A tavaszi hadjárat az 1848–49-es forradalom és szabadságharc egyik sikeres hadjárata volt. A főhadszíntéren 1849. április 2-ától május 21-éig tartott, melynek során a magyar honvédsereg óriási, ám nem teljes katonai sikert ért el. A terv a császári csapatok bekerítéseA hadjárat első szakaszában a Tisza és a főváros között akarták bekeríteni a császáriakat, a következő szakaszban pedig Komárom és a főváros között, de a császáriak visszavonulása egyiket sem tette lehetővé. és Komárom felmentése volt, a mellékhadszíntereken pedig Erdély felszabadítása és a Délvidék elfoglalása.

Előzmények Előzmények a főhadszíntéri hadműveleteknél A honvéd fősereg támadásához több mint egy hónapot kellett várni a kápolnai csata után, ugyanakkor szerencsére a császáriak sem indítottak komolyabb támadást a Tisza-vonal ellen. A március ugyan a fősereg támadása szempontjából elvesztegetett hónapnak tűnik, azonban a későbbiek szempontjából nagy jelentőséggel bírt a győztes második szolnoki és losonci ütközet.

A magyar támadás késedelmének elsődleges oka a fővezéri poszt körül kialakult válság volt. A kápolnai csata után Henryk Dembińskinek távoznia kellett a fővezéri posztról, ezért először a nagy szakmai tudású Vetter Antal (március 1.), majd ennek emberi összeférhetetlenségeA főseregek átalakításakor Damjanichot megfosztotta hadseregparancsnoki rangjától, mivel alakulatát egyetlen hadtestként tüntette fel. Damjanich hadosztályparancsnokai, így Aulich Lajos és Kmety György hiába írtak tiltakozó iratokat. A szintén nem túl sima modorú Damjanich kijelentette, hogy ha parancsai rossznak bizonyulnak, főbe löveti Vettert.

Petőfi Sándor költő, katona szintén keresetlen szavakkal nyilatkozott Vetterről: Én csak egyszer beszéltem azzal az emberrel, és soha többé nem fogok, nehogy hamisnak tapasztaljam azt a hitemet, hogy a bakonyi kanász a legcivilisálatlanabb ember a világon. és betegsége miatt Görgei Artúr (március 31.) került a seregek élére. Görgeit támogatta az I. hadtest parancsnoka, Klapka György is; a körülmények is éppen ekkor értek meg a támadásra: Windisch-Grätz teljes bizonytalanságban volt a magyar csapatok hollétét és erejét illetően, ráadásul a Losoncot bevevő Beniczky Lajos különítményét legalábbis hadosztálynak képzelte, ezért támadást várt a Felvidéken is.

Előzmények az erdélyi hadműveleteknél bélyegkép|jobbra|150px|Bem József erdélyi hadműveletei Erdélyben a szép győzelmek és a súlyos vereségek csaknem hetente váltogatták egymást, mióta a lengyel származású Bem József lett az erdélyi magyar haderő főparancsnoka. Még decemberben felszabadította Észak-Erdélyt, helyreállította a kapcsolatot a Székelyfölddel, Urban ezredest kiszorította Bukovinába, és újoncozást kezdett a visszafoglalt területeken.

Ezután a cs.-kir. erdélyi főhadparancsnokkal, Puchner Antallal került szembe, itt azonban igencsak váltakozó teljesítményt nyújtott. Gálfalvánál még győzelmet aratott. Ezután a császári csapatok demoralizáltságára építve Nagyszeben ellen indult. A város ellen indított első támadása vereséggel végződött. Ekkor Szelindekre vonult. Miután ott visszaverte a császári erők támadását, a jobban védhető Vízaknára vonult vissza. Ekkor megosztotta erőit: egy hadoszlopot a Székelyföld biztosítására küldött, egy dandárt pedig Dévára, hogy a Magyarországról érkező erősítéssel felvehesse a kapcsolatot. Vízaknánál így mindössze 4000 embere szállt szembe Puchner túlerőben lévő seregével, amely számíthatott Bem hátában a gyulafehérvári vár védőire, és a román népfelkelés kb. 5000 emberére is. Bem katasztrofális, csaknem megsemmisítő vereséget szenvedett, majd az Erdélyből Magyarországra vezető út utolsó, jól védhető pontjára, Piskire vonult serege maradékával. Ekkor azonban csatlakoztak hozzá a magyarországi erősítések, és február 9-én már győzelmet aratott a piski ütközetben. Február 18-án Urban betört Erdélybe, és szétverte Riczkó Károly különítményét. Bem a segítségére sietett, és Urbant ismét visszaszorította Bukovinába.

