bélyegkép|260px|A tordesillasi szerződés demarkációs vonalának különböző történeti rekonstrukciói. A vonal pontos helye a későbbiekben is vitatott maradt.
A tordesillasi szerződés (portugálul Tratado de Tordesilhas, spanyolul Tratado de Tordesillas) 1494. június 7-én, a kasztíliai Tordesillas városában kötött megállapodás volt a kasztíliai korona és a Portugál Királyság között. A szerződés a Zöld-foki-szigetektől 370 ligára nyugatra húzandó, északtól délig, „pólustól pólusig” tartó demarkációs vonalat állapított meg. A vonal a két ibériai hatalom Atlanti-óceánon, valamint az újonnan felfedezett vagy később felfedezendő Európán kívüli területeken fennálló felfedezési, hajózási és birtoklási igényeit szabályozta: a keletre eső területek Portugália, a nyugatra esők Kasztília érdekszférájába kerültek.Frances Gardiner Davenport (szerk.): European Treaties Bearing on the History of the United States and its Dependencies to 1648. Carnegie Institution of Washington, Washington, 1917, Document 9.H. Vander Linden: „Alexander VI and the Demarcation of the Maritime and Colonial Domains of Spain and Portugal, 1493–1494”. The American Historical Review, 22/1 (1916), 1–20.
A megállapodás az 1493-as VI. Sándor-féle alexandriai bullák, különösen az Inter caetera után született, de azok 100 ligás demarkációs vonalát a portugál érdekeknek kedvezőbb módon nyugatabbra helyezte. A tordesillasi szerződést nem VI. Sándor pápa, hanem később II. Gyula pápa erősítette meg 1506. január 24-én az Ea quae pro bono pacis bullával.
A szerződés a későbbi történeti emlékezetben gyakran „a világ felosztásaként” jelent meg, ez azonban leegyszerűsítő megfogalmazás. Pontosabban két ibériai keresztény monarchia közötti diplomáciai megállapodás volt, amely a korabeli pápai adományozási gyakorlat, az atlanti hajózás, a portugál–kasztíliai rivalizálás és a missziós kötelezettségek összefüggésében értelmezhető. Más európai hatalmakat nem vontak be a tárgyalásokba, az amerikai és más nem európai népek pedig nem voltak a szerződés alanyai, és nem adtak hozzájárulást a területeikre vonatkozó európai igényekhez.William Henry Scott: „Demythologizing the Papal Bull ‘Inter Caetera’”. Philippine Studies, 35/3 (1987), 348–356.James Muldoon: „Papal Responsibility for the Infidel: Another Look at Alexander VI’s Inter Caetera”. The Catholic Historical Review, 64/2 (1978), 168–184.
A szerződés eredeti példányai Spanyolországban és Portugáliában maradtak fenn. A fennmaradt okmányváltozatok közül a portugál változatot a sevillai Archivo General de Indias, a kasztíliai változatot pedig a lisszaboni Torre do Tombo őrzi. A dokumentumok 2007-ben felkerültek az UNESCO A világ emlékezete nyilvántartásába.
Előzmények
Portugál atlanti és afrikai terjeszkedés
A tordesillasi szerződés előzményei a 15. századi portugál atlanti és afrikai terjeszkedésben keresendők. Ceuta 1415-ös elfoglalása után a portugál udvar egyre nagyobb figyelmet fordított az atlanti szigetekre, az afrikai partvidékre és az Indiába vezető tengeri út keresésére. A portugál hajósok a század folyamán Madeira, az Azori-szigetek, a Zöld-foki-szigetek, Guinea és az afrikai partok irányában építették ki kereskedelmi és hajózási kapcsolataikat.Bailey W. Diffie – George D. Winius: Foundations of the Portuguese Empire, 1415–1580. University of Minnesota Press, Minneapolis, 1977.J. H. Parry: The Age of Reconnaissance: Discovery, Exploration, and Settlement, 1450–1650. University of California Press, Berkeley, 1981.
A 15. századi portugál terjeszkedés során a portugál hajósok elérték a Kongó vidékét, és kereskedelmi kapcsolatokat alakítottak ki a nyugat- és délnyugat-afrikai partvidéken. A későbbi Angola területén azonban a tartós portugál gyarmati berendezkedés jóval későbbi, elsősorban a 16. század második feléhez kapcsolódó folyamat volt.
