Gera Zoltán (Szeged, 1923. augusztus 19. – Budapest, 2014. november 7.) a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar színész, érdemes és kiváló művész.

Élete és pályafutása Édesapja dr. Hosszú Zoltán színész, édesanyja Gera Julianna porcelángyári munkásnő volt. Szülei nem voltak házasok. Nagynénjei nevelték Szegeden. Eredetileg fényképészinasnak tanult, de már tizenhat éves korában a színészi pályát választotta.

1939-ben kezdte karrierjét a budapesti Belvárosi Színházban, ahol többek között az édesapja is rendezője volt. A társulatnál néhány hónapig játszott, majd – éppen apja közbenjárására – elbocsátották egy utcai incidens következtében, mivel nem emelte meg kalapját az édesapjával együtt szembejövő színházigazgató, Patkós György előtt. 1940-ben Inke Rezső vándortársulatához került, de 1942–1944 között dolgozott Rév István Árpád bábszínházánál, a Nemzeti Bábszínjátéknál is, amely az ország első bábszínháza volt.

1943-ban kapta meg az első filmszerepét. 1944-től Szegeden szerepelt az Ifjúsági Színház társulatával. A városban élte át az ostromot, majd a szintén szegedi Városi Színházban játszott mint epizodista. 1945-ben a Magyar Néphadsereg Színházának, majd utódjának, a Vígszínháznak volt a tagja, és itt játszott egészen 1964-es bebörtönzéséig.

1947-ben, háromszori próbálkozást követően vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Kollégistaként a British Councilba járt, ahol angol nyelvet tanult. 1950-ben végezte el a főiskolát, és a Honvéd Színház szerződtette. Az 1950-es évek végén pantomimet is tanult Gret Palucca táncintézményében Drezdában, később – más színházi szerepek hiányában – Budapesten aratott sikereket ebben a műfajban előbb az Irodalmi Színpadon, majd az Egyetemi Színpadon; ezt a tudását későbbi szerepeiben is alkalmazta. Békés Andrással és Békés Italával közösen pantomimtársulatot alapított.

Az 1950-es évek közepétől kezdődően számos híres filmben játszott. 1957-ben szerepet kapott a Bakaruhában és a Külvárosi legenda című alkotásokban, 1958-ban az Édes Anna, 1960-ban a Fűre lépni szabad, 1961-ben a Két félidő a pokolban, 1963-ban pedig a Meztelen diplomata című filmben tűnt fel. 1964-ben A Tenkes kapitánya című televíziós sorozatban alakította Dudva György kocsmárost.

1964-ben megpályázott és megnyert egy ösztöndíjat John Gielgud tizenkét napos londoni Shakespeare-kurzusára, de a Vígszínház igazgatója nem támogatta útlevélkérelmét. A tiltást és a véleményét megírta a pályázatot meghirdető British Drama League-nek Londonba, azonban levelét a postán működő államvédelmis felbontotta, és ennek következményeként kilenc hónapnyi börtönbüntetésre ítélték államellenes izgatás címén.

Szabadulása után 1966-ban egy évadot töltött a szolnoki Szigligeti Színházban, majd 1967-ben a Mikroszkóp Színpad alakuló társaságába szerződött, ahol 1980-ig játszott. Szerepelt az 1968-as Bors című televíziós sorozatban, 1973-ban a Kincskereső kisködmön, 1974-ben a Bástyasétány hetvennégy, 1978-ban a Magyarok, 1980-ban pedig a Nárcisz és Psyché című filmben. 1976-ban a Robog az úthenger, 1983-ban a Mint oldott kéve, a Wagner, 1987-ben a Nyolc évszak című sorozatban játszott. 1980 és 1987 között a Mafilm tagja volt. 1987-ben – Bálint András igazgató meghívására – a Radnóti Miklós Színház művésze lett, és ott dolgozott 1992-ig. 1985-ben érdemes művésszé választották.

1990 elején közreműködött a Magyar Színész Kamara megalapításában, emellett szerepet vállalt az azóta megszűnt Magyar Színész című folyóirat létrejöttében is. 1992-től szabadfoglalkozásúként dolgozott, ebben az időszakban egyebek mellett a Budapesti Kamaraszínház és a Vidám Színpad darabjaiban játszott. 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével jutalmazták. 1994-ben szerepet kapott a Kisváros című akciósorozatban, játszott a Retúr (1996), A napfény íze (1999) és a Prima Primavera (2009) című játékfilmekben. 2002-ben a 33. Magyar Filmszemlén életműdíjjal ismerték el munkásságát. 2004-ben kiváló művész lett. 2012-ben megkapta A Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést.

2013. március 15-én Kossuth-díjjal tüntették ki, az elismerés indoklása a következő volt: „színházi és filmszerepek magával ragadó, emlékezetes, kifinomult műveltséggel történő megformálásáért, sokoldalú és elmélyült művészetéért, példaértékű életpályája elismeréseként”. 2014 áprilisában megkapta a Nemzet Színésze címet, a testületben az elhunyt Szabó Gyula helyét vette át. Ekkor elmondta, hogy hálás a munkatársainak a megbecsülésért, „amely egy olyan életút végén következett be, amelynek az eleje nagyon rögös volt”. Az elismeréssel járó havi pénzjutalmat az alig több mint fél évvel későbbi haláláig unokaöccse támogatására fordította.

Nyelvtudásának köszönhetően több idegen nyelvű filmben is feltűnt. Aktív időszakában az egyik legtöbbet foglalkoztatott szinkronszínész volt. Több alkalommal kölcsönözte Walter Matthau és Lino Ventura magyar hangját. A Piszkos tizenkettő (1967) című háborús filmben a Worden tábornokot játszó Ernest Borgnine-t, a Ragtime (1981) című Miloš Forman-filmben pedig a Rhinelander Waldo szerepét játszó James Cagney-t szólaltatta meg. Legemlékezetesebb szinkronalakítása a Dallas című telenovellához kötődik, amelyben éveken keresztül kölcsönözte a Jim Davis által alakított Jock Ewing hangját. Davist az 1971-es A nagy Jake című westernben is szinkronizálta. Többször szerepelt televíziós kabaréműsorokban is.

2014. november 7-én, kilencvenegy éves korában hunyt el. 2014. november 28-án – feleségével közösen – helyezték örök nyugalomra Budapesten, a Farkasréti temető művészparcellájában. A búcsúztatón részt vett többek között Bálint András, Törőcsik Mari, Tordy Géza, Molnár Piroska, Haumann Péter, Mácsai Pál, Rátóti Zoltán, Eperjes Károly, Venczel Vera, Hernádi Judit, Botár Endre, Hunyadkürti István és Mádl Dalma is.

Művészete Elmondása szerint édesapja, Hosszú Zoltán mellett Páger Antalt és Bilicsi Tivadart tekintette szakmai példaképének. Molnár Gál Péter kritikus a következőképp jellemezte művészetét: „Amint színre lép: elhelyezkedik idegen jellembőrökben. Nagy emberi tudással életet teremt maga körül. Zokszó nélkül szolgálja hivatását. Titokzatos prófétája a magyar színészetnek. Titkok tudója. Emberi talányok színes színpadra fogalmazója.” Gera kritikusai elismerően nyilatkoztak alakításainak precizitásáról; Horeczky Krisztina szerint „fegyelmezettségével, kifinomult műveltségével európai művészember a balkáni haknivilágban”, míg László Károly elmondása alapján „filmben játszott szerepei kidolgozottságát, megmunkáltságát egy tehetséges ékszerész is megirigyelhetné”. Zappe László újságíró szerint színészi nagyságának titka „első renden a bölcsesség lehetett”. Bálint András színész, színházigazgató, Gera korábbi munkatársa szerint „nagy epizodista, vérbeli karakterszínész” volt, alakításait főleg precizitás és alaposság jellemezte, és „egész színészetének jellemzője volt a koncentrált, fegyelmezett, expresszív mozgás”.

Színművészi pályafutása során mint karakterszínész a leggyakrabban epizódszerepeket alakított; a színházi szerepek mellett több mint száz televíziós és játékfilmben játszott, valamint szinkronszerepeket is vállalt. Pályafutása során több mint tíz társulathoz tartozott. Legismertebb filmszerepei között van a Bakaruhában (1957), az Édes Anna (1958), a Két félidő a pokolban (1962), a Kincskereső kisködmön (1973), a Magyarok (1978), a Nárcisz és Psyché (1980), a Retúr (1996), illetve A napfény íze (1999), emellett olyan televíziós sorozatokban játszott, mint A Tenkes kapitánya (1964), a Bors (1968), a Robog az úthenger (1976) és a Nyolc évszak (1987). bélyegkép|250px|jobbra|Gera Zoltán a róla készült könyvet dedikálja, annak bemutatóján 2014. február 2-án az Országos Színháztörténeti Intézet és Múzeum dísztermében

Családja Anyanyelvi szinten beszélt és olvasott angol, német és francia nyelven. Első felesége Ránki Lívia volt, akitől 1954. május 2-án született lánya, Gera Judit irodalomtörténész, műfordító.

Második feleségével, Görgey Helgával 1974-ben kötött házasságot. Lánya 1975-ben férjhez ment Szabó Lászlóhoz, akitől két gyermeke született: Eszter (1979) és Iván (1982).Hermann Péter (főszerk.): Ki kicsoda 2000 1, Greger-Biográf Kiadó, Budapest, 566, 1999.

Második felesége a színész halála után mindössze egy nappal, hetvenhat éves korában hunyt el.

Színpadi szerepei

Filmjei Játékfilmek

Tévéfilmek, televíziós sorozatok

Rajzfilmek Vakáción a Mézga család (1978) – Amerikai matróz #1 (hang) Kérem a következőt! III. (1982-1983) – Teknőc Ernő, a küldönc (hang) Szaffi (1984) – Asil, Loncsár inasa (hang) Macskafogó (1986) – Hajóskapitány (hang)

Szinkronszerepei Filmek