II. Rómanosz (, , 938. – 963. március 15.) a Bizánci Birodalom császára (uralkodott 959. november 9-étől haláláig), a Makedón-dinasztia ötödik tagja, VII. (Bíborbanszületett) Kónsztantinosz és felesége, Helené Lekapéné – Konstantin társcsászárának, I. Rómanosz Lekapénosznak a lánya – gyermeke volt.

Élete Rövid uralkodása alatt hadvezérei visszafoglalták Krétát az araboktól, és döntő vereséget mértek Szajf ad-Daula aleppói emírre, megindítva a szíriai hódítás hullámát.

Apja idejében egészen 944-ig II. Rómanosz anyai nagyapja irányította az állami ügyeket, aki még gyermekként eljegyezte unokáját Hugó itáliai és provence-i király törvénytelen lányával, a nála nyolc-tíz évvel idősebb Bertával. A Bizáncban Eudokiává keresztelt Berta öt év múlva halt meg, a házasságból nem született gyermek. 956-ban így Rómanosz szerelmi házasságot köthetett: egy kocsmáros lányát, Theophanót vette feleségül, aki kiszorította az udvarból Helené anyacsászárnét, és Rómanosz lánytestvére is monostorba volt kénytelen visszavonulni. Ettől eltekintve a leírások szerint jóképű és kedves császár nemigen foglalkozott államügyekkel, azok irányítását Jószéphosz Bringaszra, egy tehetséges eunuchra bízta.

Uralkodása idején Niképhorosz Phókasz óriási sikereket ért el a keleti hadszíntéren. Mintegy másfél évszázados muszlim megszállást követően 960-ban megrohanta Kréta szigetét, és 961-ben elfoglalta. Üdvrivalgással fogadták Konstantinápolyban, és amikor 962-ben Szíria ellen indult, számos erőd és Aleppó elfoglalásával megrendítette a Hamdánidák hatalmát a térségben. Szajf ad-Daula emír elmenekült, és bár székvárosát rövidesen visszaszerezte, a három évtizedes hadakozás végeztével Bizáncnak módja adódott a további hódítások megindítására.

II. Rómanosz váratlanul, fiatalon halt meg. Bár fiait, a 958-ban világra jött II. Baszileioszt és a 960-as születésű VIII. Kónsztantinoszt még uralkodása alatt társcsászáraivá tette, nem ők, hanem az özvegy Theophanó új férje, a diadalmas Niképhorosz Phókasz vette át a hatalmat. Rómanosz fiai csak II. Niképhorosz és Ióannész Tzimiszkész uralkodása után kerülhettek hatalomra.

Külső hivatkozások Georg Ostrogorsky: A bizánci állam története. Budapest, Osiris, 2003.

Jegyzetek

Irodalom Ralph-Johannes Lilie: Byzanz – Das zweite Rom. Siedler, Berlin 2003, Ralph-Johannes Lilie, Claudia Ludwig, Thomas Pratsch, Beate Zielke, Harald Bichlmeier, Bettina Krönung, Daniel Föller, Alexander Beihammer, Günter Prinzing: Prosopographie der mittelbyzantinischen Zeit. 2. rész: „(867–1025)”. 5. kötet: Niketas (#25702) – Sinapes (#27088). F. Winkelmann előkészítő munkája alapján készült. Kiadja a Berlin-Brandenburgi Tudományos Akadémia. De Gruyter, Berlin 2013, , 594–602. oldal 26834. sz. (online De Gruyter-nél) Mark Whittow: The Making of Byzantium, 600–1025. University of California Press, Berkeley CA 1996,

Kategória:Makedón-ház Kategória:938-ban született személyek Kategória:963-ban elhunyt személyek