A dominikai köztársasági labdarúgó-válogatott – avagy becenevükön Quisqueyanos – a Dominikai Köztársaság nemzeti csapata, amelyet a dominikai köztársasági labdarúgó-szövetség () irányít. A CONCACAF-tagországban nem a labdarúgás, hanem a baseball örvend nagyobb népszerűségnek, ezért a labdarúgó-válogatott a konföderáció gyengébb képességű csapatai közé tartozik. A Quisqueyanos még nem ért el kimagasló eredményt egyetlen labdarúgótornán sem, illetve nem jutott még ki a labdarúgó-világbajnokságra. A CONCACAF-aranykupán 2025-ben szerepelt először.

Története A Dominikai Köztársasági labdarúgó-szövetséget 1953-ban alapították, és 1959-ben csatlakozott a FIFA-hoz. A nemzeti csapat 1967 májusában játszotta első mérkőzéseit: egy Haiti elleni kétfordulós selejtezőt az 1968-as mexikói olimpián való részvételért. Az első, hazai mérkőzést május 21-én Haiti nyerte 8–0-ra, majd a május 27-i visszavágón is 6–0-s hazai győzelem született, így Haiti 14–0-s összesítéssel jutott tovább.

A Dominikai Köztársaság ezután 1970 márciusáig nem játszott újabb mérkőzést, ekkor a panamai Közép-amerikai és Karibi Játékokon vettek részt. Puerto Rico és Venezuela mellé kerültek a csoportba; március 4-én 5–0-ra kikaptak Venezuelától, majd március 6-án Puerto Rico 5–0-s legyőzésével megszerezték történetük első győzelmét. A következő fordulóba azonban nem jutottak be. 1971-ben a válogatott elindult a kolumbiai Pánamerikai játékokon, ahol a Bahama-szigetekkel és Kanadával kerültek egy csoportba. Július 31-én 4–2-re kikaptak a Bahama-szigetektől, augusztus 2-án pedig 4–0-ra Kanadától, így kiestek.

A csapat legközelebb 1973. december 16-án lépett pályára, amikor idegenben 1–0-ra kikaptak Venezuelától. 1974-ben a Dominikai Köztársaság rendezte a Közép-amerikai és Karibi Játékokat: február 28-án 3–2-re veszítettek Bermuda ellen, március 2-án 1–0-ra kaptak ki Mexikótól, majd március 4-én 2–0-ra verték a Bahama-szigeteket. Az utolsó csoportmeccsen, március 8-án Panamától szenvedtek 3–2-es vereséget, amivel kiestek. 1986-ban érték el legjobb eredményüket ezen a tornán, amikor a harmadik helyen végeztek.

2012-ben a dominikaiaknak sikerült kvalifikálniuk magukat a Karibi Kupára. December 7-én 2–1-re legyőzték a házigazda Antigua és Barbudát, de Haititól, valamint Trinidad és Tobagótól is 2–1-es vereséget szenvedtek. 2024-ben a Dominikai Köztársaság a 2024–25-ös CONCACAF Nemzetek Ligája B divíziójában az összes mérkőzését megnyerte Bermuda, Dominika, valamint Antigua és Barbuda ellen. Ezzel csoportelsőként feljutottak az A ligába, és történetük során először kvalifikálták magukat a kontinens legrangosabb tornájára, a 2025-ös CONCACAF-aranykupára.

Nemzetközi eredmények Világbajnoki szereplés Labdarúgó-világbajnokságSelejtezőÉvFordulóHelyezés 1930 – 1958Nem volt tagja a FIFA-nakNem volt tagja a FIFA-nak 1962 – 1974Nem indultNem indult 1978Nem jutott ki 2 0 0 2 0 6 1982 – 1990Nem indultElutasította a részvételt 1994Nem jutott ki 2 0 1 1 2 3 1998 6 3 1 2 9 16 2002 4 2 0 2 6 5 2006 4 1 1 2 6 6 2010 1 0 0 1 0 1 2014 8 4 2 2 18 8 2018 2 0 0 2 1 5 2022 4 2 1 1 8 4 2026 4 2 0 2 11 5 2030KésőbbKésőbb 2034KésőbbKésőbbÖsszesen 3714 6 1761 59

CONCACAF-aranykupa-szereplés CONCACAF-bajnokság és CONCACAF-aranykupa eredményekSelejtező eredményekÉvFordulóHelyezés 1963Nem indultNem indult 1965 1967 1969 1971 1973 1977Nem jutott ki200206 1981Nem indultNem indult 1985 1989 1991Nem jutott ki5122513 1993 210154 1996310246 1998Nem indultNem indult 2000Nem jutott ki311124 2002210144 20035203129 2005Nem indultNem indult 2007 2009 2011Nem jutott ki2101171 2013 94321410 201562131511 2017630379 2019420294 2021 621355 2023 622287 2025Csoportkör12.3012356600274ÖsszesenCsoportkör1/283012356729102813497

CFU-bajnokság / Karibi kupa-szereplés CFU-bajnokság és Karibi kupa szereplésSelejtező eredményekÉvFordulóHelyezésMGyDVGKKG 1978Nem indultNem indult 1979 1981 1983 1985 1988 1989 1990 1991Csoportkör6.3012111211042 1992Nem indultNem indult 1993Nem jutott ki210154 1994100101 1995310246 1996201117 1997VisszalépettVisszalépett 1998Nem jutott ki210136 1999311124 2001210144 2005VisszalépettVisszalépett 200763031211 2008Nem indultNem indult 2010Nem jutott ki2101171 2012Csoportkör5.3102346420115 2014Nem jutott ki62131511 2017630379ÖsszesenCsoportkör2/25611441643196188571 Pánamerikai játékok-szereplés Pánamerikai játékok szereplésÉvFordulóHelyezés 1951Nem indult 1955 1959 1963 1967 1971Selejtező kör12.3003212 1975Nem indult 1979Selejtező kör12.200207 1983Nem indult 1987 1991 1995 1999 2003Selejtező kör6.3012210 2007Nem indult 2011Nem jutott ki 2015 2019 2023Csoportkör7.301206ÖsszesenSelejtező kör4/1911029535

Jegyzetek

További információk A Dominikai köztársasági Labdarúgó-szövetség hivatalos oldala Dominikai Köztársaság a FIFA.com-on Dominikai Köztársaság a CONCACAF.com-on Dominikai Köztársaság mérkőzéseinek eredményei az rsssf.com-on Dominikai Köztársaság mérkőzéseinek eredményei az EloRatings.net-en Dominikai Köztársaság a national-football-teams.com-on Dominikai Köztársaság mérkőzéseinek eredményei a Roon BA-n Dominikai Köztársaság a transfermarkt.de-n Dominikai Köztársaság a weltussball.de-n Dominikai Köztársaság a fedefutbol.net-en

Kategória:Észak-amerikai labdarúgó-válogatottak Labdarugovalogatott