A Preston North End Football Club egy 1863-ban alapított angol labdarúgócsapat Preston-ban. A csapat jelenleg az angol másodosztályban, a Championship-ben szerepel. A Football League 12 alapítócsapatának egyike, sőt 1888-ban megnyerte az FA-kupát és az első ízben kiírt angol bajnokságot is, így a világ legelső labdarúgó bajnok csapatát tisztelhetjük bennük.
Klubtörténet thumb|right|300px|Az első angol bajnok és egyben kupagyőztes csapat 1889-ben A csapatot krikettklubként alapították 1862-ben, és közel 20 évnek kellett eltelnie az első labdarúgó mérkőzésükig. A krikettcsapat első mérkőzését 1862 nyarán játszotta a 'The Marsh'-on,a Ribble folyó mellett Ashton-on-Ribble-ben. 1875 januárjában költöztek a Deepdale-be. Ekkor a North End második sportként felvette a rögbit, hogy a mérkőzésekre vonzott nézők által fedezzék a krikettezők magas költségeit, azonban ez hibás kísérletnek bizonyult.
A Preston 1878. október 5-én játszotta első labdarúgó mérkőzését az Eagley FC ellen, amit 1–0-ra elvesztettek. 1880 májusában hozták a döntést, hogy az egyesület véglegesen labdarúgóklub marad. A szezonban a csapat 10 mérkőzést játszott, többek közt a Blackburn Rovers ellen 1881. március 26-án. Az akkori hírek szerint a Preston 16–0-s vereséget szenvedett.
A legyőzhetetlenek feltörése (1880-1890) Háború előtti gondok (1891-1915) A két háború közt (1919-1939) A Finney-éra (1946-1960) A hanyatlás kezdete (1961-1981) A Premiership-re várva (2000–) 2007. július 11-én David Nugent, az első Preston játékos 50 év óta, aki meghívást kapott az angol válogatottba, elhagyta a klubot, és az élvonalbeli Portsmouth-hoz igazolt 6 millió fontért. A klub elveszítette egyik kulcsjátékosát és, bár több játékost is igazolt, többek közt Darren Carter-t, Kevin Nicholls-t és Karl Hawley-t, mégsem tudtak rossz teljesítményükön javítani.
November 20-án az Everton segédedzőjét, Alan Irvine-t nevezték ki a Preston új menedzserévé, és három és fél éves szerződést írtak alá vele. Első sikerét akkor érte el, mikor megmentette a csapatot a kieséstől, a szezon végén a 15. helyen végeztek. thumb|left|300px|Peter Ridsdale 2011. december 6. óta a klub elnöke A 2014-15-ös League Two szezonjában, kiegyensúlyozott teljesítmény nyújtva, (egy 16 mérkőzéses veretlenségi sorozatot is felmutattak az év folyamán, melyből 10 mérkőzést megnyertek) a 3. helyen végeztek, 2 ponttal lemaradva a feljutó Milton Keynes, és 10 ponttal Bristol City mögött. A feljutás az utolsó fordulóig kiélezett volt, mert a Preston egy ponttal vezetett riválisa előtt, és egy győzelemmel simán biztosíthatta volna magának a 2. helyet a 10 ponttal vezető Bristol City mögött. Az utolsó fordulóban azonban a győzelem elmaradt (0:1 a Colchesterrel szemben) így győzelmével a Milton Keynes örülhetett, míg a Preston, a rájátszásban lett érdekelt, ahol előbb a Chesterfield ellen sikerült a továbbjutás (1:0, 3:0), majd a döntőben, (amelyet a Wembley-ben rendeztek 48 000 néző előtt) a Swindon elleni, sima 4:0-s győzelmével, a 2015-2016-os bajnokságot a Championship-ben folytathatja.
A csapat a Johnstone's Paint Trophy küzdelmeiben az elődöntőbe jutott, ahol a Walsall állta útját (0:2,0:0).
Az FA kupa sorozatban pedig a legjobb 16 között a Manchester United állta útjukat és búcsúztatták 3:1 arányban a kék-fehéreket.
Ha a rájátszás eredményeit nem nézzük a 2014-2015-ös szezon gólkirálya a League One-ban Joe Garner (Preston) lett 25 találattal.
Sikerlista thumb|right|270px|A csapat szereplése 1888-2015-ig Hazai 2-szeres angol bajnok: 1888-89, 1889-90 3-szoros másodosztályú angol bajnok: 1903-04, 1912-13, 1950-51 2-szeres harmadosztályú angol bajnok: 1970-71, 1999-00 1-szeres negyedosztályú angol bajnok: 1995-96 2-szeres FA-kupa győztes: 1888-89, 1937-38
Stadion thumb|right|270px|A Deepdale a legrégibb, állandóan használt labdarúgó-stadion a világon thumb|right|270px|Tom Finney szobra a Deepdale előtt A csapat stadionja a Deepdale Stadion, ami egyben a National Football Museum otthona is. 1860-ban építették és az első labdarúgó mérkőzést 1878. október 5-én rendezték. 1938. április 23-án az Arsenal elleni hazai mérkőzésre, 42 684 szurkoló gyűlt össze, amely azóta is a stadion legnagyobb nézőszáma.
