Manninger Gusztáv Adolf (Rácbóly, 1910. május 6. – Budapest, 1982. december 10.) magyar mezőgazdász, egyetemi tanár.

Élete Édesapja id. Manninger Gusztáv Adolf mezőgazdász, növénynemesítő, egyetemi tanár, intézetigazgató; a hazai gabonanemesítés egyik úttörője, több talajművelési eljárás kidolgozója, a Dunántúl egyik legnagyobb gazdaságának jószágkormányzója, édesanyja a nagy hírű, magyaróvári növénytermesztési professzor, Cserháti Sándor leánya, Cserháti Ilona volt. A szülők hat gyermeke közül ő volt a legidősebb. Unokaöccse Manninger Jenő, 2022-től Keszthely polgármestere, volt országgyűlési képviselő, egykori államtitkár.

Iskoláit Bólyban, Pécsett, illetve Sopronban, egyetemi tanulmányait Budapesten a József Nádor Műszaki és Közgazdaságtudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Karán végezte. A diploma megszerzése után A gabonapoloskák élete és kártétele című egyetemi doktori disszertációját védte meg. Ezután két félévet a Georg August Göttingeni Egyetemen hallgatott, majd apja tanácsára a Soproni Egyetemen a Fehér Dániel vezette Talajbiológiai Intézetben dolgozott.

Később, ahogy lehetősége adódott, az oktatással kötelezte el magát, először Debrecenben, majd Székesfehérváron. 1939-től a Keszthelyi Mezőgazdasági Akadémián tanított, ahol 1942-ben már rendkívüli akadémiai tanár volt. Kezdetben igen sok tantárgyat művelt, majd fokozatosan a növényvédelem irányában szakosodott. Sokirányú tevékenysége közül később egyre többet az aktuális kártevők gyakorlati védekezés technikájával foglalkozott.

Személyéhez kötődik a talajlakó kártevők előrejelzése. A cukoripar hathatós támogatásával országos méretekben szervezte meg a répakártevők előrejelzését és az ellenük való védekezést. Ezért a munkájáért 1954-ben a Kossuth-díj ezüst fokozatát kapta meg. A vidéki főiskolák megszüntetése miatt ekkor már Budapesten, majd Gödöllőn a Agrártudományi Egyetem Növényvédelmi tanszék vezetőjeként és a kar dékánjaként oktatott.

Az 1956-os forradalom idején az egyetem rektorhelyettese volt. Ebben az időszakban bátran kiállt az ifjúság mellett, sőt a forradalmi bizottság elnökségének is tagja volt, e minőségében pedig (a később lefolytatott fegyelmi vizsgálat megállapításai szerint) egyik kezdeményezője és támogatója volt az egyetemről több kommunista beállítottságú dolgozó eltávolításának.A Földművelésügyi Minisztérium előterjesztése a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságához az agrárfelsőoktatási intézmények egyes tanszékvezetőinek ellenforradalmi tevékenység alapján történő felelősségrevonása tárgyában. 1957. augusztus 18. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, XIX-K-1-c-116, 0059/1957 Mindezek miatt 1957-ben eltávolították az egyetemről. Ezt követően a Növényvédelmi Kutató Intézetben dolgozott, ahol megszervezte a Védekezéstechnikai osztályt és a korábbi lelkesedésével járta az országot és tanácsaival segítette a gyakorlati növényvédelmet.

1972-ben megvédte a akadémiai doktori értekezését, amelynek témája a hazai növényvédelmi előrejelzés illetve az általa kidolgozott negatív prognózis a modern környezet védelmi igényeknek megfelelően. 1969-ben visszahívták a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemre, ahol egyetemi tanárként újra tanított 1977-ig, de valójában aktívan tevékenykedett élete végéig, 1982. december 10-én bekövetkezett haláláig.

Gazdag irodalmi tevékenységének köszönhető, hogy 279 cikket, könyvrészletet ill. könyvet hagyott az utókor számára.

Emlékezete Születésének 90. évfordulóján emlékülés keretében tiszteletére emléktáblát és mellszobrot avattak fel a Keszthelyi Pannon Agrártudományi Egyetemen.

A keszthelyi Szent Miklós temetőben található sírját (VII. parcella 6. sor, 12. sírhely), mely a Nemzeti sírkert részeként védett, 2021-ben újították fel az eredeti, archaikus sírjelek tiszteletben tartásával.Kisantal Ferencné: A Nemzeti Örökségvédelmi Intézet védett sírokat újított fel Keszthelyen. Magyar Temetkezés 2021. 16–17. o. A sír képe a tvkeszthely.hu oldalán Megtekintve 2023-07-22. Archiválva 2023-07-22

Főbb művei Gazdasági növények termesztése. 1943. (Bittera Miklóssal együtt) A cukorrépakártevők előrejelzése Magyarországon. 1955. (több társszerzővel) Szántóföldi növények kártevői (különös tekintettel a nagyüzemi védekezésre). 1960. A lucerna termesztése és védelme. 1968. (Kemenessy Ernővel együtt)

Jegyzetek

Források

Kategória:Magyar mezőgazdászok Kategória:Magyar entomológusok Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:1910-ben született személyek Kategória:1982-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók