Christopher Arthur Amon (Bulls, 1943. július 20. – Rotorua, 2016. augusztus 3.) új-zélandi autóversenyző, volt Formula–1-es pilóta, az 1966-os Le Mans-i 24 órás verseny győztese. Amon több híres csapatnál is versenyzett a Formula–1-ben (Ferrari, March, Matra), korának egyik leggyorsabb és legbalszerencsésebb versenyzője volt. A világbajnoki futamot nem nyert versenyzők közül a legtöbbször indult pole-pozícióból (öt alkalommal), és ő haladt a legtöbbet a vezető pozícióban (850 kilométeren). Mario Andretti az 1970-es években egyszer ezt mondta róla: „Ha Chris Amon temetkezési vállalkozó lenne, az emberek nem halnának meg többé“. A Brit Birodalom Rendjének kitüntetettje (MBE).

Pályafutása Amon először 1963-ban indult a Formula–1-ben, a belga nagydíjon, Reg Parnell Racing Lola-Climax autójában. 1965-ig 15 további bajnoki versenyen indult a csapattal, ebből 11-szer egy Lotusszal.

Az 1966-os évadban egy versenyen indult Cooperrel, majd a következő évtől a Ferrari versenyzője lett. Lorenzo Bandini és Ludovico Scarfiotti halála, valamint Mike Parkes súlyos sérülése után a csapat első számú versenyzője lett. 1968-ban három egymást követő versenyén az első helyről indult, de technikai problémák miatt összesen 1 pontot szerzett ezeken. Amon számos alkalommal a dobogón végzett, az 1968-as brit nagydíjon pedig csak kevéssel ért célba a győztes Jo Siffert mögött. Ferraris éveiben összesen hatszor állhatott dobogóra. 250px|thumb|left|Ferrari 312-es

A sportautó-bajnokságban számos sikert ért el. 1966-ban győzött Le Mans-ban egy Ford GT40-essel, Bruce McLaren csapattársaként. 1967-ben, ezúttal Ferrarival, megnyerte a Daytonai 24 órás autóversenyt és a Monzai 1000 km-es versenyt.

1970-ben az első évét teljesítő March csapattal indult, ebben az évben szerezte a legtöbb pontot a Formula–1-ben. Kétszer intették le másodiknak, összesen 23 pontot szerzett.

1971-ben a francia Matra csapathoz szerződött, amellyel Jackie Stewart 1969-ben világbajnok lett. Bár az év elején győzött a nem világbajnoki argentin nagydíjon, majd harmadik lett a spanyol nagydíjon, a szezon további részében nem volt sikeres. A Nürburgringen balesetet szenvedett, emiatt ki kellett hagynia a következő osztrák nagydíjat. Monzában az első helyről indult, majd rossz rajtja ellenére visszatért az élmezőnybe. Úgy tűnt, megnyeri a versenyt, de sisakrostélya leesett, így egy nagy baleset elkerülése végett lassított. A többi versenyző így megelőzte, végül hatodik helyével 1 pontot szerzett. 270px|thumb|right|1972-es Matra MS120D

1972-ben rendszeres pontszerző volt, de csak egyszer állt dobogóra a francia nagydíjon, ahol ötödször és utoljára indult karrierje során az első rajthelyről. Az új-zélandi vezette a versenyt, amikor defekt miatt ki kellett állnia a boxba. Ezután a harmadik helyig küzdötte fel magát, eközben megfutotta a pályacsúcsot. Az év végén a Matra visszavonult a sportágból. Ekkor úgy tűnt, Amon visszatér a March-hoz, de helyét végül Jean-Pierre Jarier kapta meg.

1973-ban így az első évadát teljesítő Tecno autójával indult, belgiumi hatodik helye ellenére azonban elégedetlen volt az autóval és idő előtt elhagyta a csapatot. Az utolsó két versenyen a Tyrrell biztosított neki egy autót, de nem szerzett pontot. Watkins Glenben Stewarttal együtt visszaléptek a verseny előtt François Cevert halálos balesete miatt.

1974-ben a saját maga által alapított Amon csapattal versenyzett. Az autó, amelyet Gordon Fowell tervezett meg, csak a spanyol nagydíjra készült el. Amon fékprobléma miatt nem tudta befejezni a versenyt. A csapat további munka után Monacóban jelent meg újra, Amon technikai probléma miatt nem tudott elindulni a versenyen. További problémák miatt Amon legközelebb csak az olasz nagydíjon vett részt, de ott nem tudta magát kvalifikálni a versenyre. A csapat pályafutása ekkor pénzügyi problémák miatt befejeződött. Az év utolsó két futamán a BRM-mel indult, pontot nem szerzett. 270px|thumb|left|Amon F101-es

1975-ben győzött egy versenyen a Tasman Seriesben, Formula–1-es pályafutása pedig úgy tűnt, befejeződött. Ekkor azonban találkozott Morris Nunn-nal, majd két versenyen indult is csapatával, az Ensign-nal.

