Carl Gottfried Neumann (gyakori névváltozata Karl Gottfried Neumann; Königsberg, Porosz Királyság, 1832. május 7. – Lipcse, 1925. március 27.) német matematikus. A matematikai fizika nagy hatású, úttörő egyéniségei között tartják számon. Karl Gottfried Hagen kémikus unokája, Franz Ernst Neumann fizikus-mineralógus fia volt.
Élete Königsbergben (ma Kalinyingrád, Oroszország) született polgári családban, Franz Ernst Neumann és Luise Florentine Hagen gyermekeként. Születésekor apja, az Európa-szerte híres természettudós már hat éve tanított a város egyetemén, mint a fizika és az ásványtan professzora. Az ifjú Carl Gottfried alap- és középiskoláit szülővárosában végezte el. Ezt követően beiratkozott a Königsbergi Egyetemre, ahol tevékenyen részt vett az apja és Carl Gustav Jacob Jacobi által vezetett matematika-fizika szeminárium munkájában. Az egyetemi évek alatt életre szóló barátságot kötött tanáraival, későbbi kollégáival, Friedrich Julius Richelot-val és Ludwig Otto Hessével. Doktorátusát matematikából 1855-ben szerezte meg.
1858-ban felkérést kapott a hallei egyetem matematikai magántanári állásának betöltésére. 1863-ban tanársegédi címet kapott, de még ugyanabban az évben a bázeli, két újabb év elteltével, 1865-ben pedig a tübingeni egyetem matematikai tanszékén vállalt állást. 1868 őszétől meghívták a Lipcsei Egyetemre, ahol 1911. évi visszavonulásáig dolgozott mint matematikaprofesszor. A berlini székhelyű Porosz Tudományos Akadémia tagja volt.
A mindvégig visszavonult életet élő Neumann 1864-ben vette nőül Hermine Mathilde Elise Klosst. 1875-ben felesége meghalt, de a fiatalon megözvegyült, gyermektelen matematikaprofesszor nem házasodott újra.
Életműve Neumannban az utókor a matematikai fizika egyik klasszikus alakját tiszteli. Elsősorban potenciálelmélettel foglalkozott, többek között nevéhez fűződik a logaritmikus potenciál fogalmának 1870-es évekbeli bevezetése. Emellett vizsgálta a határérték fogalmát, a Riemann-felületek differenciálgeometriáját, a Dirichlet-függvényt, kidolgozta a mértani sor általánosítását, a később róla elnevezett Neumann-sorokat. Elméleti kutatásaival hozzájárult az integrálegyenletek alkalmazási körének szélesítéséhez.
Neumann pedagógusként is nagy hírnevet vívott ki magának, évtizedeken keresztül adta át tudását a jövő nemzedékek matematikatanárainak. Lipcsére kerülése évében, 1868-ban alapította meg a Mathematische Annalen című szakfolyóiratot, amelynek később egyik szerkesztője volt.
Főbb művei Das Dirischlet’sche Princip in seiner Anwendung auf die Reimann’schen Flächen, Leipzig, Teubner, 1865. Theorie der Bessel’schen Functionen. Ein Analogon zur Theorie der Kugelfunctionen, Leipzig, Teubner, 1867. Vorlesungen über die mechanische Theorie der Wärme, Leipzig, Teubner, 1875. Ueber die nach Kreis-, Kugel- und Cylinder-Functionen, fortschreitenden Entwicklungen, Leipzig, Teubner, 1881. Vorlesungen über Riemann’s Theorie der Abel’schen Integrale, Leipzig, Teubner, 1884. Beiträge zu einzelnen Theilen der mathematischen Physik, insbesondere zur Elektrodynamik und Hydrodynamik, Elektrostatik und magnetischen Induction, Leipzig, Teubner, 1893.
Jegyzetek
Források Sadri Hassani, Mathematical physics: A modern introduction to its foundations, New York, Springer, 1999, 620.
További információk Neumann életrajza angolul
Kategória:Német matematikusok Kategória:1832-ben született személyek Kategória:1925-ben elhunyt személyek