A Bedtime Stories Madonna hatodik nagylemeze, mely 1994. október 25-én jelent meg a Maverick Records kiadásában. 1995-ben Grammy-díj-jelölést kapott a legjobb pop-vokál album kategóriában. A RIAA arany-, majd platina-albummá minősítette 1995. január 5-én, majd 2005. november 21-én megszerezte a háromszoros platinát, tekintettel a 3 millió eladott példányra az Egyesült Államokon belül. Világszerte 8 millió példány kelt el az albumból.

Az album története

Bár kezdetben az albumot Shep Pettibone együttműködésével akarták megalkotni és stilisztikailag hasonlóvá kívánták tenni Madonna Erotica című albumával, Madonna mégis az R&B hangzás felé hajlott, így ezen a korongon hallható utoljára Shep Pettibone közreműködése.

Noha az album stílusát illetően az elődjéhez képest egy elfogadottabb nézetet és kevésbé vitatott érzelmi tartalmat szándékozott kifejezni, mégis ez tartalmazza Madonna eddigi talán legszembesítőbb munkáját.

Madonna többi albuma közül ez a legkevesebbet bemutatott zeneanyag az eddigi koncertsorozatain és élő show-jain, kivétel a "Secret" és a "Human Nature", melyek szerepeltek a 2001-es Drowned World Tour világkörüli koncertjén, valamint a "Bedtime Story" remixváltozata, mely a 2004-es Re-Invention Tour-on hangzott el.

Számok

# Cím Szerző Producerek Hossz 01 "Survival" Madonna, Dallas AustinNellee Hooper és Madonna 3:31 02 "Secret" Madonna, Dallas Austin, Shep Pettibone Madonna és Dallas Austin 5:04 03 "I'd Rather Be Your Lover" (Vendégelőadó Me'Shell NdegeOcello)Madonna, Dave Hall, Isley Brothers, Christopher Jasper "It's Your Thing" c. Lou Donaldson szám mintájával. Madonna és Dave "Jam" Hall 4:39 04 "Don't Stop" Madonna, Dallas Austin, Colin WolfeMadonna and Dallas Austin További producer, valamint remix: Daniel Abraham4:38 05 "Inside of Me" Madonna, Dave Hall, Nellee Hoopera következő dalok mintájával "Back and Forth" - Aaliyah; "Outstanding" - The Gap Band és "The Trials of Life" - The GuttersnypesNellee Hooper és Madonna4:11 06 "Human Nature" Madonna, Dave Hall, Shawn McKenzie, Kevin McKenzie, Michael Deering a "What You Need" c. Main Source dal mintájával Madonna és Dave "Jam" Hall 4:53 07 "Forbidden Love" 2Kenneth "Babyface" Edmonds, Madonnaa "Down Here On The Ground" c. Grant Green c. dal mintájávalNellee Hooper és Madonna 4:09 08 "Love Tried to Welcome Me" Madonna, Dave HallMadonna és Dave "Jam" Hall 5:21 09 "Sanctuary" Madonna, Dallas Austin, Anne Preven, Scott Cutler, Herbie Hancocka "Watermelon Man" c. Herbie Hancock szám mintájávalMadonna és Dallas AustinRemix: Nellee Hooper 5:03 10 "Bedtime Story" Nellee Hooper, Björk Guðmundsdóttir, Marius De Vries Nellee Hooper és Madonna 4:52 11 "Take a Bow" Kenneth "Babyface" Edmonds, MadonnaBabyface és Madonna 5:21 1 nem összetévesztendő Madonna 2005-ös azonos c. számával a Confessions on a Dance Floor albumról.

Kislemezek +#KislemezMegjelenés1.Secret1994. szeptember 27.2.Take a Bow1994. december 6.3.Bedtime Story1995. február 13.4.Human Nature1995. június 6.

Minősítések, csúcspozíciók és eladás

OrszágCsúcspozícióMinősítések (ha van)Sales/shipmentsAusztrália12x Platina140,000+Ausztria7Arany10,000+Brazília1Platina250,000+Kanada12x Platina200,000+Franciaország22x AranyDisque en Franciaország200,000+Németország 4Platina500,000+Hollandia13Új-Zéland5Svédország5Svájc7AranyIFPI Svájc25,000+Nagy-Britannia22xPlatina600,000+Amerikai Egyesült Államok33x Platina2,300,000+

Alkotók Madonna - vokál Dallas Austin - dob, billentyűs hangszerek Babyface - szintetizátor, háttérvokál Donna De Lory - háttérvokál Niki Haris - háttérvokál Suzie Kattayama - karmester Jessie Leavey - karmester Tommy Martin - gitár Me'Shell NdegéOcello - basszusgitár Colin Wolfe - basszusgitár Jessie Leavey - vonós hangszerek Craig Armstrong - vonós hangszerelés a "Take a Bow" című számban

Produkciós stáb Producerek: Madonna, Dallas Austin, Babyface, Marius De Vries, Dave Hall, Nellee Hooper Hangmérnökök: Michael Fossenkemper, Brad Gilderman, Darin Prindle, Alvin Speights, Mark "Spike" Stent Mixelés: Jon Gass, Daniel Abraham

Jegyzetek

További információk

MadonnaOnline Brazília

Kategória:Madonna-albumok Kategória:1994 nagylemezei Kategória:Az ausztrál albumlista első helyezettjei