A holland antilláki labdarúgó-válogatott a Holland Antillák nemzeti csapata volt, és a holland antilláki labdarúgó-szövetség (hollandul: Nederlands Antilliaanse Voetbal Unie) irányította.
Története
A felbomlás 2008. december 15-én véget értek a tárgyalások az Antillák körül. Ennek eredményeképpen a Holland Királyság tengeren túli területe 2010. október 10-én felbomlott, a nemzeti csapat később megszűnt.
Utolsó mérkőzését 2010. október 31-én játszotta Suriname ellen. A válogatott és a labdarúgó-szövetség is a mérkőzést követően felbomlott.
Curaçao és Sint Maarten a Holland Királyság két új társult állama lett. Bonaire, Saba és Sint Eustatius szigetei Hollandia közvetlen részeivé válnak, különleges önkormányzatként (bijzondere gemeente), hasonló önkormányzati felépítéssel, mint az anyaországban. A három sziget közös elnevezése Karibi Hollandia (Caribisch Nederland) lett.
A curaçaói labdarúgó-válogatott 2010 végén felvételt nyert a FIFA- és a CONCACAF-tagországok közé, a korábban már önálló szövetséggel rendelkező Sint Maarten pedig a CONCACAF teljes jogú tagja maradt.
Világbajnoki szereplés 1930 – 1954: Nem indult. 1958 – 2014: Nem jutott be.
CONCACAF-aranykupa-szereplés 1991: Nem indult. 1993: Visszalépett. 1996: Nem jutott be. 1998: Nem jutott be. 2000: Nem jutott be. 2002: Nem indult. 2003: Nem jutott be. 2005: Visszalépett. 2007: Nem jutott be. 2011: Nem jutott be.
Nemzetközi eredmények (Nem tartalmazza Curaçao eredményeit!) CCCF-bajnokság Ezüstérmes: 2 alkalommal (1955, 1960)
CONCACAF-bajnokság Bronzérmes: 2 alkalommal (1963, 1969)
Közép-amerikai és karibi játékok Aranyérmes: 1 alkalommal (1962) Ezüstérmes: 3 alkalommal (1959, 1966, 1970)
Pánamerikai játékok Bronzérmes: 1 alkalommal (1955)
További információk Holland Antillák mérkőzéseinek eredményei az rsssf.com-on Holland Antillák mérkőzéseinek eredményei az EloRatings.net-en Holland Antillák a national-football-teams.com-on Holland Antillák a weltussball.de-n
Kategória:A FIFA-hoz nem tartozó labdarúgó-válogatottak Labdarugovalogatott