Karl Wendlinger (Kufstein, 1968. december 20.) osztrák autóversenyző, az 1989-es német Formula–3-as bajnokság, valamint az 1999-es FIA GT-sorozat bajnoka.

Pályafutása

1988-ban és 1989-ben a német Formula–3-as bajnokságban versenyzett. Első évében csak a tizenegyedik helyen zárta a pontversenyt, majd a 89-es szezonban megnyerte a bajnoki címet. Wendlinger két futamgyőzelmet szerzett az évben, és az összetett elsőségért végig szoros csatában volt Heinz-Harald Frentzennel, és Michael Schumacherrel. Végül mindössze egy pontos előnyben Frentzen, és két ponttal Schumacher előtt nyerte meg a pontversenyt. 1989-ben a német túraautó-bajnokság futamain is elindult, itt azonban nem ért el nagyobb sikereket.

1990-ben leginkább a nemzetközi Formula–3000-es szériában, valamint a sportautó-világbajnokságon szerepelt. Utóbbin egy futamgyőzelmet is szerzett Jochen Mass váltótársaként. A következő évben is részt vett a sportautó-világbajnokság több futamán, és újfent győzött egy alkalommal; ezúttal Michael Schumacherrel. Karl ebben az évben debütált a Formula–1-es világbajnokságon, és egy futamon dobogóra állt a Formula–3000-es szériában.

1991-ben vett részt első alkalommal a Le Mans-i 24 órás viadalon is. A futamot az ötödik helyen zárta két német társával, Schumacherrel és Fritz Kreutzpointnerrel.

Formula–1

Az 1991-es világbajnokság utolsó két futamán lehetőséget kapott a Leyton House Racingnél. Wendlinger az olasz Ivan Capelli helyét vett át a csapatnál.

1992-ben nagyszerűen szerepelt a kevés pénzzel gazdálkodó March csapatban. 1993-ban a Sauberhez szerződött, több ütközése is volt, de a csapat a következő szezonra is leszerződtette. A monacói nagydíjon szenvedett balesete miatt 19 napig kómában feküdt. Ez az eset, valamint Ayrton Senna és Roland Ratzenberger két héttel korábban bekövetkezett halála már majdnem politikai kérdéssé tette a Formula–1-es versenyek jövőjét. Karl szerencsésen felgyógyult, s még az év vége előtt újra autóba ült. 1995-ben a Sauber színeiben tért vissza a versenypályára, eredményei elmaradtak, ezért négy verseny után visszavonult, de az utolsó két futamra visszaült a Sauberbe.

Formula–1 után

Formula–1-es pályafutása befejeztével már nem indult több formulaautós sorozatban. 1996 óta különböző túraautó-bajnokságokban, valamint hosszútávú autóversenyeken szerepelt. 1996-ban harmadik volt a Le Mans-i 24 óráson, 2000-ben pedig győzelmet szerzett a Daytonai 24 órás viadalon. 1999-ben Olivier Beretta társaként megnyerte az FIA GT-sorozatot.

Eredményei Le Mans-i 24 órás verseny

Év Csapat Autó Csapattárs Csapattárs Helyezés Kiesés oka 1991 Team Sauber Mercedes Mercedes-Benz C11 Michael Schumacher Fritz Kreutzpointner 5. 1992 Peugeot Talbot Sport Peugeot 905 Evo 1B Alain Ferté Eric van de Poele Kiesett Motorhiba 1996 Porsche AG Porsche 911 GT1 Yannick Dalmas Scott Goodyear 3. 1997 Roock Racing Porsche 911 GT1 Stéphane Ortelli Allan McNish Kiesett Baleset 1998 Viper Team Oreca Chrysler Viper GTS-R Marc Duez Patrick Huisman kiesett Elektronika 1999 Viper Team ORECA Chrysler Viper GTS-R Olivier Beretta Dominique Dupuy 10. 2000 Viper Team ORECA Chrysler Viper GTS-R Olivier Beretta Dominique Dupuy 7. 2001 Playstation Team ORECA Chrysler LMP 2001 Olivier Beretta Pedro Lamy 4. 2008 Aston Martin Racing Aston Martin DBR9 Heinz-Harald Frentzen Andrea Piccini 16.

Teljes Formula–1-es eredménysorozata

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 Helyezés Pont 1991 Leyton House USA BRA SMR MON CAN MEX FRA GBR GER HUN BEL ITA POR ESP JPNKi AUS20 – 0 1992 March RSAKi MEXKi BRAKi ESP8 SMR12 MONKi CAN4 FRAKi GBRKi GER16 HUNKi BEL11 ITA10 PORKi JPN AUS 12. 3 1993 Sauber RSAKi BRAKi EURKi SMRKi ESPKi MON13 CAN6 FRAKi GBRKi GER9 HUN6 BELKi ITA4 POR5 JPNKi AUS15 12. 7 1994 Sauber BRA6 PACKi SMR4 MONNK ESP CAN FRA GBR GER HUN BEL ITA POR EUR JPN AUS 19. 4 1995 Sauber BRAKi ARGKi SMRKi ESP13 MON CAN FRA GBR GER HUN BEL ITA POR EUR PAC JPN10 AUSKi – 0

Teljes eredménysorozata az FIA GT1 világbajnokságon

Év Csapat Autó 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Helyezés Pont 2010 Swiss Racing Team Nissan ABUQR9 ABUCR14 SILQR15 SILCRKi BRNQR12 BRNCR10 PRIQR21 PRICR15 SPAQR16 SPACR12 NÜRQR14 NÜRCR10 ALGQRKi ALGCR20 NAVQR14 NAVCRKi INTQR17 INTCR18 SANQR7 SANCRKi 43. 2

Jegyzetek

További információk

Hivatalos honlapja Profilja a grandprix.com honlapon Profilja a statsf1.com honlapon Profilja a driverdatabase.com honlapon

Kategória:Osztrák autóversenyzők Kategória:Osztrák Formula–1-es versenyzők Kategória:1968-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Kufstein Kategória:Sauber F1 Kategória:March Engineering