A Chastise hadművelet során a Brit Királyi Légierő 617. repülőszázada német gátak ellen intézett támadást egy erre a célra kifejlesztett bombával, 1943. május 17-én.
Háttér A brit Légügyi Minisztérium már a háború előtt is stratégiai célpontként tartotta számon a német iparvidékeket, s ezeken belül a gátakat, amiknek az elektromos áram termelésében és a hajózási csatornák vízzel való ellátásában is fontos szerepe volt. Az ellenük intézett leghatásosabb támadásnak a nagy méretű bombákkal végzett ismételt csapások látszottak, ezeket azonban a Királyi Légierőben (Royal Air Force, RAF) rendszeresített bombázókkal nem lehetett volna megfelelő pontossággal végrehajtani.
A terv Barnes Wallis mérnök, a Vickers cég repülőgéptervezője a háború kezdetétől a stratégiai bombázások fontosságát hangsúlyozta. Megjegyzések a tengelyhatalmak elleni támadás módszereihez című írásában az energiatermelés megbénítását olyan csapásnak írta le, ami akár a háború feladására is kényszerítheti az ellenséget. Első terve az ún. földrengésbomba volt, amely felrobbanása előtt a földbe fúródik (vagy a vízbe esik), és a levegőnél nehezebben összenyomható közegben a lökéshullámai tovább terjednek, pontatlan találat esetén is nagyobb pusztítást okozva, mint a hagyományos bombák. A földrengésbombának a hang sebességével kellett elérnie a felszínt, ehhez pedig igen nagy tömegűnek kellett lennie: Wallis első bombája a Tallboy 6 tonnás volt, újabb változata, a Grand Slam pedig 10. A RAF akkoriban nem rendelkezett ilyen nagy teher szállítására alkalmas bombázóval, ezért Wallis a bombákhoz egy repülőgép tervét is benyújtotta (Victory Bomber, Győzelem Bombázó), ennek kivitelezése azonban túl sok pénzt és munkát emésztett volna fel, így a minisztérium nem engedélyezte a megépítését. (Később sem készült el, a földrengésbombákat azonban 1944-45-ben számos alkalommal használták.)
thumb|left|Egy eredeti Upkeep ugráló bomba a duxfordi Birodalmi Háborús Múzeumban 1942-ben Gömbbomba – Felszíni torpedó című írásában vázolta fel az ún. ugráló bomba ötletét. Egy gátat elvileg a tározó vizébe dobott torpedóval fel lehet robbantani, a német gátakat azonban torpedóelfogó hálók védték. Wallis szerint, ha egy hordó alakú bombát egy elég alacsonyan és elég gyorsan repülő gépről dobnak le, az a víz felszínére esve tovább pattan, majd egyre rövidülő ugrásokkal egészen a gátig jut. A gátról ugyan visszapattan, ám ha a ledobás közben nagy sebességű (több mint 500 f/p) forgó mozgásba hozzák a haladási irányával ellentétesen, süllyedés közben ismét a gát felé fog tartani. Amikor a mélybe süllyedt bomba felrobban, a felszabaduló gázok a víztömeg nyomása miatt a kisebb ellenállás irányába, vagyis a gát felé összpontosulnak, a bomba teljes pusztító ereje a gátfalnak feszül.
Számos megbeszélés és kísérlet után az Upkeep fedőnevű bomba tervét 1943. február 26-án elfogadták. A támadás időpontját májusra tűzték ki, amikor az áradások miatt a tározók vízszintje a legmagasabb.
A felkészülés A hadművelet levezénylésével megbízott RAF 5. (bombázó) csoport új századot állított fel a Sheffieldtől keletre lévő scamptoni bázison, 21 bombázószemélyzettel. Az eleinte csak X századnak nevezett egység (később a 617-es számot kapta) vezetésével a 170 bevetést a háta mögött tudó, huszonöt éves Guy Gibson alezredest (Wing Commander) bízták meg.
