Brandenburgi Püspökség, a Havelbergi Püspökség, a Lebusi Püspökség, a Lehnini Apátság, a Chlorini Apátság, valamint a Zinnai Apátság voltak.
Albertet 1170-ben fia, I. Ottó követte a trónon. Az Askani-ház az új király ideje alatt is erőteljes keleti és északkeleti terjeszkedési politikát folytatott azzal a céllal, hogy kijussanak a Keleti-tengerhez, az Odera folyó torkolatához. Ez a kor egyik legjelentősebb kereskedelmi központja volt (lásd: Hanza-kereskedelem). Ez a politika azonban Brandenburgot szembe állította szomszédaival, többek között Dániával. A bornhövedi csata (1227) után Brandenburg azonban biztosította hatalmi igényeit Pomeránia felett. Ezt a felségjogot 1231-ben II. Frigyes császár is megerősítette, és 1250-ben a Brandenburgi Őrgrófság területét megtoldotta az uckermarki vidékkel is.
A 14. évszázad hajnalán Brandenburg területe magában foglalta a Neurmarkot, az Oderától és Warta folyótól keletre, északon egészen Stettin városáig, délen mélyen Lausitz vidékébe nyúlva.
1320-ban II. „Gyermek” Henrikkel kihalt az Askani-ház.
Uralkodó nélküli évek (1323–1415) Az Askaniak kihalása után Brandenburg puszta léte került veszélybe. A tartományra számos uralkodóház igényt tartott, az évtizedek alatt megszerzett területeket a korábbi tulajdonosaik visszaragadták magukhoz. Mecklenburg és Pomeránia visszaszerezte Prignitz egyes részeit, valamint az Uckermarkot. A lengyelek benyomultak Neumark területére.
A bizonytalan éveknek a német király döntése vetett véget. IV. Lajos császár a Habsburgok feletti győzelem jutalmaként 1323-ban ifjabb fiának, a nyolcéves bajor I. Lajosnak adományozta a Brandenburgi Őrgrófságot. Ezzel a brandenburgi uradalmak a Wittelsbach-házra szálltak.
Ez a lépés azonban csupán a család hatalmát növelte. Bajorország és Brandenburg között valójában nem jött létre kapcsolat. Az északi birtokaiktól távoli Bajorországból kormányozva az uralkodókat kevéssé érdekelte a grófság fejlődése, melyet csupán egy mellékes birtoknak tartottak, mely pénzügyi előnyöket nyújt számukra. Az uralkodók ilyetén hozzáállásával Brandenburgban káosz lett úrrá. A nemesség és papság korlátlan hatalmat gyakorolt a népesség felett. A berlini és cöllni polgárok kétségbeesésükben megtámadták és halálra ütlegelték Bernaui Miklós prépostot, mire a pápa interdiktumot adott ki Berlin ellen. I. Lajos király uralmát a nemesség elutasította, és 1345-ben a városok és lovagi körök szövetségbe léptek Berlinben a bajor őrgrófok ellen.