A 2004–2005-ös magyar labdarúgó-bajnokság élvonalának létszáma ismét 16 csapatra nőtt.
A mezőny összetételét az előző szezon végeredménye mellett nagyban alakították adminisztratív eszközökkel is. A Haladás csapata ugyan osztályozón kiharcolta a bent maradást, de csapatot működtető Lombard FC áttette székhelyét Pápára, így a másodosztályban 8. helyezett pápai csapat indulhatott az első osztályban, a Szombathelyi Haladás pedig a Pápa jogán a másodosztályba került. A Diósgyőri VTK csapata nem kapta meg az induláshoz szükséges klublicencet, így a Nyíregyháza Spartacus FC az egyenes ági feljutásról való lemaradás, majd a Haladás elleni osztályozó elvesztése ellenére mégis az élvonalba kerülhetett. Azonban Miskolc sem maradt csapat nélkül, a Balaton FC jogutódjaként létrejött a DVTK-BFC.
A Debreceni VSC történetének első bajnoki címét nyerte meg. Kiesett a Nyíregyháza Spartacus FC és a Előre FC Békéscsaba, feljutott a FC Tatabánya és a Rákospalotai EAC.
A végeredmény
CsapatJátszottGyDVLKGKPontMegjegyzés1Debreceni VSC-AVE Ásványvíz3019565725+3262Bajnok, 2005-2006-os BL második selejtezőkör2Ferencvárosi TC3017585631+25562005-2006-os UEFA-kupa selejtezőkör3MTK Budapest13016954726+21564Újpest FC30151056034+26555Győri ETO FC3016684432+12546Zalaegerszegi TE FC30135124845+3447Matáv FC Sopron301191044440422005-2006-os UEFA-kupa selejtezőkör8FC Fehérvár²30111094436+8409Diósgyőri VTK30114153945-63710Pécsi Mecsek FC3099123335-23611Budapest Honvéd FC30105153758-213512NABI-Kaposvári Rákóczi FC30810123447-133413Vasas SC30103173448-14332005-ös Intertotó-kupa14Lombard Pápa Termál FC3086164047-7302005-ös Intertotó-kupa15Nyíregyháza Spartacus FC30511143863-2526Kiesett16Előre FC Békéscsaba³3047192665-394Kiesett
1: 1 pont levonva 2: 3 pont levonva 3: 15 pont levonva
A bajnok Debreceni VSC játékosai: Csernyánszki Norbert (29/0), Sandro Tomić (2/0), kapusok, Andorka Péter (1), Bernáth Csaba (13/0), Igor Bogdanović (30/15), Böőr Zoltán (12/2), Dombi Tibor (27/3), Dzsudzsák Balázs (2/0), Éger László (29/5), Ronald Habi (18/0), Halmosi Péter (28/12), Hegedűs Gyula (12/0), Kerekes Zsombor (26/12), Kiss Zoltán (18/1), Miloš Kolaković (6/0), Komlósi Ádám (28/0), László András (11/0), Leonardo Ferreira (6/0), Madar Csaba (23/2), Nikolov Balázs (26/0), Sándor Tamás (27/8), Sitku Illés (12/1), Szatmári Csaba (18/1), Virág Béla (9/1)
Vezetőedző: Szentes Lázár, Supka Attila
Kereszttáblázat DVSCFTCMTKÚJPGYŐRZTESOPRFEHVDVTKPÉCSHONVKAPVVASPÁPANYÍREFCBDebreceni VSC-AVE Ásványvíz***||2-0||3-0||1-2||1-3||2-0||3-0||3-0||1-0||3-1||2-0||2-1||3-1||3-1||2-1||5-1 |-! style="background:#F0F0F0;" !Ferencvárosi TC ||0-0||***2-11-10-14-24-10-12-11-14-01-12-05-05-02-0MTK Budapest2-03-1***||3-1||1-0||2-0||3-0||2-2||0-0||1-1||3-0||0-0||2-1||1-0||3-0||1-1 |-! style="background:#F0F0F0;" !Újpest FC ||2-0||1-1||2-0||***4-13-21-43-04-11-11-21-14-03-13-33-0Győri ETO FC1-02-41-11-1***||4-1||1-0||0-0||2-1||2-0||1-0||0-1||2-1||3-0||3-1||2-0 |-! style="background:#F0F0F0;" !Zalaegerszegi TE FC ||2-1||1-5||0-1||1-0||2-0||***0-10-03-21-01-35-02-05-22-01-1MATÁV FC Sopron0-33-01-12-21-01-2***||2-1||0-1||2-2||2-0||0-0||1-1||1-0||5-2||3-2 |-! style="background:#F0F0F0;" !FC Fehérvár ||2-2||0-1||2-3||1-2||2-1||1-1||1-1||***3-01-04-11-11-02-15-35-0Diósgyőri VTK0-22-32-21-32-32-11-03-1***||1-0||5-1||2-0||0-0||1-3||0-1||1-0 |-! style="background:#F0F0F0;" !Pécsi Mecsek FC ||1-1||2-0||1-0||1-0||1-1||1-0||2-3||0-2||2-1||***3-10-01-02-11-15-0Budapest Honvéd FC1-20-11-11-12-33-32-11-02-12-1***||1-1||1-0||3-2||3-2||2-0 |-! style="background:#F0F0F0;" !Kaposvári Rákóczi ||0-0||2-1||1-2||0-0||1-2||0-2||4-3||2-1||0-1||2-1||4-2||***3-21-21-11-2Vasas SC2-50-13-11-21-01-00-11-13-13-04-12-1***||0-6||2-0||3-0 |-! style="background:#F0F0F0;" !Lombard Pápa Termál FC ||1-1||1-2||0-1||1-2||1-2||1-2||0-0||2-2||1-2||1-1||1-0||4-1||2-0||***0-02-0Nyíregyháza Spartacus FC0-22-00-52-21-13-32-20-22-21-01-14-11-20-2***||1-1 |-! style="background:#F0F0F0;" !Békéscsabai Előre FC ||0-2||0-3||0-1||0-5||1-1||1-3||3-3||0-0||0-2||2-1||3-0||2-3||3-0||1-1||2-3||***
Díjak
Bajnok 2004/05Debreceni VSC-AVE Ásványvíz1. Bajnokság Az év játékosaGólkirályGera ZoltánWest Bromwich Albion FCTomáš Medveď (szlovák)Lombard Pápa Termál FC(18 gól)
Góllövőlista Név Csapat GólTomáš MedveďPápa18Igor BogdanovićDebreceni VSC-AVE Ásványvíz15Oláh LórántNABI-Kaposvári Rákóczi FCBárányos ZsoltMATÁV FC Sopron14Rajczi PéterÚjpest FC13Kerekes ZsomborDebreceni VSC-AVE Ásványvíz12Alekszandar BajevszkiFerencvárosi TC10Egressy GáborDiósgyőri VTKIllés BélaMTK BudapestMarijan NikolićNyíregyháza Spartacus FCTisza TiborDiósgyőri VTK
Jegyzetek
Források IFFHS Nemzeti sport Sporthiradó. hu
Kategória:Magyar elsőosztályú labdarúgó-bajnokságok Magyar 1