Gyökössy Endre (Rákospalota, 1913. február 17. – Budapest, 1997. november 20.) református lelkész, pszichológus, egyházi író, költő.

Élete bélyegkép|jobbra|200px|Gyökössy Endre sírja Budapesten. Megyeri temető: 40/0/1/68-69. Édesapja, id. Gyökössy Endre jogász, a Magyar Királyi Államvasutak – a mai Magyar Államvasutak Zrt. elődje – igazgatóhelyettese és kormány-főtanácsos, édesanyja Süveggyártó Alojzia; apja hívő református, anyja római katolikus. Az elemi iskolát Újpesten a Viola utcában végezte, majd a helyi Könyves Kálmán Gimnázium diákja lett. Ekkor kötött életre szóló barátságot édesapja cserkészcsapatának egyik tagjával, Újszászy Lászlóval, a későbbi neves orvossal.

Érettségi után Nagykőrösön tanítói oklevelet szerzett 1934-ben. A Budapesti Református Theológiai Akadémia – a mai Károli Gáspár Református Egyetem elődje – elvégzése után 1939-ben szentelték lelkésszé, és a Kálvin téri református templomban kezdte meg szolgálatát.

1940-ben ösztöndíjjal került a bázeli református egyetemre, ahol Theodor Bovet, Karl Barth és Emil Brunner neves professzorok voltak tanárai, s többek között egyházjogot és pasztorál-pszichológiát tanult. 1941 júliusában tért vissza Magyarországra svájci feleségével, akivel még Bázelben házasodott össze.

Ravasz László dunamelléki református püspök javaslatára az újonnan létrejövő Újpest-Újvárosi Református Egyházközség alapító lelkipásztora lett 1942-ben. Budapest ostroma alatt kiterjedt karitatív tevékenységet folytatott a gyülekezet élén.

Két doktorátust szerzett: egy bölcsészetit és egy pszichopedagógiait. 1946-ban Debrecenben a pszichopedagógia doktorává avatták summa cum laude minősítéssel; tanára volt Karácsony Sándor. 1950-ben a Budapesti Református Teológiai Akadémián az úgynevezett segédtudományokból pedagógia-pszichológiai és valláspszichológiai magántanári oklevelet szerzett.

1952-ig taníthatott: a Rákosi-rezsim szüleit kitelepítette, őt magát pedig osztályidegennek nyilvánította részben felesége svájci állampolgársága miatt. Így tudományos pályafutása megtorpant, de lelkészként szolgálhatott tovább. 1956. november 4-én útjára indította a Reformáció című lapot, melynek főszerkesztője lett, de a forradalom leverése után több számot nem jelentethetett meg.

1980-ig, nyugdíjba vonulásáig töltötte be az Újpest-Újvárosi Református Egyházközség lelkészének tisztségét. Ez idő alatt országos ismertségre tett szert: könyvei jelentek meg, s rengeteg embernek nyújtott lelki segítséget – idővel a sokak által szeretett és tisztelt Bandi bácsivá vált. Hitvallásának megfelelően – miszerint nyugdíjas lelkész nincsen – élete végéig gyülekezetének szellemi vezetője maradt.

1987-től kutatóprofesszorként dolgozott a Budapest-Klauzál téri Egyházközségben: a végzett lelkészek továbbképzéséről gondoskodott pasztorál-pszichológusként a lelkigondozói szemináriumban. Tagja lett a Magyar Pszichiátriai Társaságnak, s a Danubius Rádióban telefonos lelki segélyszolgálatot végzett.

1990-ben a Budapesti Református Teológiai Akadémia díszdoktorává avatták, majd még ebben az évben „Ad honorem Újpest 1840–1990” kitüntetésben részesült. 1992-ben a Pro Urbe Budapest díjat vehette át. 1993-ban Újpest díszpolgára lett, majd megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét.Hirmann 2007. 27. o.

Családja 1941-ben Bázelben feleségül vette az akkor 19 éves Reinhild Ruckot, egy svájci államjogász professzor leányát, s akivel még abban az évben visszatért Magyarországra. Öt gyermekük született, akik közül három a házaspár életében meghalt. Felesége 92 évesen, 2013. október 7-én hunyt el.

