frame|jobbra|Egy sziget flórájának egyszerűsített ábrája - minden növényfaj bekeretezve szerepel A botanikában a flóra (többes számban: flórák vagy florae) fogalomnak két jelentése van. A flóra általános értelemben egy terület (például a Kárpát-medence vagy Magyarország) vagy egy időszak (például a kréta időszak) teljes, elsősorban őshonos növényzete. A flóra alapegysége a faj: egy-egy terület flóráján az ott élő fajok (esetleg faj alatti rendszertani egységek) együttesét értjük. A flóra második jelentése könyv vagy egyéb mű ami egy adott területen vagy időszakban élő növényfaj leírását tartalmazza, lehetővé téve az azonosítást. Néhány klasszikus és modern flóra az alábbiakban kerül felsorolásra.
A flóra szó a virágok római istennője Flora nevéből ered. A kifejezés párja az állatvilágban a fauna. A flórát a faunát és az élet más formáit, például a gombákat együttesen biótának nevezik.
A flóra értelemszerűen függ az adott terület környezeti viszonyaitól és azok kialakulásától, egyebek közt a környező területek hatásától (migráció, izoláció). A növényzet ökológiailag vagy növénytársulástanilag körülhatárolható egysége a vegetáció (mint például a homoksivatagok vegetációja).
A növénytakaró a flóra összetétele alapján földrajzi egységekre tagolható; ezzel a növényföldrajz foglalkozik. Az egyes egységek határait az endemikus flóra részaránya és a jellegzetes fajok, nemzetségek, családok elterjedése alapján vonjuk meg. Különösen fontos a flóraválasztók (a területhatárok sűrűsödési pontjainak) szerepe: ilyen például a Magyar Középhegység vonulatában a Dunakanyar, amin 145 faj nem lép át. A hat (ha az indo-maláj egységet külön birodalomnak tekintjük: hét) globális egységet flórabirodalomnak nevezzük. Ezek határait a növénycsaládok határai alapján jelöljük ki. A kisebb egységek (flóraterület, -tartomány, -vidék és -járás) elhatárolásához a nemzetségek, fajok elterjedését használjuk.
A növényzet fajösszetételét meghatározó tényezők és vizsgálatuk módszerei
Egy terület növényzetének fajösszetétele függ:
a jelen, a múlt környezeti tényezőitől.
A múlt máig élő hatásait vizsgálva két kérdésre kell összpontosítanunk: Milyen fajok maradhattak meg a múltból? (Ezek a reliktum fajok.) Milyen fajok fejlődhettek ki a múltból? (Ezek az endemikus fajok.)
Általános tendencia, hogy minél régebbi egy hatás, annál kevésbé szembeötlő.
A növénytakaró lassú változása a szekuláris szukcesszió. Ez szorosan összefügg az éghajlat változásával, ezért sosem ismétlődhet meg (az éghajlat és vele a flóra nem változhat kétszer ugyanúgy). Az egykori vegetáció rekonstruálásához leginkább a mikrofosszíliákat (polleneket, spórákat) használják. Az egykori növényzetről akkor kaphatjuk a legpontosabb képet, ha ezek analitikai és statisztikai (minőségi és mennyiségi) vizsgálatait a korszerű rétegtani korazonosító módszerekkel egészítjük ki. A nagyobb lápokban és tavakban mélyített fúrásokból vett minták vizsgálata lehetővé teszi az egykori fás növényzet viszonylag pontos megismerését. Fontos közvetett bizonyítékokkal szolgál a jelenkori vegetáció vertikális és horizontális övezetességének megismerése.
Flóra osztályozások A növények csoportosíthatók terület, időszak, speciális környezet vagy éghajlat alapján. A területek földrajzilag elkülönülő élőhelyek, például hegyek vagy síkságok. A flóra jelentheti egy történelmi korszak növényvilágát. például a fosszilis flórát. Végül a flórák elkülöníthetők a különleges környezetek alapján:
Őshonos flóra. A terület természetes vagy őshonos flórája. Mezőgazdasági és kerti flóra. Emberek által termesztett növények. Gyom flóra. A hagyomány szerint a nem kívántnak tartott növények tartoznak ebbe a csoportba, melyeket igyekeznek ellenőrzés alatt tartani vagy elpusztítani. Manapság a rendeltetést ritkábban használják a növényvilág osztályozására, mivel három különböző típusú növény tartozik ide: gyomnövény fajok, megszálló fajok (melyek lehetnek gyomok is), valamint őshonos és betelepített nem gyomnövény fajok, melyek mezőgazdasági szempontból nem kívántak. Sok korábban gyomnak tekintett őshonos növény úgy tűnik hasznos vagy legalábbis szükséges a különböző ökoszisztémák számára.