Amon az 1976-os évet is a csapatnál töltötte. Spanyolországban az ötödik lett, Svédországban pedig meglepetésre a harmadik helyről indult. A versenyen úgy tűnt, megszerezheti a harmadik helyet a két Tyrrell mögött, de 38. kör után a felfüggesztés meghibásodott és kiesett. A Nürburgringen Niki Lauda hírhedt balesetének hatására nem volt hajlandó elindulni az új rajtnál, Nunn emiatt elbocsátotta a csapatból. Amon bejelentette visszavonulását, és visszatért Új-Zélandra. Ennek ellenére az év végén Walter Wolfnak sikerült rábeszélnie, hogy versenyezzen csapatánál. A biztató időeredmények után Kanadában a versenyre készült, amikor nagy balesetet szenvedett, de szerencsére nem sérült meg. Ezután sem a kanadai, sem az amerikai nagydíjon nem indult.

Amon ezután visszautasított egy egész éves szerződést 1977-re, bár részt vett a CanAm szériában egy Wolf-Dallarával. Mindössze 1 verseny után visszalépett, mivel azt mondta, már nem élvezi a versenyzést. Helyére az akkor még ismeretlen kanadai Gilles Villeneuve került, akit Amon egy évvel később Enzo Ferrarinak ajánlott versenyzőnek csapatába.

Teljes Formula–1-es eredménysorozata

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 Helyezés Pont 1963 Reg Parnell(Lola, Lotus) MONNI BELKi NEDKi FRA7 GBR7 GERKi ITANI USA MEXKi RSA - 0 1964 Reg Parnell(Lotus) MONNK NED5 BELKi FRA10 GBRKi GERKi AUTKi ITA USAKi MEXKi 16. 2 1965 Reg Parnell(Lotus) RSA MON BEL FRAKi GERKi ITA USA MEX - 0 Ian Raby(Brabham) GBRNI NED 1966 Cooper MON BEL FRA8 GBR NED GER - 0 Privát Brabham ITANK USA MEX 1967 Ferrari RSA MON 3 NED 4 BEL 3 FRA Ki GBR 3 GER 3 CAN 6 ITA 7 USA Ki MEX 9 4. 20 1968 Ferrari RSA 4 ESP Ki MON BEL Ki NED 6 FRA 10 GBR 2 GER Ki ITA Ki CAN Ki USA Ki MEX Ki 10. 10 1969 Ferrari RSA Ki ESP Ki MON Ki NED 3 FRA Ki GBR Ki GER ITA CAN USA MEX 12. 4 1970 March RSA Ki ESPKi MONKi BEL2 NEDKi FRA2 GBR5 GERKi AUT8 ITA7 CAN3 USA5 MEX4 8. 23 1971 Matra RSA5 ESP3 MONKi NEDKi FRA5 GBRKi GERKi AUT ITA6 CAN10 USA12 11. 9 1972 Matra ARGNI RSA15 ESPKi MON6 BEL6 FRA3 GBR4 GER15 AUT5 ITAKi CAN6 USA15 10. 12 1973 Martini(Tecno) ARG BRA RSA ESP BEL 6 MON Ki SWE FRA GBR Ki NED Ki GER AUTNI ITA 21. 1 Tyrrell CAN 10 USANI 1974 Amon ARG BRA RSA ESP Ki BEL MONNI SWE NED FRA GBR GER NK AUT ITA NK - 0 BRM CAN- USA 9 1975 Ensign ARG BRA RSA ESP MON BEL SWE NED FRA GBR GER AUT 12 ITA 12 USA - 0 1976 Ensign BRA RSA 14 USW 8 ESP 5 BEL Ki MON 13 SWE Ki FRA GBR Ki GER Ki AUT NED ITA 18. 2 Wolf CANNI USA JPN

Jegyzetek

További információk Profilja a grandprix.com honlapon Interjú Chris Amonnal az 1966-os Le Mans-i győzelméről

Kategória:Új-zélandi autóversenyzők Kategória:Új-zélandi Formula–1-es versenyzők Kategória:1943-ban született személyek Kategória:2016-ban elhunyt személyek Kategória:A Brit Birodalom Rendjével kitüntetett személyek Kategória:Scuderia Ferrari Kategória:March Engineering Kategória:Tyrrell Racing