A Péntek 13. – II. rész (Friday the 13th Part 2) 1981-ben bemutatott színes, amerikai horrorfilm. Steve Miner alkotása Sean S. Cunningham előző évben bemutatott, meglepően nagy sikert aratott filmjének folytatása.Miner rendezte a következő évben készült harmadik részt is. A séma ugyanaz volt: jó megjelenésű fiatalok borzalmas gyilkosságok áldozataivá válnak egy tóparti nyári táborban. A forgatás 1980 október-novemberében zajlott, a produkció kis ideig a Jason munkacímet viselte. A második rész egy meglehetősen hosszú jelenettel indul, melynek egy részét a Cunningham filmjéből átvett képsorok töltik ki: állítólag ez minden idők egyik leghosszabb, főcím előtti bevezető jelenete, mely bizonyos változatokban negyedóráig tart. A folytatásban egyébként 10-en halnak meg, de a későbbi részekben már magasabb ez a szám.A szócikkben később szó esik arról, mi az állítólagos oka annak, hogy Paul Holt figurája olyan furcsán tűnik el a film végén. A 10 áldozat csak vele együtt jön össze, ám halála a filmben nem látható. A fogadtatás ugyanolyan volt, mint az első rész esetében: a kritikák többsége elmarasztalóan írt a véres produkcióról, a közönség viszont érdeklődött a film iránt, és a bevételek sokszorosan meghaladták a nem túl magas gyártási költségeket. A Fangoria nevű amerikai horrormagazin szerint a Péntek 13. második része 1981 legrosszabb horrorfilmje volt.
A cselekmény
left|thumb|250px|Alice megdöbbentő leletre bukkan a hűtőszekrényben (Adrienne King)
Este van már, de egy kisfiú még mindig az utcán játszadozik. Nemsokára egy női hang beparancsolja őt a házba. A néptelenné vált utcán egy farmernadrágos alak indul meg az egyik ház felé, melyben Alice Hardy lakik. A fiatal teremtés a közelmúltban borzalmas éjszakát élt át a közeli Kristály-tavi táborban. Barátait, a többi táborfelügyelőt brutálisan lemészárolták. A kétségbeesett Alice azt hitte, megmenekült, amikor váratlanul egy dzsippel megérkezett Pamela Voorhees. Rövidesen azonban kiderült, hogy a barátságosnak tűnő középkorú nő követte el a borzalmas gyilkosságokat, mert egyrészt így akarta megbosszulni, hogy szeretett kisfia, Jason 1958-ban a nevelők gondatlansága miatt vízbe fulladt a táborban, másrészt meg akarta akadályozni, hogy az elátkozott tábort újra megnyissák. Alice-t is meg akarta ölni, de a végzet őt érte utol: a tó partján a fiatal lány egy machetével lenyakazta. Másnap a kiérkezett rendőrök találták meg Alice-t egy csónakban a vízen: a zavarodott teremtés azt állította, hogy a vízből egy foszladozó testű kisfiú támadt rá. Kórházba került, ám rémképeitől nem tudott szabadulni. A sokkterápiát választotta: visszatért megpróbáltatásai helyszínére, hogy szembenézzen démonaival. Szülei nem értenek egyet a döntésével: aggódó édesanyja telefonon próbálja őt sokadjára jobb belátásra bírni, ám Alice rövidre zárja a beszélgetést, és leteszi a kagylót. Zuhanyozni megy, hogy felfrissüljön. Alig lép ki a tus alól, amikor újra csöng a telefon. Azt hiszi, újra az anyja hívja, de a vonal túlsó végén ijesztő csend van. Alice megijed, körbejárja a lakást, hogy mindent magára zárjon. Kis híján halálra rémül, mikor a nyitva felejtett konyhaablakon váratlanul egy macska ugrik be a helyiségbe. Alice enni akar adni neki, ezért kinyitja a hűtőszekrény ajtaját. Az eléje táruló látvány félelmetes: az egyik rácson Mrs. Voorhees levágott feje tekint rá. A lány mindenről megfeledkezve sikítani kezd. Hirtelen egy erős kar öleli át a nyakát hátulról. Moccani sem bír, miközben halántékába egy éles jégvágó fúródik.