Bartolomeu Dias 1488-ban megkerülte a Jóreménység fokát, ami bizonyította, hogy Afrika déli megkerülésével elérhető az Indiai-óceán. Ez a felfedezés közvetlen előzménye volt Vasco da Gama 1497–1499-es indiai útjának, és különösen fontossá tette Portugália számára az afrikai és indiai-óceáni hajózási útvonalak védelmét.
Az Alcáçovasi szerződés és az Aeterni regis
A portugál és kasztíliai versengés egyik fontos előzménye az 1479-es Alcáçovasi szerződés volt, amely lezárta a kasztíliai örökösödési háborút, és rendezte a két hatalom atlanti igényeinek egy részét. A szerződés értelmében Kasztília megtartotta a Kanári-szigeteket, míg Portugália megerősítést nyert Madeira, az Azori-szigetek, a Zöld-foki-szigetek, Guinea és az afrikai partvidék irányában fennálló érdekeihez.
Ezt a rendezést erősítette meg IV. Szixtusz pápa 1481-ben kiadott Aeterni regis bullája. Az irat nem a Zöld-foki-szigeteken áthaladó délkört jelölt ki modern földrajzi értelemben, hanem az Alcáçovasban rögzített portugál atlanti és afrikai előjogokat erősítette meg. A későbbi vitákban Portugália ezekre a korábbi szerződésekre és pápai megerősítésekre hivatkozott, amikor Kolumbusz útja után a nyugati felfedezések jogi hovatartozása kérdésessé vált.
Kolumbusz első útja és az alexandriai bullák
Kolumbusz Kristóf 1492-ben a katolikus királyok támogatásával nyugat felé indult, hogy tengeri utat találjon Ázsia felé. Október 12-én a Bahama-szigetek egyik szigetére érkezett, majd Kuba és Hispaniola térségében hajózott, miközben úgy vélte, hogy Ázsia keleti szigeteit érte el.
Hazatérésekor Kolumbusz előbb Portugáliában kötött ki, ahol II. János portugál király tudomást szerzett útjáról. A portugál udvar attól tartott, hogy a kasztíliai felfedezés sértheti az Alcáçovasi szerződésben és az Aeterni regis bullában megerősített portugál jogokat. A kasztíliai uralkodók ezzel szemben azt hangsúlyozták, hogy Kolumbusz nyugat felé hajózott, nem pedig a portugáloknak fenntartott afrikai-déli térségben.
A kasztíliai diplomácia VI. Sándor pápához fordult. 1493-ban több pápai dokumentum, az ún. alexandriai bullák születtek, köztük az Inter caetera, az Eximiae devotionis és a Dudum siquidem. Ezek közül a május 4-i Inter caetera 100 ligára az Azori- és Zöld-foki-szigetektől nyugatra és délre húzott képzeletbeli vonalat jelölt ki a kasztíliai igények javára.Manuel Giménez Fernández: „Las bulas alejandrinas de 1493 referentes a las Indias”. Anuario de Estudios Americanos, 1 (1944), 171–430.
A portugál király azonban nem fogadta el végleges rendezésként az 1493-as pápai vonalat. A vita közvetlen kasztíliai–portugál tárgyalásokhoz vezetett, amelyek eredménye az 1494-es tordesillasi szerződés lett.
A szerződés megkötése
A tárgyalások Tordesillasban
A tárgyalásokra 1494-ben Tordesillasban került sor. A katolikus királyokat Enrique Enríquez de Quiñones, Gutierre de Cárdenas és Rodrigo Maldonado képviselték. Portugália részéről Rui de Sousa, fia João de Sousa és Aires de Almada jártak el II. János király nevében. A tárgyalásokban a politikai-diplomáciai szempontok mellett hajózási, földrajzi és térképészeti megfontolások is szerepet játszottak.Lawrence A. Coben: „The Events that Led to the Treaty of Tordesillas”. Terrae Incognitae, 47/2 (2015), 142–162.
A korabeli dokumentumokban a katolikus királyok több uralkodói címükön szerepeltek, de a tengerentúli nyugati igények elsősorban a kasztíliai koronához kapcsolódtak; ezért a modern szakirodalom gyakran Kasztília és Portugália megállapodásaként tárgyalja a szerződést.
A megállapodás lényege az volt, hogy az Inter caetera 100 ligás vonalát jelentősen nyugatabbra helyezték, 370 ligára a Zöld-foki-szigetektől. Ez Portugália számára kedvezőbb volt, mert nagyobb biztonságot adott afrikai és indiai-óceáni útvonalainak, és utólag lehetővé tette a későbbi Brazília keleti sávjának portugál érdekszférába sorolását.
