Sajdik Ferenc (Neuenhagen bei Berlin, 1930. augusztus 21. – Budapest, 2025. szeptember 19.) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas magyar grafikus, karikaturista, érdemes művész. Hozzávetőlegesen 300 könyvhöz készített illusztrációkat, de emellett rajzfilm-sorozatokat is készített.Sajdik megmenti a Főkukacot

Életpályája Saját elmondása szerint örökké vidám családba született. Édesanyja balerina, édesapja – Sajdik Sándor, nevét Dunakeszin utca viseli – sikeres zsoké volt. Gyermekkorát különböző országokban töltötte, többek között Németországban, Görögországban.

Az elemi iskolát Görögországban, a polgárit Dunakeszi-Alagon folytatta. A Török Pál utcai Iparrajziskolában, majd a Grafikai Iparrajziskolában tanultSajdik Ferenc 80 éves és nyomdásznak készült. A rajziskolában meglátott egy nyomtatáshoz használt klisét és azon Pintér Jenő karikatúra-sorozatát. Ekkor egyik pillanatról a másikra döbbent rá arra, hogy az ő pályája alighanem a karikatúra lesz, mint később nyilatkozta az MTI-nek „Valószínűleg eljutottam volna ide egyébként is, mert humoros rajzokat gyerekkorom óta rajzolgattam”.Kossuth-díj: Sajdik Ferenc karikaturista 1949-től egy nyomdában volt litográfus,Sajdik & Tsai. - A KOKSZ Műhely kiállítása - meghosszabbítva! ahol nevető és síró fejekkel kezdte a rajzolást.Emlékszem, nevető és síró fejekkel kezdtem – Interjú Sajdik Ferenc grafikussal

1955-ben a Rádió- és Televízióújság tördelője és rajzolója lett, és nemsokára közölni kezdte karikatúráit az 1960-as években hetente félmilliós példányszámban megjelenő vicclap, a Ludas Matyi,Az örök gyermek Sajdik Ferenc Magyar Örökség díja majd 1965-ben belső munkatársa lett a szatirikus hetilapnak. Harminc éven át hétről hétre ontotta a szellemes rajzokat.

1990 után – a rendszerváltást követően – a Ludas Matyi napjai meg lettek számlálva. A munkatársak sokáig szerették volna életben tartani a lapot, de a szigorodó financiális feltételek rendre ellehetetlenítették próbálkozásaikat, így hát szétszéledtek. Sajdik karikatúrái még hosszú évekig megjelentek számos magazinban és napilapban – többek között a Képes7 című hetilapban is –, de mindinkább a rajzfilm került munkásságának homlokterébe. Híres és máig igen népszerű rajzfilmsorozatai: A nagy ho-ho-horgász és a Pom Pom meséi. Csukás István meseíróval tökéletes szerzőpárost alkottak évtizedeken keresztül. Olyan halhatatlan rajzfilmfigurákat teremtettek együtt, mint Radírpók, Festéktüsszentő Hapci Benő, Óriástüdejű Levegőfújó, Bátor Tintanyúl, Lesbőltámadó Ruhaszárítókötél vagy a kedves, csokoládéért rajongó madár Gombóc Artúr, a Pom Pom meséi című rajzfilmsorozatból.Sajdik Ferenc - akinek Gombóc Artúrt köszönheti Magyarország

Így nyilatkozott 2012-ben Muzsay Andrásnak adott interjújában rajzolói ars poeticájáról: „Én nem a valóság, hanem a képzelet után alkotok. Ez valahogy belülről jön, mert igazából ösztönösen rajzolok. De végül is a rajzolást a ceruzára kell hagyni, én csak mozgatom azt.” Pályáján átível az általa illusztrált könyvek sora. Gyermek- és ifjúsági kötetek, pénzügyi vagy épp egészségügyi témák – Sajdik Ferenc grafikáinak stílusa kompakt módon illeszkedik minden műfajhoz. A komoly könyvek élét elveszi, a humorosat még szórakoztatóbbá teszik rajzai.

Egy váci műgyűjtő, Papp László unszolására kezdett táblaképeket festeni. Ezek, valamint kis méretű, írókat, költőket, művészeket ábrázoló, applikációkkal kombinált portréi jelentik ma tevékenységének fő csapásirányát. Vácott több mint száz táblaképéből állandó kiállítás tekinthető meg. A Váci Mosolyalbum – Sajdik Ferenc életművét bemutató múzeumi gyűjtemény – az ország legszebb barokk terén nyílt meg. Képeinek stílusjegyeivel megteremtette azt a jellegzetes „sajdikos” világot, amellyel műveinek szemlélőit elvarázsolta.

