Pescara város (közigazgatásilag comune) Olaszország Abruzzo régiójában, Pescara megyében. A régió legnépesebb városa.

Fekvése A város az Aterno-Pescara folyó völgyében fekszik. 1926-ban, a folyó déli partján fekvő Pescara és az északi partján fekvő Castellamare Adriatico városa egyesítésével jött létre.

Története A város története a rómaiak idejére nyúlik vissza, amikor Aeternum néven fontos kereskedelmi központ volt a Via Claudia Valeria és Via Tiburtina utak mentén. Az ókori város volt a Róma és a keleti provinciák közötti kereskedelem egyik fontos állomása. Legjelentősebb templomában Jupitert tisztelték (Jovis Aternium).

A Nyugatrómai Birodalom bukása után, 597-ben az Észak-Itáliából érkező longobárdok elpusztították, a város püspökét, amiternói (aquilai) Szent Cet(t)eust (ma a város védőszentje) pedig egy hídról a folyóba vetették, mivel meggyanúsították, hogy a bizánciakkal szövetkezett. Búcsúját október 10-én ünneplik.

A város hamar újjáépült és 1095-ben ismét a vidék leggazdagabb és legszebb városa volt. 1140-ben a normannok elfoglalták és a Szicíliai Királysághoz csatolták. Ebből az időszakból származik a város mai neve Piscaria, amelynek jelentése halban gazdag. A középkor során nemesi családok, illetve nápolyi királyok birtoka volt. A 15. században a várost többször is megostromolták a velenceiek, ennek hatására a nápolyi királyok megerősíttették falait és kiépíttették erődjét. 1566-ban 105 török hadihajó ostromolta, de a város sikeresen ellenállt.

1799-ben a város lakossága csatlakozott a tiszavirág-életű Parthenopéi Köztársasághoz. 1815-ben, a nápolyi trónra a Bourbon-ház-béli királyok visszatérését követően Pescara városában működött a királyság egyik leghíresebb börtöne, ahol a király ellen lázadó politikai foglyokat őrizték.

1853-ban a városban súlyos árvíz pusztított, amelynek során számos értékes középkori műemlék épület elpusztult. 1860-ban Giuseppe Garibaldi csapatai elfoglalták és az egyesült Olasz Királysághoz csatolták. Hét évvel később erődjét elbontották. A második világháború során sorozatos angolszász bombatámadások érték. Újjáépítése során Olaszország egyik legmodernebb városa lett

Főbb látnivalói thumb|left|250px|A Szent Cetteus-katedrális thumbnail|250px|left|A Hétfájdalmú Szűzanya-bazilika thumb|right|150px|Gabriele D’Annunzio szülőháza

a várost körülölelő középkori falrendszer Gabriele D’Annunzio szülőháza Palazzo del Governo – egykori nemesi palota, ma a több mint 600 000 kötetet birtokló városi könyvtár székhelye Szent Cetteus-katedrális – a 17. században épült. Legértékesebb kincse egy Guercino-freskó Hétfájdalmú Szűzanya-bazilika – 1757-ben épült neoklasszicista stílusban Museo degli Genti D’Abruzzo - a régió kultúráját és hagyományait bemutató gyűjtemény.

Gazdaság Pescara Abruzzo legjelentősebb városa: ipari központ és egyben üdülőváros az Adriai-tenger partján, több mint 20 kilométer hosszú partszakaszával. Pescara és Chieti városa között húzódik Abruzzo ipari magja.

Közlekedés 1929 és 1963 között a településnek vasútállomása volt.

Oktatás A város felsőoktatási intézménye a Gabriele D’Annunzio Egyetem.

Híres pescaraiak Gabriele D’Annunzio (1863–1938), költő és politikus Luis César Amadori (1903–1977), argentin filmrendező, forgatókönyvíró Alessandro Cicognini (1906–1995), zeneszerző Ennio Flaiano (1910–1972), író Giulia Rubini (* 1935), színésznő Floria Sigismondi (* 1965), rendező Ildebrando D’Arcangelo (* 1969), operaénekes Jarno Trulli (* 1974), autóversenyző Giada Colagrande (* 1975), színésznő és filmrendező Marco Verratti (* 1992), olasz válogatott labdarúgó Ruggero Pasquarelli (* 1993) énekes, színész Francesco Di Fulvio (* 1993) olimpiai bronzérmes vízilabdázó

Jegyzetek

Források

Comuni-Italiani Italy World Club

További információk

Kategória:Pescara megye települései