Az Indiana Jones és a végzet temploma (Indiana Jones and the Temple of Doom) egy 1984-es amerikai kalandfilm Steven Spielberg rendezésében és Harrison Ford főszereplésével. A filmben visszatér a vászonra Az elveszett frigyláda fosztogatóiban megismert régészprofesszor, Indiana Jones, akinek ázsiai kalandjai ezúttal 1935-ben, egy évvel a frigyláda eseményei előtt játszódnak. A színészgárda további tagjai Spielberg későbbi második, egyben jelenlegi felesége, Kate Capshaw, az első filmszerepében látható Jonathan Ke Quan, illetve Amrish Puri indiai színművész.
A George Lucas ötletéből készült forgatókönyv témái között szerepel a gyermekrabszolgaság és a pusztító kultusz-szertartások, amik sötétebb hangvételűvé teszik az 1981-es első résznél. A munkacím is ezt támasztja alá: Indiana Jones és a halál temploma. Mindez az amerikai korhatár-besorolási rendszer megújításához vezetett: A végzet temploma és a szintén abban az évben készült Szörnyecskék ijesztő jelenetei miatt hozták létre a PG-13-as, vagyis 13 éven aluliaknak felnőtt kísérettel ajánlott kategóriát.
A film, akárcsak a frigyláda, elnyerte a legjobb vizuális effektusokért járó Oscar-díjat.
Cselekmény 1935-ben Indiana Jones egy sanghaji nightclubban, az Obi Wan Klubban igyekszik elcserélni Nurhacsi császár maradványait egy hatalmas gyémántra Lao Csével, egy helyi maffiózóval. Amikor az üzlet baljós fordulatot vesz, s Indy barátja, Wu Han halálát leli, a professzor és a klub énekesnője, Willie Scott autóval menekül a helyszínről, amit Indy szövetségese, a kisfiú, Picúr vezet. Mindhárman felszállnak egy teherszállító kisgépre, mit sem sejtve arról, hogy a repülő Lao Cse tulajdonát képezi. Mialatt a trió szundikál, a pilóták ejtőernyővel kiugranak a gépből, sorsukra hagyva az utasokat az üres tankkal. Indy, Willie és Picúr vakmerő módon egy felfújható csónakkal hagyják el a hegyoldalba csapódó gépet.
A Himalája hegyein és a vadvizű folyón átívelő féktelen száguldást követően egy elzárt indiai faluba érkeznek. A szegénységben élő lakók a segítségüket kérik. Gonosz erők ellopták a település szent tárgyát, a Sankara követ, s a közeli pankoti palotába vitték, a falu összes gyermekével együtt.
Kezdetben a palota normálisnak és nyugodtnak tűnik, a vendégeknek groteszk fogásokat kínáló vacsora ellenére is. Indiana megismeri a gyermek maharadzsát és Chattar Lal miniszterelnököt, illetve Blumburtt századost, a kihelyezett angol hadak vezető tisztjét. A palota lakóit sértik a professzor szavai, amik a falusiak állításaira és a véráldozatot követelő szertartásokra utalnak, s a maharadzsa biztosítja arról, hogy ilyesmik nem fordulnak elő az ő királyságában. Később az este folyamán azonban Indyt megtámadják a szobájában, aminek hatására kutatni kezd, s hamarosan ráakad egy titkos ösvényre a falban. Willie-vel és Picúrral átverekedi magát milliónyi ízeltlábún és egy gyilkos csapdán, s a palota alatt hatalmas templomra lelnek, ahol a falu kövét másik kettő mellett őrzik. A gonosz indíttatású szekta Kali istennőt imádja emberáldozattal, s rabszolgasorba döntötte a helyi gyermekeket, hogy a maradék két Sankara követ kutassák, amik elvesztek a palota bányáiban. A könyörtelen vezető, Mola Ram azt reméli, a kövek egyesített hatalmával a világot lábai elé kényszerítheti. A rituálé közepette, amit a három hívatlan vendég végignéz, Mola Ram puszta kezével fosztja meg szívétől az áldozatot, azonban a férfi életben marad, s szíve tovább ver Mola Ram kezében, mígnem lassan aláeresztik egy gödörbe, aminek alján izzó láva kavarog, s a pokoli tűzben iszonyú kínok között megég. right|thumb|265px|Az ördögi tekintetű Mola Ram. A főpap által imádott Kālī istennőt általában a halállal és a pusztítással hozzák összefüggésbe, azonban inkább az időt és változást testesíti meg Indyt, Willie-t és Picúrt foglyul ejtik a szekta tagjai és elválasztják őket egymástól. Mola Ram megitatja Indyvel „Kali vérét”, amitől a régész elveszíti elmekontrollját és engedelmeskedni kényszerül a főpapnak. Willie-t emberáldozatnak szánják, Picúrt pedig a többi gyerek mellé teszik dolgozni a bányában, azonban ő kalapácsával megszabadul a rabláncától, és visszaszökik a templomba, ahol Willie-t megkötözve elkezdik leereszteni a tüzes kútba. Picúr közbenjárásával Indy magához tér az agymosásból, miután kis segítője egy égő fáklyát nyom a testének. Sikerül megmentenie Willie-t a biztos haláltól, magához vennie a Sankara köveket és kiszabadítania a gyerekeket, azonban Mola Ram kereket old egy csapóajtón keresztül. Pribékek törnek Indyékre, akik a harc közepette egy csillébe ugranak, majd szélsebes száguldásba kezdenek a bánya mélyére, nyomukban üldözőikkel, akiknek csilléjük végül kisiklik és a mélybe zuhan.
Ezalatt Mola Ram szabadjára engedi a felgyülemlett vizet a hegyben, hogy elárasztva a bányát megfullassza a három szökevényt. Indy megállítja a csillét, s a hármas az utolsó pillanatban tér ki a feléjük zúduló víztömeg elől; az egyre morzsolódó hegyoldalról egy kanyon peremére másznak, amin egyetlen függőhíd vezet át. Megkísérlik az átkelést, azonban kétoldalt körülveszik őket a pribékek. Indy elkeseredett, de vakmerő lépésre készülve kínaiul figyelmezteti kis barátját, hogy kapaszkodjanak a kötelekbe, majd szablyájával elvágja a híd tartókötelét. Számtalan szektatag zuhan az alanti folyóba, egyenesen a krokodilok közé.
Mola Ramnak és néhány emberének is sikerül megkapaszkodnia. Közelharcot vív Jonesszal a kövekért, mígnem Indy az ereklyék mágikus erejét hívja segítségül, amitől Mola Ram és a háromból két kő a vízbe zuhan, s az aljas főpap az éhes hüllők eledelévé lesz. A szakadék túloldalán a pribékek a védtelen hősre szegezik nyilaikat, azonban Blumburtt százados és katonái még időben feltűnnek a színen. Indy, Willie és Picúr visszatérnek a faluba a gyermekekkel és a szent kővel együtt.
Szereplők Harrison Ford mint dr. Henry „Indiana” Jones Jr. Kalandor régészprofesszor, aki kronológiailag első mozifilmes kalandja folyamán Kínában, majd Indiában kerül életre-halálra szóló küzdelembe. A film során tanúja lesz a természetfelettinek, a későbbiekben azonban mégis szkeptikusnak mutatkozik a frigyláda túlvilági erejét illetően. Kate Capshaw mint Wilhelmina „Willie” Scott Híres amerikai énekesnő a sanghaji Obi-Wan klubban, aki az események hevében kénytelen Indiana Jonesszal tartani menekülésében. Mindez egyáltalán nincs kedvére, nem úgy a fényűzés, ami kezdetben a maharadzsa palotájában fogadja. Spielberg szerette volna Karen Allent viszontlátni Marion Ravenwoodként, azonban már megegyeztek Lucasszal, hogy minden filmben más lesz a női főszereplő. Willie szerepére Capshaw leszerződtetéséig Sharon Stone volt az első számú választás. Jonathan Ke Quan mint Picúr Talpraesett tizenegy éves kínai kisfiú, aki elveszítette szüleit Sanghaj bombázásakor. Négyéves korától az utcán élt, mígnem találkozott Indiana Jonesszal, aki maga mellé vette segítőjének, miután a fiú megpróbálta kizsebelni őt. Picúr szerepére nyílt meghallgatást tartottak minden általános iskolában az ázsiai gyerekek számára. A vietnami Jonathan Ke Quan valójában testvérét kísérte el támogatásképpen, azonban felkeltette a szereplőválogató figyelmét, miközben azt magyarázta fivérének, mit csináljon s mit ne csináljon. Amrish Puri mint Mola Ram A Kali istennőt dicsőítő titkos szekta főpapja, aki a többi vallás leigázására és világuralomra tör. Puri a szerep kedvéért leborotválta a haját fejéről, ami jellegzetes megjelenést kölcsönzött neki, s így népszerű gonosztevője lett az indiai mozinak. Roshan Seth mint Chattar Lal Miniszterelnök a maharadzsa palotájában, aki szívélyesen fogadja Jonest és útitársait, de visszautasít minden vádat és gyanút a szertartásokat illetően. Philip Stone mint Phillip Blumburtt százados Anglia indiai seregének tisztje, aki a környéken állomásozik katonáival, s maga is a palotában vendégeskedik. Roy Csiao mint Lao Cse Sanghaji gengszter, akinek Jones egy megbízást teljesít, azonban az üzlet kimenetele végzetessé válik. Dan Aykroyd mint Earl Weber' Brit állampolgár, aki Sanghajban repülőgépet szerez a menekülő Indynek.