Pályafutása során az ezernyi újságrajz mellett több száz kötetet illusztrált, illetve tucatnyi szerzői albumot is közreadott.

Felesége Könyvesi Mária, akit 16 évesen ismert meg és hét év múlva vett feleségül. Két lányuk született.

Önálló kötetei, főbb művei Galéria; Corvina, Bp., 1978 Hát (m)ilyenek a kutyák?; Móra, Bp., 1983 Hát (m)ilyenek a madarak?; Móra, Bp., 1984 Hát (m)ilyenek a lovak?; Móra, Bp., 1985 Hát (m)ilyenek a macskák?; Móra, Bp., 1987 Nagy faxkönyv. 60 faxon elküldhető karikatúra; Dialóg, Pécs, 1998 Sajdik Ferenc; Ábra, Bp., 2003 (Névjegy) Sziporkák; Gar-Wind Bt., Ócsa, 2012 (Fekete fehér képregénymúzeum) Hát (m)ilyenek az állatok? Kutyák és ormányos bogarak; Holnap, Bp., 2017 Hát (m)ilyenek az állatok? Oroszlánok és vastagbőrűek; Holnap, Bp., 2017 Hát (m)ilyenek az állatok? Madarak és halak; Holnap, Bp., 2018, A varázsló felemeli ceruzáját. Sajdik Ferenc karikatúrái; Szülőföld, Gencsapáti, 2018 Budavári barangolás. A Bécsi kapu tértől a Dísz térig; Holnap, Bp., 2019 Budapest 30 (Búza Péterrel); Holnap, Bp., 2020 Nagy emberek kis történetei; Nero Blanco Comix, Bp., 2021 Gyerekkorom Dunakeszije; Dunakeszi Város Önkormányzata, Dunakeszi, 2021 Vivát Petőfi! Élet-rajzok; Holnap, Bp., 2022 Mosolygó Sándor és Somolygó János. Petőfi Sándor és Arany János versei; ill. Sajdik Ferenc; Holnap, Budapest, 2023 A helység kalapácsa. Hősköltemény négy énekben. Petőfi Sándor verse; ill. Sajdik Ferenc; Holnap, Budapest, 2023 Rejtő Jenő, A tizennégy karátos autó Sajdik Ferenc rajzaival; Magyar-Bolgár Gazdasági Kamara, 2024 ISBN 978-615-02-1507-5

Filmek La Fontaine-sorozat Pom Pom meséi A nagy ho-ho-horgász Bontott csirke, reklámfilmsorozat Moto perpetuo (rendezte Vajda Béla) Figura Ternei Hát (m)ilyenek az állatok?

Díjak, elismerések (válogatás) Munkácsy Mihály-díj (1977) Érdemes művész (1988) Szegedi Nyári Tárlat díja (1997) IV. Magyar Karikatúra Művészeti Fesztivál 1. díj (2000) Budapest díszpolgára (2006) Prima Primissima díj (képzőművészet kategória, 2012) Kossuth-díj (2013) Hazám-díj (2014) Magyar Örökség díj (2017) Dunakeszi díszpolgára (2018)https://www.streetgaborhuba.hu/sajdik-ferenc-dunakeszi-diszpolgara/ A Nemzet Művésze (2023)

Jegyzetek

Források

Kortárs karikatúra és szatíra – 10 éves a Koksz Műhely Kernács Gabriella: Sajdik, Holnap, Budapest, 2006, Éppen olyan zseniálisak, mint a Pom Pom

További információk Sajdikország Sajdik Ferenc Fanklub Sajdik Ferenc irodalmi karikatúrái Kernács Gabriella: Sajdik; bőv. kiad.; Holnap, Budapest, 2023

Kapcsolódó szócikkek A Pom Pom meséi epizódjainak listája Koksz képzőművészeti műhely

Kategória:1930-ban született személyek Kategória:2025-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar grafikusok Kategória:Magyar karikaturisták Kategória:Magyar animációs tervezők Kategória:Magyar animációsfilm-rendezők Kategória:Budapest díszpolgárai Kategória:Magyar rádiósok, televíziósok Kategória:Munkácsy Mihály-díjasok Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Prima Primissima díjasok Kategória:A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:Hazám-díjasok Kategória:Magyar Örökség díjas személyek Kategória:Dunakeszi díszpolgárai Kategória:A Nemzet Művésze cím tulajdonosai Kategória:A Ludas Matyi vezetői, újságírói Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek