A Széchenyi lánchíd (a köznyelvben gyakran csak Lánchíd) a Buda és Pest közötti állandó összeköttetést biztosító legrégibb, legismertebb híd a Dunán, a magyar főváros egyik jelképe, egyben az első állandó híd a teljes magyarországi Duna-szakaszon. Építését gróf Széchenyi István kezdeményezte, és finanszírozását báró Sina György szervezte, a legnagyobb adományt is ő adta a klasszicista stílusban tervezett híd megépítésére. Sina György a nagy befektetésre tekintettel 87 évre kapott hídvámszedési jogot, ami azonban csak 20 évig tartott, mert az 1867-es kiegyezés után a magyar kormány az 1870. évi XXX. törvénycikk alapján megváltotta a hidat Sina fiától és örökösétől, Sina Simontól.Széchenyi István és Sina György közös vállalkozásai , vizugy.hu A munkálatok 1839-ben kezdődtek, a kész hidat 1849. november 20-án avatta fel Ferenc József. Tervezője az angol William Tierney Clark, a kivitelezés irányítója a skót származású Adam ClarkEredeti neve: Adam Clark, születési helye Edinburgh, 1834-től kis megszakítással Magyarországon élt és dolgozott, itt telepedett le. volt. Utóbbiról nevezték el az Alagút és a Lánchíd közötti teret (Clark Ádám tér). A hídfők kőoroszlánjait Marschalkó János lőcsei szobrászművész készítette. A híd megépítésének teljes költsége (előmunkálatok, a budai oldalon lévő kincstári épületek megváltása, Pestnek és Budának kifizetett kárpótlás) 6,575 millió aranyforintot tett ki, ebből maga a híd 4,4 millióba, az összköltség kétharmadába került.
A II. világháború végén a visszavonuló német hadsereg felrobbantotta maga mögött. Az újjáépített és némileg kiszélesített hidat első felavatásának 100. évfordulóján nyitották ismét meg. A pilonok boltívein lévő régi Kádár-címereket a koronás államcímerre 1996-ban cserélték vissza. A budai hídfő jobboldali oroszlánjának talapzatára a Széchényi család címere került, rajta a család latin jelmondatával „(Si) Deus pro nobis, quis contra nos” (Ha Isten velünk, ki ellenünk?). A hidat a nyári hónapok hétvégéin és bizonyos ünnepi alkalmakkor lezárják a járműforgalom elől, átadva a gyalogosoknak. A 2020-as évekre elodázhatatlanná vált felújítása, amire végül 2021–2023 között került sor.
Története Előzmények: a „vashíd” és a Hídegylet Bár a Lánchíd egyértelműen Széchenyi István személyéhez kötődik, valójában nem ő foglalkozott először egy dunai „vashíd” ötletével. Baricz György hadmérnök a Magyar Kurír 1823. május 6-i számában már írt az akkor a modernebb építőiparban viszonylag frissen alkalmazható anyag, a vas szerepéről, mint amiből akár hidat is lehetne építeni „Vélekedés, mi módon lehetne Buda és Pest között a Dunán állandó hidat épitni” címmel.
Miután az addig hosszabb távolságra alkalmas hidak, mint a kisebb ívek sorából álló kőhíd vagy a fahíd a dunai jégzajlás miatt nem jöhettek számításba, Baricz egy láncokra függesztett hidat javasolt, miután ő már ismerte a külföldön akkor már létező, kisebb lánchidakat. Ahogy írta: „A’ Dunán egy illyen hídhoz legfeljebb három szabad oszlop kívántatik, de lehetne kettővel, sőt egyet is építni. Az első esetben, ha az oszlopokat négy ölnyi vastagoknak veszszük, négy nyílás lesz, mindenik 542 lábnyi, a’ másodikban, három nyílás, mindenik 464 lábnyi, a’ harmadikban, az egy oszlopot a’ Duna’ közepén hat ölnyi vastagnak tévén, két nyílás, mindenik 702 lábnyi. A’ költség egy millió ezüst forintra se menne.” Széchenyi csak majd egy évtizeddel később döntött a lánchíd, mint hídfajta mellett. Baricz javaslata idején azonban a technológia még külföldön sem tette lehetővé olyan fesztávú lánchíd építését, mint amilyenre a Dunán szükség lett volna, a felvetés emiatt is csak általánosságban foglalkozott egy ilyen híddal, bármilyen konkrétum, például helyszín megnevezése nélkül. Feltehetően Baricz volt a szerzője a következő években több külföldi függőhidat is bemutató névtelen újságcikknek is.Aki elsőként javasolt lánchidat Buda és Pest közé PestBuda, 2023. május 9.