Eltelik öt év.Az első rész cselekménye zömmel 1980. június 13-án játszódott, ami tényleg pénteki nap volt. A folytatás eseményei 5 évvel később történnek, 1985. június 13-a azonban csütörtöki nap volt. A negyedik rész elején viszont a szereplők megpillantják Pamela Voorhees sírkövét, melyen a halál dátuma 1979. Abban az évben június 13-a viszont szerdai nap volt, nem péntek. Noha ez nyilvánvalóan csak a negyedik rész súlyos bakija, a filmmel részletesebben foglalkozó weboldalak e hibás halálozási dátum alapján hibás időrend szerint rakják sorba az előzmények eseményeit is. Lásd például: http://www.fridaythe13thfilms.com/saga/timeline.html . Az IMDB a bakik közé tette azt, hogy a folytatás 1985. június 13-án játszódik, és ezt azzal indokolja, hogy 1986 nyaráig egyetlen nyári hónap 13. napja sem esett péntekre. A kisvárosba két vidám fiatal érkezik, Jeff és Sandra. Leparkolnak az autójukkal, és egy közeli fülkéből felhívják barátjukat, Tedet, hogy pontos útbaigazítást kérjenek tőle a táborba. Míg telefonálnak, egy vontató el akarja vinni a kocsijukat. A két fiatal gyorsan félbehagyja a beszélgetést, hogy megakadályozzák autójuk elszállítását. Ahogy kilépnek a fülkéből, Bolond Ralph tűnik fel, és arról beszél, hogy azok a korábbi fiatalok sem hallgattak rá. Sandra és Jeff sem igazán figyelnek oda a félnótásnak tűnő férfira, mert rohannak a kocsijuk után. Néhány száz méter után kiderül, hogy csak a barátjuk tréfálta meg őket. Együtt folytatják az utat a táborba, ám rövidesen kénytelenek megállni, mert az úttestet egy farönk torlaszolja el. Teljesen nyilvánvaló, hogy valaki szándékosan vonszolta a rönköt az úttest közepére, de vajon miért? Sejtelmük sincs arról, hogy egy ismeretlen a fák közül minden mozdulatukat figyelemmel kíséri. A táborban az új táborvezető, Paul Holt tart eligazítást a fiataloknak, hogy mi mindenre ügyeljenek majd az elkövetkezendő hetekben. Kissé rossz néven veszi, hogy az egyik lány, Ginny késve érkezik a kocsijával, de komoly haragról persze nincs szó, elvégre ők ketten egy párt alkotnak. A fiatalok este tábortűz mellett folytatják az ismerkedést. Paul elmeséli Jason legendáját, az öt évvel ezelőtti borzalmas éjszaka minden eseményét. Nem feledkezik meg annak említéséről sem, hogy a mészárlás egyetlen túlélőjének, egy fiatal lánynak is nyoma veszett azóta. Ki tudja, mi történhetett vele? Talán Jason tért vissza a sírból, hogy megbosszulja anyja halálát? A tűz mellett hirtelen egy ijesztő arcú alak jelenik meg dárdával a kezében, néhány pillanat múlva viszont kiderül, hogy csak Ted akarta egy maszk mögé rejtőzve megtréfálni a társait. Noha csak viccelődnek a felidézett szörnyűségeken, Paul mégis mindenkinek nyomatékosan megtiltja, hogy a régi táborba menjen. Az egyik faházban folytatódik tovább a mulatozás. Ginny egy idő után otthagyja a többieket, és visszavonul a saját faházába, hogy lefeküdjön. Valaki kopogtat az ajtón, de mikor kinyitja, senki sincs ott. Paul viszont a frászt hozza rá, mikor a háta mögött észrevétlenül megjelenik. A két fiatal csókolózni kezd. Az enyelgő párost a sötétben, egy nagy fa fedezékéből Bolond Ralph figyeli. A férfi egy ág reccsenését hallja maga mögött. Mire feleszmélhetne, valaki egy vashuzalt szorít a nyaka köré, amivel pillanatok alatt megfojtja.
