Bo Diddley (születési nevén Ellas Otha Bates) (McComb, Mississippi, 1928. december 30. – Archer, Florida, 2008. június 2.) amerikai rock and roll énekes, gitáros és dalszerző. Gyakran "The Originator" névvel illették (kb. „Az Alkotó”, „Az Értelmi Szerző”), mivel fontos szerepe volt a blues-nak a rock and roll-ba való átvezetésében és olyan gitárosokra volt hatással, mint Buddy Holly, Jimi Hendrix és Eric Clapton. 1987-ben bekerült a Rock and Roll Hall of Fame-be, 1996-ban a Rhythm and Blues Foundation-től „Életre szóló teljesítmény-díjat”, A Felvételi Művészetek és Tudományok Nemzeti Akadémiája pedig Grammy-díjat kapott. Ismertté vált technikai újításairól és derékszögű gitárjáról, amely a védjegyévé vált.
Pályafutása
Eredeti neve Ellas Bates, örökbe fogadó szülei után vette fel a McDaniels nevet. Kezdetben hegedűn tanult játszani, majd a 40-es évek elején a gitárra váltott. Kezdetben maga készítette, négyszögletes formájú gitáron kezdett játszani, később is megkülönböztető jegye volt az ilyen alakú hangszer. Tizenhat éves korában Chicagóba ment – ez a nagyváros volt akkoriban a legjobb hely egy kezdő fekete zenésznek.
Chicagóban kezdetben az utcákon gitározott és énekelt, később bekerült egy klubba, ahol idővel az esti műsorban is rendszeresen fellépett. Itt lett Bo Diddley a beceneve, amelyet később művésznévként használt. Első lemeze 1955-ben jelent meg a chicagói Chess lemezcégnél, amely a bluesműfaj egyik legnagyobb kiadója volt. A Bo Diddley című album nagy sikert aratott, az akkor 27 éves zenész egy csapásra ismertté vált.
Bo Diddley 1986-ban bekerült a rock and roll halhatatlanjai közé, 1998-ban Grammy-életműdíjat kapott.
A 90-es években még időnként fellépett az Egyesült Államokban, ám egészsége fokozatosan romlani kezdett. 2004-ben cukorbeteg lett, 2007 májusban pedig szélütés érte, amely részlegesen bénulást okozott, majd augusztusban szívroham súlyosbította állapotát. 2008. június 2-án hunyt el szívelégtelenségben.
Diszkográfia 1958 – Bo Diddley 1959 – Go Bo Diddley 1960 – Have Guitar Will TravelHave Gun- Will Travel 1960 – Bo Diddley in the Spotlight 1960 – Bo Diddley Is a Gunslinger 1961 – Bo Diddley Is a Lover 1962 – Bo Diddley's a Twister 1962 – Bo Diddley 1962 – Bo Diddley & Company 1963 – Surfin' with Bo Diddley 1963 – Bo Diddley's Beach Party 1964 – Bo Diddley's 16 All-Time Greatest Hits 1964 – Two Great Guitars (Chuck Berry-vel) 1965 – Hey Good Lookin''' 1965 – 500% More Man 1966 – The Originator 1967 – Super Blues (Muddy Waters-szel & Little Walter-rel) 1967 – Super Super Blues Band (Muddy Waters-szel & Howlin’ Wolf-fal) 1970 – The Black Gladiator 1971 – Another Dimension 1972 – Where It All Began 1972 – Got My Own Bag of Tricks 1973 – The London Bo Diddley Sessions 1974 – Big Bad Bo 1976 – 20th Anniversary of Rock & Roll 1977 – I'm a Man 1983 – Ain't It Good To Be Free 1985 – Bo Diddley & Co – Live 1986 – Hey...Bo Diddley in Concert 1989 – Breakin' Through the BS 1989 – Living Legend 1991 – Rare & Well Done 1992 – Live at the Ritz (Ronnie Wood-dal) 1993 – This Should Not Be 1994 – Promises 1996 – A Man Amongst Men 2002 – Moochas Gracias (Anna Moo-val) 2003 – Dick's Picks #30'' (1972 5-song Live Session a The Grateful Dead-del)
Jegyzetek
További információk Hivatalos oldal Hivatalos MySpace oldal
Kategória:1928-ban született személyek Kategória:2008-ban elhunyt személyek Kategória:Amerikai bluesgitárosok Kategória:Amerikai rockgitárosok Kategória:Amerikai énekesek Kategória:Amerikai dalszerzők Kategória:Blues Hall of Fame beiktatottak Kategória:Rock and Roll Hall of Fame beiktatottak Kategória:Minden idők 100 legjobb gitárosa (Rolling Stone magazin) Kategória:Mississippiek Kategória:Afroamerikaiak