Forgács Zsuzsa Bruria (Budapest, 1955 –)Dzsungel a szívben, A szív kutyája könyvbemutató MaNDAMagyar Lettre Internationale, 2015/2016 télCsuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd magyar író.

Élete Az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkara történelem-filozófia szakának elvégzése után 1980-tól tizenhárom évet az Amerikai Egyesült Államokban, New Yorkban töltött, ahol többek között szociológiát tanult a New York City University-n. Volt bírósági tolmács, felszolgáló, festékkaparó-restaurátor, korrepetitor, idősgondozó, újságfelolvasó vakoknak, bankpénztáros, magántitkárnő, babysitter, gimnáziumi történelem tanár, egyetemi szociológia előadó, és részt vett számos szociológiai kutatásban, főleg a szegénység, menedékhely, deviancia és prostitúció témakörökben. 1993-ban hazatelepült. Azóta elsősorban fordításból, publicisztikából és alkalmankénti forgatókönyvírásból, valamint dokumentumfilmek forgatásából él. Első novellája a Mozgó Világban jelent meg 1980-ban. Első könyve pedig Talált nő címmel jelent meg 1995-ben a Q.E.D. kiadónál, Szegeden. (régi honlap) Legeza Ilona szerint Forgács Zsuzsa Talált nő kötete „prózában megrögzített létállapot-felméréseket, ál-lírai személyiségmegnyilvánulásokat, groteszkbe és abszurdba ágyazott filozofémákat, ókori történetbe, történeti keretbe épített önvallomásokat, pornográf históriákba sajtolt feminista és antifeminista traktátusokat, családi anti-idillbe épített mentalitástörténetet” ír. Csejdy András viszont így jellemzi: "A Talált nő próza. Olyan bátor szöveg, ami méltán kavart bele a lavórba, amikor részei itt-ott (Holmi, 2000 stb.) megjelentek. Egyszer akárkinek elsülhet a keze, mondogatta az a pár kivétel, aki képben volt a piacon, aztán szaporodtak az írások, egyre markánsabban karcos hangon szóltak a novellák, szokatlan őszinteséggel női intimitásokról, élethelyzetekről, és hiperplasztikusan arról a New Yorkról, aminek néhány honfitársunk hiába rugaszkodott már. Most egyben van ez a könyv, és be kell lássuk, valami megtört, megtörtént a magyar prózai berkekben, ugyanis anélkül olvasmányos minden egyes novella és a füzér egésze, hogy a szerző a legkisebb engedményt tenné a minőség rovására. Forgács belülről képes beszélni a testről. Legyen ormótlan, szőrös hájrengeteg vagy egy remekbe szabott, formás pénisz, nem kertel, erőt vesz magán, és nem hajlandó tudomást venni a bevett, prűd irodalmi beszédmódról. Nekitámasztják a falnak, felolvadnak benne férfiak és körbefolyja őket, a műtőben terpeszkedik abortuszra várva, remeg, és fáj, és jó neki, és vonszolódik."

Munkássága, megjelenési helyük szerint Az alábbi felsorolás a szerző publikációi a Szépírók Társasága honlapján:

Irodalmi és társadalmi folyóiratok Élet és Irodalom Café Bábel Holmi Magyar Lettre International Mozgó Világ Múlt és Jövő 2000 Napló (szamizdat) Nappali Ház Nőszemély Sine Morbo

Napi-, havi- és hetilapok Beszélő HVG Magyar Narancs Magyar Hírlap Népszabadság Premier

Honlapok www.kontextus.hu www.sziget.hu www.litera.hu www.readme.cc

Magyar antológiák Hasbeszélő a Gondolában, 1988A Hasbeszélő a Gondolában ismertetője és tartalomjegyzéke az Antikváruim.hu-n Alibi, 2003 Eurovízió, 2004 Éjszakai állatkert, 2005 – anyaszerkesztője, egyik szerzőjeAz Éjszakai állatkert és a Szomjas oázis kapcsán: „A női testiség irodalmi másságáról”, az Eső folyóirat cikke a NOL.hu-n Szomjas oázis, Jaffa, 2007 – anyaszerkesztője, egyik szerzője A Szomjas oázis anyaszerzőjvel készített interjú a NOL.hu-n A Szív kutyája 2010, Jaffa – Lányok és apák antológiája – anyaszerkesztője, egyik szerzője Dzsungel a szívben – Lányok és anyák antológiája, Jaffa, 2010 – anyaszerkesztője, egyik szerzője Körkép 2011, Magvető

Külföldi antológiák Hungarian VisitCarD (CD-ROM), Magyarország soknyelvű irodalmi névjegye, holland, finn, orosz, szlovák, bolgár, német nyelven, Typotex, 2006, A Hungarian VisitCarD CD-ROM oldala a Typotex kiadó oldalán New Hungarian Quarterly, 1990 Wespennest, Ausztria, 1991 Nouri Voima Helsinki, 1997 Een Paar dat Pools Praat, Hollandia, 1998 Kettenbrücke, Deutsche Taschenbook Verlag, 1999 Königreich am Rande, Berlin, 1999 Death of an Actor, Delhi, India, 2001 Scittori ungheresi allo speccio-Blitzwitz Olaszország, 2003 In Zee met Elf Hongaren, Hollandia, 2004 De tweede ronde, Herfst, Hollandia, 2004 Podsvätie Hung(a)ry Kitchen, Drewo a srd, Pozsony, 2004 Armada, Hedendaags Hongaars, Amszterdam, 2004

Könyvek Talált nő, 1995 Éjszakai állatkert, antológia a női szexualitásról, 2005 – anyaszerkesztője, egyik szerzője Szomjas oázis, antológia a női testről, 2007 – anyaszerkesztője, egyik szerzője Dzsungel a szívben, történetek lányok és anyák kapcsolatáról, 2010 – anyaszerkesztője, egyik szerzője A szív kutyája, történetek lányokról és apák kapcsolatáról, 2010 – anyaszerkesztője, egyik szerzője

Filmek Megértés terrorja (kísérleti film Forgách Andrással, Balázs Béla filmstúdió), 1976/78 – szerző, szereplő Játszótéri hírek (13 részes dokumentumfilm gyerekekkel), 1994/95 –szerkesztő, szerző Hit, bizalom, idill (három részes szubjektív híradó a választásokról, gyerekekkel), 1994/1998/2002 – szerkesztő, szerző Kinek a szabadsága?, felvilágosító film a prostitúcióról, 2006 – szerkesztő, szerző

Forgatókönyvek Tékozló lány, 1997 Tiltott Város, 1998 Rózsaszín kóma, 1999 Negyedik típusú szomszédok, 2000

Underground Színház 1973–1980 bélyegkép|250px|A Szoba lányai: Kamondy Ágnes, Forgács Zsuzsa Bruria, Scherter Judit

Öt könnyű előjáték – szerző A Szoba lányai (Jean Genet: Cselédek átirata) – kollektív alkotás Vizsgálat egy minden gyanú fölött álló polgár ügyében ("one woman show" az azonos című film alapján) – szerző, előadó Megértés terrorja – szerző, előadó Szerelem a próbababámmal (happening) – szerző, előadó Felfújhatós Mária (happening) – szerző, előadó Jean Genet: Cselédek – átírva one woman showra – szerző, előadó Orosz darab – szerző, előadó

Díjai Artisjus-díj (2009, irodalmi ösztöndíj)Átadták az Artisjus díjakat (Litera.hu, 2009. április 21.)

Jegyzetek

Kategória:1955-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar nők Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Artisjus-díjasok