A Philadelphia 76ers (közismert nevén a Sixers) amerikai profi kosárlabdacsapat, amelynek székhelye a Philadelphiában. A 76ers az észak-amerikai profi kosárlabdaliga, az NBA (National Basketball Association) keleti főcsoportjának atlanti csoportjában szerepel. Hazai mérkőzéseit a South Philadelphia Sports Complex területén található Xfinity Mobile Arénában játssza.
A csapatot 1946-ban alapították, eredetileg Syracuse Nationals néven. Ez az egyik legrégebbi franchise az NBA történetében, és a 23 eredeti csapatból mindössze nyolc közé tartozik, amelyek túlélték a liga első évtizedét. A csapat tulajdonosa és üzemeltetője a Harris Blitzer Sports & Entertainment (HBSE), amelyet Josh Harris és David Blitzer alapított, és 2011-ben vásárolták meg a csapatot.
A 76ers gazdag múlttal rendelkezik, számos Hall of Fame (Hírességek Csarnoka)-játékos viselte a mezüket, köztük Dolph Schayes, Hal Greer, Wilt Chamberlain, Chet Walker, Billy Cunningham, George McGinnis, Julius Erving, Maurice Cheeks, Bobby Jones, Moses Malone, Charles Barkley és Allen Iverson.
A 76ers eddig három NBA-bajnoki címet nyert. Az elsőt még Syracuse Nationalsként, 1955-ben, mielőtt a franchise Philadelphiába költözött. A második bajnoki címet 1967-ben szerezték meg, Wilt Chamberlain vezérletével. A harmadik bajnoki címet 1983-ban nyerték, Julius Erving és Moses Malone vezetésével. Azóta csak egyszer jutottak be újra az NBA-döntőbe, 2001-ben, Allen Iverson irányításával, amikor öt mérkőzésen kikaptak a Los Angeles Lakerstől. Chamberlain, Erving, Malone, Iverson és Joel Embiid is elnyerte az NBA legértékesebb játékosának (MVP) járó díját a 76ers játékosaként – összesen hét alkalommal.
Története 1946–1963: Syracuse Nationals 1946-ban Danny Biasone olasz bevándorló megalapította a Syracuse Nationals csapatot a National Basketball League-ben (NBL), a New York-i Syracuse-ban. Első szezonját 21–23-as mutatóval zárta a csapat, negyedik helyen, a rájátszásban a Rochester Royalstól kaptak ki. A második szezonjuk rosszabb volt, ötödikek lettek, és 36-szor kikaptak. Ennek ellenére bejutottak a rájátszásba, de kikaptak az Anderson Duffey Packerstől.
1949-ben, mikor a Basketball Association of America (BAA) és az NBL bejelentette, hogy egyesül a két bajnokság, a Nationals egyike volt azon csapatoknak, amely csatlakozott az új ligához. Azonnal sikeresek lettek a bajnokságban, megnyerték a keleti főcsoportot az 1949–1950-es szezonban a liga legjobb mutatójával (51–13). A rájátszásban könnyen legyőzték a Philadelphia Warriorst, a főcsoportdöntőben pedig három mérkőzésen megverték a New York Knickerbockerst. A döntőben a Minneapolis Lakers volt az ellenfelük, akiket viszont nem tudtak legyőzni. balra|bélyegkép|236x236px|Dolph Schayes egész pályafutását a csapattal töltötte, sokáig legjobb pontszerzőjük volt A következő pár szezonban, ugyan bejutottak a rájátszásba, a csapat kétszer is főcsoportdöntőben kapott ki a Knickstől. Az 1952–1953-as szezont a második helyen zárták a főcsoportban, 47–24-es mutatóval, de az első fordulóban kikaptak, az NBA történetének leghosszabb rájátszás-mérkőzésén, amelynek eldöntéséhez négy hosszabbításra volt szükség. Az 1953–1954-es szezonra mindössze kilenc csapat maradt az NBA-ben, a Nationals eljutott a döntőig, ahol kikaptak a Lakerstől.
Az NBA pénzügyi helyzete egyre rosszabb lett, újabb csapatot veszítettek el a következő évad előtt, a Nationals tulajdonosa azt javasolta, hogy gyorsítsák fel a játékot a támadóidő bevezetésével, hiszen a mérkőzések gyakran azzal záródtak, hogy egy csapat sokáig tartotta magánál a labdát. 24 másodpercet számoltak ki megfelelőnek. Az új szabály sikeres volt, átlagosan tizennéggyel növelte a mérkőzéseken szerzett pontok számát. A Nationals ismét a legjobb keleti csapat lett, és az előző évadhoz hasonlóan döntőbe jutottak. Meg is nyerték az első két mérkőzést a Fort Wayne Pistons ellen, de végül hét mérkőzésre volt szükségük a győzelemhez, a mérkőzés utolsó másodperceiben egy büntetődobással nyerték meg első bajnoki címüket.
Az 1957–1958-as szezon előtt a Fort Wayne és a Rochester is elköltözött, így a Nationals maradt az utolsó kisvárosi csapat az NBA-ben. Másodikak lettek a szezonban, de kikaptak az első fordulóban. Az 1960–1961-es szezonig kellett várni, hogy túljussanak a rájátszás első fordulóján, de a Bill Russell által vezetett domináns Boston Celtics túl nagy ellenfél volt a főcsoportdöntőben. A következő évadban 14 év után először nem Dolph Schayes volt a csapat legjobb pontszerzője, Hal Greer vette át a helyét. A Nationals ismét kiesett az első fordulóban. bélyegkép|359x359px|Wilt Chamberlain 1964-ben csatlakozott a csapathoz, és 1967-ben bajnok lett a Sixers színeiben A Nationals 1963. március 26-án játszotta utolsó mérkőzését Syracuse-ban, Irv Kosloff és Ike Richman megvették a csapatot, és azonnal Philadelphiába költöztették, ahonnan egy évvel korábban elköltözött a Warriors. A csapat új nevet vett fel a város tiszteletére, ahol 1776-ban írták alá a függetlenségi nyilatkozatot. Az 1963–1964-es szezontól a Nationals Philadelphia 76ers néven volt ismert.
1964–1967: Chamberlain-éra és bajnoki cím Az 1964–1965-ös szezonban a Sixers megszerezte a philadelphiai legenda Wilt Chamberlain játékjogát a Warrirostól. Az első szezonban az elődöntőig jutottak, ahol a későbbi bajnok Celticstől kaptak ki. Egy 1965. decemberi mérkőzésen a csapat egyik tulajdonosa Richman, szívinfarktust kapott a pálya mellett és meghalt.
A tragédia ellenére az 1966–1967-es szezont rendkívüli formában kezdte a Sixers, 46–4-es mutatót értek el az első ötven mérkőzésen, a liga történetének addigi legjobb mutatójával zárták a szezont, 68–13. Chamberlain, Billy Cunningham és Greer, illetve a szintén All Star Chet Walker, Lucious Jackson és Wali Jones, az elődöntőig vezették a csapatot, ahol öt mérkőzésen legyőzték a Celticset, véget vetve a bostoni csapat nyolc éven át tartó bajnoki sorozatának. Az 1967-es döntőben a 76ers hat mérkőzés alatt legyőzte a Warriorst. 1980-ban ezt a csapatot választották a liga története legjobbjának.
A szezon után a Spectrum arénába költöztek, ahol 1996-ig maradtak.
1968–1975: a Sixers bukása Az 1967–1968-as szezon végén Chamberlain a Los Angeles Lakers játékosa lett Archie Clark, Darrall Imhoff és Jerry Chambersért cserében. Abban az időben a megegyezés logikus volt, hiszen Chamberlain gondolkozott rajta, hogy elhagyja a ligát és csatlakozik az American Basketball Associationhöz. Jack Ramsey ügyvezető nem akarta ingyen elveszíteni. A Sixers egyre gyengébben kezdett játszani, Chamberlain centerutódja, Lucious Jackson, komoly sérülést szenvedett.
A következő három szezonban a Sixers nem tudott túljutni a rájátszás második fordulóján, az 1971–1972-es szezonban a csapat történetében először nem jutottak a rájátszásba, 30–52-es mutatóval zárták az évadot. A következő szezonban csak rosszabb lett a helyzet, Ramsey elhagyta a csapatot, és a Sixers nem volt képes új ügyvezetőt találni. Végül egy egyetemi edzőt szerződtettek a pozícióra, aki megkereste őket, de Cunningham elhagyta a csapatot, hogy az ABA-be igazoljon, így Greer mellett nem sok maradt a csapat keretében. Elveszítették első 15 mérkőzésüket az alapszakaszban, később megdöntötték a liga történetének leghosszabb vereség-sorozatát, hússzor veszítettek egymás után. Ekkor mutatójuk 4–58 volt, a szezon végéig mindössze öt további találkozót nyertek meg. A kilenc győzelmük a liga történetének napjainkig is legkevesebbje egy 82 mérkőzéses szezonban. Győzelmi arányukat (11%) csak a 2011–2012-es Charlotte Bobcats tudta alulmúlni a lerövidített szezonban. Az NBA története legrosszabb csapatának tekintik az 1972–1973-as Sixerst.
A Sixers öt év után tért vissza a rájátszásba az 1975–1976-os szezonban.
1976–1986: az Erving-éra balra|bélyegkép|282x282px|Julius Erving philadelphiai évei során a csapat négy NBA-döntőbe jutott, egyszer nyert is Az 1976–1977-es szezonban az ABA és az NBA egyesülése új lehetőséget adott a Sixersnek. Az ABA utolsó bajnoka, a New York Nets 5 millió dollárral tartozott a Knicksnek, amiért beléptek a ligába a New York-i régióban, a 3,2 millió dolláros csatlakozási díj mellett. Ezért, mikor a Sixers felajánlotta Julius Erving Nets-játékos szerződésének megvásárlását 3 millió dollárért – kifizetve szinte az egész csatlakozási díjat – a Netsnek nem nagyon volt választási lehetősége.
Erving vezetésével a Sixers kiemelkedően kezdett játszani, azonnal a döntőbe jutottak. A rájátszásban legyőzték a Celticset, a Houston Rockets csapatát, és a döntőbe is 2–0-ás előnyre tettek szert a Bill Walton-vezette Portland Trail Blazers ellen, de sorozatban négyszer kikaptak, így elveszítették a párharcot. A következő öt évben a Sixers többször is a bajnoki cím közelébe került, de egyszer se lettek sikeresek. Az 1977–1978-as szezonban a főcsoportdöntőben kaptak ki a Washington Bulletstől, az 1980-as és 1982-es döntőben a Lakerstől, 1981-ben 3–1-es vezetés után veszítettek a Celtics ellen a főcsoportdöntőben.
1981-ben Harold Katz megvásárolta a csapatot, az 1982–1983-as szezon előtt leszerződtették Moses Malone-t a Rocketstől, majd Erving, Maurice Cheeks, Andrew Toney és Bobby Jones vezetésével nagyon domináns szezont mutattak fel, 65 mérkőzést megnyerve. Malone volt a liga MVP-je, az alapszakasz befejezte után magabiztosan kijelentette, hogy a Sixers minden fordulóban el fogja söpörni ellenfeleit. Az első fordulóban veretlenül megverték a Knickset, majd a második fordulóban csak egy mérkőzést veszítettek el a Milwaukee Bucks ellen. A döntőben végül könnyen (4–0) legyőzték a Lakerst, megnyerve harmadik bajnoki címüket. Mindössze két csapat volt, ami hasonlóan domináns rájátszás-teljesítményt tudott felmutatni, a Lakers és a Warriors, a 2000–2001-es, illetve a 2016–2017-es szezonban. 25 évig ez volt az utolsó bajnoki cím, amit egy philadelphiai sportcsapat elnyert.
Az 1984-es drafton a Sixers Charles Barkleyt szerződtette. Barkley első szezonja volt a legsikeresebb a Sixersnél töltött évei során, főcsoportdöntőig jutottak. 1986 nyarán Katz Washingtonba küldte Malone-t, ami kisebb botrányt váltott ki, majd Erving a szezon nyitónapján bejelentette, hogy az évad végén visszavonul.
1987–1996: Barkley-éra és összeomlás bélyegkép|220x220px|Charles Barkley nyolc évet töltött el a Sixersnél Az 1987–ben kezdődött szezonban 13 év után először nem jutott be a rájátszásba. Ugyan a következő évben visszatértek, az első fordulóban győzelem nélkül kiejtette őket a Knicks. Az 1989–1990-es szezonban Barkley második helyezett lett az MVP-szavazáson, a Sixers 53–29-es mutatóval zárta a szezont. A következő szezonhoz hasonlóan a második fordulóban estek ki a Michael Jordan-vezette Chicago Bulls ellen. Az 1991–1992-es szezonban nem jutottak a rájátszásba, több edzőváltáson is átestek, és Barkley elhagyta a csapatot, Jeff Hornacekért, Tim Perryért és Andrew Langért cserében.
A következő éveket hasonlóan sikertelen szezonok, gyakori edzőváltások jellemezték. Doug Moe 19–37-es mutatót ért el, Fred Carter 32–76-ot, míg a korábban sikeres John Lucas két szezon alatt 42–122-t. Az igazolásaik is sikertelenek voltak, főleg Scott Williams, Charles Shackleford, Orlando Woolridge és Scott Skiles. 1991-től 1996-ig minden évben egyre kevesebb mérkőzést nyert a Sixers, a legutóbbiban mindössze 18 találkozót tudtak megnyerni. A szezon végén elhagyták a Spectrumot és Katz eladta a csapatot a Comcast Spectacornek. A csapat rajongói az időszakot a sötét korszaknak nevezik, de az 1996-os draft fordulatot hozott, ahol megtalálták a választ problémáikra Allen Iverson személyében.
1996–2006: Iverson-évek balra|bélyegkép|246x246px|Allen Iverson 2001-ben MVP lett a Sixers játékosaként