Massimiliano "Max" Papis (Como, 1969. október 3.–) olasz autóversenyző.
Pályafutása 200px|balra|bélyegkép|Max az 1995-ös brit nagydíjon
1989 és 1992 között az olasz Formula–3-as bajnokságban versenyzett. A következő két évet a nemzetközi Formula–3000-es sorozatban töltötte. Az 1994-es szezonban egy futamgyőzelmet szerzett és ötödik lett a pontversenyben.
1994-ben a Formula–1-es világbajnokságon szereplő Lotus-istálló tesztpilótája volt, majd 1995-ben hét versenyen helyettesítette honfitársát, Gianni Morbidellit a Footwork csapatánál. Max hét európai futamon szerepelt. Pontot egy alkalommal sem szerzett, legjobb eredménye egy hetedik helyezés volt az olasz nagydíjról.
CART
1996-ban került az amerikai CART-szériába. A torontói versenyen elhunyt Jeff Krosnoff helyét vette át a Team Arciero-Wells alakulatánál a szezon utolsó négy versenyéből hármon. A következő két évet is e csapatnál töltötte. Ebben az időszakban nem ért el kimagasló sikereket; legjobb eredménye egy ötödik helyezés volt az 1998-as houstoni futamról.
1999 és 2001 között Bobby Rahal csapatánál, a Team Rahal-nál versenyzett. Az 1999-es szezonban rendre az első tíz között végzett, három versenyen állt dobogóra, és ötödik lett a pontversenyben. 2000-ben győzelemmel kezdte az évet. A szezonnyitó viadalon, Miamiban első lett, ami egyben első futamgyőzelme is volt a sorozatban. Az év hátralévő részén mindössze egyszer zárt dobogós pozícióban és csak tizennegyedik volt a pontversenyben. A 2001-es idényben megnyerte a portlandi, valamint a monterey-i versenyt, és további két futamon volt második. Végül hatodik helyen zárta az összetettet.
2002-ben és 2003-ban már nem teljesített teljes szezont a sorozatban.
2002-ben és 2006-ban rajthoz állt az indianapolisi 500-on. A két futam egyikén sem végzett az első tízben.
Nascar és Le Mans-versenyek
Eredményei Teljes eredménylistája a nemzetközi Formula–3000-es bajnokságon
Év Csapat Modell Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 9 Helyezés Pont 1993 Vortex Motorsport Reynard/93D Ford Cosworth DON4 SILKi PAU5 PERKi HOCKi NÜR15 SPAKi MAGKi NOG6 10. 6 1994 Mythos Racing Reynard/94D Judd SIL7 PAUKi CAT1 PER4 HOCKi SPA11 EST13 MAG6 6. 13
Teljes Formula–1-es eredménylistája
(Táblázat értelmezése) Év Csapat Modell Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 Helyezés Pont 1995 Footwork Hart Footwork FA16 Hart V8 BRA ARG SMR ESP MON CAN FRA GBRKi GERKi HUNKi BELKi ITA7 PORKi EUR12 PAC JPN AUS - 0
Teljes CART-eredménylistája
(Táblázat értelmezése) Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 Helyezés Pont 1996 Team Arciero-Wells MIA RIO SRF LBH NAZ 500 MIL DET POR CLE TOR MIC MDOKi ROA9 VAN LSKi 26. 4 1997 Team Arciero-Wells MIA19 SRF14 LBHKi NAZKi RIO13 GATKi MILKi DET11 PORKi CLEKi TOR15 MIC8 MDO14 ROA15 VANKi LS14 FON12 24. 8 1998 Team Arciero-Wells MIAKi MOT13 LBHKi NAZ14 RIOKi GATKi MIL16 DET18 POR11 CLE12 TOR8 MICKi MDO14 ROA11 VAN9 LS12 HOU5 SRFKi FONKi 21. 25 1999 Team Rahal MIA5 MOT16 LBH9 NAZ13 RIO4 GAT5 MIL13 POR8 CLE16 ROA5 TOR5 MIC7 DETKi MDO5 CHI4 VANKi LS3 HOU4 SRF2 FON2 5. 150 2000 Team Rahal MIA1 LBHKi RIOKi MOT8 NAZKi MIL7 DET2 PORKi CLEKi TOR7 MIC9 CHIKi MDO4 ROA7 VAN8 LS16 GAT6 HOUKi SRFKi FONKi 14. 88 2001 Team Rahal MTY12 LBH17 FTWC NAZKi MOT6 MIL8 DET11 POR1 CLE19 TOR8 MICKi CHI13 MDOKi ROA16 VANKi LAU2 ROC11 HOU9 LS1 SRF9 FON2 6. 107 2002 Sigma Autosport MTY9 LBH3 MOT18 MIL3 LS13 POR CHI TOR CLE VAN 19. 32 Fernández Racing MDO15 ROA MTL DEN ROC MIA SRF FON14 MXC 2003 PK Racing STP MTY LBH BRH LAU MIL LS POR15 CLE12 TOR16 VAN9 ROA4 MDO9 MTL9 DEN MIA MXC SRF FONC 17. 25
Le Mans-i 24 órás autóverseny
Év Csapat Autó Csapattárs Csapattárs Helyezés Kiesés oka 1997 Moretti Racing Inc. Ferrari 333 SP Gianpiero Moretti Didier Theys 6. 2003 Team Panoz Panoz LMP-1 Gunnar Jeanette Olivier Beretta 5. 2004 Corvette Racing Chevrolet Corvette C5-R Ron Fellows Johnny O'Connell 8. 2005 Corvette Racing Chevrolet Corvette C6.R Ron Fellows Johnny O'Connell 6. 2006 Corvette Racing Chevrolet Corvette C6.R Ron Fellows Johnny O'Connell 12. 2007 Corvette Racing Chevrolet Corvette C6.R Oliver Gavin Olivier Beretta Kiesett Defekt 2008 Corvette Racing Chevrolet Corvette C6.R Oliver Gavin Olivier Beretta 15.
indianapolisi 500 Év Modell Motor Rajthely Eredmény Csapat 2002 Dallara Infiniti1823 Cheever 2006 Dallara Honda1814 Cheever 2008 Dallara HondaNk Rubicon
Fordítás
További információk
Hivatalos honlapja Profilja a grandprix.com honlapon Profilja a statsf1.com honlapon Profilja a driverdatabase.com honlapon
Kategória:Olasz autóversenyzők Kategória:Olasz Formula–1-es versenyzők Kategória:Indy Racing League-versenyzők Kategória:Champ Car-versenyzők Kategória:1969-ben született személyek Kategória:Comóiak Kategória:Élő személyek