A Prost Grand Prix, röviden Prost egy rövidéletű Formula–1-es csapat volt, amely 1997-től 2001-ig volt jelen a Formula–1-ben. A négyszeres Formula–1-es bajnok Alain Prost alapította.
Története Alain Prost már 1992-től érdeklődött a Ligier csapat iránt, sőt az 1992-es autójukat teljes inkognitóban, Érik Comas sisakját viselve, tesztelte is. A csapatot akkoriban kvázi francia nemzeti csapatként tartották számon, amely szponzoraival Prostnak is jó volt a kapcsolata. Ő maga szeretett volna minél előbb visszakerülni a sportágba, miután a Scuderia Ferrari 1991 végén kirúgta. Magával hozta volna John Barnard tervezőt is, akivel jó volt a kapcsolata még a McLarenes évekből. Az üzletből végül nem lett akkor semmi, Prost pedig a Williams csapattal versenyzett 1993-ban. A Ligier mindazonáltal tulajdonost váltott, és Cyril de Rouvre lett az új tulaj. Ez nem tartott sokáig, mert belekeveredett egy csalásos ügybe, ezért megvált a részesedésétől - ezúttal Tom Walkinshaw és Flavio Briatore vették meg. Briatorénak csak a Renault motorok miatt kellett a csapat, amit át is vitt a Benettonhoz - azt szerette volna, ha Walkinshaw lesz a csapatfőnök, de ő inkább az Arrows istállót vásárolta meg ebből a célból, és magával vitte a főtervező Frank Dernie-t is.
Alain Prost végül 1997-ben vásárolta meg a Ligier-t, és saját nevéről Prostnak nevezte el. Rögtön be is jelentette, hogy 1998-tól a Peugeot lesz a motorpartnerük, tovább erősítve a francia nemzeti identitást. Mivel az akvizíciót követően már nem volt se mód, se idő új autót tervezni, ezért Prost JS45 néven egyszerűen a Ligier 1997-re tervezett autóját használták.
Kezdeti sikerek Az első év ígéretesen indult. Olivier Panis több dobogós helyezést is szerzett, és a bajnokság harmadik helyén is állt, majd a kanadai nagydíjon egy balesetben kettős lábtörést szenvedett, és ezzel véget ért bajnoki hadjárata. Vezérpilótája hiányában a Prost két versenyzővel Jarno Trullival és Nakano Sindzsivel igyekezett pótolni őt. Kettejük közül Trulli volt az, aki ígéretes teljesítményt nyújtott: Ausztriában akár nyerhetett is volna, ha egy motorhiba nem fosztja meg ettől, a német nagydíjon viszont negyedik lett. A luxemburgi nagydíjra visszatérő Panis szerzett még egy pontot, és az már nem is volt kérdés, hogy 1998-ban a Panis-Trulli párossal folytatják.
Nagy reményeket fűztek a Peugeot-val fűződő együttműködésükhöz, de az már rögtön az elején botrányosan indult. A Peugeot ugyanis alig pár nappal a szerződés megkötése előtt közölte, hogy a korábbi megállapodásukkal ellentétben a következő három évre nem ingyen járnának a motorjaik, hanek fizetni kell értük. Prost, akinek ideje és lehetősége nem volt arra, hogy másik motorpartnert találjon, és félt a szponzorok távozásától is, nem tehetett mást, belement az egyezségbe. Ezt követően a tesztek során folyamatosan váltóproblémákkal küzdöttek, majd veszélybe került az indulásuk a szezonnyitón, mert nem ment át a kasztni a törésteszten. Végül részt tudtak venni, de a szezon egy katasztrófa volt. Trulli a belga nagydíjon szerzett egyetlen pontot, és ez mentette meg őket attól, hogy ne az utolsó helyen végezzenek. Az év során ők is kipróbálták az úgynevezett X-szárnyat, míg biztonsági okok miatt be nem tiltották azt.
1999 már valamivel jobban sikerült. Leszerződtették John Barnardot technikai konzultánsnak, a versenyzők 9 pontot szereztek, és a csapat a hetedik helyen végzett a konstruktőrök versenyében. Az év csúcspontja Trulli második helye volt a Nürburgringen, egyébként ez volt a Prost-csapat fennállásának utolsó dobogós helyezése. Elmondható volt az autókról ebben az évben, hogy az időmérőkön jól teljesítettek (például Panis harmadik helye a francia nagydíjon), de a futamok nem sikerültek annyira jól. A gyengeség miatt a szerződésében található kitételt kihasználva Trulli távozott, ahogy Panis is.
Lefelé a lejtőn 2000-ben új felállással kezdték meg az idényt. A veterán Jean Alesi, Prost egykori ferraris csapattársa lett az egyik versenyző, valamint az újonc Formula–3000-es bajnok Nick Heidfeld a másik. Az ígéretes páros és a nagy ambíciók ellenére ez az idény csúfos bukás lett. A csapat a legutolsó helyen végzett, pont nélkül, még az egyébként szintén harmatgyenge Minardi is megelőzte őket. Heidfeldert kizárták az európai nagydíjról, mert az autója nem érte el a minimumtömeget. Monaco után Prost kirúgta az autó tervezőjét, Alan Jenkinst, illetve a Peugeot-val is szerződést bontottak, mert a kudarcokért a motorgyártót tették felelősséhttp://www.grandprix.com//races/austrian-gp-2000.html.