Ugyanezekben az időkben, 1820 telén Széchenyi Istvánnak édesapja nagyon beteg lett és ezért Bécsbe kellett utaznia, azonban a jégzajlás megakadályozta átkelését a Dunán, ekkor írta naplójába 1821. január 4-én, hogy: „Ma azt mondtam Brudernnak, hogy egyévi jövedelmemet fordítom rá, ha Buda és Pest közt híd épül, s hogy ezért, jóllehet Pesten lakni alkalmasint sohasem fogok, egyetlen krajcár kamatot vagy akár visszafizetést sem fogok követelni. Az a gondolat, hogy hazámnak fontos szolgálatot tettem, majd bőségesen kárpótol.”A 19. században egy Buda és Pest közötti állandó Duna-híd létesítésének gondolata már nemcsak a városfejlesztéssel foglalkozó szakemberekben, hanem a polgárokban is felmerült, azonban a híd építésének ellenzői is akadtak. Egyrészt a magyar mérnökök a nagyfolyami hidak építésében nem rendelkeztek kellő tapasztalattal, másrészt a híd megépítését ellenzők tábora a vízáramlás következtében az alapok kimosódásától, esetlegesen a híd összeomlástól vagy leszakadásától, jégfeltorlódástól, utóbbi következtében pedig árvíztől tartott. Köztudott volt, hogy az ókori és középkori soknyílású, boltozott hidak közül, amelyek kevésbé széles és kisebb vízhozamú folyókat hidaltak át, többet is elsodort a víz. Az 1775-ös pesti árvíz is élénken élt a lakosság emlékezetében, és pont a híddal kapcsolatos viták közben pusztított az 1838-as pesti árvíz is. Harmadrészt a hídon mindenkinek – a nemeseknek is – vámot kellett volna fizetnie, a híd tehát a nemesi előjogok csorbítását, a közteherviselés elvének a bevezetését is jelentette.
bélyegkép|balra|250px|Széchenyi István, a Lánchíd építésének kezdeményezője (Barabás Miklós festménye)
A hídépítés előkészítése, a felmerülő műszaki és gazdasági problémák megoldása gróf Széchenyi István munkájának eredménye. Miután Széchenyi a Buda és Pest közötti állandó híd létesítésének jelentőségéről megbizonyosodott, megvalósítását elhatározta, első teendője volt a Hídegylet megalapítása, 1832. február 10-én. Annak feladata lett mind gazdasági, mind politikai téren a vállalkozás problémamentes véghezvitelének biztosítása, valamint a közvélekedés megnyerése céljából a megfelelő propaganda előkészítése. Széchenyi elsőként a tehetősebb pest-budai polgárok segítségére számíthatott, így a Hídegylet tagjainak túlnyomó része a legtöbb adót fizető polgárok közül került ki. A Lánchíd létrejöttében jelentős szerepe volt Pest egyik leggazdagabb emberének, a török hódítások után Magyarországra települt görög kereskedőcsalád leszármazottjának, Derra Anasztáznak, és vejének, Sina György bécsi bankárnak, a később létrejött Lánchíd Részvénytársaság megalapítójának. Az egylet elnöki tisztségét báró Steinlein Eduárd töltötte be, aki a bajor király követe volt, az alelnöki posztot Széchenyi töltötte be. Steinlein az 1827. évi XXXIX. törvénycikk értelmében bajor származása miatt törvényileg kapott nemességet:
„Báró Steinlein Eduárd honfiuvá vétetik föl. A felséges császárnak és apostoli királynak a fenséges császárnéval, született bajor királyi herczegnővel kötött szerencsés házassága és az utóbbinak Magyarország királynéjává lett koronáztatása boldog emlékezetét meg akarván örökíteni a karok és rendek: báró Steinlein Eduárdot, Bajorország felséges királyának a császári királyi udvarnál levő követét, és az ő törvényes utódait, tekintettel jeles tulajdonaira is, az ország honfiává, önszántukból és a díj elengedésével fölvették. Semmit sem kételkedvén, hogy az általa letett eskü erejénél fogva a hazának hálás és az ország érdekei előmozdításában buzgó és hasznos polgárául fogja magát bizonyítani.”
