bélyegkép|jobbra|250px|A háttérben a Nemzeti Galéria épülete (a volt Királyi Palota)
A Magyar Nemzeti Galéria (röviden: MNG) Magyarország legnagyobb közgyűjteménye Budapesten, ami a középkortól a 20. század végéig mutatja be a magyar képzőművészetet. 1975 óta a Budavári Palota épületében található. Önálló múzeumként 1957 és 2012 között működött, majd szervezetileg a Szépművészeti Múzeumba integrálták.
Az intézmény utódja, az Új Nemzeti Galéria a kormányzat szándéka szerint a Városligetben épülő új Múzeumi Negyedben működik majd tovább, amelynek építkezését 2024 végén, vagy a következő év elején tervezik megkezdeni.A kormányhivatal engedélyezte a Városliget közepére tervezett Nemzeti Galéria új terveit (Telex.hu, 2023. október 6.)
Története Kronológiai áttekintés:http://www.mng.hu/muzeum A múzeum története 1957: A magyar művészet gyűjtésére és bemutatására új múzeum jött létre, Magyar Nemzeti Galéria elnevezéssel. Gyűjteményének alapját a Szépművészeti Múzeum Új Magyar Képtára, modern szobor- és éremgyűjteményének, valamint grafikai gyűjteményének magyar anyaga képezte, amely ebben az időben mintegy 6000 festményt, 2100 szobrot, 3100 érmet, 11 000 rajzot és 5000 nyomatot foglalt magába. Október 5-én nyílt meg a volt Kúria épületében a Kossuth téren (később a Néprajzi Múzeum épülete is volt 1973–2017 között). 1959: Kormányhatározattal a múzeum új otthonául a Budavári Palotát jelölték ki. 1975: A Magyar Nemzeti Galéria átköltözött a Budavári Palota e célra átalakított B-C-D épületébe, s októberben ideiglenes formában megnyitotta kiállításait. Gyűjteménye bővült a Szépművészeti Múzeum Régi Magyar Osztályának anyagával, így lehetővé vált a magyarországi művészet teljes történetének bemutatása a 11. századtól napjainkig. 1979: Megnyílt a Gótikus táblaképek és faszobrok, valamint a Magyarországi késő reneszánsz és barokk művészet állandó kiállítása. 1982: A királyi palota egykori tróntermében megnyílt a Késő gótikus szárnyasoltárok állandó kiállítása. 1985: Megnyílt a Középkori és reneszánsz kőtár. 1989: A múzeum épületén belül, a C épület földszintjén megnyílt a közönség számára a Nádori kripta. 2005: A Galéria kiállítóterei a Budavári Palota A épületével bővültek. 2011: Szeptember 29-én kormányhatározat jelent meg arról, hogy a kormány egyetért „az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes létrehozásának előzetes irányaival", valamint a „Magyar Nemzeti Galéria beolvadása révén a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria egyesítésével”. Október 20-án egy újabb kormányhatározat ennek személyi és szervezeti intézkedéseire hatalmazta fel Baán Lászlót, a Szépművészeti Múzeum főigazgatóját, 2012. február 29-i határidőt szabva meg. Ezt követően Csák Ferenc, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója 2011. december 31-i hatállyal lemondott. A kormányzati intézkedés jelentős vitát váltott ki.
Igazgatói 1957–1980: Pogány Ö. Gábor 1982–2010: Bereczky Loránd 2010–2011: Csák Ferenc
2012-ben az intézmény beolvadt a Szépművészeti Múzeumba.
Gyűjteményei Régi Magyar Gyűjtemény 295px|bélyegkép|jobbra|Gótikus szárnyas oltárok a Régi Magyar Gyűjtemény kiállításában (korábban ez volt a Budavári Palota nagy trónterme)
A Régi Magyar Gyűjtemény az 1800 előtti magyarországi képzőművészet emlékeit mutatja be. Alapját a 19. század első felében a Magyar Nemzeti Múzeumba került Jankovich-gyűjtemény alkotja, amelyet Jankovich Miklós (1773–1846) jelentős magángyűjteménye alapozott meg. Az anyag a későbbiekben folyamatosan gyarapodott, 1878-ban az Iparművészeti Múzeumtól vásárolt műtárgyakkal bővült. Az 1896-ban alapított Szépművészeti Múzeum kezdettől fogva kiemelt figyelmet fordított a régi műtárgyak gyűjtésére, és Petrovics Elek igazgató kezdeményezésére megindult az addig több intézményben őrzött anyag egyesítésének előkészítése, amely még nyugdíjazása előtt meg is valósult.