2001-ben a Prost a Ferrari egy évvel korábbi motorjait szerezte meg, melyeket átcímkéztek az egyik szponzor után Acerre. Heidfeld helyére az argentin Gastón Mazzacane került, akinek helyére később Luciano Burti, majd utóbbi súlyos balesete után a cseh Tomáš Enge lett ültetve. Abban az évben Michelin gumikra váltottak. 4 pontot szerezve a kilencedikek lettek a konstruktőrök között. Alesi jól teljesített, minden versenyen célbaért, pontokat is szerzett, de a Prosttal való nézetkülönbségei miatt a német nagydíj után a Jordanhez távozott, helyére az éppen a Jordanből kiebrudalt Heinz-Harald Frentzen került, akinek legjobb eredménye a belga nagydíjon szerzett negyedik rajtkocka volt - pontot nem szerzett.
A szezon végén a csapat számára a túlélés volt a tét, ugyanis tetemes adósságokat halmoztak fel. 2002 elején aztán bejelentették, hogy szponzori pénzek hiányában nem tudják vállalni az indulást. A csapat vagyontárgyait egy Phoenix Finances nevű konzorcium vásárolta meg, Charles Nickerson vezetésével (Tom Walkinshaw jóbarátja). Ők azt tervezték, hogy Phoenix néven mégiscsak beneveznek a 2002-es idényre, méghozzá az Arrows ősrégi, 1998-as motorjának felhasználásával. Ebből végül azért nem lett semmi, mert az FIA azt mondta, hogy mivel új nevezőknek számítanak, be kellene fizetniük a nevezést díjat.
thumb|230px|Olivier Panis 1998-ban a Prost volánjánálthumb|200px|A csapat 2000-es autója
Eredmények a Formula–1-ben Összefoglaló Szezon Csapat Kasztni Gumi Motor Üzemanyag Versenyzők Helyezés 1997 22px Prost Gauloises Blondes Prost JS45 Mugen-Honda MF-301HB Elf 22px Olivier Panis22px Jarno Trulli Nakano Sindzsi 6. (21 pont) 1998 22px Gauloises Prost Peugeot Prost AP01 Peugeot A16 3L V10 Total 22px Olivier Panis22px Jarno Trulli 9. (1 pont) 1999 22px Gauloises Prost Peugeot Prost AP02 Peugeot A18 3L V10 Total 22px Olivier Panis22px Jarno Trulli 7. (9 pont) 2000 22px Gauloises Prost Peugeot Prost AP03 Peugeot A 3L V10 Total 22px Jean Alesi Nick Heidfeld – (0 pont) 2001 22px Prost Acer Prost AP04 Acer 01A (Ferrari 053) 3L V10 Shell 22px Jean Alesi Heinz-Harald Frentzen Gastón Mazzacane Luciano Burti Tomáš Enge 9. (4 pont)
Teljes Formula–1-es eredménysorozata
A Prost teljes Formula–1-es eredménysorozata Év Modell Motor Gumi Versenyzők 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 Pont Helyezés 1997 JS45 Mugen-Honda MF-301HB 3.0 V10 AUSBRAARGSMRMONESPCANFRAGBRGERHUNBELITAAUTLUXJPNEUR216. Olivier Panis 5 3 Ki 8 4 2 11 6 Ki 7 Jarno Trulli 10 8 4 7 15 10 Ki Nakano Sindzsi 7 14 Ki Ki Ki Ki 6 Ki 11 7 6 Ki 11 Ki Ki Ki 10 1998 AP01 Peugeot A16 3.0 V10 AUSBRAARGSMRESPMONCANFRAGBRAUTGERHUNBELITALUXJPN 19. Olivier Panis 9 Ki 15 11 16 Ki Ki 11 Ki Ki 15 12 Ni Ki 12 11 Jarno Trulli Ki Ki 11 Ki 9 Ki Ki Ki Ki 10 12 Ki 6 13 Ki 12 1999 AP02 Peugeot A18 3.0 V10 AUSBRASMRMONESPCANFRAGBRAUTGERHUNBELITAEURMALJPN 97. Olivier Panis Ki 6 Ki Ki Ki 9 8 13 10 6 10 13 11 9 Ki Ki Jarno Trulli Ki Ki Ki 7 6 Ki 7 9 7 Ki 8 12 Ki 2 Ki Ki 2000 AP03 Peugeot A20 3.0 V10 AUSBRASMRGBRESPEURMONCANFRAAUTGERHUNBELITAUSAJPNMAL0– Jean Alesi Ki Ki Ki 10 Ki 9 Ki Ki 14 Ki Ki Ki Ki 12 Ki Ki 11 Nick Heidfeld 9 Ki Ki Ki 16 Kiz 8 Ki 12 Ki 12 Ki Ki Ki 9 Ki Ki 2001 AP04 Acer 01A 3.0 V10 AUSMALBRASMRESPAUTMONCANEURFRAGBRGERHUNBELITAUSAJPN49. Jean Alesi 9 9 8 9 10 10 6 5 15 12 11 6 Ki 9 Ki 10 12 Gastón Mazzacane Ki 12 Ki Ki Luciano Burti 11 11 Ki 8 12 10 Ki Ki Ki Ni Tomáš Enge 12 14 Ki
Külső hivatkozások A csapatról a grandprix.com honlapon
Forráshivatkozások
Kategória:Megszűnt Formula–1-es csapatok