Az algériai labdarúgó-válogatott (becenevén Les Fennecs, azaz sivatagi rókák) Algéria nemzeti csapata, amelyet az algériai labdarúgó-szövetség (arabul: الاتحادية الجزائرية لكرة القد, magyar átírásban: Ittihádíja al-Zsazáiríja li-Kurat el-Kadam, franciául: Fédération Algérienne de Football) irányít. Négy világbajnokságon (1982, 1986, 2010, 2014) szerepeltek és két alkalommal (1990, 2019) nyerték meg az afrikai nemzetek kupáját.
Története A Nemzeti Felszabadítási Front időszaka (1956–1962) 1956-ban Tuniszban alakult meg az első Algériát képviselő válogatott, ami a Nemzeti Felszabadítási Front (Front de libération nationale, FLN) katonai ágának (Armée de Libération Nationale (ALN)) a csapata volt. Első mérkőzésüket 1957. június 1-jén játszották Tunézia ellen. Ez az együttes 1958-ban feloszlott, amit az FLN labdarúgócsapata váltotta fel, mely olyan Franciaországban játszó profi játékosokból állt, akik csatlakoztak az algériai függetlenségi mozgalomhoz és közreműködtek a válogatottak elleni mérkőzések szervezésében. A francia hatóságok azonban viszonylag könnyen elérték, hogy a FIFA ne ismerje el a az FLN csapatát és annak mérkőzéseit.
A kezdetek (1962–1988)
Algéria 1962-ben vívta ki a függetlenségét Franciaországtól. Még abban az évben megalakult az Algériai labdarúgó-szövetség. 1963-tól a FIFA, 1964-től a CAF tagjai lettek. 1968-ban kijutottak történetük első afrikai nemzetek kupájára, de azt követően öt alkalommal is lemaradtak a tornáról és legközelebb csak 1980-ban vettek részt, ahol egészen a döntőig jutottak, de ott 3–0 arányban kikaptak a házigazda Nigériától. Szerepeltek az 1980. évi nyári olimpiai játékokon is, ahol a negyeddöntőig jutottak. A világbajnokságok selejtezőiben először 1970-ben indultak. 1982-ben kijutottak a spanyolországi világbajnokságra, ahol a nyitányon Rabáh Mádzser és Lahdar Bellúmi góljával bombameglepetésre 2–1-re legyőzték az NSZK válogatottját. A második csoportmérkőzésen 2–0-ra kikaptak Ausztriától, a zárókörben pedig 3–2-re legyőzték Chilét. A németek Ausztriával találkoztak és már tisztában voltak az Algéria–Chile találkozó eredményével. Az 1 vagy 2 gólos német győzelem azt jelentette, hogy a németek és az osztrákok is továbbjutnak, nagyobb arányú győzelem esetén viszont Algéria ment volna tovább a németekkel egyetemben. Végül 1–0-s német győzelem született, amivel kiejtették Algériát. Lényegében Horst Hrubesch 10. percben szerzett találatát követően már nem is történt semmi érdemleges a mérkőzésen. A labdarúgás történetének egyik legnagyobb szégyeneként lett aposztrofálva a mérkőzés. Ezután döntöttek arról, hogy az utolsó csoportkör mérkőzéseit egy időpontban kell megrendezni.
Az 1984-es afrikai nemzetek kupáján a bronzérmet szerezték meg. Az 1986-os tornán két vereség mellett egy döntetlent játszottak és már a csoportkör után kiestek. Az 1986-os világbajnokságon nem tudták megismételni a négy évvel korábbi szereplést. Észak-Írország ellen 1–1-es döntetlennel kezdtek, majd azt követően Brazíliától 1–0-ra, Spanyolországtól 3–0-ra kaptak ki. Az egyetlen góljukat Zsamál Zídán szerezte. A Marokkóban rendezett 1988-as afrikai nemzetek kupáján bronzérmesek lettek.