215px|bélyegkép|jobbra|Vizitáció (MS mester)
1934 és 1941 között a Nemzeti Múzeumban és az Iparművészeti Múzeumban őrzött műtárgyakat a Szépművészeti Múzeumban helyezték el, ahol a gyűjtemény egységesebbé vált. A második világháború során az anyag jelentős károkat szenvedett, majd 1952-ben önálló szervezeti egységgé alakult Régi Magyar Gyűjtemény néven, ekkor került hozzá a Fővárosi Képtár barokk kori festészeti anyaga is. A gyűjtemény 1973-ig a Szépművészetiben, 1974 és 2019 között pedig már a Nemzeti Galéria osztályaként működött.
A Magyar Nemzeti Galéria Budavári Palotába költözése lehetővé tette a gyűjtemény teljes anyagának bemutatását, valamint a műtárgyak korszerű restaurálását. Az anyag kronológiai és műfaji szempontok szerint rendezve tárja a látogatók elé a középkori és reneszánsz kőfaragványokat, a gótikus táblaképeket, szobrokat és szárnyas oltárokat, valamint a késő reneszánsz és barokk korszak alkotásait. A gyűjtemény őrzi többek között az egykori magyar székesegyházak – így a pécsi Szent Péter és Szent Pál, a székesfehérvári Szent István és a kalocsai Nagyboldogasszony-főszékesegyház – építészeti és szobrászati töredékeit, valamint az Anjou-kor faszobrászatának kiemelkedő emlékeit.
A régi magyar grafikai anyagot 1974-től a Magyar Nemzeti Galéria Grafikai Osztálya kezelte, míg az alkalmazott művészetek jelentős része a Nemzeti Múzeumban és az Iparművészetiben maradt. A gyűjtemény legjelentősebb darabjai közé tartozik a kalocsai királyfej, a Gertrudis királyné síremlékének töredékei, az úgynevezett Várandós Mária, a kisszebeni Keresztelő Szent János-templom egykori főoltára, MS mester Vizitáció című festménye, Andrea del Verrocchio Szökőkút című művének töredéke, a Diósgyőri és a Báthory Madonna, valamint Mányoki Ádám II. Rákóczi Ferencet ábrázoló portréja.
19–20. századi Festészeti Gyűjtemény 215px|bélyegkép|jobbra|Rőzsehordó nő (Munkácsy Mihály, 1873)
A Festészeti Osztály mintegy műtárgyat számláló gyűjteménye az 1800 és 1945 közötti magyar festészet alkotásait őrzi. A kollekció kialakulása a 19. század közepére nyúlik vissza, amikor a Nemzeti Képcsarnokot Alapító Egylet célul tűzte ki egy nemzeti képtár létrehozását. A folyamatos vásárlások révén gyarapodó anyagot kezdetben a Nemzeti Múzeumban mutatták be. A század végén a műtárgyak a Szépművészeti Múzeumba kerültek, majd a második világháborút követően a Fővárosi Képtár hasonló kvalitású festményanyagával bővültek. A gyűjtemény legjelentősebb darabjai napjainkban a Nemzeti Galéria állandó kiállításán láthatók. A múzeum több festménye a vitatott tulajdonjogú Herzog-gyűjteményből származik.
280px|bélyegkép|jobbra|Majális (Szinyei Merse Pál, 1873)
A gyűjteményben megtalálhatók a 19. század első felének portré- és tájképfestői, többek között Donát János és idősebb Markó Károly művei. Jelentős egységet alkotnak a Pesti Műegylet 1840-től rendezett kiállításain szereplő művészek alkotásai, köztük az Első Magyar Festészeti Akadémia alapítója, Marastoni Jakab, valamint a magyar biedermeier meghatározó alakjai, Barabás Miklós és Borsos József fő művei. A történeti festészet kiemelkedő mestereit reprezentatív alkotások képviselik: az 1820-as években született festők közül Orlai Petrich Soma és Than Mór, a következő nemzedékből pedig Madarász Viktor és Székely Bertalan magyar történelmi tárgyú festményei tartoznak a gyűjtemény legismertebb darabjai közé. A Müncheni Képzőművészeti Akadémián oktató fiatalabb generáció – Wagner Sándor, Liezen-Mayer Sándor és Benczúr Gyula – művei szintén jelentős számban szerepelnek az anyagban. Az 1860-as években induló két meghatározó alkotó, Munkácsy Mihály és Szinyei Merse Pál életművének valamennyi korszakából elsőrangú műveket őriz a gyűjtemény. A 19. század utolsó harmadából a plein air festészet és a naturalizmus nemzetközi szinten is jelentős alkotásai már korán bekerültek a múzeumba.
