Vladimir Nazor (Postira, Osztrák–Magyar Monarchia, 1876. május 30. – Zágráb, 1949. június 19.) horvát költő, író, műfordító, politikus. Az európai modernizmushoz kapcsolódó életművével a 20. század első felének egyik legnagyobb horvát költője volt. Elsőként töltötte be a horvát parlament, a szábor elnöki tisztét 1945–1949 között.
Élete A dalmáciai Bratz szigetén (ma Brač) született. Középiskoláit 1886–1894 között Splitben végezte el, majd természettudományokat hallgatott a grazi és a zágrábi egyetemeken. Első verse még 1893-ban jelent meg a zárai Narodni list című folyóiratban, első, hazafias hangvételű prózai kötetét pedig 1900-ban adták ki Slavenske legende / Szlávok legendája címen. Pályáját 1901-ben középiskolai tanárként kezdte el a dalmáciai Zárában, s élete nagy részét tanítással töltötte: pazini (1903–1906), koperi (1906–1908), kastavi (1908–1918), majd zágrábi (1918–1920) középiskolákban oktatott. 1920–1931 között egy crikvenicai gyermekotthon igazgatói tisztét töltötte be.
A második világháború során, 1942-ben csatlakozott a fasiszták ellen harcoló partizánmozgalomhoz. Tagja lett a Jugoszláv Népi Felszabadító Antifasiszta Tanács (AVNOJ) elnökségének, valamint 1943. június 13-ai megalakulásától kezdve ő töltötte be a Horvátországi Népi Felszabadító Antifasiszta Tanács (ZAVNOH) elnöki tisztét is. A háború befejeztével, 1945. augusztus 25-étől a korábbi ZAVNOH-tagokból álló horvát parlament, a szábor elnöke lett, s ezt a tisztséget haláláig betöltötte. Halála évében, 1949-ben választották a Jugoszláv Tudományos és Művészeti Akadémia tagjává.
Életműve Az első világháborút megelőzően költészetét és prózáját hazafias túlfűtöttség és nacionalizmus jellemezte, s e szellemiségben fogantak első versei (Lirika / Versek, 1910; Hrvatski kraljevi / Horvát királyok, 1912) és prózai darabjai is (Krvavi dani / Véres napok, 1908; Veli Jože / Jože, az óriás, 1909). Később az Európában dívó kortársi irodalmi áramlatok hatottak lírájára, s költészete a szimbolizmus és az impresszionizmus irányába fordult (Pjesni ljuvene / Szerelmes versek, 1915). A két világháború között ugyan prózai munkássága került előtérbe, de a modernizmus vonzásában, Giovanni Pascoli, Gabriele d’Annunzio és mások hatására felrúgta a verselés metrikai szabályait, szabadversekkel kísérletezett, s költészetét legendaszerű és misztikus jegyek határozták meg. Utolsó nagy verseskötetével (S partizanima 1943–1945 / Partizánok közt 1943–1945, 1945) visszatért a hazafias tematikához. Ekkor írta meg legjelentősebb regényét, a szülőföldjén, Brač szigetén játszódó Pastir Loda / Loda futár című szatírát is (1946, magyarul 1947-ben jelent meg).
Élete során Nazor behatóan foglalkozott irodalomelmélettel, több tanulmányt írt a horvát verselési formákról, s kritikai munkássága is jelentős volt (Članci i kritike / Cikkek és kritikák, 1942). Műfordítói életművéből kiemelkedik Shakespeare, Goethe, Heine, Leopardi és Baudelaire verseinek horvát nyelvre való átültetése.
Emlékezete 1965-ben alapították meg az évenként kiosztott, róla elnevezett Vladimir Nazor-díjat, amely az egyik legrangosabb horvát kulturális-művészeti kitüntetés, s a díjazottjai közé tartozik Miroslav Krleža és Predrag Matvejević is.
Magyarul A futár. Regény; ford. Csuka Zoltán; Szikra, Bp., 1947 (Szikra regénytár) Partizánokkal; ford., bev. Tornyosi Péter; Szikra, Bp., 1948 Jugoszláv partizánokkal; Szikra, Bp., 1956 (Érdekes könyvek) Gyermekek könyve. A fehér szarvas; ford., utószó Dávid András; Minerva, Szabadka 1976 (Házi olvasmány. Általános iskola 6. oszt.) Partizánlegendák; vál., utószó Ács Károly, ford. Tornyosi Péter, versford. Ács Károly; Forum, Újvidék, 1977 A fehér szarvas; ford., jegyz., utószó Dávid András; Tankönyvkiadó Intézet, Újvidék, 1980 (Házi olvasmány. Általános iskola 6. oszt.)
Források
Joseph Rothschild, East Central Europe between the two World Wars, Seattle, University of Washington Press, 1974, 393–394.
További információk Életrajza a horvát szábor honlapján (horvátul) Horvátország a Worldstatesmen.org-on
Kategória:Horvát költők, írók Kategória:Horvát műfordítók Kategória:Horvátországi politikusok Kategória:Jugoszláviai politikusok Kategória:1876-ban született személyek Kategória:1949-ben elhunyt személyek Kategória:Shakespeare-fordítók