Előzmények a délvidéki hadműveleteknél

Hadműveletek a főhadszíntéren A hadjárat első szakasza A magyar fősereg tehát az egy hónapos késedelem után támadásra indult. Két ütközetbenA tápióbicskei csatában és a hatvani csatában. is sikerült visszaszorítani a császáriakat, illetve Isaszegnél megverni őket. A hadtestek együttműködése nem mindig sikerült tökéletesre, a legjobban talán Isaszegnél hiányzott a VII. hadtest közbeavatkozása; csapataik bekerítése nem sikerült, a tápióbicskei csatát csak Damjanich beérkező csapatai döntötték el a magyar fél javára, valamint Isaszegnél a győzelem nagy vérveszteséggel sikerült.

Haditerv Görgey haditerve a császári csapatok bekerítésére irányult, amit átkaroló hadművelettel kívánt elérni. A bekerítés egy elterelő hadművelet sikerességétől függött, melyet a VII. hadtestnek a fősereg látszatát keltve Hatvan környékén kellett végrehajtania. Eközben az I., II. és III. hadtesteknek kellett a Jászságon át megkerülnie az ellenséges sereget. A terv szerint a négy hadtestnek április 7-én egyesült támadást kellett intéznie a császári csapatok ellen, és siker esetén a főerőket elvágták volna Pesttől. A haditerv azonban kockázatos volt, hiszen amennyiben Windisch-Grätz tudomására jut, hogy a Hatvan környéki csapatok nem a fősereg, könnyen szétzúzhatja azokat és bekerítheti a magyar csapatokat, illetve Debrecen ellen vonulhat, komolyabb ellenállás nélkül. A tervet elősegítette, hogy Windisch-Grätz március közepétől nem kapott megbízható jelentést a magyar fősereg hollétéről és mozgásairól, ezért szétszórta csapatait, melyeknek így túl nagy arcvonalon kellett volna harcolniuk az összpontosított magyar sereg ellen. A magyar csapatok rosszul felbecsült csapatlétszáma is nehezítette a császáriak dolgát: Beniczky Lajos 4-500 fővel bevette a felvidéki Losonc városát, ám a csapatok létszámát a várost védő osztrák kapitány 6000 főre tette. Így Windisch-Grätz tartott egy esetleges északi átkarolástól is.

A Tápiótól Isaszegig bélyegkép|250px|balra|A tápióbicskei csata (Than Mór festménye) Április 1-jén a felderítésre kiküldött Schlik tábornok csapata keveredett összecsapásba Hatvannál, majd a másnap ideérkező teljes VII. hadtest Poeltenberg Ernő és Gáspár András vezetésével üldözte el Hatvan mögé. Schlik nem jutott érdemi információhoz, viszont a magyar csapatok is inkább csak morális sikert értek el. Ezután Gáspár ezredest tábornokká és hadtestparancsnokká nevezik ki.

Közben a másik három hadtest is a tervek szerint haladt, és április 4-én az I. hadtest elérte Tápióbicskét. Klapka György hadtestparancsnok azt hitte, a faluban csak az ellenség poggyásza van, ezért a nagy zsákmány reményében úgy döntött, rajtaüt az ellenséges csapatokon. Azonban Jellasics vezetésével az egész Rastics-dandár a faluban tartózkodott, amely ellentámadásával kavarodást és nagy veszteséget okozott Klapka csapatainak, melyek fejvesztve menekültek a Tápió hídjához. A csata menetét Damjanich János III. hadtestének megérkezése fordította meg. A Leiningen-dandár a 3. és 9. (vörössipkások) honvédzászlóalja Földváry Károly vezetésével hősies küzdelemben elűzte az ellenséget, és megtisztította a falut. Windisch-Grätzet nem tájékoztatták kellőképpen a csatáról, aki így továbbra sem tudta a magyar főerők tartózkodási helyét. Emiatt április 5-én a Zagyva irányában erőszakolt felderítésre küldte a Jellasics-hadtestet. A felderítés bizonyossá tette számára, hogy a magyar fősereg nem itt tartózkodik; azt azonban továbbra sem sikerült megtudnia, hogy a fősereg északról, vagy délről akarja őt átkarolni. Előbbi esetben Komárom felmentése, utóbbiban pedig a Pest felé történő visszavonulás lehetőségének elvágása veszélyeztette őt. Ezért Schlik hadtestét Gödöllőhöz, Jellasicsét Isaszeghez, Wrbnáét pedig Váchoz rendelte, és további három dandárral és egy hadosztállyal megerősítette. Így a császári csapatok minden eshetőségre felkészültek, azonban túl nagy, mintegy 54 km hosszú és 30 km mély arcvonalat vettek föl, amelyet egy nap alatt sem lehetett teljesen összevonni. Görgei április 5-én előrenyomulást rendelt el, amelynek értelmében a VII. hadtestnek Aszódot és Bagot kellett elfoglalnia, a III.-nak Kókán át Isaszegre, az I.-nek Isaszegre, balszárnyának Pécelre, míg a II.-nak Dány és Zsámbok térségébe kellett eljutnia. Ez jó elhelyezkedést, könnyen összpontosítható csapatokat és kis (22×22 km-es) arcvonalat eredményezett.

