A Doom 2005-ben bemutatott amerikai–brit–cseh-német sci-fi horrorfilm Andrzej Bartkowiak rendezésében. A forgatókönyv az id Software azonos című című számítógépes játéka alapján készült. A főbb szerepekben Karl Urban és Dwayne Johnson látható.
A filmet hosszas szerzői jogi vita után kezdték el folytatni. A megfilmesítés jogáért a Universal Pictures, a Columbia Pictures és a Warner Bros. is versengett.
A 60-70 millió dolláros költségvetésből készült film mindössze 56 millió dollárt hozott a jegypénztáraknál. A játék rajongói számára csalódást okozott a film: az több ponton eltért a játék eredeti koncepciójától, nem mutattak be minden szörnyet, az akciójelenetekre túl kevés idő jutott és azok sem érték el a kellő hatást.
2019-ben a Universal egy második élőszereplős filmet is megjelentetett direkt videón Doom: Annihilation címmel.
Cselekmény 2046-ot írunk, megszakad a kapcsolat a Marson lévő kutatóállomással. Az ügyben a Gyorsreagálású Taktikai Raj (akiket az Őrmester csak úgy hív, hogy "Marha Fürge Banda") katonáit küldik oda: Őrmestert, Kaszást, Duke-ot, Pusztítót, Mac-et, Öcsit, Portmant és Kecskét.
Egy Bárka nevű átjárón keresztül eljutnak a kutatóállomásra, ahol Kaszás találkozik rég nem látott testvérével, Samanthával. Csakhogy érkezésük után egyre több fura dolgot tapasztalnak: egy doktor leszabja a saját fülét, a korábban megtalált holtaknak pedig nyoma veszik. Mikor egy ismeretlen alakot kezd el üldözni a csapat, Kecskét elragadja egy szörnyeteg. A támadóval végeznek a katonák, ám Kecske meghal.
Az eset után minden tudóst evakuálnak a Földre, Samantha kivételével, akinek állítása szerint valami titkos feladata van még itt. A nő és Duke felboncolják a szörnyet, amiről kiderül: ő az egyik halottnak vélt tudós. A boncolás után Kecske holtteste is élőhalottként éled fel, ám mivel nem akarja bántani társát, végleg megöli magát.
Eközben a többi katona további hasonló lényeket keres, ám az akció balul sül el: Mac fejét valami levágja, Pusztító holttestét egy elektromos cellában találják meg, Portmant pedig az illemhelyen ragadja el egy szörny.
Őrmester nagyobb tűzerejű fegyvert szerez magának, (BFG-Bio Force Gun "Bio Erő Fegyver") majd kifaggatja Samanthát, aki végül elárulja: az állomáson egy fegyenccel végeztek kísérleteket, ám egy alkalommal a feldühített alany elszabadult, majd több embert is megfertőzött. A nő szerint az alany a 24 párra növelt kromoszóma miatt lett szörnyeteg, ám ezzel együtt nehezebben sebezhető és erősebb.
Egy lény átjut a Földre a Bárkán keresztül, így Őrmester és a többiek utána mennek, ám már késő: az ottani állomáson – néhány embert kivéve – mindenki halott. Mikor Öcsi azt a feladatot kapja, végezzen a túlélőkkel, megtagadja a parancsot, ezért Őrmester lelövi. Zombik serege támad rájuk, Őrmestert elragadják, Duke meghal, Kaszás pedig súlyos sebet kap.
A férfi utolsó esélyeként nővére beadja neki a K24-et, kockáztatva ezzel azt, hogy ő maga is szörnyeteg lesz. Csakhogy Kaszásból szuperember válik, fegyverével utat tör magának az élőhalottak és szörnyek között, így ismét találkozik a megfertőzött Őrmesterrel, akiről kiderül, minden embert lemészárolt az állomáson.
Egy utolsó harc veszi kezdetét, ami végül meglepően alakul: Kaszás visszaküldi egykori felettesét a Marsra, majd felrobbantja az ottani állomást. Ezután az akció két túlélője, Kaszás és Samantha együtt hagyják el a Bárkát.
Szereplők SzerepSzínészMagyar hang John „Kaszás” Grimm Karl Urban Papp Dániel Asher „Sarge” Mahonin őrmester Dwayne Johnson Csík Csaba Krisztián Dr. Samantha „Sam” Grimm Rosamund Pike Orosz Anna Roark „Pusztító” Gannon Deobia Oparei Betz István Eric „Kecske” Fantom Ben Daniels Rosta Sándor Gregory „Duke” Schofield Razaaq Adoti Seszták Szabolcs Dean Portman tizedes Richard Brake Fazekas István Marcus „Pinky” Pinzerowski Dexter Fletcher Szokol Péter Mark „Öcsi” Dantalian Al Weaver Markovics Tamás Curtis Stahl / Hell Knight Brian Steele Mac Yao Chin Seder Gábor Dr. Carmack Robert Russell Versényi László Huengs hadnagy Daniel York Sanford Crosby Ian Hughes Földi Tamás Dr. Jenna Willits Sara Houghton
Jegyzetek
További információk
Kategória:Doom Kategória:Amerikai szörnyfilmek Kategória:Amerikai tudományos-fantasztikus filmek Kategória:Német horrorfilmek Kategória:Német tudományos-fantasztikus filmek Kategória:Videójátékon alapuló filmek Kategória:2005 filmjei