1990 és 2008 közötti időszak
1990-ben Algéria adott otthont az afrikai nemzetek kupájának. A csoportkörben Nigériát 5–1-re, Egyiptomot és Elefántcsontpartot 1–0-ra verték. Az elődöntőben Szenegált 2–1-re győzték le, a döntőben pedig Nigériát verték 1–0-ra és megszerezték első Afrika-kupa győzelmüket. A nagy siker ellenére az 1990-es világbajnokságra nem sikerült kijutniuk. Két évvel később, 1992-ben címvédőként a csoportkör után kiestek. Az 1994-es tornára sikerült kijutniuk, de egy játékos jogosulatlan szerepeltetése miatt kizárták az algériaiakat. 1996-ban a házigazda dél-afrikai csapattól kaptak ki 2–1-re a negyeddöntőben. 1998-ban három vereséggel a csoport utolsó helyén végeztek és kiestek. Az 1994-es, 1998-as, 2002-es és 2006-os világbajnokságról lemaradtak. A 2000-es afrikai nemzetek kupáján a negyeddöntőben estek ki Kamerun ellen, 2002-ben nem jutottak tovább a csoportkörből, 2004-ben ismét a negyeddöntő jelentette a végállomást. Ekkor Marokkóval találkoztak és a találkozó sokáig 0–0-s döntetlenre állt. A 84. percben Algéria megszerezte a vezetést, de a lefújás előtt nem sokkal Marokkónak sikerült egyenlítenie és hosszabbítást követően 3–1-re győznie. A 2006-os és a 2008-as tornára nem jutottak ki.
2010-es évek A 2010-es világbajnokság selejtezőinek második körében kapcsolódtak be a küzdelmekbe. Gambia, Szenegál és Libéria előtt megnyerték a csoportjukat, és bejutottak a harmadik fordulóba. Ruanda ellen 0–0-s döntetlennel kezdtek idegenben, amit az Egyiptom elleni 3–1-es siker követett hazai pályán. Zambiát idegenben 2–0-ra, majd odahaza 1–0-ra győzték le. Ruandát 3–1-re verték, Egyiptomban pedig 2–0-s vereséggel zárták a csoportkört. Algéria és Egyiptom a pontszámot, a rúgott gólok számát, a gólkülönbséget és az egymás elleni mérkőzéseken szerzett gólok számát figyelembe véve is azonos eredménnyel végzett. Ezért egy mindent eldöntő harmadik mérkőzésre került sor, amit Szudánban rendeztek. Az algériaiak Antar Jahja góljával 1–0-ra győztek és kijutottak a dél-afrikai világbajnokságra. A 2010-es afrikai nemzetek kupáját a Malawi ellen elszenvedett 3–0-s vereséggel kezdték. A folytatásban Rafik Halisz góljával 1–0-ra legyőzték Malit, Angolával 0–0-s döntetlent játszottak. A negyeddöntőben 3–2 arányban hosszabbítást követően jutottak túl Elefántcsontparton. Az elődöntőben Egyiptomtól kaptak ki 4–0-ra és a bronzmérkőzést is elveszítették 1–0-ra Nigériával szemben.
