A 72. magyar jégkorongbajnokságra a 2007–08-as küzdelmekben is szereplő csapatok mellett a Bp. Stars (amely a szlovák HK Nové Zámkyval közös csapattal NZ-Stars néven indul), a romániai Gyergyószentmiklósi Progym és a Steaua Bucureşti jelezte előzetes indulási szándékát. A nevezés végleges határideje 2008. május 30. volt. Az új romániai csapatok nem tudták vállalni az indulási feltételként szabott 3 millió forintos díjat az utazási költségek csökkentésére.
A csapatok nem zárkóztak el a folytatástól egy közös magyar–román bajnokság keretén belül, melynek alapfeltétele volt egy névadó szponzor bevonása. Hosszas huzavona után vált egyértelművé a Steaua indulása, amely lehetővé tette a szponzor kérdés megoldását is. A két ország első osztályú csapatai MOL Liga néven közös bajnokságban szerepelnek, melynek keretén belül bonyolítják le a nemzeti bajnokságok alapszakaszát is. Az OB I. középszakaszába a magyarországi csapatok az alapszakasz helyezéseik alapján bónuszpontokat visznek magukkal: az első 9, a második 6, a harmadik 3 ponttal vághat neki. A rájátszás felső ágára a középszakasz első három helyezett csapata kerül, kiegészülve az Alba Volán EBEL-ben szereplő csapatával. Ők dönthetik el a bajnoki cím sorsát. A többi csapat az 5-7. helyért küzd az alsó ágon.
Fontos változás az előző szezonhoz képest, hogy légiós játékosok számát hat főben korlátozták mérkőzésenként. A magyar bajnoki alapszakaszban versenyen kívül elindította az MJSZ a U20-as válogatottat, a rájátszás alsóházában pedig az U18 válogatott szerepelhet.
Játékosigazolások a holtszezonbanA játékos igazolások összefoglalása a jegkorong.blog.hu oldalon Érkezők Alba Volán SC: Jobb Dávid (DAB.Extra.hu), Hegyi Ádám (RT Bad Nauheim, Németország), Nagy Gergő (Red Bull Salzburg, Ausztria), Hajós Roland (HK Trnava - Nagyszombat, Szlovákia), Fekete Dániel (Trondheim, Norvégia), Todd Jackson (Newcastle Vipers, Anglia), Blake Forsyth (Idaho Steelheads, USA), Andreas Byström (Malmö IF, Svédország), Szuper Levente (Milano Vipers, Olaszország), Fekti Bálint (Purikad Tallinna, Észtország), Vég András (Salo HT, Finnország), Nathan Martz (Storhamar IL, Norvégia) DAB.Docler: Tőkési Lajos (GKS Katowice, Lengyelország), Papp Viktor (UTE), Missoundou Balázs (újrakezdő), Branislav Hippik (Rostock, Németország), Peter Misal (SC Csíkszereda, Románia) Újpesti TE: Németh Ádám (Alba Volán), Harmati Dávid (Alba Volán), Hüffner Adrián (Dab.Docler), Juraj Kadlubiak (Liptószentmiklós, Szlovákia), Igor Rufus (Liptószentmiklós, Szlovákia), Ladislav Sikorcin (MSHK Zilina - Zsolna, Szlovákia), Tolnai Attila (újrakezdő), Csányi Áron (NZ-Stars), Kapolyi Péter (MAC), Szepessy Gergő (Dab.Docler), Roczanov Dezső (Alba Volán), Horváth Dávid (Alba Volán), Jan Michalek (Rostocker EC, Németország), Jaroslav Melna (SC Kolin, Csehország), Juraj Nemcak (CSG Strasbourg, Franciaország) Ferencváros: Szilágyi Levente (MAC), Deményi Olivér (MAC), Pál Zsombor (Románia) (UTE), Illés Márton (MAC), Novák Tibor (MAC), Szőke Simon (MAC), Marosi Zoltán (NZ-Stars), Dobai Dávid (NZ-Stars), Vjacseszlav Kovsov , Szergej Parfirjev (Yuzhny Ural Orsk, Oroszország), Dmitrij Szafonov Miskolci Jegesmedvék: Robert Cop (UTE), Rusznyák Szilárd (Naprzód Janow, Lengyelország), Henri Holmström (Salamat Kirkkonummi, Finnország), Matias Nyberg (Syracuse Stars, USA), Juha Salonranta (Nes IK, Norvégia), Dan Strengell (Kiekko-Vantaa, Finnország) Budapest Stars: Kangyal Balázs (Alba Volán), Holéczy Roger (Gislaved, Svédország), Gröschl Tamás (Alba Volán), Majoross Gergely (Alba Volán), Svasznek Bence (Alba Volán), Szajbert Krisztián (UTE), Szirányi Bence (UTE), Rajna Miklós (Dab.Docler), Németh Péter (Alba Volán), Björn Wallberg (Gislaved, Svédország), Szajbert Patrik (UTE), Bobby Davis (Gislaved, Svédország), Rosztocsil Tamás (Wichita Warriors, USA), Lencsés Tamás (Dab.Docler), Szappanos Dávid (FTC), Revák Zoltán (újrakezdő), Tomas Mertl (HC Ceske Budajovice, Csehország), Adam Kasparek (HC Vajgar Hradec, Csehország), Gergely Csaba (UTE)
Távozók Alba Volán: Chris Allen (ES Weißwasser, Németország), Toni Sihvonen (Vaasan Sport, Finnország), Kangyal Balázs (NZ-Stars), Gröschl Tamás (NZ-Stars), Budai Krisztián (MHK Kežmarok - Késmárk, Szlovákia), Sam Ftorek, Majoross Gergely (NZ-Stars), Svasznek Bence (NZ-Stars), Németh Ádám (UTE), Németh Péter (NZ-Stars), Kész Ákos (Innsbruck, Ausztria), Harmati Dávid (UTE), Guntis Galvins (Dinamo Riga, Lettország), Horváth Dávid (UTE), Roczanov Dezső (UTE) DAB.Docler: Marek Klacansky (Naprozd Janow, Lengyelország), Borsos Attila (Progym Gyergyószentmiklós, Románia), Jobb Dávid (Alba Volán), Peter Foltin (HC Csíkszereda, Románia), Lubos Sekula (szlovák) (Torino HC, Olaszország), Erdősi Péter (Dab.Docler-Jégtörők), Orsó László, Vargyas László (Dab.Docler-Jégtörők), Rajna Miklós (NZ-Stars), Jaroslav Ferjo (HK Presov, Szlovákia), Hüffner Adrián (UTE), Lencsés Tamás (NZ-Stars), Szepessy Gergő (UTE) Újpesti TE: Stanislav Skorvanek (MSHK Zilina - Zsolna, Szlovákia), Anton Lezo (Zaglebie Sosnowiec, Lengyelország), Papp Viktor (Dab.Docler), Jiri Mocek (HC 05 Banská Bystrica - Besztercebánya, Szlovákia), Kamil Gonda (HK Spisská Nová Ves - Igló, Szlovákia), Robert Cop (Miskolc), Tomas Matula, Juraj Senko, Daniel Mracka, Szajbert Krisztián (NZ-Stars). Szirányi Bence (NZ-Stars), Pál Zsombor (FTC), Mastaleriu Zsolt (Progym Gyergyószentmiklós, Románia), Szajbert Patrik (NZ-Stars), Matus Filo, Michal Stastny, Jozef Voskár (Spisská Nová Ves - Igló, Szlovákia), Gergely Csaba (NZ-Stars) Ferencváros: Nyikolaj Fegyasev (HC Csíkszereda, Románia), Szappanos Dávid (NZ-Stars), Linus Schellin (Montpellier, Franciaország) Miskolci Jegesmedvék: Slavomir Vorobel (HC Caen, Franciaország), Béres Roland, Kocsis Tamás (HK Trebisov - Tőketerebes, Szlovákia), Stefan Rusnak (HC 46 Bardejov - Bártfa, Szlovákia), Juraj Hornak (HC 46 Bardejov - Bártfa, Szlovákia), Michal Karcák (HC 46 Bardejov - Bártfa, Szlovákia), Csaba Márton (visszavonult), Lukács Zsolt (visszavonult) Budapest Stars: Marosi Zoltán (FTC), Dobai Dávid (FTC)
MOL Liga A MOL-Liga alapszakaszának végeredménye
Csapat M GY GYH VH V GK Pont1.HC Csíkszereda3627342 200-92912.SC Csíkszereda3625317 174-90823.Újpesti TE3624237 181-114794.NZ Stars36192213 114-82635.Dab.Docler36183213 149-123626.Steaua Bucuresti36181116 159-127577.Ferencvárosi TC36130122 102-153408.Progym Hargita Gyöngye36111123 114-176369.Miskolci JJSE3631230 71-1931310.Alba Volán SC II3631032 80-19411
Helyosztók Döntő: HC Csíkszereda - SC Csíkszereda 3-0 (5-2, 6-3, 5-3)
Elődöntő: HC Csíkszereda - NZ Stars 2-0 (5-3, 5-0) SC Csíkszereda - Újpesti TE 2-0 (4-3, 3-2)
A bajnokság különdíjasai Legjobb kapus: Björn Wallberg (NZ Stars) Legjobb hátvéd: Igor Rufus (Újpesti TE) Legjobb csatár: Mihály Árpád (HC Csíkszereda) Legeredményesebb játékos (MVP): Patrik Sigvard Wallenberg (SC Csíkszereda)
OB I. Az OB I. alapszakaszának végeredménye Megjegyzés: OB I. bajnokságba számítanak bele a magyar székhelyű csapatok Mol Ligában egymás ellen játszott eredményei. Csapat M GY GYH VH V GK Pont1.Újpesti TE2017012 99-43522.NZ Stars2014204 81-38463.Dab.Docler2012125 90-58404.Ferencvárosi TC2070112 53-80225.Miskolci JJSE2031115 36-92126.Alba Volán SC II2021017 48-968
Az alapszakasz kanadai táblázata
Hely. Név Csapat M G A P 1. Jan Zlocha Újpesti TE 19 20 25 45 2. Vladimir Dubek Újpesti TE 20 16 25 41 3. Ladislav Sikorcin Újpesti TE 19 15 26 41 4. Galanisz Nikandrosz Dab.Docler 21 17 1633 5. Jánosi Csaba Ferencváros 22 19 12 31 6. Azari Zsolt Újpesti TE 21 13 18 31 7. Szappanos Dávid NZ Stars 20 18 12 30 8. Hajós Roland Alba Volán II. 26 12 16 28 9. Holéczy Roger NZ Stars 21 8 19 27 10. Tóth Adrián Alba Volán II. 26 13 10 23
Az OB I. középszakaszának végeredménye Megjegyzés:Az OB I. középszakaszába a magyarországi csapatok az alapszakasz helyezéseik alapján bónuszpontokat vittek magukkal: az első 9, a második 6, a harmadik 3 ponttal kezdte a középszakaszt. Csapat M GY GYH VH V GK Pont1.Újpesti TE106112 49-30302.NZ Stars106103 40-29263.Dab.Docler107012 52-28254.Ferencvárosi TC104123 30-35165.Miskolci JJSE103106 33-43116.Alba Volán SC II1000010 48-960
Rájátszás Az első helyért
Az 5-7. helyért Csapat M GY GYH VH V GK Pont5.Miskolci JJSE43001 21-1296.Ferencvárosi TC43001 19-1397.Alba Volán SC II40004 5-200
A bajnokság végeredménye 1. Alba Volán SC 2. Újpesti TE 3. Dab.Docler 4. NZ Stars 5. Miskolci JJSE 6. Ferencvárosi TC 7. Alba Volán SC II.
Az Alba Volán Bajnok csapata Benk András, Bonni Ryan, Byström Andreas, Fekete Dániel, Fodor Szabolcs, Guerriero Jason, Hegyi Ádám, Hetényi Zoltán, Horváth András, Jobb Dávid, Kovács Csaba, Martens Nick, Nathan Martz, Nagy Gergő, Ocskay Gábor, Ondrejcik Rastislav, Palkovics Krisztián, Sofron István, Szuper Levente, Tokaji Viktor, Tóth Adrián, Vaszjunyin Artyom
Edző: Ted Sator, Énekes Lajos
A bajnokság különdíjasai Az alapszakasz legjobb kapusa: Björn Wallberg (NZ-Stars) Az alapszakasz legeredményesebb játékosa: Jan Zlocha (UTE) A rájátszás legjobb kapusa: Szuper Levente (Alba Volán) A rájátszás legeredményesebb játékosa: Vladimir Dubek (UTE) A legjobb csatár: Ladislav Sikorcin (UTE) A legjobb védő: Tokaji Viktor (Alba Volán) A legjobb edző: Pék György (UTE) A legjobb játékvezető: Gebei Péter A legtechnikásabb csatár (Miklós Kupa): Palkovics Krisztián (Alba Volán) A legjobb első éves felnőtt játékos (Kósa Kupa): Tóth Adrián (Alba Volán) A legjobb utánpótlásedző (Séra Miklós-díj): Faragó Gyula (Dunaferr)
Források
Kategória:Magyar jégkorongszezonok Magyarjegkorongbajnoksag Magyarjegkorongbajnoksag