Másnap a mit sem sejtő fiatalok futóedzést tartanak ez erdőben. Egyikőjük kiskutyája, Muffin elkódorog. Senki nem látja, amint az állat megáll egy fa mögött rejtőzködő ismeretlen ember lábánál. A futás végeztével a felüdülésre vágyó fiatalok fürdeni mennek a tóhoz. Sandra ráveszi Jeffet, hogy fürdés helyett ők ketten inkább menjenek el megnézni a régi tábort, hogy majd a nyár elmúltával legyen miről mesélni otthon a haveroknak. Az erdőben egy frissen szétmarcangolt állattetemet találnak, talán egy kutyáét. A régi táborig nem jutnak el, mert a seriffhelyettes rajtakapja őket, és mindkettőjüket visszaviszi Holthoz. Az egyenruhásnak nem tetszik, hogy Paul szemmel láthatóan nem hajlandó komolyan megbüntetni a renitenskedőket, de nem tud mit tenni. Visszahajt a városba, amikor az erdei úton valaki átrohan a kocsija előtt. Dühös lesz, azt hiszi, megint valamelyik táborlakó az. Megáll a kocsival, és az ismeretlen után szalad az erdőbe. Végül egy rozoga kunyhónál köt ki. Bemegy: mindenütt rendetlenség, mocsok, bűz. A seriffhelyettes átkutatja a kalyibát, és az egyik helyiségben megdöbbentő felfedezést tesz. Nincs ideje, hogy felocsúdjon, mert a háta mögött valaki egy fejtőkalapácsot emel a magasba, és teljes erejéből lesújt rá.
Este a fiatalok közül néhányan bemennek a városba mulatni. Terri nem megy velük, egyedül sétálgat a sötétben, időnként elkóborolt kutyáját szólongatja. A tóparthoz érve úgy dönt, hogy megfürdik. Leveti az összes ruháját, és bemegy a vízbe. Miközben élvezettel úszkál, valaki a parton elcseni a holmijait. A meztelen leány, miután kijön a vízből, természetesen keresni kezdi ruháit. A pajkos csínytevő, a jóképű Scott élvezi Terri csupaszságát. Nem sokáig, mert rövid ideig tartó játékos kergetőzésük közben csapdába lép, és máris fejjel lefelé lengedezik az egyik faágról a lábára hurkolódott kötélen. Fordul a kocka, most Terri élvezi Scott kiszolgáltatottságát. A fiú számára kényelmetlen testhelyzet fejjel lefelé lógni, és mivel nem tudja kiszabadítani magát, mindent megígér Terrinek, hogy a lány elmenjen egy késért, amivel elvághatja a kötelet. A távollét percei óráknak tűnnek Scott számára, a fejébe szállt vértől egyre rosszabbul érzi magát. Lépéseket hall a háta mögött. Azt hiszi, Terri tért vissza. Téved. Valaki a hajánál fogva megragadja, és egy machetével elvágja a nyakát. Terri betartja az ígéretét, hamarosan újra megjelenik, hogy segítsen. Sikításban tör ki, mikor meglátja, mi történt Scott-tal. Sikolyainak a gyilkos vet véget mindörökre.
A városban Paul, Ginny és Ted Jason Voorheesről beszélgetnek, hogy vajon tényleg meghalt-e vagy életben maradt, s milyen lehet a külseje felnőttként. Ezalatt a tábor egyik faházában a tolószékes Mark és Jeff szkandereznek egymással. Jeff azonnal félbehagyja a versenyt, amint Sandra arra célozgat, hogy tartogassa másra az erejét. Hogy mire gondol, az teljesen nyilvánvaló, és a pár felmegy az emeletre. Mark sem marad magányos, a csinos Vicky ugyanis meglehetősen egyértelmű ajánlatot tesz neki. Csupán kis időt kér a fiútól, amíg rendbe hozza magát. Az emeletről hallatszanak Jeff és Sandra szeretkezésének hangjai. Mark a tolókocsijával kigurul a verandára, hogy ott várja be Vickyt. Az időjárás rosszabbra fordul, kitör a vihar. Mark azt hiszi, Vicky közeledésének neszeit hallja. Váratlanul egy hatalmas acélpenge vágódik az arcába. A gyilkos ezután bemegy a házba, és magához veszi azt a dárdát, amivel nemrég a tábortűz mellett a maszkba bújt Ted ijesztgette a többieket. Felmegy az emeleti szobába, ahol Jeff és Sandra hevesen szeretkeznek: a fiú van felül, így a lány látja meg a felemelt dárdát, mellyel az ismeretlen olyan erővel sújt le, hogy mindkét ölelkező testet átdöfi, és a dárda hegye a padlóban áll meg. A házba rövidesen visszaérkező Vickyt vészjósló csend fogadja. Felmegy az emeleti hálószobába. Az ágyon látja a lepedő alatt fekvő test körvonalát. Közelebb megy, ám ekkor a lepedő alól egy csuklyátEgész pontosan egy zsákról van szó, melybe az egyik szem helyén lyukat vágtak, a zsákot pedig Jason kötéllel összefogta a nyakán. viselő ember pattan fel. Vicky sikítva hátrál a felemelt késsel közeledő ijesztő alak elől, de nincs menekvés számára.