Aláírás, ratifikáció és pápai megerősítés
A szerződést 1494. június 7-én írták alá. A katolikus királyok 1494. július 2-án Arévalóban, II. János portugál király pedig 1494. szeptember 5-én Setúbalban ratifikálta a megállapodást.
A szerződés szövege számolt azzal, hogy a felek pápai megerősítést kérnek, de az 1493-as pápai bulláktól eltérően maga a tordesillasi szerződés nem VI. Sándor bullája volt. A pápai megerősítést végül II. Gyula adta meg 1506. január 24-én az Ea quae pro bono pacis bullával. Ez a megerősítés a korabeli keresztény diplomácia rendjébe illeszkedett, de nem változtat azon, hogy a tordesillasi szerződés közvetlenül kétoldalú kasztíliai–portugál megállapodásként jött létre.
A másik tordesillasi megállapodás
Ugyanezen a napon Tordesillasban egy másik megállapodást is kötöttek, amely a nyugat-afrikai halászati jogokat és a Bojador-fok és Río de Oro közötti térséget, valamint a Fezi Királyság határvidékét érintette. A „tordesillasi szerződés” elnevezés alatt azonban rendszerint az atlanti demarkációs vonalról szóló megállapodást értik.
A szerződés tartalma
A 370 ligás vonal
A szerződés központi rendelkezése szerint a felek az Atlanti-óceánon egy észak–déli irányú, pólustól pólusig húzódó egyenes vonalat állapítottak meg. E vonalat a Zöld-foki-szigetektől 370 ligára nyugatra kellett kijelölni. A vonaltól keletre eső, már felfedezett vagy később felfedezendő szigetek és szárazföldek Portugáliához, a nyugatra esők Kasztíliához kerültek volna.
A szerződés földrajzi pontossága korlátozott volt. Nem határozta meg egyértelműen, hogy a Zöld-foki-szigetek melyik szigetétől kell mérni, nem rögzítette pontosan a liga hosszát, és a hosszúsági fokok tengeri meghatározása a 15. század végén technikailag sem volt megbízhatóan megoldott. A 370 liga hozzávetőlegesen 1770–2000 kilométernek feleltethető meg, de a pontos átváltás a korabeli liga-hossz változékonysága miatt bizonytalan. Ezért a tordesillasi vonal pontos helye később is viták tárgya maradt.Henry Harrisse: The Diplomatic History of America: Its First Chapter, 1452–1493–1494. B. F. Stevens, London, 1897.
A kimérés terve
A szerződés rendelkezett arról is, hogy a feleknek tíz hónapon belül közös hajózási expedíciót kellett volna indítaniuk a vonal pontos meghatározására. A tervek szerint két vagy négy karavella, mindkét fél szakembereinek — pilótáinak, tengerészeinek, kozmográfusainak vagy asztrológusainak — részvételével, a Kanári-szigetekről indulva a Zöld-foki-szigetekhez hajózott volna, majd onnan nyugat felé kimérte volna a 370 ligát. A megállapodás szerint a vonalat fokok, északi vagy déli megfigyelések, hajózási távolságok vagy más közösen elfogadott módszer alapján kellett volna megállapítani.
Ez a közös mérőexpedíció végül nem valósult meg. A következő évtizedekben spanyol és portugál kozmográfusok, térképészek és hajósok különböző számításokat készítettek, amelyek eltérő eredményre vezettek. A probléma nem pusztán az eltérő ligaszámításból fakadt: a szélességi fokok meghatározása a 15. század végén már viszonylag használható volt, a hosszúsági fokok pontos tengeri meghatározása azonban még évszázadokig komoly technikai problémát jelentett. A tordesillasi vonal tehát egyszerre volt diplomáciai megállapodás és gyakorlati térképészeti probléma.
A korai 16. századi térképek, például az 1502 körüli Cantino-planiszféra, már tükrözik a portugál és kasztíliai érdekszférák körüli földrajzi és diplomáciai gondolkodást, bár a tordesillasi vonal pontos elhelyezése ezekben sem tekinthető véglegesnek.
Hajózási és felfedezési jogok
A szerződés nem csupán absztrakt vonalat húzott, hanem a felek hajózási és felfedezési jogait is szabályozta. A felek megígérték, hogy nem küldenek hajókat a másik fél számára fenntartott oldalra új földek, szigetek, kereskedelmi lehetőségek vagy hódítások keresésére. Ha valamelyik fél hajói mégis a másik fél oldalán fedeztek volna fel területet, azt át kellett volna engedniük annak az uralkodónak, akinek az érdekszférájába a terület a vonal alapján tartozott.