Játékosok 2025. augustus 22. szerint Jelenlegi keret
Menedzserek Edző Nemzet Időszak M GY D V GY % Pontátlag Will Scott 1949–1953 163 78 3649 47.851.65 Scot Symon 1953–1954 63 30 1122 47.621.60 Frank Hill 1954–1956 88 31 1740 35.231.25 Cliff Britton 1956–1961 230 102 5474 44.351.56 Jimmy Milne 1961–1968 350 126 96128 36.001.35 Bobby Seith 1968–1970 70 15 2134 21.480.94 Alan Ball 1970–1973 118 44 36 38 37.291.42 Bobby Charlton 1973–1975 89 29 25 35 32.581.26 Harry Catterick 1975–1977 90 38 22 30 42.221.51 Nobby Stiles 1977–1981 174 56 67 51 32.181.35 Tommy Docherty 1981 17 3 6 8 17.650.88 Alan Kelly Sr. 1981 1 0 0 1 00.000.00 Gordon Lee 1981–1983 93 32 25 36 34.41 1.30 Alan Kelly Sr. 1983–1985 70 23 13 34 32.87 1.17 Tommy Booth 1985–1986 42 11 10 21 26.19 1.02 Brian Kidd 1986 4 0 1 3 00.000.25 John McGrath 1986–1990 192 74 53 65 38.541.43 Les Chapman 1990–1992 91 32 19 40 35.161.26 John Beck 1992–1994 99 36 20 43 36.36 1.29 Gary Peters 1994–1998 159 72 41 46 45.281.61 David Moyes 1998–2002 234 113 58 63 48.291.70 Kelham O'Hanlon 2002 8 4 1 3 50.001.62 Craig Brown 2002–2004 106 36 30 40 33.961.30 Billy Davies 2004–2006 101 45 35 21 45.551.68 Paul Simpson 2006–2007 58 25 10 23 43.101.46 Alan Irvine 2007–2009 110 45 25 40 40.901.45Darren Ferguson20104913112526.531.02Phil Brown20115115152129.411.18Graham Westley2012-136216232325.811.15Simon Grayson2013-17235104745744.261.64Alex Neil2017-14055394639.291.46
Riválisok A klub földrajzi elhelyezkedése miatt a szurkolók a legnagyobb riválisnak a Burnley-t és a Blackpoolt tartják.
Statisztika, rekordok Rekord nézőszám: 42 684, az Arsenal ellen, első osztály, 1938. április 23. Rekord győzelem kupában: 26-0 a Hyde ellen, FA-kupa, 1887. október 15. Rekord vereség kupában: 1-2 a Morecambe ellen, Ligakupa, 2007. augusztus 14. Rekord győzelem bajnokságban: 10-0 a Stoke ellen, első osztály, 1889. szeptember 14. Rekord vereség bajnokságban: 0-7 a Blackpool ellen, első osztály, 1948. május 1. Legtöbb pont a bajnokságban (2/győzelem): 61, harmadosztály, 1970-71 Legtöbb pont a bajnokságban (3/győzelem): 95, másodosztály, 1999-2000 Legtöbb bajnoki gól: 100, másodosztály, 1927-28 Legtöbb bajnoki gól: Tom Finney, 187, 1946 és 1960 között Legtöbb gól: Tom Finney, 210, 1946 és 1960 között Legtöbb bajnoki gól egy szezonban: Ted Harper, 37, másodosztály, 1932-33 Legtöbb bajnoki mérkőzés: Alan Kelly Sr., 447, 1961 és 1975 között Legtöbb mérkőzés: Alan Kelly Sr., 512, 1961 és 1975 között Legtöbbször válogatott játékos: Tom Finney, 76 mérkőzés, , 1946 és 1958 között Rekord átigazolás (kapott pénz): , David Nugent a Portsmouth-hoz, 2007 július Rekord átigazolás (fizetett pénz): David Healy a Manchester United-tól, 2000 december
Jegyzetek
Külső hivatkozások Preston North End hivatalos weboldal Szurkolói oldal Hivatalos Magyar Preston North End FanClub
Kategória:Angol labdarúgócsapatok Kategória:FA-kupa-győztesek Kategória:1863-ban alapított labdarúgócsapatok Kategória:The Football League alapító klubok