„A Casinóba hívott vendégek: Andrássy György, Károlyi György, Lajos és István, Keglevich Gábor, Steinlein Eduárd grófok, báró Mednyánszky, Wesselényi és a többiek lelkesen fogadták a merész tervet – állandó hidat kell építeni Pest és Buda között, hogy „az ország kettészakított szívét véglegesen egybe lehessen forrasztani”. Amikor másnap a nádorhoz is elmentek, az ősz palatínus hathatós támogatását ígérte e nagy szándék kiviteléhez. S hiába gúnyolódott Metternich – a bécsi és pesti előkelő társaság milyen szívesen kuncogott a herceg szellemeskedésén: „Széchenyi gróf azt képzeli magáról, hogy ő fedezte fel a Dunát…” – kezdett alakulni a Duna-szabályozás korszakos munkája is. Igaz, Beszédes mérnök tervei valóban nem látszottak eléggé reálisaknak, de az új tanácsadó, Vásárhelyi Pál mérnök igen talpraesett és józan ember. Ahogy az első gőzhajók megindultak a Dunán, mozgásba lendült minden, az emberek lelkesedtek, a híd eszméje is hódított, rózsás ködben látszott lebegni minden, a nagy folyam, a haza, a jövő…”
A Hídegylet tagjai három alosztályban – politikai, műszaki, pénzügyi – tevékenykedtek, és a beruházás megvalósításának végezetéig ellátták a feladatkörüket. Avégett, hogy ők kellő tájékoztatásban részesüljenek, valamint hogy maga Széchenyi is bővíthesse saját ismereteit, barátjával, Andrássy Györggyel tanulmányútra indult Angliába, ahol számos neves hídépítő mérnök munkásságát megismerhette, valamint a William Tierney Clark által tervezett és épített hidakat is megtekinthette. Felkereste korának legnevesebb hídtervezőjét, Thomas Telfordot is. A jégtorlódás, árvizek és kimosódás kevés pillérrel való elkerülése érdekében Telford javasolta Széchenyinek a feladatra a lánchíd típust, és példaként ajánlotta neki a 176 méteres középső nyílású, 1826-ban átadott Menai-szoros hídját. Itt jutott a gróf arra az elhatározásra, hogy a létesítendő híd műszaki megoldását tekintve lánchíd legyen, amikor pedig az első Duna-híd tervezőjének és kivitelezőjének személyéről döntött, William Tierney Clark angol mérnökre esett a választása. Ezekután már a kivitelezésre irányult Széchenyi tevékenysége.
A Lánchíd Részvénytársaság Az 1836. évi XXVI. törvénycikk rendelte el a híd megépítését. Ennek alapján a törvényhozás 30 tagú Országos Küldöttséget választott az építkezés ügyeinek intézésére, melynek elnöke József nádor, egyik tagja pedig Széchenyi lett. Széchenyi 1837 januárjában nyilvános felhívást tett közé, amelyben felszólította a vagyonos embereket, hogy vállalják el a költségek viselését, illetve minden hozzáértő szakembert, hogy ötleteikkel, tapasztalataikkal segítsék elő a jelentős építmény megvalósítását. Ennek számottevő eredménye nem lett. Ezután Széchenyi az Országos Küldöttség nevében is felkérte Sina Györgyöt, hogy vállalja el az építkezés pénzügyeinek intézését, aki némi habozás után, 1837. február 25-én kelt levelében a megbízást elfogadta, és hamarosan megalapította a Lánchíd Részvénytársaságot, melynek elnöke lett. jobbra|bélyegkép|A bécsi Salomon Rothschild és mások az 1839-től kiadott részvények egyharmadát vették meg A bécsi Salomon Rothschild és a pesti Wodianer Sámuel és Fia bankház később szintén társult, s ők együttesen az 1839-től kiadott részvények egyharmadát vették meg, míg Széchenyi a 3%-át; a többi kiadást Sina maga fizette. A híd 13-szor annyiba került, mint amennyibe az ezzel egy időben épült Nemzeti Múzeum.
A híres angol építőmérnök és hídtervező, William Tierney Clark, akit Sina Pestre hívott, három különböző lánchídtervet mutatott be. Az első a Nákó-ház (ma a Gresham-palota áll a helyén) vonalában, a második a Belvárosi plébániatemplom vonalában építendő háromnyílású függőhíd (kb.: a mai Erzsébet híd helyén), a harmadik pedig az angolkisasszonyok zárdájának vonalában (Irányi utca 47.) építendő gyalogos híd volt.
Wodianer meghívására Clarkkal egy időben Pestre érkezett George Rennie angol mérnök, neves hídépítő is, aki négy javaslattal állt elő: háromnyílású függőhíd, kétnyílású lánchíd (egyetlen pillérrel a Duna közepén), ötnyílású öntöttvas híd, illetve hétnyílású boltozott kőhíd létesítése.