bélyegkép|230px|jobbra|Az isaszegi csata (Than Mór festménye) Április 6-án a magyar csapatok a számukra kijelölt helyekre értek. Isaszeg térségében kezdődtek összecsapások, melyekben Damjanich, Klapka és Aulich hadtestei vettek részt. A kezdetben támadó Klapka a fellépő túlerő miatt teljesen visszavonult, így magára hagyta a segítségére érkezett Damjanichot, aki azonban megtartotta állásait. A támadásba lendülő Damjanich jobb szárnya biztosítását Gáspár VII. hadtestétől várta, aki azonban nem értesült a fejleményekről, ezért – az eredeti haditervhez ragaszkodva – tétlenül várt. Ezt kihasználva Windisch-Grätz csapatai – Schlik hadosztályával együtt – oldalba támadták Damjanichot, aki így súlyos veszteségek árán visszavonulni kényszerült. A csata sorsa ekkor kétségessé vált.

Görgei azonban délután 3 óra körül megérkezett a csatatérre, és rendezte a sorokat: Aulichot előreküldte, Klapkát meggyőzte, hogy visszavonulás helyett támadjon. Közben téves hírt kapott arról, hogy Gáspár is támadásba lendült a jobbszárnyon. Ekkor úgy látta, a győzelem lehetséges, erről tájékoztatta az egyre reménytelenebb helyzetben lévő Damjanichot is, aki ezért 11-ig kitartott és harcolt Schlik ellen az Aulich által küldött segítséggel együtt. Hiába volt 10 zászlóalja Schlik 5 zászlóaljával szemben, a gyalogság kötelékei nagyon felbomlottak, és nem lehetett őket rohamra sorakoztatni, illetve Schlik lovassága és tüzérsége kétszeres fölényben volt. Közben a balszárnyon 7 óra fele Klapka és Aulich bevette Isaszeget és messzire űzte az ellenséget. Windisch-Grätz 9 óra körül visszavonulást rendelt el, mert attól tartott, hogy a balszárnyon elvágják Pesttől. Ekkor Klapka és Aulich Damjanich segítségére siettek, aki így késő este végül le tudta győzni Schliket. Így végül a kezdetben kétséges kimenetelű isaszegi csata magyar győzelemmel ért véget.

A hadjárat második szakasza A győztes isaszegi csata után a magyar hadvezetés ismét válaszút előtt állt: vagy szemből támad a fővárosba és környékére összevont császári hadakra, vagy ismét megpróbálja bekeríteni azt. Az arcból támadás azonban nem kecsegtetett túl sok sikerrel a császári csapatok ereje és a kedvezőbb terepadottságok miatt, ezen kívül Windisch-Grätz is a fővárost hitte a magyarok céljának. A bekerítés ugyanakkor hatékonyabbnak látszott, noha magában rejtette annak a veszélyét, hogy a Pest előtt hagyott csapatokat szétverik. A hadjárat második szakasza alatt a magyarok még az eddigieknél is impozánsabb eredményeket értek el: bevették a fővárost, felmentették Komáromot és az osztrák seregeket csaknem a nyugati országhatárra szorították vissza.

Az új haditerv Az új haditervet Görgei április 7-én dolgozta ki. Ennek lényege szintén egy átkarolási hadművelet, de ezúttal valóban észak felől, Vácon, Léván át Komárom irányába. A fősereg vonul északra, Pest előterében a II. hadtest és a VII. hadtest Kmety-hadosztálya marad. A főerők célja Komárom felmentése és ezzel a Pest-Budára összpontosított császári hadak bekerítése. Közben a pesti seregeknek elterelő támadásokat kell indítaniuk azt a látszatot keltve, hogy Görgei valódi célja Pest bevétele. Komárom felszabadításával, a bekerítés elkerülése végett a császáriak kénytelenek lettek volna feladni a fővárost és Bécs felé menekülni. A terv ismét azt a kockázatot rejtette magában, hogy amennyiben kiderül, hogy Pest előtt csak kisebb csapatok maradtak, azokat a császáriak elsöpörhették volna és így fordított bekerítés áll elő. A terv kivitelét elősegíti, hogy a császáriak felvidéki hadaikat is Pestre összpontosították.

Komárom felmentése

bélyegkép|balra|150px|A nagysallói csata