bélyegkép|jobbra|250px|Iszapban

Az iszap olyan a vízben lebegtetett hordalékból kiülepedő vagy a jégár alatt szállított laza üledék, amely tömegének több mint a fele kőzetliszt. Az iszapok kötöttsége szerint megkülönböztetjük a vízben széteső, laza aleuritot az erősebben kötött, tömör aleurolittól. Ezek neve a görög aleuron (= liszt) és lithosz (kő) szavak összevonásából származik. Az aleurit még egyértelműen laza üledék, az aleurolitot már üledékes kőzetnek tekinthetjük.

Keletkezése, üledékföldtani csoportosítása

bélyegkép|jobbra|250px|A Nagy-Küküllő partfala Székelykeresztúrnál

A törmelékesnek nevezett szemcsék közül a homok és az kőzetliszt zömmel a fizikai, az agyag a kémiai mállás terméke. Ezeket a szemcséket vagy a szél vagy a víz elszállítja eredeti helyükről (előfordul, hogy e két folyamat többször is váltja egymást). A lerakott, laza üledék szövetét, szerkezetét döntően meghatározza, hogy milyen szállító közegből ülepedett ki, és ennek megfelelően máshogyan is nevezzük őket: a szélfútta, zömmel kőzetliszt méretű szemcsékből álló üledék a lösz; a vízből ülepedő, zömmel kőzetliszt méretű szemcsékből álló üledék az iszap.

Lerakódásuk környezete szerint megkülönböztetünk:

folyóvízi, tavi, glaciális, tengerparti és sekélytengeri

iszapokat.

Szemcsék és kötőanyag

A törmelékanyag mállása a vízi szállítás közben folyamatos, ezért a vízből lerakódott üledékben túlsúlyba kerülnek a kémiai mállásnak leginkább ellenálló ásványok: kvarc (többség), földpátok (főleg plagioklász), csillámok (szericit, klorit).

Járulékos ásványok: andaluzit, apatit, amfibol, augit, diopszid, epidot, zoizit, gránát, rutil, disztén, turmalin, glaukonit, pirit, hematit, magnetit, ilmenit, sziderit.

Az iszap pórusaiban (szemcseközi terében) kiváló másodlagos ásványok összeragasztják, összekötik a törmelékes szemcséket, ezért ezeket az iszapból keletkező aleurolit kötőanyagának (cementjének) nevezzük. Az aleurolit kötőanyagában a leggyakrabban az alábbi ásványok fordulnak elő: agyagásványok, karbonátásványok, kova, vas-oxi-hidroxidok, szulfátásványok, szerves anyagok.

Kémiai összetétele

Ásványtani összetételéből adódóan az iszap legjelentősebb kémiai összetevője a szilícium-dioxid, ezen kívül más elemeket is tartalmazhat:

az alumínium jellemzően a törmelékes szilikátokban (főleg a földpátokban) és az agyagásványokban fordul elő, a vas a színes szilikátokban (amfibolok, piroxének), az opak ásványokban (magnetit, ilmenit, hematit) és a cement oxi-hidroxidjaiban, a magnézium a kloritban és a dolomitban, a kalcium kisebbrészt törmelékes kalcitszemcsékben, nagyobbrészt a meszes cementben, a nátrium többnyire nagyobbrészt földpátokban és kisebbrészt agyagásványokban, a kálium nagyobbrészt agyagásványokban és kisebbrészt a káliföldpát maradványaiban van jelen, a kén főleg piritben, anhidritben és gipszben lehet.

Iszap a talajmechanikában

Ugyancsak az iszap megnevezést használjuk talajok szemnagyság szerinti osztályozásakor a 0,063 és 0,002 mm közötti szemcsenagyságú frakcióra. A talajmegnevezések sorában a homok (2 mm–0,063 mm) és az agyag (0,002 mm-nél kisebb) között foglal helyet.

Források

Balogh Kálmán et al.: Szedimentológia II. (Akadémiai Kiadó, 1991) 181-182. o. MSZ 14043-2:2006 Talajok megnevezése talajmechanikai szempontból

Kategória:Törmelékes üledékek Kategória:Agyagos kőzetek Kategória:Anyagkeverékek