Joseph Phillip Yobo (Kono, 1980. szeptember 6. –) nigériai válogatott labdarúgó. Yobo felesége a korábbi szépségkirálynő (Adaeze Igwe). A nigériai válogatott Albert Yobo öccse. Öccsét, Norumot elrabolták 2007 júliusának elején, Port Harcourtban. A rablók később váltságdíjat kértek. Végül július 17-én, 12 nappal a rablás után elengedték őt.

Pályafutása 260px|thumb|Arsenal szabadrúgás, Yobo 4-es számú mezben

Joseph Phillip Yobo az észak-nigériai Kanóban született, de Port Harcourt-ban nőtt fel , legjobb barátja, akivel együtt is nőtt fel, a Crewe Alexandra játékosa, George Abbey. 2008 újév napján házasodott meg, felesége Adaeze Igwe lett.

Yobo elment Nigériából hogy Belgiumba költözzön, ahol a Standard de Liège csapathoz csatlakozott 1998-ban. 2000-ben debütált a csapatban, végül összesen 46 meccsen lépett pályára, amin két gólt szerzett. 2001-ben az Olympique de Marseille szerződtette.

Mikor Yobo debütált a csapatban a CD Tenerife spanyol csapat érdeklődött Yobo után így kölcsönben adták a csapatnak. Körülbelül 9 hónap után Yobo visszatért a Marseille-hez, azonban nem sokkal később ismét kölcsönadták, az Evertonnak. Ő lett az új edző, David Moyes első igazolása. 2003-ban végleg megvették. Átigazolása négy millió euróba került a kisebbik liverpooli csapatnak.

Yobo a 2006-07-es szezonban végigjátszotta a bajnokság minden egyes meccsét. Ezt rajta kívül csak hat ember mondhatta el magáról az egész bajnokságban.

Az Arsenal 2006-ban érdeklődött Yobo iránt, de az Everton beszélt Yoboval így a Nigériai játékos nem ment az Arsenalba. De Yobo az Evertonal aláírt egy 4 éves szerződést július 22-én, ami 2010-ig szól. Ezzel a szerződéssel Yobo egy rekordot állított elő az Evertonnál, hogy megjelenése még sokáig a klubnál marad. 2007. október 25-én csapatkapitánnyá nevezték ki. Az Európa-liga mérkőzésén a görög AE Larissa csapat ellen Yobo csapatkapitányként lépett pályára, Phil Neville távol léte miatt. Yobo lett az első afrikai személy aki irányíthatta az Everton csapatott. Első gólját a West Ham United ellen szerezte 2009. május 16-án amit az Everton 3-1 megnyert.

2009-es szezonban Yobo-nak alkalmazkodnia kellett az új védő csapattársához Sylvain Distinhez miközben a bal oldali védők Joleon Lescott és Phil Jagielka lesérültek. 2009. november 29-én szerzett Yobo egy öngólt az Everton - Liverpool FC elleni Mersey-parti rangadón, amit a Liverpool megnyert 0-2-re.

Válogatott Yobo a 2002-es világbajnokságon 3 mérkőzést játszott a nigériai válogatottban, az egyetlen nigériai gólnál ő adta a gólpasszt. A válogatottban való szereplése pozitív visszhangokra talált.

Jótékonysági munka 2007-ben Joseph Yobo létrehozta a Joseph Yobo Jótékonysági Alapítványt, mely a hátrányos helyzetű nigériai gyermekeket támogatja.http://news.bbc.co.uk/sport2/hi/football/africa/6904226.stm A szervezet 2007. július 18-ig 300 gyereket részesített tanulmányi ösztöndíjban, az elemi oktatástól az egyetemi szintig. Nigéria Ogoni régiójában labdarúgó akadémiát is alapított. Yobo Lagosban is vezetett labdarúgó edzőtáborokat.

Statisztika

|2000–01||Standard de Liège||Jupiler League||30||2||–||–||colspan="2"| ||–||–||30||2

|2001–02||Olympique Marseille||Ligue 1||23||0||–||–||–||–||–||–||23||0

|2001–02||CD Tenerife||Segunda División||0||0||–||–||–||–||–||–||0||0

|2002–03||rowspan="8"|Everton||rowspan="8"|Premier League||24||0||–||–||2||0||–||–||26||0 |- |2003–04||28||2||1||0||2||0||–||–||31||2 |- |2004–05||27||0||3||0||3||0||–||–||33||0 |- |2005–06||29||1||–||–||1||0||4||1||34||2 |- |2006–07||38||2||1||0||1||0||–||–||40||2 |- |2007–08||30||1||–||–||2||0||7||0||39||1 |- |2008–09||27||1||–||–||1||0||2||0||33||1 |- |2009–10||0||0||–||–||0||0||0||0||00||0 |- 30||2||–||–||colspan="2"| ||–||–||30||2 23||0||–||–||–||–||–||–||23||0 0||0||–||–||–||–||–||–||0||0 188||7||5||0||12||0||13||1||218||8 241||8||5||0||12||0||13||1||271||9 |} Frissítve 2009. december 16-án.

Díjak,sikere Everton: FA Kupa

Egyéni: Afrikai Nemzetek Kupája Megválasztották a legjobb 11 közé,az Afrikai 2007/2008 szezonban.

Jegyzetek

További információk Yobo jótékonysági információk BBC sporton Válogatott szereplés

Kategória:1980-ban született személyek Kategória:Nigériai labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A Standard Liège labdarúgói Kategória:Az Olympique Marseille labdarúgói Kategória:A CD Tenerife labdarúgói Kategória:Az Everton labdarúgói Kategória:A Fenerbahçe labdarúgói Kategória:A Norwich City labdarúgói Kategória:A 2002-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2010-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2014-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Élő személyek Kategória:Afrikai Nemzetek Kupája-győztes labdarúgók Kategória:A Premier League labdarúgói