A 2010-es világbajnokságon Anglia, Szlovénia és az USA társaságában a C csoportban szerepeltek. Szlovénia ellen 1–0-s vereséggel kezdték a tornát. Angliával 0–0-s döntetlent értek el, az Egyesült Államoktól 1–0-ra kikaptak és rúgott gól nélkül már a csoportkör után kiestek. a 2012-es afrikai nemzetek kupájára nem jutottak ki. A 2013-as tornán egy döntetlen és két vereség mellett a csoport utolsó helyén végeztek. thumb|jobbra|250px|Tunézia–Algéria mérkőzés a 2013-as afrikai nemzetek kupáján A 2014-es világbajnokság selejtezőinek második fordulójában 4–0-s győzelemmel kezdtek Ruanda ellen odahaza, amit a Mali elleni 2–1-es idegenbeli vereség követett. Benint hazai pályán és idegenben is 3–1-re győzték le, majd 1–0-ra győztek Ruandában és 1–0-ra verték Malit. A harmadik fordulóban Burkina Fasóval játszottak és az első mérkőzésen 3–2-re kikaptak Ouagadougouban. A visszavágót 1–0-ra Algéria nyerte és idegenben rúgott góloknak köszönhetően ők jutottak ki a Brazíliában rendezett 2014-es világbajnokságra. Belgium, Dél-Korea és Oroszország társaságában a H csoportban szerepeltek. Az első csoportmérkőzésen Belgium ellen Szofiane Feguli büntetőjével megszerezték a vezetést, de a belgáknak sikerült fordítaniuk és 2–1-re nyerniük. Dél-Korea ellen 4–2-es győzelmet arattak. Az algériaiak góljait Iszlam Szlimani, Rafik Halisz, Abdelmumene Dzsabu és Jaszin Brahimi szerezte. Oroszország ellen 1–0-s hátrányba kerültek a zárókörben, azonban Szlimani révén sikerült egyenlíteniük, az eredmény pedig már nem változott. A csoport második helyén végeztek és történetük során először sikerült továbbjutniuk az egyenes kieséses szakaszba. A nyolcaddöntőben Németországgal találkoztak és a rendes játékidőben 0–0-s döntetlennel ért véget a mérkőzése. A hosszabbításban a németek két gólt szereztek, amire csak Abdelmumene Dzsabu tudott válaszolni, de ez kevés volt a továbbjutáshoz.
A 2015-ös afrikai nemzetek kupáján a negyeddöntőig jutottak, ahol 3–1-re kikaptak Elefántcsontparttól. 2017-ben két döntetlennel és egy vereséggel már a csoportkör után kiestek. A 2018-as világbajnokság selejtezőinek a második fordulójában Tanzániát összesítésben 9–2-re győzték le. A harmadik fordulóban Nigéria, Zambia és Kamerun mögött az utolsó helyen végeztek a csoportban és lemaradtak a világbajnokságról. A 2019-es afrikai nemzetek kupáján Kenyát 2–0-ra, Szenegált 1–0-ra, Tanzániát pedig 3–0-ra verték a csoportkörben. A nyolcaddöntőben 3–0-ra győzték le Guineát, a legjobb nyolc között pedig tizenegyesekkel jutottak tovább Elefántcsontpart ellen. Az elődöntőben Rijad Mahrez góljával a 95. percben nyerték meg a mérkőzést Nigéria ellen 2–1-re. A Szenegál elleni döntőben már a második percben megszerezték a vezetést és az eredmény nem változott a továbbiakban, így Algéria megszerezte a második aranyérmét az Afrika-kupán.
2020-as évek A 2021-es afrikai nemzetek kupáján Sierra Leonéval 0–0-s döntetlent játszottak, Egyenlítői-Guineától 1–0-ra, Elefántcsontparttól pedig 3–1-re kaptak ki és már a csoportkör után kiestek. A 2022-es világbajnokság selejtezőinek a második fordulójában Burkina Faso, Niger és Dzsibuti előtt megnyerték a csoportjukat és bejutottak a harmadik fordulóba, ahol Kamerunnal találkoztak. Az első mérkőzést idegenben 1–0-ra megnyerték Iszlam Szlimani góljával. A visszavágón ugyanilyen arányban kikaptak hazai pályán, így következett a hosszabbítás és végül 2–1-es kameruni győzelemmel zárult a találkozóz. Idegenben rúgott góllal Kamerun jutott ki a világbajnokságra.