A bakteriális szervezeteket néha a flóra részének tekintik és a bakteriális flóra, illetve a növényi flóra elnevezéseket használják a megkülönböztetésükre.
Egyezményes flórák Hagyományosan a flórák könyvek formájában kerülnek kiadásra, de manapság CD-ROM-on vagy weblapon is megjelenhetnek. A flóra által beborított terület meghatározható földrajzilag vagy politikailag. A flórák hatékony használata rendszerint valamennyi botanikai szaktudást igényel.
Egy flóra gyakran diagnosztikus kulcsokat tartalmaz. Ezek gyakran azonosító kulcsok avagy határozókulcsok. melyekhez a felhasználónak többször meg kell vizsgálnia a növényt és el kell döntenie, hogy a növény a flórában megadott két jellemző közül melyikkel rendelkezik.
Klasszikus flórák bélyegkép|jobbra|180px|Európa florisztikus területei Wolfgang Frey és Rainer Lösch munkája alapján Európa Flora Londinensis, William Curtis. Anglia 1777- 1798 Flora Graeca, John Sibthorp. (Anglia) 1806 - 1840 Flora Danica, Simon Paulli. Dánia, 1847. Flora Jenensis, Heinrich Bernhard Rupp Németország, 1718. Flora Scorer, Paolo Di Canio. 1723. Flora Suecica, Carl Linné. 1745.
India Hortus indicus malabaricus, Hendrik van Rheede 1683–1703
Indonézia Flora Javae, Carl Ludwig Blume és Joanne Baptista Fischer. 1828.
Észak- és Dél-Amerika Flora Brasiliensis, Carl Friedrich Philipp von Martius, Stephan Endlicher és mások. 1840 - 1906
Modern flórák Észak- és Dél-Amerika Karibi-térség
Közép és Dél-Amerika
(1994-től folyamatosan)
Flora Neotropica (1968-tól folyamatosan)
Észak-Amerika
Ázsia Kína és Japán
Délkelet-Ázsia
Florae Siamensis Enumeratio Flora Malesiana (1984-től folyamatosan) Flora of the Malay Peninsula Flore du Cambodge, du Laos et du Viêt-Nam Indiai térség és Srí Lanka
Közel-Kelet és Nyugat-Ázsia
Flora Iranica Flora Palaestina:
Online frissítések:
Ausztrália és Óceánia
Volumes I-V:
Csendes-óceáni szigetek Flora Vitiensis Nova, a New Flora of Fiji Manual of the Flowering Plants of Hawai‘i, Warren L. Wagner and Derral R. Herbst (1991) + suppl. Flore de la Nouvelle-Calédonie Flore de la Polynésie Française (J. Florence, vol. 1 & 2, 1997 & 2004)
Európa Brit szigetek
Flora Europaea a Royal Botanical Gardens of Edinburgh honlapján Egyéb
Flora of Romania
Afrika és Madagaszkár Flore du Gabon Flore du Cameroun Flora of Tropical Africa Flora of Tropical East Africa Flora Capensis
Flora of South Africa Flore du Rwanda Flore de Madagascar et des Comores
Flóra a Wikipédiában A Wikipédiában főként az alábbi fő növényvilág kategóriák léteznek:
<div>
600px Ausztrália és Óceánia Afrika Antarktisz Ázsia Európa Dél-Amerika Észak-Amerika
Kapcsolódó szócikkek Flóra (mikrobiológia) Biom Vegetáció Növényföldrajz Növénytársulástan Fauna Állattársulástan
Jegyzetek
Fordítás
További információk Magyar nyelven
Angol nyelven
Kategória:Növényföldrajz Kategória:Ökológia