Szanaa (arab betűkkel صنعاء [Ṣanʿāʾ]) hivatalosan a Jemeni Arab Köztársaság fővárosa, illetve a körülötte elterülő Szanaa kormányzóság székhelye. Ez utóbbinak nem része, hanem Amánat al-Ászima (nagyjából „Főváros titkárság”) néven önálló kormányzóságot alkot.
A jemeni alkotmány szerint Szanaa az ország fővárosa, bár a jemeni kormány székhelye a húti megszállást követően Ádenbe, Dél-Jemen egykori fővárosába költözött. Ádent 2015 márciusában Abdrabbuh Manszúr Hádi akkori elnök ideiglenes fővárossá nyilvánította.
Az óvárosa, amely az UNESCO világörökség része (→ Jemen világörökségi helyszínei), jellegzetes építészeti karakterrel rendelkezik, amely leginkább díszes, többszintes épületeiben nyilvánul meg.
Etimológia A Szanaa név valószínűleg a szabái ṣnʿ gyökérszóból származik, ami azt jelenti, hogy „jól megerősített”.Albert Jamme, inscriptions from Mahram Bilqis p. 440.
A 10. századi arab történész, al-Hamdani azt írta, hogy Szanaa ősi neve Azāl volt. Az "Azál" nevet Uzalhoz, Qahtan fiához, Sém dédunokájához kapcsolták a Genezis könyvének bibliai beszámolóiban.
Földrajz A méteres tszf. magasságban található Szanaa a világ egyik legmagasabban fekvő fővárosa; a Jemen nyugati részén elterülő hegyvidék egyik tágas völgyében.
Éghajlat A város éghajlata kellemes: A nyár a nagy magasság miatt hűvös, a július átlaga 20 °C. A tél enyhe, december átlaghőmérséklete 12 °C. Csapadékeloszlása éves szinten mindössze 240 mm; a két esős időszakot, mely április-májusra és július-szeptemberre esik a téli hónapok hosszú száraz időszaka váltja fel.
A város és környéke a kevés csapadék miatt kopár, ligetek, gyümölcsöskertek és szántóföldek, a lejtőkre felkapaszkodó mesterséges teraszok csupán az aszóvölgyekben (vádikban) találhatók.
Története thumb|right|200px|Szanaa 200px|bélyegkép| Dar al-Hajar, Yahya imám rezidenciája a Wādī Ẓahrban, Szanaʽa közelében Az ábrahámi vallások nézete szerint a várost a Dzsabal Nuqum hegyeinek tövében Sém, Noé fia alapította Al-Hamdāni, al-Ḥasan ibn Aḥmad, The Antiquities of South Arabia – The Eighth Book of Al-Iklīl, Oxford University Press 1938, pp. 8–9Minaret Building and Apprenticeship in Yemen, by Trevor Marchand, Routledge (27 April 2001), p. 1.Aithe, p. 30. az utóbbi halála után.
Szanaát az írott forrásanyag az időszámítás előtti 6. században említi először. A 7. századtól az Arab Kalifátushoz tartozott.
Középkor Mohamed korától egészen a független részállamok megalapításáig a jemeni iszlám kalifátus jórészén Szanaa maradt a kormányzó székhely.
Imám Al-Shafi'i, a 8. századi iszlám jogtudós és a Shafi'i jogtudományi iskola alapítója többször járt Szanaában. Méltatta a várost, hogy Szanaát látni kell.
Újkor Az Oszmán Birodalom csapatai a 16. században érkeztek Jemenbe, amikor Nagy Szulejmán volt a szultán. Özdemir pasa vezetésével az oszmánok 1547-ben meghódították Szanaát Bosworth, p. 463.
Az oszmánok jóváhagyással a jemeni kikötővárosokban, Adenben és Mocha- ban tartózkodó európai kapitányok gyakran látogattak Szanaába, hogy kereskedelemi kapcsolatot tartsanak fenn.
1602-ben a helyi zajdi imámok újra megerősítették ellenőrzésüket a terület felett, és 1629-ben kiszorították az oszmán csapatokat. Az európai kereskedőket is megfosztották korábbi kiváltságaiktól.Dumper, p. 330.
19. század A zajdi imámok egészen a 19. század közepéig tartották fenn uralmukat Szanaa felett, amikor is az oszmánok újraindították inváziójukat a térség ellenőrzésére. 1835-ben oszmán csapatok érkeztek a jemeni partokra az egyiptomi Mohamed Ali vezetése alatt.Dumper, p. 330. 1872-ben foglalták el Szanaát, amikor Ahmed Muhtar pasa vezette csapataik bevonultak a városba.Bosworth, p. 463.
Szanaában új utakat építettek, iskolákat és kórházakat létesítettek. Az oszmánok sürgették a reformokat, hogy megszilárdítsák Szana'a feletti ellenőrzésüket, hogy felvegyék a versenyt a terjeszkedő Egyiptommal, az Ádeni brit befolyással, valamint a császári olasz és francia befolyással Szomália partjai mentén, különösen Dzsibuti és Berbera városaiban. A szanaai modernizációs reformok azonban még mindig nagyon korlátozottak voltak.Dumper, p. 331.