Művei Műveinek felsorolása első megjelenésük szerinti időrendben:

Tavaszról akartam írni. Versek. Lázár Pál fametszeteivel, Oláh Gábor előszavával. Budapest: Magyar Út. 1936 Hallgatózz csak, énekelget...: Ifj. Gyökössy Endre versei: Lázár Pál fametszeteivel. Budapest: Országos Bethlen Gábor Szövetség. 1940 Tavasz felé. 1942 (versek, elbeszélések) szerk.: A fészek: elbeszélések, mesék, színdarabok, bibliai történetek, versek, tréfák, fejtörők református gyermekeknek. Budapest: Református Traktátus Vállalat. 1947 szerk.: A vetés: elbeszélések, mesék, színdarabok, bibliai történetek, versek, tréfák, fejtörők református gyermekeknek. Budapest: Református Traktátus Vállalat. 1947 Nem jó az embernek egyedül...: Útravaló házasságot kötő fiataloknak: Pásztori segítség a családi élet kérdéseiben minden református családnak. Társszerzők: Ablonczy Dániel, Adorján József. Budapest: Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodájának Sajtóosztálya. 19722., átdolgozott kiadás: 1973, Budapest: Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodájának Sajtóosztálya Magunkról magunknak. Budapest: Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodájának Sajtóosztálya. 19764., átdolgozott, bővített kiadás, 1984, Budapest: Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya10. kiadás, 2002, Budapest: Szent Gellért Kiadó. Együtt a szeretetben. Budapest: Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodájának Sajtóosztálya. 19813. kiadás, 1985, Budapest: Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodájának Sajtóosztálya. Bevezetés a paraklétikus lelkigondozásba. Budapest: Klinikai Lelkigondozók Ökumenikus Egyesülete. 1983 A lelkigondozó Kálvin. Budapest: Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodájának Sajtóosztálya. 1986későbbi kiadás, 1993, Budapest Mai példázatok. Jánosy István utószavával, Pap Klára rajzával. Budapest: Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodájának Sajtóosztálya. 1988későbbi kiadás, Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda A növekedés boldogsága: elmélkedések Jézus boldogmondásairól. Budapest: Református Zsinati Iroda. 19903. kiadás, 1993, Budapest: Kálvin Kiadó Élet és ige. Budapest: Szabadság téri Református Egyház. 1990 (1991?)2. kiadás, 1993, Szeged: Szent Gellért Egyházi Kiadó Életápolás: Vallás- és családlélektani esszék és tanulmányok. Budapest: Református Zsinati Iroda. 19912. kiadás, 1992, Budapest: Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya. Megnyílt szemek. Szeged: Szent Gellért Egyházi Kiadó. 1992 (Kézfogás 1.) Hat névtelen levél. Szeged: Szent Gellért Egyházi Kiadó. 1992 (Kézfogás 2.) szerk.: Mi és mások: a mindennapi élet lélektana. Szerző: Bognár Cecil. Szeged: Szent Gellért Egyházi Kiadó. 1992é.n., Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. Hogy nézheti az Isten? Szeged: Szent Gellért Egyházi Kiadó. 1992 (Kézfogás 3.) Ezt cselekedd és élsz. Szeged: Szent Gellért Egyházi Kiadó. 1992 (Kézfogás 4.) Hogyan tartsunk gyermek bibliaórát?: Kis módszertan. Budapest: Református Zsinati Iroda. 1992 Ti vagytok. Szeged: Szent Gellért Egyházi Kiadó. 1993 (Kézfogás 5.) Ember a sírboltból. Szeged: Szent Gellért Egyházi Kiadó. 1993 (Kézfogás 6.) A nagy birkózás. Szeged: Szent Gellért Egyházi Kiadó. 1993 (Kézfogás 7.) Levél Jézustól. Szeged: Szent Gellért Egyházi Kiadó. 1993 (Kézfogás 8.) „Siess segítségemre, Uram, Szabadítóm!”: Imák betegek számára. Budapest: Kálvin János Kiadó. 1993 Döntő találkozás. Szeged: Szent Gellért Egyházi Kiadó. 1994 (Kézfogás 9.) Negatívumok pozitívumai. Szeged: Szent Gellért Egyházi Kiadó. 1994 (Kézfogás 10.) Nem lehet elég korán kezdeni... Szeged: Szent Gellért Egyházi Kiadó, Budapest: Szabadság téri Református Egyház. 1994 Én vagyok az, aki veled beszélek... Szeged: Szent Gellért Egyházi Kiadó. 1994 (Kézfogás 11.) Bibliai miniatűrök. Szeged: Szent Gellért Egyházi Kiadó. 1994 (Kézfogás 12.) Ketten – hármasban: Házasság- és családlélektan. Budapest: Új Ember Kiadó. 1994. Második kiadás.3. kiadás, 1997, Budapest: Új Ember Kiadó. Az Őstörténet: A teremtéstörténet üzenete ma. Szeged: Szent Gellért Egyházi Kiadó, Budapest: Szabadság téri Református Egyház. 19942. kiadás, 1997, Budapest: Szent Gellért Kiadó Bandi bácsi a szeretetről. Szeged: Szent Gellért Egyházi Kiadó. 1994 Megújulás. Szeged: Szent Gellért Egyházi Kiadó. 1995 (Kézfogás 13.) Gyógyulj meg, hogy gyógyíthass! Szeged: Szent Gellért Egyházi Kiadó. 