A Mayerhoffer család tagjai számos kiemelkedő alkotással gazdagították a magyarországi barokk építészetet.
bélyegkép| Gödöllői Grassalkovich-kastély|263px bélyegkép| Blagovestenszka szerb ortodox templom Szentendrén|263px
Mayerhoffer András Mayerhoffer András (Salzburg, Ausztria, 1690 – Pest, 1771) építőmester. A hazai barokk-rokokó építészet egyik legtehetségesebb képviselője, a jellegzetesen magyarországi barokk kastélytípus megvalósítója. Ausztriából fiatalon került Magyarországra, ahol működését kamarai építkezéseken kezdte. Pesten telepedett le, ahol 1724-ben polgárjogot szerzett. 1728-ban a pesti kőműves- és kőfaragócéh mesterévé választották. Elsősorban kivitelezőként működött, de foglalkozott tervezéssel is. A céh privilégiuma alapján vidéken is vállalhatott munkát, ezért működése a Pest környéki és az alföldi településeken is jelentős. Működésével jórészt a Grassalkovichok és baráti körük építészeti igényeit elégítette ki. Fő műve a gödöllői kastély, az itt megfigyelhető stíluselemek más alkotásaiban is visszaköszönnek (gácsi, péceli, nagytétényi kastély).
Fontosabb munkái bélyegkép|Pesti szerb templom|263px Gödöllő – Grassalkovich-kastély Hatvan – Grassalkovich-kastély Gács (Szlovákia) – várkastély Pécel – Ráday-kastély Nagytétény – Rudnyánszky-kastély Pozsony – Grassalkovich-kastély (Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeum) Gernyeszeg (Erdély) – Teleki-kastély Budapest – Péterffy-palota (Százéves Étterem) Budapest – Grassalkovich-palota (lebontották) Esztergom – vármegye háza Kalocsa – Nagyboldogasszony-főszékesegyház Budapest – Egyetemi templom Kecskemét – Piarista templom Budapest – szerb templom Szentendre - Blagovestenszka templom Budapest - Józsefvárosi kálvária
Mayerhoffer János bélyegkép|263px|jobb|Gödöllői kálvária Mayerhoffer János (Pest, 1721 – Pest, 1780) építőmester. Mayerhoffer András nagyobbik fia. Építészetében nagyrészt apja formavilágát ismételte.
Fontosabb munkái
Jászberény – római katolikus templom Máriabesnyő - római katolikus templom és kolostor Pécel – Ráday-kastély Gödöllő – kálvária Geszt – Tisza-kastély Hattyú-ház (Kiskunfélegyháza) Ócsa - Szentháromság templom (katolikus)
Ifj. Mayerhoffer András Ifj. Mayerhoffer András (1725–1785) építőmester, Mayerhoffer András fiatalabbik fia
További információk Oktatási és Kulturális Minisztérium Múlt-Kor vendégváró A magyarországi barokk és rokokó művészet Vukoszávlyev Zorán Magyarországi szerb ortodox templomok Piár Portál Kecskemét Magyarország templomai Gödöllő vendeglatohely.hu Gödöllői Királyi Kastély Hatvan Budapest épületei és szobrai erdelykalauz.com templom.hu Pesti Kálvária Források Magyar életrajzi lexikon 1000-1990 Kétfejű sas – A Habsburg-uralom Magyarországon (1699-1790) Encyclopaedia Humana Hungarica 06. Barokk építészet - A barokk építészet kialakulása, kiteljesedése és kései stílusirányzata, a "rokokó" Kastélylexikon Belföldi Utazás Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Britannica Hungarica Online
Kategória:Barokk építészet Kategória:Magyar családok