Nemzetközi eredmények Afrikai nemzetek kupája Aranyérmes: 2 alkalommal (1990, 2019) Ezüstérmes: 1 alkalommal (1980) Bronzérmes: 2 alkalommal (1984, 1988)
Afrikai nemzetek bajnoksága Aranyérmes: 1 alkalommal (2011)
Afro-ázsiai nemzetek kupája Aranyérmes: 1 alkalommal (1990)
Afrika-játékok Aranyérmes: 1 alkalommal (1978)
Pánarab játékok Bronzérmes: 1 alkalommal (1985)
Mediterrán játékok Aranyérmes: 1 alkalommal (1975)
Világbajnoki szereplés ÉvEredményHelyezésMGY D V RG KG 1930 része volt border|22px 1934 1938 1950 1954 1958 1962 1966 Nem indult 1970 Nem jutott be 1974 1978 1982 Csoportkör 13. 3 2 0 1 5 5 1986 22. 3 0 1 2 1 5 1990 Nem jutott be 1994 1998 2002 2006 2010 Csoportkör 28. 3 0 1 2 0 2 2014 Nyolcaddöntő 14. 4 1 1 2 7 7 2018 Nem jutott be 2022 ÖsszesenNyolcaddöntő4/22133371319
Afrikai nemzetek kupája-szereplés Afrikai nemzetek kupája szereplésÉvEredményHelyezés* 1957 része volt 1959 1962 1963Nem indult 1965 1968Csoportkör6.310256 1970Nem jutott be 1972 1974 1976 1978 1980Ezüstérmes2.522167 1982Negyedik hely4.521256 1984Bronzérmes3.532081 1986Csoportkör6.302123 1988Bronzérmes3.513144 1990Aranyérmes1.5500132 1992Csoportkör10.201114 1994Bejutott, de kizárták 1996Negyeddöntő5.421153 1998Csoportkör15.300325 2000Negyeddöntő6.412154 2002Csoportkör15.301225 2004Negyeddöntő8.411257 2006Nem jutott be 2008 2010Negyedik hely4.6213410 2012Nem jutott be 2013Csoportkör13.301225 2015Negyeddöntő6.420265 2017Csoportkör10.302156 2019Aranyérmes1.7610132 2021Csoportkör21.301214 2023Folyamatban 2025Összesen2 aranyérem19/33772822279489 *Beleértve az egyeneses kieséses szakaszban elért döntetleneket is.
Olimpiai szereplés
ÉvEredményHelyMGyDVRgKg 1900– 1960 része volt 1964Nem indult 1968 Nem jutott be 1972 1976 1980Negyeddöntő8.411245 1984 Nem jutott be 1988ÖsszesenNegyeddöntő2/267124811 1948 és 1988 között amatőr, 1992-től kezdődően U23-as játékosok vettek részt az olimpiai játékokon
A válogatott szerelése Első számú
Váltómez
Mérkőzések
Jelenlegi keret
Játékosok A legtöbb válogatottsággal rendelkező játékosok Az adatok 2022. november 19. állapotoknak felelnek meg. A még aktív játékosok (félkövérrel) vannak megjelölve.
RankJátékosMérkőzésGólokIdőszak1Lahdar Bellúmi100281978–19892Raisz Mbohi9102010–Iszlam Szlimani91412012–4Rabáh Mádzser86281978–19925Billel Dziri8191992–20056Abdelhafid Taszfaút80361990–2002Aissza Mandi8042014–8Dzsamál Menád79251980–1995Rijad Mahrez79282014–10Mahídín Meftáh7741989–2002
A válogatottban legtöbb gólt szerző játékosok Az adatok 2022. november 19. állapotoknak felelnek meg. A még aktív játékosok (félkövérrel) vannak megjelölve.
#JátékosGólokMérkőzésArányIdőszak1Iszlam Szlimani41912012–2Abdelhafid Taszfaút36801990–20023Rijad Mahrez28792014–Rabáh Mádzser28861978–1992Lahdar Bellúmi281001978–19896Dzsamál Menád25791980–19957Hillal Szudani24542011–Bagdad Búnedzsah24572014–9Tedzs Benszúla20521979–198610Szofiane Feguli19762012–