A bombázók átalakított Avro Lancaster Mk III típusú gépek voltak.B Mark III Special Type 464 Provisioning Lancaster Specification Tömegük csökkentése érdekében a páncélzat nagy részét eltávolították, valamint leszerelték a középső-felső lőtornyot. A bomba szokatlan alakja miatt a bombarekesz ajtaját eltávolították, a felfüggesztett bomba részben a gép hasa alá lógott.Warbird Photo Album - Avro Lancaster B.Mk.I
A nappal végzett repülési gyakorlatokon az éjszakai körülményeket az ablakokra helyezett sötétüveggel és sötét pilótaszemüveggel szimulálták – ha a pilóta elbizonytalanodott, csak le kellett vennie a szemüvegét. (Éjszakai gyakorlatokkal nem akarták feleslegesen kockáztatni a katonák életét.) A helyszínek között volt a Eyebrook-tározó Leicestershire és Rutland megyékben, a Derwent-tározó Derbyshire-ben és a Fleet-lagúna a dorseti Chesil-parton.
A bombákat nagyon pontos távolságban kellett kioldani. Ennek meghatározását a két fő célpont, a Möhne- és az Eder-gátnál az építményeken álló tornyok segítették. Mivel a köztük lévő távolság ismert volt, olyan egyenlő szárú háromszög alakú célzóberendezést lehetett készíteni, aminek alapja akkora volt, amekkorának a tornyok közötti távolság látszott abban a pillanatban, amikor a gép a megfelelő távolságra volt a gáttól. Szintén problémát jelentett a magasság megállapítása (a légnyomás mérésén alapuló berendezések nem voltak elég pontosak) – ezt a gép orra és törzse alá szerelt fényszórókkal oldották meg, úgy döntve meg őket, hogy a helyes magasságon a fényköreik fedjék egymást.
A bombák végső tesztje április 29-én volt, a bázisra május 13-án érkeztek meg. A pilóták, navigátorok és bombakezelők május 15-én értesültek a célpontokról, a többiek a következő napon.
A támadás A bombázók felosztása A Lancaster bombázókat három csoportra osztották. Az 1. alakulat feladata a Möhne-gát, majd bombával még rendelkező tagjai számára az Eder-gát támadása volt. A 2. alakulatnak a Sorpe-gátat kellett elpusztítania. A 3. csoport mozgó tartalékként szolgált, két órával később indult, és – a helyzettől függően – a fő célpontokat támadta volna vagy kisebb gátakat (Schwelm, Ennepe és Diemel).
Az 1. alakulat kilenc gépe három csapatra oszlott: Gibson, Hopgood, Martin; Young, Astell, Maltby; és Maudslay, Knight, Shannon. A 2. alakulat öt gépből állt: McCarthy, Byers, Barlow, Rice és Munro. A 3. alakulat Anderson, Townsend, Brown, Ottley és Burpee gépeit tartalmazta. Két egység betegség miatt nem indulhatott el a bevetésre.
A műveletet a RAF 5. csoportjának főhadiszállásárólRAF-lincolnshire.info - HQ No 5 Gp irányították, a Lincolnshire megyei Granthamből. A morzekódban zajló kommunikáció egyezményes jelei a következők voltak: goner – a bomba ledobva, nigger – a Möhne-gát megrepedt és dinghy – az Eder-gát megrepedt. A Nigger Gibson fekete labrador retriever kutyájának neve volt,Warbird Photo Album - Avro Lancaster Mk.I amely a támadás napjának reggelén pusztult el, miután elgázolták. A dinghy (gumicsónak) Gibson barátjának, az A-Apple hívójelű gépet vezető Youngnak volt a beceneve, mivel több bevetésén is a vízre kellett letennie a gépét. A goner azt jelenti, hogy valaki vagy valami halott vagy tönkrement.
Az út a célpontokig A repülők két útvonalat követtek, melyek elkerülték a légvédelmi eszközökkel erősen védett pontokat.
Az 1. alakulat Walcheren és Schouwen között ért a kontinens fölé, az eindhoveni és a Gilze-Rijen-i bázisok megkerülésével repült át Hollandia felett, kikerülte a Ruhr-vidék védelmi vonalait, majd még északabbra fordulva Hamm városát is, s ezután fordult déli irányba a Möhne folyó felé. A 2. alakulat Vlieland szigete fölött ért Hollandiába, ahonnan délkeleti irányban haladt az IJssel-tó felett, majd a Duisburgtól északnyugatra lévő Weseltől az első csoport útját követte, de a Möhne-gáttól délebbre lévő Sorpe-gátig repült.