1995 (Kézfogás 14.) Kelj fel! Szeged: Szent Gellért Egyházi Kiadó. 1996 (Kézfogás 15.) Az okos Istentisztelet. Szeged: Szent Gellért Egyházi Kiadó. 1996 (Kézfogás 16.) A lélek nyugalma. Szent Gellért Egyházi Kiadó. 1996 (Kézfogás 17.) Szabadság és kötöttség. Szeged: Szent Gellért Egyházi Kiadó. 1996 (Kézfogás 18.) Fogadd el végre önmagad! Szeged: Szent Gellért Egyházi Kiadó? (Kézfogás 19.) A Szeretet ereje. Szeged: Szent Gellért Egyházi Kiadó. 1997 (Kézfogás 20.) Mégis: Elmélkedések és beszélgetések. Nyíregyháza, Szent Atanáz Hittudományi Főiskola: Örökségünk Kiadó. 1997 A Hídépítő: Jézus-arckép a Zsidókhoz írt levélben. Budapest: Szent Gellért Kiadó. 1997 Mit kaptam Karácsony Sándortól? Társszerző: Szathmáry Lajos. Budapest: Hatvany L. 1997 (emlékezések Karácsony Sándorra) Isten elfelejtett nyelve, az álom. Budapest: Szent Gellért Kiadó. 1998 Isten öreg bojtárjának vallomásai. Budapest: Szent Gellért Kiadó. 1998 János evangéliuma. Nyíregyháza: Örökségünk Kiadói Bt. 1999 MÉGIS öröm. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 1999az egyik kiadás, A Hogyan: Három meditáció a meditációról. A kötet gondozója: Nagy Alexandra. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 1999az egyik kiadás, Akarsz-e meggyógyulni? Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2000az egyik kiadás, A két középpont: Az Újszövetség közepe: a Miatyánk, az Ószövetség közepe: a Tízparancsolat. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2000 Leltározás a Gazda színe előtt. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2000 Döntő órák, nagy pillanatok. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2000 Jézussal – a jövőbe! Kötetbe rendezte: Nagy Alexandra. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2000 Könyvecske a böjtről. Összerendezte: Nagy Alexandra. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2001 Töviseink és a Töviskoronás. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2001 Újabb mai példázatok. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2001 A boldog házasság. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2002 Szeretet, az új dimenzió. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2002 Jöjj Szentlélek Istenünk. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2002 Homo christianus: A krisztusi ember. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2002 Nagy kérdések, őszinte válaszok. Szerkesztette: Nagy Alexandra. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2003 A szeretet szimfóniája. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2003 Zarándokúton Jézussal. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2004 Amikor erősen fújt a Lélek: „Az apostolok cselekedetei” magyarázata harminchét elmélkedésben. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2005 Orvosság a fáradtságra. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2005.az egyik kiadás, Mélységeken át – az öröm titkáig. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2005 Hármaskönyv és egy ráadás. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2006 Remény a reménytelenségben. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2006 Hét miért. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2006 Krisztus levele vagytok! Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2006 A zsoltárok csodálatos világa. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2006 Hálával áldozzál! Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2007 „Jöjjetek!...” Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2007 Hiszek! Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2007az egyik kiadás, Szabadulás félelmeinkből és szenvedélyeinkből: Félelmeink, aggodalmaink, bűneink depressziót és más testi betegséget okozhatnak: Találjuk meg a gyógyuláshoz vezető utat! Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2008 A karácsony szíve: a szeretet. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2009 Szeress mégis! Gyökössy Endre meglátásai, bátorításai, tanácsai az esztendő minden napjára. Összeállította: Nagy Alexandra. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2009 Miért szeretem?...: Néhány bibliai arckép és Jónás könyvének kulcsa. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2009 Szeretetkapcsolataink: a kis családról a nagy családnak. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2010