Pat Roach kaszkadőr-színész, aki nagydarab rosszfiúként tűnt fel Az elveszett frigyláda fosztogatóiban két szerepben is, ezúttal háromszor látható: ő üti meg elsőként a gongot az Obi-Wan Klubban, ő próbálja megölni Jonest a szobájában a palotában és ő a rabszolgahajcsár a bányában. Harrison Ford mellett Roach az egyetlen színész, aki felbukkan a nyolcvanas években készült Indiana Jones-filmek mindhárom részében; a legújabb epizódban ez már nem volt lehetséges, mivel Roach 2004-ben meghalt. Az indiai falu bölcsét játszó férfi nem beszélt angolul, így szövegét Spielberg utánzásával, hallás után mondta fel. A rendező, Lucas és Frank Marshall executive producer mind felbukkannak egy pillanatra a film elején a reptéren.
Színész Szerep 1. szinkron (eredeti) 2. szinkron (DVD) Harrison Ford Indiana Jones Csernák János Csernák János Kate Capshaw Wilhelmina `Willie` Scott Eszenyi Enikő Götz Anna Jonathan Ke Quan Picúr Minárovits Péter Kováts Dániel Amrish Puri Mola Ram Dózsa László Reviczky Gábor Roshan Seth Chattar Lal Forgács Gábor Harsányi Gábor Philip Stone Blumburtt százados Buss Gyula Buss Gyula Roy Chiao Lao Che Kristóf Tibor Kristóf Tibor David Yip Wu Han Bognár Zsolt ? Ric Young Kao Kan Kerekes József ? Chua Kah Joo Chen ? ? Rex Ngui Inas ? ? Philip Tan Főszolga ? ? Dan Aykroyd Earl Weber Várkonyi András Kapácsy Miklós Akio Mitamura Kínai pilóta (eredeti hangján) (eredeti hangján) Michael Yama Kínai másodpilóta (eredeti hangján) (eredeti hangján) D.R. Nanayakkara Sámán Rátonyi Róbert Kun Vilmos Dharmadasa Kuruppu Törzsfőnök Szoó György Komlós András
1. szinkron (eredeti) 2. szinkron (DVD) készítő Magyar Szinkron- és Videovállalat Balog Mix Stúdió készítési év 1989 2000 stáblista felolvasása Bozai József Kovács M. István magyar szöveg Szabó László Sándor hangmérnök Hargitai János Steiner András rendezőasszisztens Lengyel László vágó Kiss László Katona Edit gyártásvezető Ozorai Katalin Miklai Mária szinkronrendező Kosztola Tibor Balog Mihály
A film készítése jobbra|bélyegkép|230px|Spielberg (balra) a Srí Lanka-i forgatáson az egyik helyi filmessel, aki a munkájukat segítette Steven Spielberg és George Lucas sötétebb hangulatot célzott meg Az elveszett frigyláda fosztogatói folytatásának. Lucas a történetet az első film előzményeként írta meg, mivel nem akarta újfent a nácikat megtenni ellenségként, s az ötletei között szerepelt a Majomkirály (a Nyugati utazás című kínai epikus mű főszereplője) és egy kísértetkastély, ám végül a Sankara kövek megalkotásánál kötött ki"Indiana Jones and the Temple of Doom", Empire, 2006-09-29, 86-92. oldal (az e köré épített mítosz is javarészt Lucas fantáziájának szüleménye). Mivel a frigyláda forgatókönyvírója, Lawrence Kasdan éppen egy másik filmen, A nagy borzongáson dolgozott, Willard Huyckot és Gloria Kartz-t kérte fel a szkript megírására, ismerve a filmes házaspár érdeklődését az indiai kultúra iránt.Marcus Hearn (2005). The Cinema of George Lucas. New York City: Harry N. Abrams Inc., 144-7. . Az elveszett frigyláda fosztogatóiból végül kimaradt több nagyívű jelenetet is beleépítettek a cselekménybe, ezek a menekülés egy hatalmas, guruló gong fedezékében, a kiugrás egy szálló repülőgépből csónakban és a csillés üldözés a bányában.(2003). Így készült az Indiana Jones trilógia (DVD). Paramount Pictures. A csillés üldözést makettel és modellekkel oldották meg, több film bírásához módosított 35mm-es kamerák alkalmazásával. A barlangfal festett alufóliából készült, a csillék hangját pedig disneylandi hullámvasutak szolgáltatták. Ahogy Indiana Jones Lucas alaszkai malamutjáról kapta nevét, úgy Willie-t is egy kutya, Spielberg cocker spániele után keresztelték el, míg Picúr (eredetiben Short Round) Huyck ebével rokon ilyen módon.Indiana Jones: 15 mókás tény Entertainment Weekly