Eskişehir (törökül: „régi város”; latinul: Dorylaeum, görögül: Δορύλαιον, Dorylaion) Törökország Eskişehir tartományának székhelye. A város a Porsuk folyó két partján fekszik, 792 méterrel a tengerszint fölött. Lakosainak száma 2000-ben 482 793 fő volt.

Története

A várost i. e. 1000 körül phrügök alapították. A negyedik században a város tíz kilométerre északkeletre költözött. Ebben az időszakban kezdett elterjedni a kereszténység Anatóliában, Eskişehirben püspöki hivatal is működött. A szeldzsuk törökök 1074-ben vették be a várost. Az oszmán időkben szandzsák-státust kapott. A török függetlenségi háború idején fontos stratégiai csomópont és több jelentős csata helyszíne volt. A város ipara az 1960-as években indult fejlődésnek, itt kezdték el gyártani a Devrim elnevezésű első, teljesen török gyártmányú személygépkocsit, de mindössze néhány darab elkészülte után a gyártást leállították.Eskişehir története

Gazdaság

Eskişehir ma Törökország egyik legfejlettebb ipari városa, a hagyományos malomipar és téglagyártás mellett megjelentek az olyan modern iparágak is, mint a repülőipar, az eskişehiri légibázis a török légierő főhadiszállása is például. Ezen kívül gyártanak itt tehergépjárműveket, mozdonyokat, harcirepülőgép-motorokat, mezőgazdasági gépeket, háztartási gépeket; fejlett a textilipara, a cementipara, előállítanak vegyipari termékeket és cukrot, valamint jelentős a tajtékkő-feldolgozás, amiből többek között a világszerte híres eskişehiri tajtékkő-pipákat is késztik.

Látnivalók

A régi Eskişehirből kevés maradt fenn, a függetlenségi háború után teljesen újra kellett építeni. Közelében találhatóak Dorylaeum romjai; a város leginkább kénes termálforrásairól nevezetes.

Oktatás

A városnak két egyeteme van, az Anadolu Egyetem és az Eskişehir Osmangazi Egyetem.

Sport + Klub Sportág Alapítva Liga StadionEskişehirsporLabdarúgás1965Turkcell Süper LigEskişehir Atatürk StadionAnadolu EgyetemKosárlabdaTörök kosárlabdaliga II. osztályAnadolu Egyetemi Sportpálya

Éghajlata Hónapok Jan Feb Már Ápr MáJ Jún Júl Aug Szep Okt Nov Dec Átl. max. °C 3.9 6.2 11.2 16.4 21.8 25.9 29.2 28.9 25 19.8 12.4 5.5Átl. min. °C -4.1 -3.9 -1.5 2.8 6.9 10.4 13.1 13 8.4 4.4 0.3 -2

Testvérvárosok Phadzsu, Dél-Korea Kazany, Oroszország Kolozsvár, Románia (2020 óta)

A városhoz kötődnek

Yunus Emre - 13. századi költő Cüneyt Arkın - színész

Képek

Jegyzetek

Források

További információk

A város honlapja

Kategória:Törökország körzetei és települései