230px|bélyegkép|jobbra|Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban (Csontváry Kosztka Tivadar, 1907)
A müncheni Hollósy-kör és a nagybányai művésztelep mesterei közül kiemelkedő Ferenczy Károly életműve, valamint a szolnoki és gödöllői művésztelep vezető alakjainak, Fényes Adolfnak és Körösfői-Kriesch Aladárnak több festménye. A századforduló modern magyar festészetének meghatározó művészei közül Rippl-Rónai József és Vaszary János életműve áll a gyűjtemény középpontjában. Emellett olyan egyéni hangú alkotók pályája is nyomon követhető, mint Mednyánszky László, Csontváry Kosztka Tivadar és Gulácsy Lajos.
A 20. század eleji új törekvéseket a nagybányai művésztelep mesterei, majd a Nyolcak művészeinek alkotásai képviselik. Az avantgárd mozgalmak emigrációban alkotó művészeitől – így Kassák Lajostól és a MA-kör tagjaitól – viszonylag kevés festmény található a gyűjteményben, ezek azonban kiemelkedő jelentőségűek. A két világháború közötti időszakból az neoklasszicista irányzat, a római iskola, valamint a posztimpresszionista Gresham-kör alkotóinak – többek között Bernáth Aurél és Egry József – művei emelhetők ki. A korszak további meghatározó alkotói közül Derkovits Gyula, Farkas István, valamint a szentendrei művésztelep képviselői, például Vajda Lajos művei is szerepelnek az anyagban.
1800 utáni Nemzetközi Gyűjtemény 245px|bélyegkép|jobbra|Enteriőr az 1800 utáni Nemzetközi Gyűjteményben 210px|bélyegkép|jobbra|A birkózók (Courbet, 1853)
A Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria újraegyesítését követően az 1800 utáni Nemzetközi Gyűjtemény jelentős szervezeti és szakmai átalakulások elé került. A több lépcsőben, évek alatt megvalósuló folyamat egyik alapvető eleme volt, hogy a gyűjtemény elhagyja a Szépművészeti épületét, amely a felújítást követően az ókortól 1800-ig terjedő művészeti korszakok bemutatására szakosodott. Ennek keretében 2019-ben a mintegy 2300 műtárgyat számláló, 19–20. századi és kortárs nemzetközi anyag a Liget Budapest Projekt részeként létrehozott Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központba költözött. A gyűjtemény kiemelkedő darabjai átmenetileg a Nemzeti Galériában voltak látogathatók, hosszabb távon pedig az Új Nemzeti Galéria épületében kerülnek majd bemutatásra, a magyar művészet hasonló korszakait reprezentáló műtárgyakkal együtt.
265px|bélyegkép|jobbra|Három halászhajó (Monet, 1886)
A Szépművészeti 1800 utáni nemzetközi gyűjteménye, amely korábban Modern Gyűjtemény néven működött, 2005-ben vette fel jelenlegi elnevezését. A névváltás és az új szemlélet a nemzetközi múzeumi gyakorlatot követte, különösen a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeumban kialakított struktúrához hasonlóan azt az elvet hangsúlyozva, hogy a művészetek története egységes fejlődési folyamatként értelmezhető. Werner Hofmann alapkutatásaira támaszkodva a gyűjtemény koncepciója a 18. század végétől napjainkig terjedő művészeti tendenciákat összefüggéseikben vizsgálja, miközben kiemelt feladatként határozta meg az 1920 és 1990 között lassan gyarapodó kortárs anyag tudatos és rendszeres fejlesztését.
240px|bélyegkép|jobbra|Fekete sertések (Gauguin, 1891)
A gyűjtemény története a Szépművészeti 1906-os megnyitásáig nyúlik vissza, amikor a Schickedanz Albert által tervezett épületben a biedermeier festészet alkotásai és az Országos Képtár szerzeményei képviselték a 19. századi művészetet. Az ezt követő években tervszerű gyűjtőmunka indult, amelynek során előbb gróf Pálffy János hagyatéka került a múzeumba, majd 1907-ben egy kiállításhoz kapcsolódóan sikerült megvásárolni Camille Pissarro és Paul Gauguin egy-egy festményét. Térey Gábor, majd Petrovics Elek igazgatók Meller Simon művészettörténész közreműködésével az első világháború végére európai rangúvá emelték a francia 19. századi festészeti és szobrászati gyűjteményt, amely olyan alkotók műveivel gazdagodott, mint Auguste Rodin, Aristide Maillol, Eugène Delacroix, Gustave Courbet, Édouard Manet, Claude Monet, Camille Pissarro, Paul Cezanne és Pierre Bonnard. A második világháborút követően a Herzog-gyűjtemény néhány darabjának megvásárlásával tovább bővült a történeti anyag.