Jan Kromkamp (Makkinga, 1980. augusztus 17. –) holland válogatott labdarúgóhátvéd, legtöbbször a védelem jobb szélén szerepelt, de pályafutása során szinte minden poszton bevetették. A Go Ahead Eagles, az AZ, a Villarreal, a Liverpool és a PSV Eindhoven csapataiban játszott, valamint a holland válogatott színeiben szerepelt a 2006-os labdarúgó világbajnokságon.

Jelenleg vezetőedzőként dolgozik a CSV Apeldoorn csapatánál.

Pályafutása Klubcsapatokban Profi pályafutását a Go Ahead Eagles csapatánál kezdte 1998-ban, miután a csapat akadémiájáról felkerült a felnőttek közé. Két esztendőt töltött el a csapatnál, 2000 júliusában leigazolta az AZ együttese, itt egészen 2005 nyaráig szerepelt, ezidő alatt 145 bajnokin lépett pályára és 7 gólt szerzett. Az ekkor ígéretesen teljesítő fiatal hollandot a spanyol első osztályban szereplő Villarreal együttese igazolta le. Azonban a tavaszi szezon során mindössze hat alkalommal léphetett pályára bajnokin. Mivel nem tudta magát beverekedni a kezdő tizenegybe januárban ismét csapatot váltott, a karrierjét Angliában folytatva januárban csatlakozott a Liverpoolhoz.

Az angoloknál 14 bajnoki mérkőzésen szerepelt, valamint FA kupát nyert a csapattal. A világbajnokságot követően azonban a Liverpooltól is távozott és hazatért, a PSV Eindhoven együttesében folytatta pályafutását. Új csapatában hamar alapember lett, első szezonjában rögtön 28 bajnokin lépett pályára, ezeken pedig hat gólpasszt ki is osztott a társaknak és a Bajnokok Ligája csoportkörében gólt is szerzett a Galatasaray elleni idegenbeli mérkőzésen, amivel első Bajnokok Ligája találatát szerezte. Ezt második idényében – kisebb sérülései ellenére is – 26 fellépés mellett öt gólpassz valamint egy gól is követte, további egy gólpasszt pedig az UEFA-kupában jegyzett. Harmadik idényében kevesebb lehetőséghez jutott, 11 bajnokin játszott, a "kanadai táblázaton" pedig nem volt érdekelt a 2008-2009-es szezonban. Ezt követően egyre súlyosodó térdsérülései miatt abszolút kiszorult a csapatból. Ebben az időszakban, mindössze 29 éves korában megfontolta a visszavonulást is, azonban továbbra is a csapattal edzett.

A 2009-2010-es idényben mindössze két bajnoki és két Európa-liga mérkőzésen kapott lehetőséget, míg utolsó PSV-s idényében egyetlen mérkőzésen sem lépett pályára. 2011 nyarán visszatér nevelőegyesületéhez, a Go Ahead Eagles-hez, amellyel a holland másodosztályban szerepelt. Csapata a kilencedik pozícióban zárta a szezont. Kromkamp összesen 29 mérkőzésen lépett pályára, ezeken pedig 4 gólpasszt jegyzett. Utolsó idényében, a 2012-2013-as szezonban nyolc bajnokin és két kupameccsen lépett pályára, ezeken egy gólpasszt adott. Azonban a csapata kivívta a rájátszást, így indulhatott az első osztályért vívott harcban, ezeken Kromkamp további négy alkalommal lépett pályára csapata pedig kiharcolta a feljutást a Eredivisie-be, ezt követően Kromkamp a térdsérülései miatt visszavonult.

Válogatottban A holland válogatottban Marco van Basten szövetségi kapitányi irányítása alatt mutatkozhatott be 2004 augusztus 18-án egy Svédország elleni barátságos mérkőzésen, a hetvenedik percben váltotta Nigel de Jongot. 2005 februárjában már a kezdőcsapat tagjaként is debütálhatott egy Anglia elleni 0-0-s eredménnyel záruló barátságos mérkőzésen, amit végigjátszott. A 2006-os VB selejtezőkre is meghívót kapott a válogatottba és a Román valamint Örmény válogatottak elleni mérkőzéseket végig is játszotta 2005 márciusában, mindkét meccset 2-0-ra nyerte az Oranje.

2005. augusztus 17-én kezdőként pályára lépve szerepelt a németek elleni barátságos találkozón, ami 2-2-vel zárult. Ezt követően a világbajnoki selejtezőkön előbb az örmény válogatott elleni idegenbeli visszavágón kapott kezdőként szerepet, majd a csehek elleni meccsen is a kezdő tizenegy tagja volt, mindkét mérkőzésen lecserélték, összesen 147 játékpercet kapott a két találkozón. Később befért a holland nemzeti tizenegy szűkített keretébe is, ami a Németországi VB-re utazott. A világbajnokság előtti felkészítő mérkőzéseken is játszott, az utolsó meccse az ausztrálok ellen volt 2006 június 4-én, ahol az első félidőt játszotta végig a szünetben viszont John Heitinga érkezett a helyére. A VB-n egyetlen mérkőzésen sem kapott szerepet és tornát követően többet már nem szerepelt válogatott mérkőzésen.

Edzőként 2015 júliusában a Go Ahead Eagles csapatánál kezdte el edzői karrierjét, ahol az ifi csapat edzőjeként dolgozott. 2018 júniusában a Go Ahead Eagles U19-es csapat irányítását bízták rá, amely pozíciót 2019 júniusáig töltött be. 26 mérkőzésen 8 győzelmet, 4 döntetlent és 14 vereséget könyvelhetett el. Ezzel egyidőben a felnőtt csapat akadémiai feladataival is megbízták, erről a posztról 2019 márciusában távozott. 2019 júliusában az SV Twello ifista játékosainak edzője volt 2020 június 30-áig, majd 2020 júliusában CSV Apeldoorn vezetőedzője lett.

Statisztika +CsapatSzezonLigaBajnokságOsztályozóHazai KupaSzuperkupaÖsszesenGo Ahead Eagles1998–99Eerste Divisie2810–100––29101999–0014220001422Összesen4232–100––4332AZ2000–01Eredivisie2520–200––27202001–02221131025212002–03252300025232003–04340200034022004–05271210012004012Összesen13368–6101200–15178Villarreal2005–06La Liga600–000500–1100Összesen600–000500–1100Liverpool2005–06Premier League1300–400000–17002006–07100000000000100Összesen1400–4000000001800PSV Eindhoven2006–07Eredivisie2806–301810–39172007–08261510090110037162008–09110020020000015002009–10200000200–4002010–11000000000000Összesen67111–601211110095213Go Ahead Eagles2011–12Eerste Divisie2603–301––29042012–138014002001401Összesen3404400200––4305Karrier összesen2961025400191138111003611228Forrás:

Sikerei, díjai

Liverpool

FA Kupa győztes: 2005–2006

PSV Eindhoven

Holland bajnokság győztes: 2006–2007, 2007–2008 Holland szuperkupa győztes: 2008

Külső hivatkozások

Jegyzetek

Kategória:Holland labdarúgók Kategória:Az AZ Alkmaar labdarúgói Kategória:A Villarreal labdarúgói Kategória:A Liverpool FC labdarúgói Kategória:A PSV Eindhoven labdarúgói Kategória:A Go Ahead Eagles labdarúgói Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A 2006-os világbajnokság labdarúgói Kategória:1980-ban született személyek Kategória:Élő személyek