Mivel a 2. alakulat útvonala valamivel hosszabb volt, az ő gépeik indultak korábban, május 16-án 21 óra 10 perckor. McCarthy egységének a hidraulika meghibásodása miatt át kellett szállnia egy tartalékgépbe, ami 20 perc késést jelentett. Az 1. alakulat 21 óra 25 perckor indult.
A század első veszteségeit a holland partoknál szenvedte. Munro gépén a légvédelmi találatok miatt a rádió működésképtelenné vált, az IJssel-tó felett vissza kellett fordulnia; Rice túl alacsonyan repült, a bombája a tengervízbe ért, és leszakadt, így ő is visszafordult. Barlow és Byers gépeit Texel szigete felett lelőtték, és a Watt-tengerbe zuhantak. A 2. alakulatból csak a később indult McCarthy-egység jutott túl Hollandián. Az 1. alakulatból Astell gépe Roosendaal közelében elektromos vezetéknek ütközött.
Utóbbi baleset azért következhetett be, mert a gépek a radarokat kikerülendő alig több mint 30 méteres magasságban repültek. George Chalmers, az Orange hívójelű gép rádiósa a törzs tetején lévő üvegkupolán (astrodome) keresztül látta, hogy a célponthoz közeledve pilótája a fák koronájának magasságában repül, egy fasort használva fedezékként. (Ugyanezen gép visszaútján a német légvédelem lövedékei közül néhány a tenger felszínét találta el, és onnan a gép fölé pattantak – hasonlóan a britek által ledobott bombákhoz.).George Chalmers The Daily Telegraph August 11, 2002. Hozzáférés ideje: February 4, 2008.
A Möhne-gát Az Möhne-tó fölé érve az 1. alakulatból Gibson, majd Hopgood repült rá a célpontra. Előbbi bombája a gát előtt robbant, utóbbit találat érte, nem tudott felemelkedni, és saját bombájának robbanása végzett vele. Martin támadása közben Gibson a gát felett repült át, hogy megossza a német tüzérek figyelmét. Martin gépét eltalálták, de sikerült befejeznie a támadást, igaz, a bombája nem okozott kárt. Az utána következő Young egysége kisebb repedést okozott a gáton, amit Martin egységének sikerült tovább növelnie – a gát átszakadt. Young, Shannon, Maudslay és Knight elindultak az Eder-gáthoz, Gibson vezetésével.
Az Eder-gát thumb|300px|right|Az Eder-gát napjainkban. A bal oldalon a zsilipkapuk hiányoznak – a támadás utáni újjáépítés során elhagyták őket. Az Eder-gátnál a támadóknak légvédelemmel nem kellett számolniuk, a völgyet azonban sűrű köd ülte meg, és a gáthoz közeli hegyek is nehezítették a rárepülést. Shannon hatszor járt sikertelenül; míg pihenőt tartott, Maudslay próbálkozott, de bombája megakadt a gátban, és a robbanás megrongálta a gépet. Shannon végül eltalálta a gátat, de nem okozott kárt. Az alakulatnak egy bombája maradt, Knight gépén – ezt sikerült pontosan ledobni, és átszakítani vele a gátat.
A Sorpe- és az Ennepe-gát A 2. alakulatból egyedül McCarthy ért el a Sorpe-gátig, amely a többi, betonból készült építménnyel ellentétben vastag földgát volt, s így a legnehezebben átszakítható. A köd és a hegyek ellenére McCarthy-nak sikerült megközelítenie, de a ledobott bomba nem okozott kárt. A főhadiszállás a tartalék alakulat három gépét a Sorpe-gáthoz irányította: Burpee egységét Hollandia felett lelőtték. Brownéknak a növekvő ködben is sikerült eltalálniuk a célt, de az ő bombájuk sem okozott kárt. Az utolsóként érkező Anderson az egyre rosszabb látási viszonyok miatt meg sem kísérelhette a támadást. A két másik tartalékgépet a másodlagos célpontokhoz küldték – Ottleyt német terület felett lelőtték, Townsend ledobta a bombáját az Ennepe-gátra, de azon nem keletkezett repedés.
A Bever-gát elleni lehetséges támadás