bélyegkép|jobbra|260px|Balról jobbra: Uri István, Kovács Lajos, Dózsa László, Jobba Gabi, Vajda László, a Színművészeti Főiskola hallgatói (1966)(Urbán Tamás felvétele)
Jobba Gabi (Jobba Gabriella) (Szeged, 1947. március 27. – Budapest, 1983. augusztus 29.) magyar színésznő, énekesnő.
Élete bélyegkép|jobbra|260px|Iglódi Istvánnal a Szerelmem, Elektra című előadásban(Korniss Péter felvétele) (1971)
A szegedi Ságvári Endre Gimnáziumban érettségizett 1964-ben. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1969-ben szerzett oklevelet, és a kecskeméti pályakezdés után a 25. Színházhoz szerződött, s tagja maradt Népszínházzá történt átszervezéséig (1977), majd annak tagjaként folytatta működését. Közben játszott a Mikroszkóp Színpadon, Debrecenben, Szegeden, a Szentendrei Nyári Játékokon, a Várszínházban, az Egyetemi Színpadon és a Gyulai Várjátékokon.
Különös, fanyar egyéniségű színésznő volt, a tragikus szerepek álltak legközelebb egyéniségéhez. Ismert versmondó volt. Több sikeres önálló estet tartott: Petőfi-centenárium (1972); Buta Auguszt (1978); Nosztalgia (1979); Karády-est (1981); Egy este Lady L.-nél (1981). 1982-ben a Nemzeti Színház szerződtette.
Énekesnőként is ismert volt: 1967-ben indult a Táncdalfesztiválon: Mary Zsuzsival énekelt közös duettet, Csakis nekem címmel. A siker azonban csak a hetvenes években köszöntött rá az énekesi pályán: ekkor Karády-dalok éneklésével szerzett országos hírnevet. 1983-ban az itthon megrendezett Eszperantó Világkongresszuson előadták a Csendesek a hajnalok című Vasziljev-darabot, eszperantóul. Jobba Gabi a női főszerepet játszotta, emiatt megtanulta a nyelvet.Kongresszus után Szép emlékeket hoztak haza, Pest Megyei Hírlap, 1983. augusztus 28. Egyik utolsó játéka volt.68. Eszperantó Világkongresszus, Budapest, 1983. július 30. – augusztus 6.
Erdős Péterrel folytatott viszonya után magányosan élt, depressziós volt.„Nincs több erőm” – 36 évesen halt meg a gyönyörű magyar színésznő, megrázó sorokat hagyott hátra, Blikk, 2026. szeptember 12. 1983 nayarán rosszabbodott állapota, augusztusban már kezelték az Idegrehabilitációs Intézetben. Augusztus 28-án öngyilkos lett, gyógyszereket vett be, másnap reggel hunyt el.Búcsúlevelet írt, majd bevett több marék gyógyszert a magyar színésznő: „Nincs több erőm élni”, Meglepetés, 2025. október 26. Egy búcsúlevelet hagyott:
Főbb szerepei Csang Haj-tang: Kuan Han-Csing: Tou O igaztalan halála; 1971. 25. Színház Krizothemisz: (Gyurkó László: Szerelmem, Elektra) A lantos: (Gyurkó László: A búsképű lovag) Cordelia: (William Shakespeare: Lear király) Viktória: (Hernádi Gyula: Hasfelmetsző Jack) Livia: (Mortimer: Én, Claudius) Cserepes Margit: (Fejes Endre: Cserepes Margit házassága)
Filmjei Játékfilmek Szerelmes biciklisták (1965) Krebsz, az isten (1969) Érik a fény (1970) Szerelmem, Elektra (1974)
Tévéfilmek Hazai történetek (1971) Rózsa Sándor (1971) Öt nap háború nélkül (1975) Rettegés és ínség a Harmadik Birodalomban (1980) Nápolyi mulatságok (1982) Asszonyok mesélik (1971) A visszaeső bűnös (1971)
Díjai, elismerései Jászai Mari-díj (1973)
Jegyzetek
Források
További információk
Filmtörténet online Jobba Gabi sírja NINCS TÖBB ERŐM: A TEHETSÉGES SZÍNÉSZNŐ, JOBBA GABI DRÁMÁJA, Újságmúzeum, 2024. március 3. Tóth Eszter Zsófia: Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?, PestiSrácok, 2021. január 9.
Kategória:Magyar színésznők Kategória:Öngyilkos színészek, színésznők Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:Szegediek Kategória:1947-ben született személyek Kategória:1983-ban elhunyt személyek