20. század 1904-ben, amikor az oszmán befolyás gyengült Jemenben, a zajdi imámok átvették a hatalmat Szanaában. Észak-Jemen függetlenségének biztosítására az imám az elszigetelődés politikáját folytatta, kerülte a nemzetközi és arab világpolitikát, felszámolta a kezdeti liberális mozgalmakat, nem járult hozzá az infrastruktúra fejlesztéséhez sem és bezárta az oszmán lányiskolákat. Az intézkedéseinek következtében Szanaa egyre inkább a kormányellenes szervezetek és az értelmiségi lázadások központjává vált.Dumper, p. 331.
Az 1930-as években számos szervezet jött létre a városban, amelyek ellenezték vagy az imám rendszerének reformját. 1936-ra e mozgalmak vezetőinek többségét bebörtönözték.
A II. világháború után Szanaát Ta'izz váltotta fel fővárosként. A legtöbb kormányhivatal ide költözött. A város zsidó lakosságának nagy része pedig Izraelbe emigrált.Ring and Salkin, p. 631. bélyegkép|1958-as kép, közvetlenül a Bab al-Yaman mellett Ezután megkezdődött a fokozatos gazdasági és politikai liberalizáció folyamata, de 1961-re Szanaa jelentős tüntetéseknek és zavargásoknak volt tanúja, amelyek gyorsabb reformot és változást követeltek. Az észak-jemeni katonai köztársaságpárti tisztek, akik szimpatizálnak az egyiptomi Gamal Abdel Nasszer kormányával és a pánarabista politikával, 1962 szeptemberében, egy héttel Ahmad halála után puccsot hajtottak végre az imám kormányának megdöntésére.Dumper, p. 331. Szanaa újra főváros lett.Ring and Salkin, p. 631. bélyegkép|Kilátás a Wadi as-Sailah utcára 1988-ban, a háttérben az al-Mahdi mecset minaretjével bélyegkép|Attabari Általános Iskola, Szanaʽa óvárosában A szomszédos Szaúd-Arábia ellenezte a fejleményeket és aktívan támogatta Észak-Jemen vidéki törzseit, támogatva az ország nagy részét Szanaa városi és nagyrészt köztársaságpárti lakóival. Az észak-jemeni polgárháború a város ősi örökségének jelentős részének megsemmisüléséhez vezetett, és egészen 1968-ig tartott, amikor a szemben álló felek megállapodásra jutottak, létrehozva az elnöki rendszert. Szanaa instabilitása azonban a folyamatos puccsok és politikai merényletek miatt folytatódott, egész a 70-es évekig, amikor az országban a helyzet stabilizálódott.
A polgárháború 1970-ben fejeződött be. Ezután a gazdasági fellendülés időszaka következett, és részben a jemeni munkások hatalmas migrációja az Öböl-államokba, akik rengeteg pénzt küldtek haza.
Az 1980-as évek végétől azonban Jemen is a kőolajtermelő országok sorába lépett, s ez kissé meggyorsította fejlődését. Státuszát Észak- és Dél-Jemen 1990-es egyesülését követően is megőrizte.
21. század Az Arab Liga 2004-ben Szanaát választotta az arab kulturális fővárosnak. 2008-ban elkészült az Al Szaleh mecset, amely egyszerre több mint 40 ezer hívőt tud fogadni.
2011-ben Szana, mint jemeni főváros volt a jemeni forradalom központja, amikor Ali Abdullah Száleh elnököt menesztették. Május és november között a város csatatér lett, amely a 2011-es szanaai csata néven vált ismertté.
2012 májusában öngyilkos merénylő támadása történt, aminek következtében 120 katona vesztette életét.
2014 őszén, a huthi felkelés idején a Hútik átvették Szanaában a hatalmat.
2015. június 12-én a síita lázadók és szövetségeseik ellen a szaúdi vezetésű légicsapások történelmi jelentőségű épületeket romboltak le a főváros közepén. Az UNESCO helyi világörökség része súlyosan megsérült.
2016. október 8-án a szaúdi légicsapások egy szanaai csarnokot vettek célba, ahol éppen temetést tartottak. Legalább 140-en haltak meg és körülbelül 600-an megsebesültek.
2017 májusában a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága szerint a kolerajárvány 115 ember halálát okozta, és 8500-an betegedtek meg.
Gazdasága
Az 1980-as évek végétől megindult az országban a kőolajtermelés.
Gyáriparát pamut- és szövőipar képezi, mely hazai gyapotot dolgoz fel. A lakosságot a kisipar látta el a legfontosabb közszükségleti cikkekkel. A város kézműipara híres; finom művű ékszereket, bőrárukat és dísztárgyakat, fegyvereket készítenek az itteni kézművesek.
Közlekedés Légi
Nevezetességek Az óváros (a világörökség része) Nagymecset - Mohamed próféta idejében épült.
Galéria
Jegyzetek
Források Világ fővárosai () Probáld Ferenc (1986)
További információk
Kategória:Jemen közigazgatása Kategória:Jemen települései Kategória:Ázsiai fővárosok